Idő 
Értékelés 
Értékelés Anyába is lehet csalódni…
r>
r>Egy vén huncut lett vagy talán más az élet?
r>Én magam azt hiszem gonosz, mert mivé lett…
r>A szép és boldog gyermekkorom, sok-sok év
r>Nyugalma és biztonsága, volt boldog rév…
r>
r>Budapest, 2000. július 15. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
r>
Kulacs az oldalamon lefetyeg,
r>Benne a csend hangja már egyveleg.
r>Vizem már elfogyott, úgy szomjazok...
r>Kutat keresek, hol majd ihatok.
r>
r>Lélek is szomjas, ki ne száradjon... itatni kell.
r>A réten a fű is... nagy eső után kizöldell!
r>
r>Vecsés, 2014. május 10. – Kustra Ferenc József
r>
(A búcsúzás)
r>
r>A Tisza, óh, édes, szőke Tisza…
r>Ismét ott voltunk látogatóba.
r>Jó érzés volt tíz napot nyaralni, mindent érezni,
r>Csendet hallgatva, pihenést, környezetet élvezni.
r>
r>Huszonhetedikén érkeztünk, zuhé fogadott,
r>Behúzódtunk a házba, s lelkünk nem dohogott.
r>Estére már szépen sütött a nap, gyönyörű volt,
r>Fülünk ciripelős, vonós hangversenyt hallgatott.
r>
r>A Tisza, megnéztük és köszöni, jól van,
r>Alacsony a víz, kishajó majdnem dokkban.
r>A vékony kötél, amivel kikötötték, elszakadt,
r>Először nekiálltam, kikötöttem, megmaradt.
r>
r>Huszonnyolcadikán derűs napra keltünk,
r>Csend és madárcsicsergés, mire ébredtünk.
r>Aztán ily’ szépen telt az idő végig.
r>Lelkünk örömtől szárnyalt… fel az égig.
r>
r>Megint itt vagyok a parton, ez maga a varázs,
r>Kiültem a stégre, elernyedtem… csak szusszanás.
r>Élvezkedek a Tisza vízillatú pompás zamatán
r>És a környezet rejtélyes, ősi zöld létén, mámorán.
r>
r>Folyó zölden opálos, fölül kis hullámok tovahaladnak,
r>Molnárka is futkos a víz felszínén, halak ki-kicsobbannak.
r>Fürdik a vízben a nap, ragyogása a szemünkbe verődik,
r>Libabőrösen nézem, víz tetején… fénysugár szétkenődik.
r>
r>Olyan ez, mint egy régi világtól jövő üzenet?
r>Belül vegyes érzések kavarognak, mily’ őrület…
r>Vajh’ milyen emlékeket sodor erre le, a folyó,
r>Titkát haboknak, megfejteni akarja, szemgolyó.
r>
r>Talán az ősi bölcsességek halotti tort ülnek?
r>Akik itt részt vesznek, meséjüktől megrészegülnek?
r>Ott vagyunk, de nem vagyunk közhelyek fogságában élők,
r>A végső, örök emlék pillantás varázsától félők.
r>
r>Folyó környéke, mint mesevár őrzi álmunk,
r>Csodálkozunk, a légben… szinte meg-megállunk,
r>Olyan szép, talán titokzatos gyönyörűség,
r>Múltból jön vize, az maga a nagyszerűség.
r>
r>Végig, reggelenként süket csöndre ébredtünk,
r>De madarak daloltak, ébresztgettek bennünk.
r>Este meg a fák közé beomlott alkonyon,
r>Békák mentek aludni, a vízbe csobbanón.
r>
r>Mindennap, talán tán’ lopakodva lett este,
r>A tájat feketén, magával beterítette.
r>A hold fénye, mint egy ezüsttakaró mindent, jól befedett
r>És a folyó felett, ezüstös, láthatatlan csönd lebegett.
r>
r>Folyóvízben, csendesen kiugró halak csobbantak,
r>Lassú szélben fák, alig mozdulva, borzongva zsongtak.
r>Szeretjük, ahogy ez az ódon táj nekünk muzsikál,
r>Beavat az ősi, hűlt emlékekbe… múltba citál.
r>
r>Örökre megfogott, végleg rabul ejtett e békés táj!
r>Majd, ha az alkonyon sebzett sugarakat elénk citál
r>Közeledő este, nyugtával dicsérjük a napot,
r>Konstatáljuk, hogy a lelkecskénk megint sokat kapott.
r>
r>Égetve tombolt a nyár, a bőrünket is égette,
r>Égetett, tombolt a nyár, füvet, mindet kiégette.
r>Mikor kis szél volt, vízillatos fák lombja duruzsolt,
r>És e kis szél a víz felszínén, hullámokat fodrozolt.
r>
r>Esténként álmos folyón csendben ringatózott kishajó,
r>Csend volt, a víz sem csobbant, érzem, létezem, ez a való.
r>Itt érzem igazán, hogy létezem, s nem szab határt, csak a képzeletem,
r>Van miről emlékezni, csillog, mint a gyöngyház… vagy ezt csak elképzelem?
r>
r>Amikor este véres az ég alja, fénycsatának vége,
r>Sötétség kúszva, birkózva araszol, fel a magas égre.
r>Elszunnyadt felhők lassan ringnak a sötétülő kékben.
r>Várnak a reggelre, bíznak a szép új nap ítéletében.
r>
r>Másodikán éjjel kettőkor kimentem a házból
r>És jól tettem, mert így nem maradtam ki a csodából.
r>Felhőtlen égben, telihold csoszogott előre, akkor éjjel
r>Ezüst fénye, a nyárfasor lombjai közt nyomakodott, kéjjel.
r>
r>A Hold, babonázó, metszett ezüstcsillám tekintete
r>Fixírozva beborít, mutatja szilárd a jelleme.
r>Tátott szájjal, némán nézzük a sötét, vezérlő fonalát,
r>Telihold óv, vigyáz ránk, mi csodáljuk éjszaka világát.
r>
r>Vagy rosszul láttam? Olyan, mint a halál éje?
r>Nekünk villódzik az ezüst, éltető fénye?
r>Vad ábrájú árnyakat látok a kiaszott füvön?
r>Ezüst sugarakat látok sötétség füve tükrön?
r>
r>Lám földöntúli szépség… mintha ezeregy éjszakai mese lenne,
r>Fogtam a gépet, és mindent lefényképeztem, mielőtt elmenne.
r>Árnyékok mesés csipketakarót varázsoltak a szikkadt fűből.
r>Álmélkodtam, hogy mily’ gyönyörű szépség lett a holdfény tábortűzből.
r>
r>Szeretett régi idők szép világa, visszaköszön e mesés tájba,
r>Olyan gyönyörű, hogy ennek talán a világon sehol sincsen mása.
r>Minden visszaköszön most e tájba, ez senkit nem sértett,
r>Békesség és nyugalom, kitölt mindent, kitölti létet.
r>
r>Lelkünk, itt szép lassan megtisztult, testünk újra erőt nyert,
r>De már nem épül, gyarapszik a lélek és test, csak zártkert.
r>Fázok a gyenge szélben, mi nem is fúj, én csak úgy érzem,
r>Búcsú háztól, hajótól, Tiszától… emlék marad nékem.
r>
r>Búsan ülök a stégen, magamba roskadtam, Tiszám mos nem árad,
r>Töretlen a csend, valahol vannak halak, belém a nyugalom árad.
r>Ha nem is sokat, de ennyi nagyon szépet kaptam itt,
r>Ha nem sokat, mesés élményeket kaptam, mi meghitt.
r>
r>Múltunk már csak köd: zöldes vízszínből szőtt fátyol,
r>Tanya, Tisza, fényed örökre bennünk lángol.
r>Ha majd otthon látjuk, éjszaka kibontja szárnyait,
r>Akkor emlékezünk, s morzsoljuk emlékek könnyeit…
r>
r>Még utoljára itt tíz napot nyaraltunk,
r>Ez a mesebeli tanya volt, hol laktunk.
r>Kapitány nem volt itt, hajó szomorúan állt, kikötve,
r>Tisza csak folyt, lassan hömpölyögve… talán örökre.
r>
r>Kishajóval micsoda vízparádékon voltunk,
r>A csend, a fák, a víz… mi pihenésben tobzódtunk.
r>Immár sutba lett vágva, ez a szép élet,
r>Heródes leütötte fejét… mi élet.
r>
r>Mi elmúló, annak biz’ többnyire… örökre vége,
r>Tiszám… nevedet hiába suttogjuk egy végtébe,
r>Majd messziről figyelünk, légy továbbra is jó folyó,
r>Vigyázz a házra, kishajóra, emlékekre, mi jó!
r>
r>Utolsó nap, csak ülök… egészen magamba roskadva,
r>Nézem a vizet, hajót, tájat nagyon elszomorodva,
r>Hallom a madárcsivitelést, nézem a hömpölygő vizet,
r>Ennyit kaptam belőle, a nap süt bőszen, bőrömön éget…
r>
r>Ez volt a boldogság „szigete”, elfojtott szerelemről mesélt,
r>De a végén, már jobb híján, jól elrontott… árvaságról regélt.
r>Marad emlék a „sziget” csodája, vágyak között vergődünk,
r>De a sorsunk ez lett, ide többet… szeretnénk, de nem jövünk.
r>
r>Szinte álmokból épült… s így a vár könnyen összeomlott,
r>Állna még ma is, de sajna’… minden, ilyképpen elromlott.
r>Nyaralás, pihenés, hétvége, hajókázás, nyárs és sütögetés,
r>Síró lélek is tudja, nem lesz már, és nincsen más, marad emlékezés.
r>
r>A tanya és a vízpart, csöndes, mint régi kolostor,
r>Lábujjhegyen jártunk, ezt kívánja hely, tán’ monostor?
r>Világ olyan zajos hívságai ide nem értek el,
r>Beszéltük róla: ez imaként hatott, felért mindennel.
r>
r>Még a szépnek és a jónak is van bíbor alkonya,
r>Bármilyen nagy a boldogság, eljő végső éjszaka.
r>Itt most nem lesz holnap reggel vidám ébredés,
r>Előbb-útóbb mindent beborít a feledés…
r>
r>Szép minden, de eljött a búcsú ideje,
r>Embernek bármily’ jó, de eljött a vége.
r>Vérző lélekkel, könnyes szemmel, készülünk… torra,
r>Még sincs kedvünk megülni, nem vagyunk megorrolva.
r>
r>Elválnak a Lacika, a tanya és a Tisza… útjaik?
r>Elválnak a Lacika, a tanya és a Tisza… útjaink.
r>Így hozta a kegyetlen élet,
r>Így a szép jövő semmivé lett.
r>
r>Búcsúzunk a hajótól, megsimogattam, és vigasztaltam,
r>Hátha jó gazdához kerül, ki szereti, mint jómagam.
r>Búcsúzunk a tanyától is, mindent lefilmeztem,
r>Hátha majd jó gazdája lesz… én biz’ megígértem.
r>
r>Kettőezer-tizenkettő, augusztus ötödikén, a tanyát otthagytuk
r>A Tisza parton, szívünket, hálás szeretetünket is, neki otthagytuk.
r>Szomorúan, letaglózva, vissza-visszanézve lassan távolodtunk
r>A természet eme kolostorából… emlékeinket ott nem hagytuk.
r>
r>Ezer búcsúkönnyet követel ez a pillanat,
r>Hallani vélem, hogy a Tisza, hullámtort hallat.
r>Csipkés zsebkendőnk nincs, de azért is lobogtatja a szél,
r>Tisza partja utánunk szól, ősi kalandokról mesél.
r>
r>Kocsinkkal lassan gurulva szeretet porfelhőt hagytunk.
r>Életünk egy része véget ért, ez már biz’… csak a múltunk.
r>E szép múlt világon majd elmélkedünk…
r>E szép, elmúlt világra majd emlékezzünk!
r>
r>Még egyszer visszanéztem, ahogy haladtunk…
r>Már nincsen tovább… véget ért a szép álmunk.
r>
r>Vecsés, 2012. augusztus 6. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
r>
A Tisza, óh, édes, szőke Tisza…
r>Ismét ott voltunk látogatóba.
r>Jó érzés volt ott lenni… a pillanatot élvezni,
r>Csendet hallgatva, csendesen nézni folyót… érezni.
r>
r>Selymes palástú napsütésben
r>Felolvadtunk, ennyi szépségben.
r>Varázslatos mesésen szép tiszta, kék ég,
r>Nézzük, mesés, remek valószínűtlenség.
r>
r>A Tiszánk ezer éve kanyarog erre,
r>Ukrajna erdőiből elő tőr… ide.
r>Uszadékot, titkait sodorva hömpölyög,
r>Vize Fekete-tengerig végighömpölyög.
r>
r>Mint a jó tündérek tánca… úgy viháncoltak
r>Napsugarak… apró hullámokon táncoltak.
r>A szemközti parton a zöld feletti légben,
r>Boldog madarak táncoltak a fenti égben.
r>
r>A nappal fényei, már úgy lassan eltántorogtak
r>Mire tárcsa előkerült, abba húsokat raktak.
r>Megint volt egy fölöttébb nagyszerű lakoma
r>Ezt irigyelheti bárki… szakszerű koma?
r>
r>Nézzük, a tűzet, lobogva, pattogva ég,
r>Oly’ nagyokat lobban tűz lángja… csodaszép!
r>Élvezzük hús és a tűz illatát,
r>A természet, vezérlő csillagát.
r>
r>Némán, élvezettel hallgatjuk a tűz szavát,
r>Mesélnek az uszadék fák, halljuk dalát…
r>Hozzá nem lehet érni, biz’ nem tűri,
r>Forró, az ily’ atrocitást legyűri.
r>
r>Szombat reggelre összevonta szemöldökét,
r>Tiszánk egy méterrel fölemelte vízszintjét.
r>Jöttek a nagy uszadék fák, „mint az oroszok”,
r>Nagy eső lehetett hegyekben, mik ukránok.
r>
r>Szombat reggel Regina unokám, pecázott
r>Bedobta botot, horogra lótetűt rakott.
r>Tíz másodperc múlva kapása volt és horgon
r>Egy szép növendék csuka volt, biz’ még nem holton.
r>
r>Szikrázik a napsütés délidőn, sőt, vakító,
r>Árnyékban hűsölni, élvezni a látványt, de jó!
r>Itt nincs csak béke, a lelkünkben csak szeretet,
r>Ezt habzsoljuk, hogy lelkünk vegyünk föl eleget.
r>
r>Szombaton délben séta hajókáztunk a kishajóval,
r>Mentünk felfelé, komótosan… motor harcolt árral.
r>Tükörsima vizet nem törte meg csak uszadék,
r>Ami volt sok, de azért haladtunk, ezt kerülék.
r>
r>Kis hajónk vidáman és csendesen halad,
r>Halk nesze a természetben tovaszalad.
r>Szabad világra vágytunk
r>Hajózva, ilyet kaptunk.
r>
r>Fölfelé mentünk egy órányit lassan, néztük a tájat,
r>Embert, hajót, csónakot nem láttunk, ez béke bejárat…
r>Néztem a partot, az eget, sok madár csivitelt a fán,
r>Vonatfüttyöt sem hallottam, ez nekem a szülőhazám.
r>
r>Először délután csak úgy fujt a szél,
r>Előredőlve hallgattam, miről mesél.
r>Nem mondott semmi lényegeset,
r>Ezzel csak növelte a csendet.
r>
r>Estére a vízszint másfél méterrel nőtt…
r>Állítottuk a stéghíd kiegészítőt.
r>A jó vecsési Zoltán Lacika csak nézet és állt,
r>Öt év alatt ilyen vízemelkedést még nem pipált.
r>
r>Hozta a nagy víz, szemetét, erdőnyi uszadékát,
r>Megmutatta nem zsebkendőnyi, de zordabb oldalát.
r>Beborult, kezdett körbe villámlani,
r>De messze volt, a dörgést nem hallani.
r>
r>Csendet és nyugalmat csak villódzó fények törik,
r>Táncoló bogárseregek „égő” fényét őrzik.
r>Aztán vihar nem jött, eltettünk magunkat vasárnapra,
r>Majd másnap reggel felvirradtunk… nagyon szikrázó napra.
r>
r>Vasárnap reggelre is jött még az ár,
r>Emelkedett méternyit, már-már barbár
r>Erőszakkal és primitív hevességgel
r>Fenyegetőzve, semmi kis kedvességgel.
r>
r>Eltelt majd ez a nap is és búcsúztunk
r>Szeretett Tiszánktól és áradoztunk,
r>De nem a víz árja miatt, hanem mert megint
r>Itt voltunk és éreztük… boldogság meglegyint.
r>
r>Vecsés, 2012. június 11. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
r>
A Tisza, óh, édes, szőke Tisza…
r>Megint ott voltunk látogatóba,
r>Mert odamentünk hétvégére pihenni,
r>Erőnket és lelkünket jól összeszedni.
r>
r>Mint vérszomjas vámpír, lerohantam a folyóhoz,
r>Vágytam közelségére, egyenest stég padlóhoz.
r>Ott volt, gyönyörködtem, mélyeket lélegeztem,
r>Jó illata volt, csak néztem… látványt élveztem.
r>
r>Péntek volt, szép őszi napsütött
r>És nekünk meg a tárcsánk sütött,
r>Finom húsi falatokat, kolompért
r>És igen belaktunk megint a hasért.
r>
r>Este nem volt semmi felhő,
r>Csak hűvösödött az idő,
r>Magunkra húztuk göncöt,
r>És csodáltuk a göncölt.
r>
r>Isteni jó érzés volt megint ott lenni
r>És a csendet, teli füllel hallgatni.
r>A szél nem rebbent, levél nem zizzent,
r>Csodáltuk és élveztük e mindent.
r>
r>Egyik íriszem bíboran villan, láncát
r>Széttépi ijedten, keservesen kiált,
r>De a halódó fűszálak nem hallják hangját…
r>Elmúlás kezdete, kongatja vészharangját…
r>
r>Szinte holtnak érzem, látom az élő időt,
r>Elveszek a mindenben, töltjük szabadidőt.
r>Most nincs nappal, éjszaka, csak a képzelet.
r>Talpam cipőn keresztül is érzi füvet.
r>
r>A nappaliban szép, fém kandalló van,
r>Én lettem a tűzmester és sok fa van
r>Amivel raknom kellett a tűzet, mert már
r>Ősz miatt a hideg a lakáson átjár.
r>
r>Volt ott uszadékfa vágva, kiszáradva, meg
r>Bükk fölvágva és ezek barátságos meleg
r>Időt varázsoltak az én segedelmemmel,
r>Mert közöm volt hozzá kezemmel, jellemmel.
r>
r>Szombaton már párás volt az idő,
r>Délutánra csepergett az eső.
r>Borús tájon messzi nem lehetett nézni,
r>Szél gyenge suhallatát alig érezni.
r>
r>Szombaton bogrács alatt is tüzeltem,
r>Marhagulyást főzött a feleségem.
r>Eső előtt éppen készen lettünk,
r>Gulyás olyan jó lett, mind megettük.
r>
r>Vőm a háziúr, vecsési Zoltán Lacika
r>Meg horgászott. Vacsora lett a Tisza hala,
r>Amit bográcsban sütöttünk és finom,
r>Isteni lett, így volt nagy eszem-iszom.
r>
r>Utána pihenésképpen kockáztunk
r>Közben nassolgattunk s iszogattunk.
r>Elsőt nyertem, hogy kell csinálni mutattam,
r>Lacika másikat nyerte, tanítottam.
r>
r>Felriadtam, kinéztem teraszra… éji
r>Sötétben rongyosra szakadt az éjjeli
r>Reccsenő csend, de… sőt ah, süvöltött,
r>Sötétben… a fák hada köszöntött.
r>
r>Tisza is elbujt a sötétben odáig nem láttam,
r>A hajónkkal majd jól meglovagoljuk cikornyátlan.
r>Ne félj, mi megtesszük, az lesz a holnapod.
r>De tudtam folyik és várja a holnapot.
r>
r>A csend nagy paplan formájában állig betakar,
r>Énekes madarak elültek, házat becsavar,
r>De holnap megint mi leszünk a hős a vízen,
r>Elveszünk a gyönyörűben… a valamiben.
r>
r>Sötétben a horizont, metsző élei eltűntek,
r>A ború miatt a vaksötét ágyúi elsültek
r>És vakító sötét csendet csak bámultam;
r>Semmit sem láttam-hallottam, csak ámultam.
r>
r>Másnap a vízen, már Tiszának is áll a csendje,
r>Nyári, nyálkás mámorok elmúló végtelenje…
r>Látszik, lassan hideg kővé dermed a világ,
r>Halkan duruzsol a szél, mesél, lesz új világ…
r>
r>Kis hajónk simán, lágyan ring a Tiszán…
r>Motor hátul dohog s mi haladván
r>Feszített víztükrön nyálkás, párás semmibe,
r>Elmerülünk az őstermészet végtelenbe.
r>
r>Ülök a hajóban, szemeim tapogatják a vizet,
r>Ami alám szalad, ki tudja, uszadékát, mit görget?
r>Felszínén oly’ borús pára libben, úgy illan el,
r>Ami az előbb itten volt, tovatűnve megy el.
r>
r>Nézem a partot, átszűrődik a napfény
r>A part dzsungelében… Felszakad a remény,
r>Hogy onnan ők is láthatnak, kileshetnek,
r>Mesés hajónkra, ahogy siklunk, nézhetnek.
r>
r>A lelkem örül, az arcom nevet
r>Bámul, néz rám a kíváncsi tömeg.
r>Vízzel, síri csenddel egy vagyok,
r>Fák, bokrok; a tömeg Ti vagytok.
r>
r>Ó Ti tömeg, látszik rajtatok az elmúlás
r>Jele, de a szép színetek még csak csúsztatás.
r>Most zöldből még csak sárgultok,
r>Rozsdabarnák még nem vagytok.
r>
r>Hajónk előtt, minden sima, mögöttünk hullámok
r>Ezzel jól fel vannak zavarva… víz és álmok.
r>Csak motor dohog, beleolvadunk a békés csendbe.
r>Belesiklunk a párás őstermészet végtelenbe
r>
r>Nézem a folyóba hullt esőcseppek,
r>Ezernyi pici hullámot keltenek…
r>A tér párája fátyolként fellibben,
r>Amint az esőcsepp a vízre csebben.
r>
r>Hajónk legyőzi a folyam arctalan hatalmát,
r>Állandó vízcsepp függönyt, természet könnypatakját.
r>Óh, nagy tiszteletet kérő természeti erő
r>Folyóban! Hosszú útján feltámad a Teremtő!
r>
r>Vízen nem voltunk sokáig, hideg volt, esett,
r>De nem érdekelt, mert az ekhó ponyva védett.
r>Az alól néztük a hullámtalan, sima vizet,
r>Meg a párában változatlan őstermészetet.
r>
r>Mikor kiszálltunk, telve megújuló erővel,
r>Stégen csodálattal fejet hajtva köszöntünk el.
r>Emberi életünk folyó sodrában éreztük,
r>Olyan, mint folyónk a Tisza, ugyanígy létezünk.
r>
r>Indulnál, elmennél, csak egy utat ismersz,
r>Be nem teljesült, elmúlt álmokat kergetsz.
r>Tisza! Vállalnád könnyeid értem, és érted;
r>Vagy nem tudod, nem akarod adni a szíved?
r>
r>Hajnali harmat könnyezte imáját malaszttal.
r>Félárbocon csüngő csönd az ebédnél marasztal.
r>Reszketve szeretnék… keresnék még új reményt,
r>Megállnék én hallgatva… hogy lássam az új fényt.
r>
r>Az ősz már a levélkönnyét elhullajtja,
r>Fűszálak közt ködöt görget hajnalba.
r>Büszke sudár fák, majdnem kopáran állnak,
r>Lassan eljő ideje havas világnak.
r>
r>Megint jó volt, jó vejem jól kitett magáért
r>És megdicsért a jó, mesteri tűzrakásért.
r>Mondta, hogy itt még olyan tűzmester nem volt,
r>Kinek keze alatt tűz, három napig nem holt.
r>
r>Idénre ez volt, hajó megy téli álomra,
r>Mi meg álmodozunk… vágyok a jó álomra.
r>Köszönöm Vejkóm a hétvége jól esett,
r>Bízok, hogy jövőre is meghívsz… tán’ lehet?
r>
r>Vecsés, 2011. október 24. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
r>
