Idő 
Értékelés 
Értékelés Harctéri meditáció, versben, apevában és senrjú -ban…
r>
r>Bizakodón gondoltam mindig, a ridegen hideg tél is lehet szép,
r>De ma már tudom, ha ezt látjuk, akkor jobb ha, elővett régi fénykép…
r>Itt mintha dézsából öntenék ránk a hideget,
r>Így ezt, aztán jól beszívjuk, árokban eleget.
r>
r>Recseg a vastag hóréteg-jég, amikor rátaposok,
r>De nem marad meg a nyomom, amit a talpammal nyomok.
r>
r>Hazafelé menne már a lelkem, itt maradni nem kéne...
r>Unja és már fél, feladná a harcot, inkább hazatérne.
r>Otthon a tanyában jól érezné magát, ott nem is félne,
r>
r>Aki általában sem tud örülni semminek, sem életnek,
r>Az, sosem fog örülni, hogy is örülne itt a nagy semminek…
r>De, bizony én itt kemény negyven fokban, mit mondjak a lelkemnek?
r>
r>Fájó, hazavágyó szívedre a felcser gyógyírt itt, kiad?
r>Valaki letörli az arcra fagyott könnyet, vagy ott marad?
r>Egy ilyen ólomsúlyú lelket kiszabadítani ki fog?
r>Vagy talán van a zsebedben, osztandó, pár töltetlen cukrod?
r>
r>Jeges hóba, lecsüng a kevés remény ága,
r>Valós katonasorsot legott szív magába,
r>Aztán rátekeredik, csüngő jégcsap szálra…
r>
r>Óh! Te végtelen hómező, nem ismerlek régen,
r>De, már tudom, hogy Te vagy a halál itt a végen…
r>Mondták, kik régen vannak itt és ismernek régen.
r>
r>Bénára fagyott ajkam üvölt, vad, néma szavakkal,
r>Térdre hullik a fájdalom, le nem írott mondattal…
r>A száj összezárva, arcomon dühöng, heves közöny,
r>Mellettem, hideg szánalom, de itt marad örökkön!
r>
r>Megfagyott halottak vidéke ez, amerre én most járok,
r>Elmúltak az emberi szép idők, meditálok, megállok…
r>Vacog, minden porcikám... fázástól reszketve csak mélázok.
r>
r>Mondják a költő lelke örök, azt halál, nem veszejti el soha,
r>Testét, ha sír elnyeli, lelkét nem tépi a féreg metszőfoga!
r>Ő maga az örökös remény... olvasói szívében tovább él,
r>Életben tartja a sok költemény, lám holtában is csak tovább él!
r>*
r>Tűz
r>Érlel
r>Sok lávát.
r>Lehelek én
r>Sok fagyott párát!
r>*
r>Hideg átölel,
r>Vastag hó akadályoz!
r>Nincs, ki elföldel…
r>*
r>Mit adjak fel én?
r>Még élek… peremsávban.
r>Bumm, bumm! Rám lőnek…
r>*
r>Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
r>Ha a vize zavarossá válna, csak nézném, múlást várván…
r>Ha fűzfa lennék, egyik ágamat a vízbe lógatnám,
r>De ebből tudnám, itthon vagyok, ez a szeretett hazám!
r>
r>Nem látszik a művem a ceruzám hegyében…
r>Nem látszik, hogy fagy meg a vér, a véredényben.
r>Nem látszik, hogy itt mindenkinek sír a lelke…
r>Nem látszik, hogy innen mindenki hazamenne?
r>
r>Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
r>A jeges szél sem bántaná, csak játékos lenne a lombján…
r>De itt az Uriv melletti hómezőn, álomkép, nincs játékosság,
r>Itt az ég kegyetlen haragja, a hóvihar, maga az aljasság.
r>
r>A parancsnokom azt kívánja, hogy bátran öljem le az ellent!
r>Mikor is, itten félni olyan, hogy a katona folyton szellent…
r>Szabadulni nem lehet, mintha zárda vasajtója csukva lenne,
r>Menne, innen bíz’ a meggyötört… messze futna innen, ha lehetne.
r>
r>Én írok nektek, amit tudok, meg ami eszembe jut,
r>És bizony, nem tudom, hogy látom e még otthont, kis falut…?
r>*
r>Zsebet dagasztja
r>Az a sok megírt versem.
r>Meghalok? Elvész…
r>*
r>Itt,
r>Papi
r>Áldások
r>Csatázáshoz…
r>Hah! Golyó ellen?
r>*
r>Folyton-folyvást csak rátok gondolok,
r>Szeretteim, gyerekek, rokonok.
r>
r>A költök lelke olyan, mint egy földi-síron túli látomás,
r>Az majd át tőri a végtelen valóságot, mint az áldomás…
r>Ha majd felnéztek, látjátok, milyenek a csillagok fényei,
r>Jusson eszetekbe, hogy Urivnál ott maradtak a léptei…
r>
r>Vecsés, 2016. november 11. – Kustra Ferenc József - Az apeva, 5 soros új, magyar versforma és soronkénti szótagszám kötöttsége van: 1-2-3-4-5. Szavakat tördelni tilos!
r>Íródott: történelmi visszaemlékezésként az ottveszett katonáinkért.
r>
Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
r>Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe…
r>Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
r>Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
r>Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe…
r>Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe…
r>Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
r>De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet…
r>*
r>Arcát fürkészem
r>Tél tábornoknak. Kemény!
r>Hideget sejtet.
r>*
r>Miért vagyok én még itt?
r>Miért is mennék haza?
r>Miért hiszek a küldetésben?
r>Miért hiszek még győzelemben?
r>*
r>Haza, nincsbe tűnt...
r>De, szívem egy gyöngyszeme…
r>Emléked… még él!
r>*
r>(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
r>Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél…
r>Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
r>Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
r>*
r>A
r>Haza
r>Nincsé vált!
r>Szívem őrzi
r>„Leheletemig”!
r>*
r>Miért van üresség a szívemben?
r>Miért van üresség a lelkemben?
r>Miért van repesz a bőröm alatt?
r>Miért lő orosz rám? Percek alatt…
r>
r>Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
r>Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
r>*
r>Tél, álcát tépi…
r>Nem finomkodik, fagyaszt!
r>Katonahalál.
r>*
r>Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
r>Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
r>Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
r>Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
r>*
r>Becsvágy? Nem lelé!
r>Tegnapot már túlélte…
r>Merre jár halál?
r>*
r>
r>Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
r>Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
r>A hirtelen halál, biz’ kikerülhetetlen…
r>
r>De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
r>De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
r>Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!
r>
r>Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
r>Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
r>*
r>Én
r>Haza
r>Őrzője!
r>Rendülten és
r>Rendületlenül!
r>*
r>Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
r>Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?
r>
r>Látvány is tisztul,
r>Ágyú lőporfüst lebeg.
r>A halál röpköd.
r>*
r>(Anaforás, belső rímes)
r>Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
r>Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
r>Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
r>Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?
r>
r>Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
r>Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
r>Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
r>*
r>Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
r>Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett…
r>*
r>Percek, oly’ vadul
r>Henyélnek! Ágyútűz él…
r>Sohse lesz vége?
r>
r>Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc – íródott; versben, senrjú -ban, apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkról.
r>„Csuló” – kézifegyver lövedéke.
r>
Jelentése: Sürgős! Azonnal! Sietni!
r>
r>Bizony állandó a halálmadár, kitartóan lebeg fölöttem,
r>Még azt is sugallja, hogy itt mi forduljon meg… biza' a fejemben.
r>El is gondolkoztam, megmaradok? Vagy véget ér rövid életem?
r>
r>Átölelem én a pillanatot és remegve kérem, hogy engem
r>Ölelésben élni hagyjon, dideregve túléljem szürkületem!
r>Erre az oximoron eredetiségre vágyok… ez életem!
r>
r>Megjöttem az ideérkezett élet-szerelvényem fékcsikorgó zajával,
r>És rögtön szembesültem a helyszín jégbe-hóba fagyott, elemi bújával…
r>Időtlenül markolom a pillanatot, ne változzon, az idő múltával…
r>
r>Láttam a halált, a végső búcsú utáni csendjét,
r>Láttam az elmúlást, a szenvedés, utolsó percét.
r>Láttam a hómezők esti fénytáncának meglétét.
r>
r>Láttam itt a poklot, a frontot, ezt az őrült őrjöngőt,
r>Láttam itt már napsugaras deleket, mind a tündöklőt.
r>Láttam én azt is, hogy mily’ a robbanás… nagyon üvöltőt.
r>
r>Már tudom, hogy itt ez a fronti lét, maga a posvány, a métely,
r>Már tudom, hogy befészkelte magát agyunkba a konok kétely.
r>Már tudom, hogy nagy kétség, életben maradunk-e... van ki, némely.
r>
r>Napon észlelem, nem szállnak fel a boldog dalok,
r>A fájdalomból kiszakadnak, a csend-sóhajok,
r>Ha, csak elcsúszol a jégen, halál a kezét nyújtja,
r>Kit itt baj ér és lefekszik, hódomb az új vánkosa!
r>
r>Fiatal katonának otthon van a mátkája, a szülei,
r>Harchelyzetben rájuk gondolni sem lehet, meg postát küldeni…
r>Ha már a levelet megírtad, tedd a zsebedbe a szíved fölé
r>De tudd, ha átlőtték, akkor azt a posta már ki, nem kézbesíté…
r>
r>Katona hamar úgy jár, hogy ölelgeti az idegen földet,
r>De még jó, ha önszántából és félelmében nagyon remegett.
r>Itt hamar úgy jár a katona, hogy parancsra idesiet,
r>De még jó, ha önszántából megvédheti saját életet.
r>*
r>(10 szavas)
r>Itt a vágy fölemelkedik tökélyre,
r>De megvan-e katona lelki kielégülése?
r>*
r>(Haiku)
r>Halál pillanat
r>Hómagány-élet vége.
r>Üzenet haza…
r>*
r>(HIAQ)
r>Behívó érvényben.
r>Orosszal harc folyamatban.
r>Fiatal életek…
r>*
r>Ki tudja, hogy innen mikor szabadulunk el
r>Elásnak egy gödörbe, vagy megyünk… élettel.
r>Itt bizony, erre-arra állandóan vágtat a halál.
r>Én hazamennék! Jó lenne, ha erre, felém nem kaszál…
r>
r>Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József – történelmi emlékezés az ott veszett katonáinkra…
r>
De vágyom, társaságod Ivett!
r>Ezzel, elmondtam a lényeget.
r>Persze kén’ ölelni,
r>Veszetten csókolni.
r>Ruhádat lerángatni lehet?
r>
r>Legott magam alá gyűrnélek
r>Kihunynának bennem a fékek.
r>Tennék a kedvedre,
r>Csókolnék kebledre.
r>Élvezném… izzadt ölelések.
r>
r>Veled lenni, olyan jó lenne,
r>Meglásd, válik ez majd kedvedre.
r>Jó összeforrásban,
r>Sok-sok orgazmusban.
r>Ivett, Te vagy vágyunk kényszere!
r>
r>Vecsés, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – erotikus LIMERIK csokor.
r>
Türelmetlenség…
r>
r>Számolt napokban
r>Telik a sok perc fürtje.
r>Türelmetlenség.
r>*
r>Várt nap lassan jön,
r>Fürtős mosolyod várom.
r>Türelmetlenség.
r>*
r>Ahogy ideérsz,
r>Mosolyokat látsz fürtben.
r>Türelmetlenség.
r>***
r>
r>Bőregerek…
r>
r>Az őserdőben
r>Bőregér, fürtökben lóg!
r>Így természetes.
r>*
r>A bőregerek
r>Fejjel lefelé, fürtökben
r>Sem szédülnek el.
r>*
r>Fürtök látványa,
r>Bőregerek ottléte.
r>Társas életű.
r>*
r>Padlás sarkában
r>Lógnak, bőregér fürtök.
r>Jóllakottság… csend.
r>***
r>
r>Varjak, télen…
r>
r>A kopár fákat
r>Feketíti varjúhad.
r>Fürtök! Hófoltok...
r>*
r>Varjúcsapat a
r>Szántásban, fürtben nézgél.
r>Kóbor magszemek...
r>*
r>Éhes varjúhad
r>Fürtben keres. Remélt mag...
r>Szántás, lefagyott.
r>
r>Vecsés, 2018. február 7. – Kustra Ferenc – 3 db. senrjú csokor. Pályázatra készült!
r> Így egyben, -a kiírás szerint- egy műnek számítanak!
r>
