Idő 
Értékelés 
Értékelés Menetel a katona, egyre távolabb az otthona,
r>Hazamenetelni nem lehet… Talán csak koporsóba.
r>Szeretett feleségem és édesanyám, gyerekeim!
r>Januárban mondták, hogy leváltanak minket,
r>És kapunk ellátmánynak nem tetves inget.
r>Lehet, hogy holnap már nem leszek a lövészárokba,
r>S pár nap múlva meg fölszállok, a hazai vonatra!
r>Tudom, Te, édesanyám, meg a gyerekek otthon nagyon vártok,
r>És hazamenjek ez a leghőbb kívánságom… s Ti kívánságtok.
r>Szólnék én hozzátok,
r>Csókolnám az orcátok,
r>Rátok zúdítanám szeretetem,
r>Élném veletek, boldogan életem.
r>
r>Mi van veletek, hogy éltek, van mit ennetek?
r>A gyerekek az iskolába rendesen mennek?
r>Édesanyám, a tehén, meg a ló megvan-e még?
r>És a learatott termésből nektek van-e elég?
r>
r>Otthon, most mekkora a hó?
r>Ángyoméknál kehes a pejkó?
r>A gyerek, ha megy iskolába, legyen meleg a lába,
r>Ha beteg lesz… nem lesz pénzetek orvosságra.
r>Ma van január tizenegyedike, számolom a napokat,
r>És így még egy napig aggódva figyelem a hangokat,
r>Mik az oroszok felől jőnek, ide hallatszanak
r>És itt-ott mellettünk még aknák is, robbannak!
r>Szemem, kicsit most is könnyes, nézek hazafelé,
r>Ha aknasüvítést hallok, a lelkem hideg lelé.
r>Tegnap eltűnt a Botos Józsi, a nagygazda fia,
r>Egy akna erre süvített és pont telibe találta…
r>
r>Ma reggel a Pista barátom élet nélkül maradt,
r>Mert felállt a távcsövével, és élte megszakadt…
r>Jó lenne, ha volna varázslat, én hazarepülnék,
r>Hozzátok… én ide vissza nem kívánkoznék.
r>Remélem e levelem után, hamar ölellek benneteket,
r>És csókolhatom az engem nagyon váró kezeteket…
r>Szólnék én még hozzátok, de nincsen már hangom,
r>Fegyverropogásban, csak motyogok fennhangon.
r>Itt a hóban a halál pokoli mosolya, mi sokakat elkábít,
r>És ha ránk villantja, akkor gonoszul, sokakat elcsábít.
r>Én majd igyekszem neki ellenállni, nem visszamosolyogni,
r>Ezt inkább nektek hagyom, és rátok fogok mosolyogni…
r>A vég, - figyelem, közeleg -, látom én!
r>De ez, amit a legkevésbé szeretnék én!
r>Inkább otthon csókot lobbantanék az ajkadon,
r>Eldőlnénk közben… a konyhai pamlagon…
r>
r>Várom már a tiszta inget, meg az otthont,
r>Élet, remélem ezen a fronton, ide, átront…
r>Vágyok utánatok kedveskéim,
r>Majd mesélek, a család estéin…
r>
r>A baka, fiú, a férj, az apa,
r>Kit nagyon… nagyon várjatok haza:
r>Szerencsés Pista.
r>
r>Menetelne a katona, menetelnie… már nincs hova.
r>Viszik már a koporsóba, neki más… ez az otthona…
r>
r>Vecsés, 2012. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és a hőseink tiszteletére.
r>
A januári hold kissé előtűnő, csillogó ezüst fényében,
r>Járőr oson, ellen állások felé, a háború vad örvényében.
r>A megfagyott táj hideg, fehér csillogásában,
r>A halál hideg, ezüst fényű áramlásában…
r>
r>Az éj, maga a fekete árnyék, fényjelenség.
r>Olyan szép, mint eltévedt, idegen jelenség.
r>A sötét álombéli… finoman, puhán suhan.
r>A holdfény ezüstje előtör, majd visszazuhan.
r>
r>Az álombéli, habosan gomolygó pára,
r>Az izzadt testek körül ködlik, arra, rája.
r>Az örvénylő légforgatag elfogyó hőből és nedvből…
r>A párafüggöny a bajuszokra fagy, a lélegzetből.
r>
r>Percek és méterek némán, lassan elmaradnak mögöttük,
r>Sötét, fénytelen, láthatatlan ellen arcvonal, előttük.
r>Távolabb kivehető a nagy jegenyék sora,
r>Olyanok, mint az asztallapba döfött penna.
r>
r>Csupán a varjak ébrednek fel az éji álmukból,
r>De csak félig nyitják szemhéjukat… elég a látványból.
r>
r>Elölről valami zaj hallatszik, felfigyelnek,
r>A csend tovább rezeg a táj felett… igyekeznek.
r>Mennek, a semmi ősi vágtában rohan az éjszakába,
r>Katonák kemények, de a lelkük elbújik önmagába.
r>
r>Most már közelről hallani egy fémes, de halk csattanást,
r>Ez elzúg a hallgatag táj felett, nem nyújt vigasztalást.
r>Itt nem vár tárt kapu az ide érkező vándorokra,
r>Itt a bejárati ajtó… élet és a halál ura!
r>
r>A fagyott hó ezüstösen csillogó pikkelyes körvonalakkal
r>Vonta be a fák, bokrok koronáját, királyi hermelin kerettel.
r>Szemben nem frakkos, komornyikbojtos alakok vannak beásva,
r>Csíkos mellényes lakáj helyett, őket pufajkás orosz várja.
r>
r>A sorban utolsó, kissé hervadt, férfiarc.
r>A sápadt, beesett arcon, sok a gondránc.
r>Majdnem vastag ajkakra ívelő barázdák, inkább koravén fiút,
r>Mint meglett, harcos férfit rajzolnak… az ő lelkének itt már nincs kiút.
r>
r>Szemben velük, tíz lépésre egyszer fölcsattan egy orosz „sztoj”!
r>Mind a hatan megdermedtek… a félelemtől lelkük fogoly.
r>Táj, még fagyottabbnak tűnt… katonák reagáltak volna,
r>De idejük már nem volt… a sors keze az ajtót becsukta.
r>
r>Hold elbujt, magyarok arcán a sötét miatt nem látszik a félelem,
r>Nyugtalanító ellentmondás a test és lélek között… lételem.
r>Balról megszólaltak a géppuskák, és kézigránát repült,
r>Magyar katonák arcán félelem és orosz utálat ült.
r>
r>Mindennek hamar vége lett, varjak lecsukták a szemhéjukat,
r>Katonáink hitték, úgy halnak meg, hogy védik hazájukat…
r>
r>Csongrád, 2012. július 29. – Kustra Ferenc József - íródott. Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével + történelmi emlékezésként és a hőseinkre emlékezésből.
r>
A hadtáp őrmester tíz hete, szakaszparancsnokként szolgált
r>Egy majorban, az Ukrajnai Proszkurovnál a Bug partján.
r>Meglátott egy parasztasszonyt. Barázdában poroszkált,
r>Lassan, egy nagyobb rongyba csavart batyuval a hátán.
r>
r>Akkoriban sok parasztasszonyt elfogtak, aki orosz kém volt.
r>Ők, otthonosan, fesztelenül járkáltak át a frontvonalon.
r>Szól legényeinek, akik elfogták. Mutogatva magyarázott.
r>Úgy negyven körüli lehetett, mutatta, tejet visz lenn a parton.
r>
r>Féltek tőle, rögtön le is vetkőztették,
r>Levetették pruszlikját, pendelyét, ingit,
r>Tejesköcsögöket, mind kiöntötték, gondosan átnézték,
r>Végigtapogatták a legények, de nem találtak semmit.
r>
r>Nem találtak rejtett vázlatot, írást, bizonyítékot, hogy spion.
r>Mivel nem találtak semmi gyanúsat, azt gondolták, elengedik.
r>Hevenyén magára kapta a holmiját, eliszkolt zokogón,
r>Kézben tartotta a könnyített batyuját, látszott iparkodik.
r>
r>Az értelem rejtett bugyrában győzött a félelem,
r>A hadapród őrmester nézte a távolodó nőt.
r>Harci körülmények között nem első az értelem,
r>Nagy paraszti hátát megcélozva… közepébe lőtt…
r>
r>Csongrád, 2012. július 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével. + Történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére!
r>
Keserv öntötte el a szívemet,
r>De utálom én ezt a harcteret.
r>
r>Nem jöttem én ide magamtól,
r>Elszakítottak a családtól.
r>Otthon nincs, ki munkálja, a földet,
r>Család nélkülem kínban… üvölthet.
r>
r>Riska tehén lassan megellik,
r>Ki lesz az, ki neki ott segít.
r>Karácsony jő, otthon akartunk lenni,
r>De… itt vagyunk, erre kell, rádöbbenni.
r>
r>Keserv öntötte el a szívemet,
r>De utálom már ezt a harcteret.
r>
r>Szegény hazám… óh, hazám, te mindenem,
r>Érted adom orosznak az életem?
r>A családom meg árva marad,
r>S nincsen nekik betevő falat.
r>
r>Itt minden tiszta jég és hó,
r>Mi szép látvány… nekünk nem jó.
r>Oroszok lőnek ránk, folytonosan,
r>Mondják is, támadnak hamarosan.
r>
r>Keserv öntötte el a szívemet,
r>Nagyon utálom ezt a harcteret.
r>
r>Nem messze itt, most lecsapott egy akna,
r>Félek, megremegett a bunker fala.
r>Mit vétettem és az oroszoknak?
r>Miért szemeltek ki ide harcosnak?
r>
r>Ki fog otthon tavasszal szántani, vetni,
r>Ki fogja a kis szőlőmet megművelni?
r>A gyerekeknek este ki fog mesélni,
r>Fehérnépet este ki fogja szeretni?
r>
r>Keserv járja át a szívemet,
r>Úgy utálom ezt a harcteret…
r>Gyűlölőm az orosz harcteret!
r>
r>Most szólt nekünk Tímár őrmester,
r>Hajnal négykor megyünk, frontmester
r>Társaságában oroszokhoz, „nyelvet” fogni…
r>Magyarok Istene segítsen visszajönni.
r>
r>Vajon holnap reggel, mire felvirrad a nap,
r>Visszajöttünk, vagy imát mormol értünk a pap,
r>És a százados küldi-e haza a kis motyónkat…
r>Az oroszok lelőttek, mint ellenséges lotyókat?
r>
r>Keserv járja át teljesen a szívemet,
r>Úgy utálom már ezt a rothadt harcteret…
r>Gyűlölőm én nagyon az orosz harcteret!
r>Istenem engedd még élni a szívemet…
r>
r>Vecsés, 2012. április 29. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére!
r>
Szürkén, borongósan köszöntött be a hajnal virradat.
r>Friss hó szaga érződött a levegőben… pirkadat.
r>Már szállingóztak is lefelé, az első… nem véresek,
r>A céltalanul katonákra hulló kristály pelyhek.
r>
r>Oly' szép napnak indult
r>Bakák lelke virult,
r>A tisztek is örültek,
r>A hópelyhek, csak estek…
r>
r>Mindenki elégett lehetett volna, ha nem a fronton van,
r>Ha nem mínusz negyven fokot mérnek, havazásnál, árnyékban…
r>A GH tiszthelyettesek szalonnát osztottak reggelire,
r>Ki tudott bement, a fából ácsolt, az éppen bunkerbe.
r>
r>A konyhások a gulyáságyúban kávét főztek,
r>A szakácsok –stikában maguknak- szalonnát sütöttek.
r>Előretolt figyelők, ebből nem kaptam semmit,
r>De figyeltek, néztek és bizony, észrevettek valamit.
r>
r>A szemközti horhosban mozgás nem látszott, de
r>A bokrok ágai több helyen is mozdultak, mire
r>Figyelők fejében a vészcsengő megszólalt,
r>Támadás veszélye merült föl, a zajos csend szólalt!
r>
r>Mire riadót jeleztek volna, lecsapott a hadisten,
r>Pergőtűz indult a mieink kis lövészárkai ellen…
r>A hó nagy pelyhekben, teljes erővel kezdett el hullani,
r>Hirtelen mindenfelől jajgatást, halálsikolyt hallani.
r>
r>Egy kezdő tiszt csak topogott a vérző baka mellett
r>Kinek a vére befestette a leesett gyönyörű hópelyhet.
r>Lövést kapott karjába, így visszafelé botorkált,
r>Pergőtűz erősödött, elment, és otthagyta vérében… a bakát.
r>
r>Orosz roham hirtelen elkezdődött.
r>Az oroszok! A csatasoruk felfejlődött.
r>Századparancsnok kiadta parancsát;
r>Visszavonulás, ki tudja, kezdje hátrálást.
r>
r>A hó egyre jobban esett, a gyönyörű kristályokat,
r>A jéghideg föld várta, a Te egész korosztályodat…
r>Nagy pelyhek, szikrázón, sűrű csatarendben… mélybe hullottak,
r>Az elesett katonák vére, csepp… a földre lehullottak…
r>
r>Idegen földre hullott a drága magyar vér,
r>Erről már csak a rég beomlott lövészárok regél…
r>Értelme nem volt fiatalon haláluknak,
r>De hősként emlékezünk, adózunk bátorságuknak!
r>
r>Vecsés, 2012. március 21. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és az ott elesett hőseink emlékére!
r>
