Idő 
Értékelés 
Értékelés Írok én a szemetelő, szitáló esőben,
r>Ücsörgök, a parki ernyő alatt kőszékemben
r>Egyik kezemmel megfogva, bízok az ernyőben.
r>
r>Agyamból, szinte betűpermet hullik,
r>Vágyam, hogy most írjak, biz' el nem múlik!
r>Írok én szitáló esőben és szitáló gondolatban,
r>Le is írok mindent, őszintén, de nem álnok fondorlatban.
r>
r>Ma már rég nem lúdtollal írok,
r>De golyósok, bizony kifogyók!
r>Olyankor betétet gyorsan cserélek,
r>Mert gondolatok útról még letérnek…
r>
r>Írni, akkor kell, ha eszedbe jut valami,
r>De akkor gyorsan, papírra le kell karcolni,
r>Mert különben kiderül, emlékezet bizony rövid,
r>A legjobb gondolat is elszáll, lelép, marad semmid.
r>.
r>Legyen kezed ügyében mindig cetli és ceruzacsonk,
r>Ezek kicsik, nagy helyet nem foglalók, és már írhatod…
r>
r>Én lefekvéskor mindig egy kicsit olvasok,
r>De közben van, hogy öt verset is előrántok,
r>Mert megszáll az ihlet, ki kell adnom magamból.
r>Fekve megelevenedik golyóstollamból…
r>
r>Én csak fogom finoman toll szárát
r>Ő meg szántja a betű vonalát.
r>Elálmosodni, majdan csak ezek után lehet,
r>Mit leírtam, az olvasók örömére…? Mehet!
r>
r>Az én kezem ügyében kicsi gyertyacsonk is van,
r>Mert hátha ott ragadok lelkemben, egy kunyhóban!
r>
r>A sötétben is erőt ad a kis csonk, lángra gyúl,
r>És bennem így sok romantikus gondolat kigyúl.
r>Aztán, ha a láng a már piciny testébe belemar,
r>Akkor vége, az aprócska tűz el is alszik, hamar.
r>Elhamvadó láng haloványodó fényénél
r>Még azért, gyorsan írok, majdnem vaksetétnél.
r>
r>Vecsés, 2015. április 29. – Kustra Ferenc József
r>
Bőszen fakulok,
r>Őszön fanyalgok.
r>Ködben nem látok,
r>Bőrt én nem váltok.
r>Minden csak régik,
r>Vitál csak késik.
r>
r>Megújhodás a jövő,
r>Eljő? Még tán' nem késő?
r>
r>Budapest, 2006. január 12. – Kustra Ferenc József
r>
Él a felbontási tilalma!
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>A mocskos, véges halált, mindenki zsebben hordja, lezárt borítékba,
r>Élet adta születéskor, de folyvást él a felbontási tilalma!
r>A mocskos, véges halált, mindenki zsebben hordja, lezárt borítékba.
r>
r>Én már csellel próbálkoztam kivenni, hogy elolvashassam,
r>Fakó volt azonban a remény, hogy sorsom megváltoztassam…
r>Én már csellel, próbálkoztam kivenni, hogy elolvashassam,
r>*
r>
r>(Septolet)
r>Szivárványos
r>Vakság sármos,
r>Lábam sáros,
r>Élet, csak pedálos.
r>
r>Bíztuk lehetetlent,
r>Hittük végtelent,
r>Elhajtottuk kétségtelent!
r>*
r>
r>(Bokorrímes)
r>Öregen bizony mindig kiderül, hogy végül is mindenki éppen így jár,
r>Más életutakon kóricáltunk, de a végére embergyerek így jár.
r>A végzet meg tudható, nyomunkban volt, folyvást követett, nyomunkban ott jár!
r>*
r>
r>(Senrjon)
r>Visszaemlékezések,
r>Mit sem segítenek, pirul arc!
r>Emlékfakulás.
r>
r>Hat látó is volt nekem,
r>Végzetem elmondták, egyezőn!
r>Emlék eltűnés.
r>*
r>
r>Orbitális vagy kegyes hazugság? Ezzel volt tele az életem,
r>Így nem csoda, ha az állandó félsz volt a kísérő lételemem…
r>Szeretetlenség vagy barátságtalanság, kitöltötték a réseket,
r>Sikertelenség vagy naiv gyanútlanság, csak húzták be a fékeket!
r>Mesés elismeréseket kaptam azoktól, kik nem számítottak!
r>Közeliek, mind kivétel nélkül, nézték elmenő lábnyomokat…
r>Föl vagyok, kérlek háborodva, egy boríték miatt ekkora hajcihő?
r>De az abban írtak miatt, nincs rajtam csak egy végzetes, talptalan cipő…
r>*
r>
r>(Senrjú)
r>Csak erőlködtem,
r>De, boríték lefogott!
r>Abban benne van…
r>
r>Így telt egész lét,
r>Velős csontból, csak csont volt!
r>Kutya, is irigy…
r>*
r>
r>Úgy látom, talp-nélküli talptalan cipő-felsőrészben kell élnem,
r>Sokan látják, dicsérik, de alul kéne, hiányzóról vélelem.
r>Estére elcsendesül a táj, az árnyak; az éjszakába elbújok,
r>Így a csendben és sötétben, magamra maradok, de tovább harcolok!
r>Csak görcsölők, mint egy nincs-méretes csomó a kákán,
r>Ez bizony nem tévedés! Még kicsit húzom a vártán…
r>
r>Vecsés, 2020. március 20. – Kustra Ferenc
r>
Az éj kárpát-táncából kikandikál sok-sok fényes csillag-gyerek,
r>De a tömegükkel nem háborúznak, fények… nem lézer fegyverek.
r>Nézik egész éjjel, Kárpát-medencében mit csinálnak emberek?
r>
r>Hová sietsz idő? Pergeted a percet, rohanva hozod előre holnapot?
r>Holnap is, úgyis felkel! Én majd akkor nagyokat ásítva köszöntőm a Napot.
r>Csillagok, várjatok, fogjátok vissza időt, lassan engedjétek a tegnapot…
r>
r>Gondolataimat, nem visszahangozza csillagos ég is…
r>A csend sem örül helyettem semminek recsegve, és mégis
r>Egyedül, kisemmizve jut eszembe használható tézis…
r>
r>Ahogy írtam, közben a falon táncot járt a kezem árnya,
r>Ölelgette lúdtoll árnyát, tangóst járt vele… ó, a fránya…
r>Oly’ halvány volt a mécsfény, mindezt a szemem már alig látta.
r>
r>Mikor eszembe jut következő gondolat, akkor az nekem, a zene!
r>Hogyha nap, mint nap írok újabbakat, teljesen tele, megtelek vele.
r>Írom is gyorsan, mert már alig látok… holnap, Ti tán’ megbirkóztok vele.
r>
r>Vecsés, 2015. július 19. - Kustra Ferenc József
r>
Bármit is teszel,
r>A célhoz előbb nem érsz.
r>Te bármit is kérsz.
r>*
r>
r>Bármit is akarsz,
r>Ha sosem élsz, küzdhetsz, így
r>Hiába remélsz.
r>*
r>
r>Bármit is hiszel,
r>Ha állsz, meredten nézel.
r>Több sebből vérzel.
r>*
r>
r>Bármit is megtudsz,
r>Sohase mond, hogy hallgass,
r>Emlék? Ne altasd!
r>*
r>
r>Bármit is gondolsz,
r>Magadról és hiszel is.
r>Terhed, nyomasztó.
r>*
r>
r>Bárhogy is remegsz,
r>Lelked, eszed nagyon fél.
r>Csak magadban ülsz…
r>
r>Vecsés, 2012. október 28. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, Senrjú csokorban
r>Gravest; Rosemary azonos c. verse alapján a szerző engedélyével.
r>
