Idő 
Értékelés 
Értékelés Emlékezés őseimre…
r>
r>Ahogy vége, elmúlt az élet… már nincsen több akarat,
r>Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
r>Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel…
r>Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?
r>
r>Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
r>De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
r>Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon…
r>És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.
r>
r>Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
r>Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz’ nem látni…
r>Ahogy lépegetek, puha… tehát alulról rothad az avar,
r>Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.
r>
r>Vecsés, 2015. január 2. – Kustra Ferenc József
r>
A kavics hangja, hogy lábam alatt ropog,
r>Mint egy régi tangóharmonika, vinnyog.
r>A kövek kemények, törik a talpamat,
r>Arcomba belevág az őszi fuvallat.
r>*
r>Arcba vág a szél,
r>Az elmúlásról mesél.
r>Mélyen hallgatok.
r>*
r>Gyertyákat gyújtok,
r>Azt hagyja, biztos érti…
r>Mégis elfújja…
r>*
r>Megyek egyedül, magányosan cammogok,
r>Kapaszkodnék, de nincsen semmi, mit fogok.
r>Kapkodom a levegőt, sőt megmarkolom,
r>Őszi szél szembefúj, magányos utamon.
r>
r>Vecsés, 1999. szeptember 26. – Kustra Ferenc József – írtam; versben és senrjúban.
r>
Fakeresztek, márványoszlopok,
r>Halottaim közt, körbejárok.
r>Kicsikét könnyeztem,
r>Zsebkendőm elteszem.
r>Éppen van temetés... virágok.
r>
r>Éreztem a síroknál… vártak.
r>Meghallgattam... Nem válaszoltak…
r>Tolultak emlékek,
r>Körbevettek lelkek.
r>Míg élek, ne félj, látogatlak.
r>
r>Mikor kijövők beszélgetünk,
r>Fontos, hogy néha együtt legyünk…
r>Elmentél, hiányzol,
r>Majd jövők… Te várol?
r>Életben nem menekülhetünk...
r>
r>Vecsés, 2020. február 2 – Kustra Ferenc József
r>„Várol” = vársz! Régies szóhasználat!
r>
A homály földereng a párásodó szemem előtt,
r>Így nem látom, mit válasszak régi emlékek között…
r>Vajon a remény él tovább, hosszan és jó bőszen?
r>Mit is reménykedek, fehéredő hajjal, őszen?
r>
r>Sírnom kell, hogy rég' elvesztettelek benneteket,
r>Pedig emlékszem, nagyon szerettem lelketeket…
r>Most meg… jó régen itt laktok fakult sírkő alatt,
r>Én, látogatlak benneteket, bár idő haladt.
r>
r>Itt vagyok a sírkertetekben, rendszeresen eljövők,
r>Veletek kapcsolatban én, minden -múlt- rosszat ellökök.
r>Minek emlékezzek a rosszra, ne féljetek... eljövök.
r>
r>Nézem, a temető fölött is délcegen tarol a napfény,
r>A sírkövetekről, meg mi visszaverődik az ellenfény.
r>Épp, hogy látszik még, kőbe belevésett nevetek,
r>De én tudom melyikben laktok… húz a lelketek.
r>
r>Még élek veletek a mindennapok emlékében,
r>És ez kavarog bennem, a mindennapok létében.
r>Tartják bennem lelket mindennapok szenvedésében.
r>
r>Ma is körbejártam a fakult sírkövek között,
r>Letettem virágokat és használtam kötözőt…
r>Hazamegyek, mert a felhők rám-, meghozzák esőt…
r>
r>Vecsés, 2017. január 3. – Kustra Ferenc József
r>
Körbesétáltam én a jó nagyméretű temetőbe,
r>Éreztem, hogy dohos kriptaszag terjeng a levegőbe…
r>Néztem a feliratokat, van, mibe már százötven éve temetnek,
r>Istenem, ha mesélnének… abban nemzedékek sorai lehetnek.
r>
r>Láttam sok kis sírt, mibe pici gyermeket temettek,
r>Elgondoltam, szülök milyen szomorúak lehettek.
r>De már a szülők neve is fel volt vésve a márványra.
r>Már ők is átköltöztek vándornak a másik világba.
r>
r>Ezen régi síroknál és kriptáknál nem volt virág,
r>És nem volt gyertya, látszik, hogy ez már régen múlt világ.
r>*
r>Az idő elment,
r>Utód nem ismeri őst.
r>Idő megy tovább.
r>*
r>A feledésbe,
r>A múltba süllyed minden.
r>Elvész a tudat.
r>*
r>Márványba zárva,
r>Családi történelem.
r>Múlt fátyla takar.
r>*
r>A sok gyertya és
r>Mécses fény, kísértet tánc…
r>Tudatosság nincs.
r>*
r>Nemsokára, már
r>Fagyos köd takar mindent.
r>Jéghideg sírok.
r>*
r>Lassan hóvihar
r>Jő, befújja utakat.
r>Sír mind fehér lesz.
r>
r>2015. június 15. – Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban, halottak napjára…
r>
