Idő 
Értékelés 
Értékelés Játszva szórakozás, harsanó a sok-sok kacagás,
r>Itt a maszkabál ideje, ettől van sok kacagás…
r>Játszva szórakozás, harsanó a sok-sok kacagás.
r>
r>Fölveszem az anyám fejkendőjét, homlokomon bokrétásra kötöm,
r>Arcmaszkot fölteszem, farsang bulijában hátha, nincs ott ismerősöm...
r>Fölveszem az anyám fejkendőjét, homlokomon bokrétásra kötöm.
r>
r>Ez a farsangi mulatság ideje,
r>Minden évben jön, vízkereszt… meg megye'…
r>Ez a farsangi mulatság ideje.
r>
r>Az
r>Élet
r>Csak nagyon
r>Nagy rohanás!
r>Itt, mulatozás…
r>*
r>Nagy, óriási a buli és mókázásoknak épp' ideje a maszkabálba,
r>Teleesszük magunkat finom, hason is lefolyó lekváros fánkkal és állva…
r>Nagy, óriási a buli és mókázásoknak épp' ideje a maszkabálba.
r>
r>Sokakon, merész álarcok vannak és lesz tánc is, hejehuja-haj,
r>Táncosok, ropják megállás nélkül, padló döng, majd kihullik a haj…
r>Sokakon, merész álarcok vannak és lesz tánc is, hejehuja-haj.
r>
r>Lesz ott sok furcsán érdekes tekintet, ki másik jelmezére tekinget,
r>Van bizony, ami éppen, hogy látszva... petrezselymet áruló, csak tekinget.
r>Közben lehet csókot is lopni másik maszk alól, ha a célszemély ki nem farol…
r>Persze mi sejtjük, hogy ott táncol a férje is, sejtjük, hogy a másik, ezért farol…
r>
r>Látunk itt sok csábítót, ámítót, mulatságban ez a lényeg,
r>Ugyan ti melyikek vagytok és véglegesen ilyenek… tényleg?
r>Látunk itt sok csábítót, ámítót, mulatságban ez a lényeg.
r>
r>Szól itt a muzsika, ablaknak az üvege is rezeg, de andalít…
r>Hajnalban óra meg majd jelzi, ébredő napkeltét... Még csak kancsalít...
r>Szól itt a muzsika, ablaknak az üvege is rezeg, de andalít…
r>
r>Vecsés, 2021. január 6. – Kustra Ferenc József - íródott: versben, apevában és 3 soros-zárttükrösben.
r>
Voltunk már máskor is felderítésen erdőben, eltévedt, kóbor árnyakkal,
r>Térdig érő hóban meredtünk sötétlő fák között, jó lett volna szárnyakkal…
r>Néztünk mindenfelé, de árnyak biztosan álcázó lepelben voltak,
r>Mert nem láttuk meg őket, visszajöttünk! Biztos, másfelé kóricáltak...
r>*
r>
r>Zúgva, bőgve, forogva dühöngött az őrjöngő jeges szél
r>És velem együtt többen voltunk, aki még kegyelmet remél.
r>A jeges szélvihar hordta szerte a havat, ruhánk alá csempészte,
r>Védekezni nem tudtunk, sőt vadsága, a lelkünket is megigézte…
r>
r>Csak fázva vánszorogtunk az éjszakai hóviharban,
r>Kiutat nem láttunk, de nagyon csúszkáltunk a bakancsban.
r>Ilyen katasztrofális időben megállapítani jóformán semmit sem lehet,
r>Csak botorkáltunk vissza a tábor felé, erre volt elég az utolsó lehelet…
r>
r>Többen is a négy felderítési nap fáradtságával leültek,
r>Ennyitől, még a harcedzett katonák is teljesen kikészültek.
r>Történetem, ketten találtuk meg egyedül a tábort
r>És így mi lettünk hírmondó, ki hóviharban bóklászott.
r>
r>A magas, nyitott és a szélfútta tereprészeken
r>Démoni kórusként süvített a szél, tán' részegen.
r>Mélyre süppedt a lábunk, szél- felkavarta szűz hóban,
r>Testünk kezdte sínyleni fagy csípéseit, baljósan.
r>
r>Elfáradva cammogtunk egy jó mély szakadék mellett
r>Fehér halál kezdte szedni áldozatait, sejlett.
r>Különítményünk utolsó embere csak megcsúszott…
r>Kiáltása, ahogy halkult, a vihar úgy megnyúlott...
r>
r>Az ennivalónk volt elég, csonttá fagyott... hiába volt,
r>Az evés gondolata is folyvást gyötört, hó átkarolt.
r>Első tomboló hóvihar egy nap, egy éjjel tartott szeleknek,
r>Tapasztaltuk a sebes és dermesztő dühét viharszeleknek.
r>
r>Pirkadatkor teljesen szélcsend lett és majdnem elállt a hóesés,
r>És majdnem kiderült, ami volt talán egy órás, egy nagy átverés.
r>Addigra előkerültek a súlyos, ólomszürke felhők
r>És bevezető nélkül, üvöltve tört ránk… hóvihar-felhők.
r>Szinte kúsztunk, leszegett fejjel vánszorogva, nem sétaútra.
r>A körülmények miatt parancsot is adtam a visszaútra.
r>
r>A hóvihar szembekapott minket. A látótávolság öt lépés volt,
r>Enni, pihenni, tüzet gyújtani nem tudtunk, már a lelkünk is roncsolt.
r>Katonáim lemaradtak, eltűntek, és ki maradt, az magát… vonszolt.
r>
r>Nem is értem, hogy találtunk vissza két nap alatt, csúszkálva hóesésben,
r>Az állásunkhoz, de már csak ketten kóvályogtunk a sűrű hóesésben.
r>Helyettesem egy őrmester rendületlenül követett már nem beszéltünk…
r>Lefoglalt, hogy áztam, fáztam és éheztem, új hókupacba beleléptünk.
r>
r>A tábornál megnyugodtunk, leheletünk kicsiny gőzfelhőként távozott,
r>A vihar elült, szemünk tisztán látott, már amit a fák között láthatott.
r>Eredményt nem értünk el, de több társunk is a vadász mezökre távozott.
r>
r>Vecsés, 2014. január 31. - Kustra Ferenc József
r>
Fagy repeszti szét a csendetr>szürke égből hull a hó,r>tűz táncát őrzi kebelénr>sárgán fénylő kandalló.r>r>Rönkből ácsolt faházikór>rekeszti ki a telet,r>oltalmazó halk szavávalr>csitítja le a szelet.r>r>Öregember tipeg-topogr>fából ácsolt konyhában,r>frissen szedett fenyőtüsker>melegszik egy kannában.r>r>Beköszön a büszke erdőr>örül, hogy újra látja,r>hosszú-hosszú évek ótar>az egyetlen barátja.r>r>Elvonultan, csendesen élr>nem számolva éveket,r>borús magány az ő társa,r>amit annyira szeret.r>r>Látogató toppan most ber>csodálkozva néz reá,r>megfordult az ősi csodar>valóság vált álommá.r>r>Lázas ködbe burkolódzvar>kísértet áll előtte,r>rég elveszett feleséger>valaha őt szerette.r>r>Odakapja gyors hirtelenr>olvadt szívére kezét,r>mosollyal a ráncos arcánr>végleg lehunyta szemét.r>r>Egyedül maradt a kis házr>tűz kúszik fel a falán,r>magány otthona emlékétr>olvadt hó őrzi csupán.
1943. január 12. –e 9 órakor… TÁMADÁS!
r>
r>Figyelő tekintetek, fárad arcok, guvadt szemek,
r>A túloldalon távcsövekben, minket úgy figyelnek!
r>Lehet, hogy már elvesztünk, halál, valahol köztetek…
r>
r>A jeges hajnalok köd-gomolyában reszket még a reggel,
r>Te meg csak ülsz hókupacon és bambulsz, sehová... merengel.
r>De ha meghallod az első aknarobbanást… fel derengel.
r>*
r>(Senrjú)
r>Lomb nélküli fák,
r>Dermesztőn hideg kórók!
r>Gondolat fagyott.
r>*
r>Kopasz ágakon,
r>Hóréteg is csak gubbaszt.
r>Jéghideg lélek.
r>*
r>Nézem ezt a szépséges hómezőt, nekem ez a táj mit jelent?
r>Semmit! Nincs itt otthon, nincs itt család, nincsen jó meleg szeretet.
r>Még az éj palástja sem takarja előlünk a halálos rettegést,
r>Nagyon nem lehet megszokni az elmúlást, itt a napi több temetést…
r>Időm van, hosszasan gondolkozok, nem titkolom a saját hibákat,
r>Megbocsájtásért, túlélésért, fagyott ajakkal dünnyögők imákat.
r>*
r>Szemek csillognak,
r>Nem örömtől… hidegtől.
r>Front, jégbefagyott.
r>*
r>Ezen a vidéken, rettenetesen hideg zord a tél,
r>Szinte mindig vihar tombol, tép minket a viharos szél,
r>A katona nyári egyenruhában jót nem is remél…
r>*
r>Szánkó, erre jár,
r>Ebéd, jeges szalonna!
r>Kés is kicsorbul.
r>*
r>Sorsok istrángját,
r>Egy közös kéz rángatja.
r>Ellen, beleszól.
r>*
r>A honvéd harminchét mínuszban áll a vártán,
r>A még meg nem fagyott gondolat, hazaszáll tán’…
r>Olyan itt mint, amikor otthon barátokkal huszonegyeztünk.
r>Lapot kellett kérni, de lehet, hogy célon, nagyon is túllőttünk.
r>
r>Mit tegyen a játékpartner, ha már tizennyolca van,
r>Kérjen lapot, vagy várja, hátha már győzelemben van?
r>Tizenkilenc még kínosabb, döntést egyedül kell hozni,
r>Többiek meg csak nézik, sorból ki fog-e már hullani…
r>
r>Itt a hóförgetegben meg a halálos fagyás a tét,
r>Orosz golyó bármikor elveheti ember életét.
r>Huszra húzni, már maga... veszett fejsze nyele,
r>A huszonegy már ott van, de mi lesz a vége?
r>
r>Itt a fronton mese nincsen, túlmérlegelni semmit nemigen lehet,
r>Lehet, mire meditált a katona, akna elvette az életet.
r>De itt is vannak szerencsések, rájuk ezt rótta a sors,
r>Ha húszra is húznak, talán élet lesz a katona-sors!
r>
r>Nem értem te harctér, hogy még mit is szeretnél?
r>Nem értem te harctér, hogy miért ne felednél?
r>Nem értem, harctér, hogy ide, miért is vártál…
r>Nem értem harctér, hogy én reám, hogy találtál…
r>
r>Nem érted, hogy miért nem szeretlek?
r>Nem érted, hogy meg úgyse kedvellek?
r>
r>Ez egy olyasfajta világ, hol harcolnak a katonák,
r>Parancsra cselekvő és mindent meg is tevő katonák,
r>Ahol vannak tényszerű, valós és vezénylő szónoklatok,
r>Elhangzanak és a vége, hús-vér emberekből… cafatok.
r>
r>Ez egy olyasfajta világ, hol hallani haldokló szavát,
r>Ahol sűrűn hallod még életben lévő esdő, pár szavát.
r>Nyakán nézed és még érzed szívének dobogását,
r>De tudod, nincsen segítség őt már várják odaát.
r>
r>Minden reggeli ébredés nagy áldás, sőt esély,
r>Hogy hazajutsz, és esténként, a családnak mesélj.
r>Jöhet persze egy golyó, vannak erős orosz emberek,
r>De bízok abban, hogy Isten velem van, és így nem félek!
r>Sötét hófelhők között zúdul, tör rám a remény,
r>Hogy a következő bomba sem lesz még az enyém…
r>
r>Sors! Ne büntess olyan nagy nyugalommal, gondold át nem vagyok a szolgád,
r>De ha kéred térdelve, mint egy kolduló barát, úgy elmegyek hozzád…
r>Ha engeded, könyörgőn, csókolni fogom talpad nyomát, kezed, orcád.
r>*
r>(HIAQ)
r>Sors! Miért is bántasz?
r>Miért vennéd el életem?
r>Családom, vár engem…
r>*
r>Itt a Don-kanyarban rendszeresen, borzasztón heves hóvihar tombol,
r>Fránya egy időjárás, jeges és mindent, amit elér, földig rombol.
r>Még azt a kis meleget is kisöpri a sisak alól, a hajamból…
r>
r>Éjszakai sötét itt bizony nagy és hosszúra nyúlik,
r>Hajnalnak homályában a szürke ködfátyol is úszik.
r>Mint vihar tombol, messziről jött és ereje… nem múlik.
r>
r>Kegyetlen, a megvadult, jeges hóvihar, gödörbe rántó,
r>Katonákat megsebezi, a lelkének, testének ártó.
r>
r>A katona, fázós álmokat kerget a jeges lövészárokba,
r>Áttetsző ködben nem látni, mögötte vajon, biztos ott a csoda?
r>A nap nem lát le, az éji jéghideg még uralkodik,
r>A lélek kíván tovább élni, kesztyűben kapaszkodik…
r>Dideregve éled a vágy, egy kisebb békességre,
r>De az orosz már lő is az ellenség népességre…
r>A keleti fronton, a hajnalok füstje is kemény,
r>És hogy itt lesz tavasz az még csak egy távoli remény.
r>
r>Egyedül sétálok őrségben, a havasban, jegesben…
r>Felhős égre bánatom, könnyes szemmel, csak úgy felfestem.
r>Riadó! Jön egy szovjet század, csak vaktában lövöldöznek,
r>Ennyien mit akarnak elfoglalni? Mieink, röhögnek!
r>
r>Január tizenkettedike van, a hajnali sötétben,
r>Még alszanak az ágyúk, a hómező-táj alszik békében…
r>De mi lesz itt, reggel később... a reggel első napfényében?
r>
r>Félúton vagyunk itt a fronton, az elejébe…
r>Vagy visszamegy az ember a saját életébe…
r>Vagy előre megyünk tán’ örökre… halálrévbe…
r>
r>Vajon hol leszünk, amikor a tavasz itt is beköszönt,
r>Vagy egyáltalán élünk-e, ha a tél végleg leköszönt...
r>
r>Ágyúlövések hallatszanak ébredős a reggel… sietség,
r>A hang benyomul az agyba le is húzódunk… ez a békesség?
r>Itt bizony, könnyen megreped az életváza máza,
r>És oly’ törékeny az élet, mint egy kínai váza…
r>
r>Nagyon sűrűn lőnek, érzem, hogy érték-vesztett a nincs öröm…
r>Ha hazaindulnánk, gyorsan érték-vesztett lenne az üröm…
r>
r>Vecsés, 2016. november 1. – Kustra Ferenc József - a valósan nagy henger 17 órakor indult be!
r>
Aki SAS behívóval vonatozott idáig… meditálni.
r>
r>Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
r>Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel.
r>Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.
r>
r>Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba,
r>De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába!
r>Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok!
r>Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok!
r>
r>Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe…
r>Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe…
r>Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe.
r>
r>Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra!
r>Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra?
r>Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta?
r>
r>Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté,
r>Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé!
r>Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé!
r>
r>Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat,
r>Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat!
r>Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat!
r>
r>Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe…
r>Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide?
r>Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele?
r>
r>Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat,
r>Néha… sokszor emészt a nagy búbánat.
r>Néha… sokszor, fázósan élem mákat.
r>
r>Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet,
r>Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet.
r>Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz,
r>Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz!
r>
r>Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem?
r>Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem?
r>Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem?
r>
r>Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm?
r>Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm?
r>Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm?
r>Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm?
r>
r>Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam,
r>Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam?
r>Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek,
r>Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések!
r>
r>Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott!
r>Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott!
r>Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott.
r>
r>Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat,
r>Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat!
r>Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel?
r>Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel…
r>
r>Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik,
r>Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik.
r>Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik.
r>
r>Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk,
r>Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk?
r>Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk…
r>
r>A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek,
r>A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek.
r>A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek…
r>
r>A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni,
r>A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni.
r>A semmiben lehet maradék hitet elveszteni.
r>
r>A januári égbolt pehelykönnyeket hullat,
r>A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat.
r>Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek,
r>A nyugalom partjai, nagyon viharvertek.
r>Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata...
r>Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba.
r>
r>Vecsés, 2016, augusztus 17. - íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben.
r>
