Idő 
Értékelés 
Értékelés Miért fáj, ha a szóra nem jön válasz?r>Valahová hívnak, és mégsem várnak? r>Miért fáj, ha a sötét megkaphatja a fényt,r>S Te csak árnyék maradsz, ameddig csak élsz?r>Miért fáj, ha amott mindig a rossz a jó?r>S te hiába igyekszel, maradsz az utolsó? r>r>Ordítsd, a világba, hogy neked ez nem elég!r>Ordítsad, ha fáj, hogy aki hívott, mást ígért!r>Ordítsál hangosan, ahogy a torkodon kifér!r>Ordítsad! ......Súgjad! Egyszer majd célba ér.
Septolet)
r>Ködben vagyok,
r>Emlékezni tudok,
r>Akarok!
r>Nem papolok.
r>
r>Víg vagyok,
r>Ködöt találok!
r>Így nem botorkálok!
r>*
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe,
r>De szembetaláltam magam… belementem vak-sűrű, friss ködbe…
r>Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe.
r>
r>Még bennem van szép az éji álmom,
r>Akkor még nagy napfény volt a tájon.
r>Visszatérnék, az egy szépséges álomvilág,
r>Ez, mi körülölel maga a ködös világ.
r>
r>Emlékemet akartam kergetni a régi, erdei sétányom,
r>Le is akartam ücsörögni, mélázni az erdei tisztáson…
r>Most azonban az lett a helyzet, nem is tudom, hogy "vakon" merre menjek,
r>Biztos, hogy előre van az erdő, de félek, nehogy egy fának menjek.
r>
r>Nem látok semmit!
r>Nem hallok semmit!
r>Autók sem járnak, ködös csend honol,
r>Ez a csend most megtartón, belém karol.
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg,
r>Az bár nem lesz élethű, de ott a melegben, fával nem ütközök meg…
r>Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg.
r>
r>Vecsés, 2020. november 17. – Kustra Ferenc József
r>
Reggel korán piacra mentem és a ködfátyol, mint táncos jól ki is tett magáért!
r>Néha eltűnt, visszahúzódott, ilyenkor a kelő napnak bő helye volt magáért.
r>Én a reggeli pirkadatba néztem, a fejem is jól arra fordítottam,
r>Mire a piacra kiértem, arcon kipirosodtam, pirospozsgás voltam.
r>*
r>(3 soros-zártükrös)
r>Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott,
r>Semmivel nem törődött, kicsit sem alkalmazkodott!
r>Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott.
r>*
r>(anaforás, 3 soros-zártükrös, önrímes)
r>A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott,
r>A napfény velem fúzióba lépett, arcomon látszott…
r>A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott.
r>*
r>(Bokorrímes)
r>Bevásároltam, de az utcákban hazafelé, hol volt köd, hol eltáncolt,
r>Ahol nem volt, ott napfelé fordultam, de ködfátyol rendre visszatáncolt.
r>*
r>(Leoninus)
r>Otthon elsőnek a tükörbe néztem, pirospozsgám maradt, ezt reméltem.
r>
r>Vecsés, 2016. december 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
r>
Benne a dac az utas…
r>
r>Napnak fénye itt bent, nem ér el soha hozzám,
r>De, igen… néha, ha nem borús egy kis foszlány.
r>
r>Van úgy, hogy a csend beköltözik, be szívünkbe,
r>És tűzet hamvasztó napsugár fröcsköl szembe…
r>Szeretet-csalogány dala, ha elnémul lehet, vége,
r>Tüzet olt a nagyobb tűz, tinta szárad megsemmisülve.
r>
r>A dac, az, ami szétmar,
r>Igyekszik is mihamar,
r>Lélekfalat csak lemar.
r>
r>Ha belekerülsz, olyan, mint egy fénytelen alagút,
r>Mintha benn lenne, hegy gyomrában, körbe-körbe csak fut.
r>Ott nincsen semmilyen állomás, bár kócolt lelked,
r>Igyekszik, megállni a semmiben… minek véled?
r>
r>Kattog a sín alattam, én meg ülök rázós életvagonomba.
r>A vonatom zakatolva rója utat, látom, sántít rohanva.
r>Érzem, tudom, hogy az egész élet egy nagy rohanás,
r>Olyasmi, mint egy szélmalomharc… vajh’ mi a folytatás?
r>
r>Életről, már tudom, a remény álom maradt,
r>De mondhatom úgy is, már porszemnyi sem maradt.
r>Az élet, nem mese történet, kegyetlen és kemény,
r>Néha még be is csap, mert amit felvillant… az remény.
r>
r>Hmm… érzem, hogy az életem egy omladozó, beázó viskó,
r>Már kimerült a harcban, kacskán lépkedve, sínt szétszakító…
r>Nézek ki az ablakon, látom, az időt nem tudjuk lehagyni,
r>Csak jön vonatommal, sőt télen sem fog -sorompónál- megfagyni!
r>Életkínom van, nyögve üvöltök, kaparom a párás ablakot,
r>Életkínom van, üvöltve nyögök, bár leverhetném üvegpolcot...
r>
r>A saját életem leteper és blokkolja az agyamat,
r>A saját életem vehemens és fékezi tudatomat.
r>Az én életem egy nagy genyó... büntet, mint rossz-ember a sánta kutyát,
r>Rajtam is tartja a sötétsárgás ködöt, biz’ nem ad fehér papipát.
r>
r>Azt a mindenit, még ki sem jöttem az egyik alagútból,
r>Így meg, hogyan kerülök ki a gém nélküli gémeskútból?
r>Hmm… nekem már a gémeskút is alagút... minek lőcs? Farúdból.
r>
r>Érzem, hogy hasonló, mint pók szőtte erős fonalak,
r>A dac elhalmoz, de mit használ? Ebből vannak falak?
r>
r>Érzem, hogy a dac... bizony, ami szétmar,
r>Igyekszik is lehetőleg… mihamar.
r>Bennem dolgozik, lélekfalat lemar.
r>
r>Van nekem bővében, sok sötét alagút,
r>És arra megyek, mert arra vezet az út.
r>Öregen látom: kanyarogva körbefut!
r>
r>Vecsés, 2017. február l. – Kustra Ferenc József
r>
Aki egyszer toll percegtetőnek beáll,
r>Annak a nyugalma, örökre tovaszáll…
r>Estéit, gyertya halvány fényénél tölti,
r>Lúdtollát, elgondolkodva… sercegteti.
r>
r>Aztán, mire a papirusz tele lesz,
r>A szálgyertyából, szétfolyt, amorf csonk lesz!
r>
r>Az agyonkoptatott ceruza csonkját markolva,
r>Lassan, bénul a kéz, mi a gondolat hiánya…
r>A ceruza, ha volna hegye, még leírná,
r>De a lélek, azt, akkor is örökre fájná…
r>
r>Papiruszba vésett igazságok,
r>Csak zúgnak a szélben, mint platánok,
r>És a régmúlt, halott emlékei…
r>Olyan már nincs, kinek elmeséli…
r>
r>Kicsit leültem, írás közben elszunnyadoztam...
r>Mire ébredtem, gyertyám leégett… konstatáltam.
r>
r>Vecsés, 2015. február 12. – Kustra Ferenc József
r>
