Idő 
Értékelés 
Értékelés Nem sírok, tovább már nincs erőm,
r>Érint még valaha, mi öröm?
r>Csak zúg, süvít, fúj élet szele,
r>Örökös vihar vagy lesz vége?
r>
r>Nem elég a sikertelenség,
r>Bevágott cukor, mint betegség.
r>Mi végre büntet Isten, ha van?
r>A hét szűk esztendő tán’, hatvan?
r>
r>Mindenki oly’, minek születik,
r>Meg még, aminek mások nézik.
r>Én vajon minek is születtem,
r>Élni sikertelen életem?
r>
r>A jó élet, mi kiteljesedett,
r>Ha az ember boldog, elégedett.
r>Nekem eddig ez nem adatott meg,
r>Sikertelenséget, hogy éljem meg?
r>
r>Hely hová születtem, vajha rossz,
r>Pedig más is ragadt rám, mint kosz.
r>Mások nem néznek valakinek,
r>Magam, hogy tartsam; főleg kinek?
r>
r>Sorsát ember nem kerülheti,
r>Ez megadatott, ezt kell élni.
r>Én azért mégis csak bánkódóm,
r>Miért adatott, ily’ rossz sorsom?
r>
r>Budapest, 1997. november 29. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
r>
Ébredezünk.
r>Kappan hangja harsan korán,
r>Új kihívások várnak tán’.
r>Kel fel, látszik már a Nap is,
r>Új napra ébredünk, vagyis
r>Ébredezzünk!
r>
r>Budapest, 1997. december 8. – Kustra Ferenc József
r>
Köd üli meg egész tájat,
r>Reggel kenjük szét a vajat.
r>Nem látjuk így a szépségét,
r>Ember eszi reggelijét.
r>
r>Közben persze elmélkedünk,
r>A Nap mikor süt fel nekünk.
r>Eszünkbe jut vad gondolat,
r>Együnk reggel egy sült halat.
r>
r>Miután kentük vajacskát
r>És ettünk egy sült halacskát,
r>Elhagyja a tájat a köd,
r>A szép látvány az örömöd.
r>
r>Budapest, 1997. december 8. – Kustra Ferenc József
r>
Vad az éj, csöndje suhan nesztelen,
r>Éjszaka ember, állat meztelen,
r>De mit számít az, amikor alszunk,
r>Csak álmokban éldegél tudatunk.
r>
r>Éjszaka sötét van, nem látunk,
r>Bár a csend miatt jobban hallunk.
r>Meztelenség az összes ruhánk,
r>Nem tudjuk reggel mi vár miránk.
r>
r>Álmodunk vagy sem, eljő a reggel,
r>A virradat tele új élettel.
r>Mai borús napot másként látjuk,
r>Holnapi nap is a mi világunk.
r>
r>Részben kialusszuk a fájdalmat,
r>Így is regeneráljuk magunkat.
r>Mit tehetünk, biz' tovább kell élni,
r>Jó lenne teljes életet élni...
r>
r>Budapest, 1997. június 8. – Kustra Ferenc József
r>
A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes,
r>Lehet, hogy gonosz eredőn’ volt élelmes?
r>A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes.
r>
r>Nem bántottál engemet vagy anyámat, de nagyon beteg volt…
r>Így aztán minden állatisággal, ösztönnel előrukkolt.
r>Ennek lettünk mi ketten örök áldozatai,
r>Aztán meg még az élet külön áldozatai…
r>
r>Szerettelek, jó volt veled,
r>De sors mást akar teveled…
r>Szerettelek, jó volt veled.
r>
r>A Te utad új feleséghez alakult, ki engem gyűlölt, mert volt két gyermeke,
r>Ez a féltékenység aztán bosszú lett, a békességből lett nagyon is elege…
r>Sok éjszakát átsírtam, mert hiányoztál… Én nem tettem rosszat,
r>De nagyon is hiányoltalak, szinte mindig több utca hosszat.
r>
r>A feleségnek az örökségem ára kellett, harcolt is, mert azt így kapta meg,
r>De eladtátok anyámmal, idegeneknek, örökségemtől fosztottatok meg.
r>
r>Ilyen volt az életem,
r>Utálom is kellőn, de nincs más…
r>Lassan letelik…
r>
r>Vecsés, 2024. június 13. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
r>
