Idő 
Értékelés 
Értékelés Az ételhordó a kordéról leesett…
r>Jó vastagos és hosszú jégcsap keresett
r>Menedéket, a keskeny lövészárok párkányon!
r>Mi meg lebújunk… még meglőhetnek faron-háton.
r>
r>Hajnal van, hideg, már lecsendesedett a szél,
r>Így már réginek, messzinek tűnik az éjfél,
r>Egyedül őrködök, a szívem, igen nagyokat dobban,
r>A néha felhangzó ágyú, akna dialógusokban.
r>
r>Már megfáradtam én a harcba és az életbe,
r>Közben meg észlelem, forog az idő kereke…
r>Itt rettenetes tél van, csak esik a hó,
r>Kínomban nevetek, hogy mily’ sziporkázó!
r>Ha lépek bárhová, csak a hó ropogást hallom,
r>A szél a ruhám alá, fúj, majd lefagy a karom.
r>
r>Sokan vagyunk itt, meg szemben még többen van az ellen,
r>De mégis szenvedek, mit kezdjek az egyedüllétben?
r>Valami súgja, maradok árva, nappal, sötétben.
r>
r>Kint a lövészárokban őrködik a katona reménytelenül!
r>Nem mindenki erős, de ott nyers-jégen mindenki fél, esztelenül!
r>Fronton, bármi is történik, a parancs: helytállni rendületlenül!
r>
r>A frontvonalban galád tettek ellen, a lelkiismeret nem mindig elegendő,
r>A fronton halál az úr, uralja lelkiismeretet, élet meg nagyon veszendő!
r>A halál az életet fel is kérte táncolni, ahogy járják, ez verseny-keringő!
r>
r>A bunker sátorlap-ajtó szakadt résén keresztül nézem, hogy az idő
r>Komótosan ballag, de neki mindegy, hogy végtelen-vastag a hómező.
r>Egyre csak jönnek felénk a hómezőn fekete-halál árnyak,
r>Amit az erre repülő aknák, a havon, magukkal húznak.
r>
r>Reggel, feketül a felhő a hómező feletti égen,
r>Torkolattüzek izzanak az égen már, egész keleten.
r>Lánctalp-acél erre csikorog, eltapos mindent,
r>Lehet, élet nem marad... hívni kell az úristent...
r>
r>A lövészárokban vannak bőven elveszett lelkek, bennük elveszett gondolatok,
r>És a veszett ágyúdörgésen túl, ezek mind, pokol mélyében elhaló morajok.
r>Itt a katona őrjöng félelmében és végtelen aggodalmában,
r>Úgy megkönnyebbülne, feléledne naphosszat ontott könnye árjában.
r>
r>Aki már régen szolgál itt a lövészárok fogságában,
r>Naponta biz' várta, hogy majd talán tovább él a halálban…
r>Nem mindig, vagy soha nem tudhatta, mikor, mi történik vele,
r>Bármikor keresztre veheti egy távcső és végez is vele.
r>Nem csoda, ha zavart, mániás lett és kiszámíthatatlan,
r>Mikor csak arra gondolt, hogy itt ő kicsit sem halhatatlan.
r>Itt sok harcos, pszichésen zavart, betegesen viselkedik,
r>Nem csoda, hogy van, aki egyszerűen hazakéredzkedik.
r>
r>
r>Érzem, nagyon félek, alig tudok békén venni levegőt,
r>Istentől is segítséget kérek… nem hatja meg Teremtőt!
r>Vágyok otthoni kézre, mely megráz és erőt önt belém…
r>Vágyok a hangra: Ébredj! És öntené az erőt belém…
r>
r>Hajnalfény közeledik, Szibéria felől,
r>Az álnok sötét meg elmenekül ez elől.
r>
r>Szednék én itt virágot, de nem látok tovább a ködnél,
r>Várok én egy jobb világot, de nincs más, ágyúlövésnél…
r>Lassan faszén leszek, mint a keményfa… lövöldözésnél.
r>
r>Hiszek én a hazatérésben, a lehetetlenben…
r>Hiszek én a hazatérésben, a hihetetlenben!
r>
r>A máknak is van méze,
r>Már csoroghatna végre…
r>Citromos-vérvörös pírban ébredez a hajnal,
r>Mi lesz ma, ha gondolok… gyorsan fagyó sóhajjal.
r>
r>A nap süt, kék ég szinte izzik, a hideg levegő remeg,
r>De nem a naptól! Ágyúlövéstől levegő, sok cső, meleg.
r>
r>Te mocskos halál, én már a hazaúton vagyok,
r>Te meg ágygolyón ülsz, mint régi gonosz lovagok…
r>Neked a porhüvelyem kellene, tán’ az oldaltáskádba tennéd?
r>Keress más alanyt, én megyek haza! Látom: ezt ugye, nem szeretnéd?
r>
r>Vecsés, 2016. október 1. – Kustra Ferenc József - íródott: történelmi emlékezésként és az ottveszett katonáink emlékére!
r>
Ó, Te vágyott Istennőm, Dorka!
r>Csigázhatnád... az ember vágya…
r>Vérem föléledne,
r>Buzgalomba menne.
r>Csókolgatnám kezed… imádva!
r>
r>Ó, Te vágyott Istennőm, Dorka!
r>Puszilnék vágyat homlokodra.
r>Vérem vágyba lenne,
r>Buzgalmam… éledne.
r>Simítanám hajad, jól hátra.
r>
r>Ó, Te vágyott Istennőm, Dorka!
r>Oldottan ülnék, kanapéra.
r>Lelkem buzgólkodna,
r>Eszem futkorászna.
r>Közel ülnénk, életre várva.
r>
r>Vecsés, 2021. június 2. – Kustra Ferenc József – íródott romantikus LIMERIK csokorban.
r>
Hétköznapi pszichológia…
r>
r>Minden hír, hír és a „nem” is válasz.
r>Bizonytalanság, ha „nem” a válasz.
r>Míg az ember vár és nem hall nemet,
r>Ábrándozik, hiú álmot kerget.
r>
r>„Nem” mondása valamit igényel
r>És ez nem egyenlő a főlénnyel.
r>Így „nemet” ki, nehezen mondanak,
r>Mert ők pszichésen alul maradnak.
r>
r>Szótlansággal, másikat alázzák,
r>Ezzel végül is sárba tapossák.
r>Kiben nincs gerinc „nemet” mondani,
r>Attól már jót nem lehet elvárni.
r>
r>Vecsés, 1999. szeptember 25. – Kustra Ferenc József
r>
Ne gondold azt Te,
r>Hogy világ jófelé megy!
r>Hősi kihívás?
r>*
r>Meglásd, lesz rosszabb
r>És a helyzet, rosszabb lesz.
r>Hősi kihívás?
r>*
r>Bűnben megfogant
r>Gyűlölet… nincs szeretet!
r>Hősi kihívás?
r>*
r>Mindenfelé csak,
r>Erőszakos gazdagok!
r>Hősi kihívás?
r>*
r>Ez nem egy vihar
r>A pohárban… vég’ közelg!
r>Hősi kihívás?
r>*
r>Képmutatók a
r>Hatalom gyakorlói!
r>Hősi kihívás?
r>*
r>Megnyomorított,
r>Kisemmizett szegények!
r>Hősi kihívás?
r>*
r>Földi tettek, majd
r>Meg lesz égi büntetés.
r>Hősi kihívás?
r>*
r>Megindult a sok
r>Alkalmatlan… tevése…
r>Hősi kihívás?
r>*
r>(Sedoka)
r>Mi kicsik vagyunk.
r>De minket ütnek… nagyon!
r>Ezt élik… szórakozón!
r>
r>Mi kicsik vagyunk.
r>Gátolnak, mint ellenség?
r>Egy csapatban feneség.
r>
r>Vecsés, 2022. december 11. – Kustra Ferenc József – íródott: helyzetjelenségként a ma világáról, történelmi hűséggel… senrjú csokorban.
r>
