Idő 
Értékelés 
Értékelés A fájdalom nagyon furcsa vendég,r>nem várjuk, de mégis érkezik,r>izzó tűzzel égeti a testünk,r>felkavarva, űzve mindenünk.r>r> r>Mintha lennél eleven pokolban,r>lelkedet úgy égeti a láng,r>úgy mar bele mindig, egyre jobban,r>húsodba, mint vérző harapás.r>r> r>Lelkedben él sistergő parázsként,r>s fellobbanva mindig újra ég,r>táplálékot szíva ereidből,r>s késő éjjel álmaidba tér.r>r> r>Elűznéd, de nincsen már erőd sem,r>nincsen harc, csak néma ájulás,r>mely valahol bús közönybe hajlik,r>eltemetve annyi szép csodát.r>r> r>A fájdalom mindig visszatér majd,r>de te győzöl, s erősebb leszel,r>szívedben már nem lesz más, csak árnyék,r>mely a fénnyel messzi útra kel.
Ülök a gangon, az alkonyba meredek,
r>Az élet nagy lejtő, negatív, meredek.
r>Előttem pléh bögre, benne egy deci bor,
r>Kortyolok, de hangulatom bús és komor.
r>
r>A régmúlt időkön gondolkodom bőszen,
r>Erőlködve látom, jóban is volt részem…
r>Az életemben nem volt sok a jó, sajnos,
r>Kinek sok volt, könnyen mondja azt, hogy bájos.
r>
r>Ülök a gangon a sötétbe meredek,
r>Gondolatban múltam nyomába eredek.
r>Előttem pléh bögre, már nincsen benne bor,
r>Fogyóban az élet, lelkem tovább komor.
r>
r>Vecsés, 2004. május 31. – Kustra Ferenc József
r>
Hétköznapi pszichológia…
r>
r>(3 soros-zártükrös)
r>Az aztán egészen biztos, hogy ember mire megöregszik, nagyon sok mindent megbán,
r>Oszt’ így éli véges életét, a régi történésektől messze eltávolodván…
r>Az aztán egészen biztos, hogy ember mire megöregszik, nagyon sok mindent megbán.
r>
r>(Senrjon)
r>Kattog az életvekker,
r>Jelzi a múló másodpercet.
r>Idő fogyogat!
r>*
r>Idő-leállás nincsen,
r>Lélekhatások meg támadnak!
r>Lelki élmények.
r>*
r>Papírhollók feketék,
r>Lélekkattogás elő- mutat.
r>Van-e megbánás?
r>*
r>
r>A megbánni valók tömkelege, mint egy elveszett-holt sereg, vesztegel,
r>A lét tudja mi történt, de mit kezdene vele, a rég lélektelennel?
r>A megbánni valók tömkelege, mint egy elveszett-holt sereg, vesztegel.
r>
r>Az időóra öregen is csak vehemens-monotonon hajtja az időt,
r>Nem tűri a létében a lusta másodpercet, az oly' vehemens veszteglőt…
r>Az időóra öregen is csak vehemens-monotonon hajtja az időt.
r>
r>A lélek is vehemens, rágja magát, majd’ mohón emlékezik,
r>De vajon mire, amikor a múlt, már földben begyökerezik…
r>A lélek is vehemens, rágja magát, majd’ mohón emlékezik,
r>
r>Ki tudja, mit kell bánni?
r>Ólomlábú múlt, oly’ igényes.
r>Utólag okos.
r>*
r>Már öreg gondolatok
r>Még zakatolnak! Önemésztés.
r>Lélek skrupulus.
r>*
r>Kevés, lemondó lélek…
r>Önemésztés már az igazi.
r>Belebetegszik!
r>*
r>
r>A lélek rágja magát, belebetegszik, nagy kór-betegség,
r>A lélek, ha túltenné magát, csodás lenne, nem rémtettség…
r>A lélek rágja magát, belebetegszik, nagy kór-betegség,
r>
r>Vecsés, 2018. december 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. „Skrupulus” = aggódás, töprengés.
r>
Belenéztem a szemébe,r>köszönt nekem a halál.r>Nem adom sorsom kezébe,r>védtelen most nem talál.r>r>Pajzsom nem más, a szeretet,r>mögöttem a végtelen.r>Fizetség nem lehet más,r>csupán csak az életem.r>r>Megharcoltam a halállalr>tudva, hogy nem nyerhetek,r>egy lehetetlen csatábanr>győzni soha nem lehet.r>r>Hosszabban élsz egy kevésselr>e pár szóval itt hagyott,r>rám nézett hideg szemévelr>és gyorsan elbúcsúzott.
Este van;
r>Leszáll a csendes éj,
r>Sötétség vajh’ mit regél?
r>*
r>Este van;
r>Lassan vége a napnak,
r>Retesz háznak, ólaknak.
r>*
r>Este van;
r>Uralkodik a sötétség,
r>Jöjjön elő a merészség.
r>*
r>Este van;
r>Nem kevesen tévéznek,
r>Mások végre pihennek.
r>*
r>Este van;
r>Sötétben indult a gonosz,
r>A bűnös oszt és szoroz.
r>*
r>Este van;
r>Az állatok elülnek,
r>Mind elcsendesednek.
r>*
r>Este van;
r>Már nem volna remény,
r>De előjön a holdfény.
r>
r>Este van;
r>Megint eltelt egy nap,
r>Holnap is virrad nap.
r>
r>Budapest, 1997. április 26. – Kustra Ferenc József
r>
