Idő 
Értékelés 
Értékelés Eszembe jutnak a régi, boldog órák,r>amikor minden éjjelen,r>arcomhoz nyomtad csöppnyi kis orcád,r>s lágy puszit hintettél nekem.r>r>Hozzám simultál csöpp kis testeddelr>és én éreztem milyen meleg,r>csöpp ujjaidnak lágy érintéser>mely olyan jól esett nekem.r>r>r>Akkor még nekünk fütyült a szél isr>a félig kinyitott ablakon,r>s minden apró kis lebbenéser>halvány pírt rajzolt arcodon.r>r>r>Féltettelek, hisz te voltál mindenr>melyet a sors adott nekem,r>szemed színében láttam mindenr>szépet, ami csak létezett.r>r>Már felnőttél. Messze vagy tőlem.r>De most is ugyanúgy féltelek,r>mint akkor, amikor gyönge voltál,r>s erős karommal védtelek.r>r>r>Már nincs erőm. Testem is gyöngül, r>mégis vágyom, hogy itt legyek,r>hogy láthassam, mikor révbe érsz majd,r>s megfoghassam a két kezed.r>r>r>Gyöngéden, csak éppen hogy érezdr>mily szeretettel féltelek,r>mindig te leszel minden kincsem!r>Szeretlek! Édes gyermekem.
Hányszor kell ahhoz még csalódnod,r>hogy ne tudjál bízni senkiben,r>hányszor kell ahhoz összerogynod,r>hogy úgy érezd: nem tudsz élni sem.r>r>Hányszor terítsen ködfelhőt előttedr>a könny, amely úgy marja szemed,r>mint a só, mit tengervízben észlelsz,r>s kiszárítja a bőrödet.r>r>Hányszor kell még kibírni mindent,r>s bár tűz emészti a testedet,r>hogy minden erődet összeszedver>lecsillapítsd a lelkedet.r>r>Hányszor kell még temetni mindent,r>mi tépi, marja a lelkedet,r>mint a dühödt, pusztító szélvész,r>mely sosem irgalmaz neked.r>r>Hányszor kell még felállnod újra,r>bár gyönge térded még megremeg,r>hogy ne tudjon senki eltaposni,r>s legyőzd, kik ártanak neked.r>r>Hányszor kell? Nem tudja senki,r>de tán a kóbor fellegekr>rongyos szárnyukat rád terítver>majd utat mutatnak neked.r>r>Simítva, akár a bársony,r>gyógyítják fájó lelkedet,r>s harmatcseppeket permetezver>messze űzik a könnyeket.
Gyakran van úgy,r> hogy boldognak látszunk,r>kacagunk, s vígan dalolunk,r> nem sejti senki mennyi a bánat,r>melyet lelkünkben hordozunk.r> Erősnek látszunk, akár a szikla,r> amely oly magasra nyúl,r> belülről mégis vérzik a lelkünk,r>és néha megroskadunk.r> Mégis küzdünk. Dalolva, sírva,r>s utunkon megyünk tovább,r> könnyeink titkon patakban folynak,r>S nem sejtik, mennyire fájr> minden mosoly, mely arcunkon látszikr>keserves próbálkozás,r> hogy megsebzett lelkünk burokba zárjuk,r>S ne tudják, mennyire fáj.r> Mégis győzünk. Sebzett lelkünkbenr> maradt még annyi parázs,r>melytől a szívünk lángra lobban,r> s magasra csap fel a láng.r>Feléget mindent, mi visszatart még,r> s meggátol utunk során,r>Elég egy szikra mely lángra lobbant,r> s többé már semmi se fáj.r>Csak a lelkünk lesz törékeny, néma,r> de mégis megyünk tovább,r>hiszen épp ettől ember az ember,r> hogy annyi próbát kiáll.
Mikor már nincsenek álmokr>és minden oly keserű,r>hogy nem tudsz semmiben hinni,r>akkor kell valami tűz.r>Valami szikra mely felébreszti r>benned a szunnyadó parázst,r>s kirángat fájó magányodból,r>amely szívedet járja át.r>Pár kedves szó, amely éltetr>s lelkedet úgy járja át,r>mint a véred mely lüktet,r>míg az ereiden halad át.r>Mikor már nem bírod többér>ezt a toprongyos életet,r>s szeretnél felrúgni mindent,r>de félsz, és egyedül nem mered.r>Akkor hívj! S rohanok hozzád,r>szélvészként száguldanák,r>mint a vihar, mely tombol,r>s dühöngve mindent szétcibál.r>Ne félj. Hisz megteszek mindent,r>s két karom úgy ölel át,r>hogy felfűt, s nyugalmat áraszt,r>akár egy meleg kabát.r>Gyere. És bújj ide hozzám.r>Látod? Már semmi se fáj.r>Úgy védem törékeny lelkedr>akár egy viharkabát.
Mutass utat a félhomályban,r>vezess. Fogd meg a kezem.r>Ne engedj kavicsos útra lépni,r>amely a talpam sérti fel.r>r>r>Mutass utat, ha csípős csalán köztr>járható utat keresek,r>ne engedd azt, hogy összecsípjer>hófehér, gyönge bőrömet.r>r>r>Mutass utat, ha zord hidegbenr>meleg hajlékot keresek,r>hol a lángoló tűznyalábokr>felmelegítik testemet.r>r>r>Mutass utat, ha sötétben félek,r>s egy kicsit világíts nekem,r>hogy lássam szemed, ha csillog,r>Míg ölelésemben megremegsz.r>r>Mutass utat a giz- gazok közt,r>amely tehozzád elvezet,r>Olyan sötét van: tudod, félek,r>s nem találom a helyemet.r>r>r>Mutass utat, hogy merre menjek,r>s én viharos vággyal érkezem,r>Tudod: mikor a karomba zárlak,r>olyankor nem fáj semmi sem.r>r>r>Mutass utat, és fogadj el engem,r>hogy kísérhessem a léptedet,r>s őrizlek, szívembe zárva,r>mint a legdrágább kincsemet.
