Idő 
Értékelés 
Értékelés Hős katonáink, mint az ólomkatonák állnak a vártán,
r>A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
r>Kit idehívtak a „Sas” behívóval… a „mélybe”,
r>Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.
r>
r>Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
r>Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
r>Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
r>Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!
r>
r>Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
r>Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
r>Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
r>Meglásd, haza menni milyen mesés…
r>
r>Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
r>Itt téged keresnek… ne legyen hozzád nekrológ!
r>Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
r>És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.
r>
r>Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
r>Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet…
r>Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
r>Nem szeretnék, ha helyetted levél… értesítés menne haza.
r>
r>Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
r>Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
r>Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
r>Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.
r>
r>Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
r>Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
r>Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
r>Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.
r>
r>A vontató lovaknak a széna összefagyott,
r>Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
r>Autók sem indulnak és állnak a „fél lánctalpas Botondok”,
r>Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a „bolondok”…
r>
r>Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
r>Hogy majd otthon jó családapa lehess.
r>Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
r>Ne képzeld magadat a „haza megmentőnek”.
r>
r>Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
r>Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
r>Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
r>Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.
r>
r>Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
r>Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
r>Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
r>De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.
r>
r>Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra…
r>Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
r>Itt ki kell tartanod, jó vagy nem… a halálig!
r>Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik…
r>
r>Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó…
r>Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó…
r>
r>Vecsés, 2012. december 10. – Kustra Ferenc József – íródott: történelmi visszaemlékezésként és a Hőseink tiszteletére!
r>
Hol vannak a katonák?
r>Mért nincsenek katonák?
r>Meghaltak a katonák!
r>Holtak már a katonák…
r>
r>Elment ő a hazát védeni,
r>De „katyusa” válaszolt neki…
r>Nem volt… ideje sem élni,
r>Nem tudott megöregedni.
r>
r>Hol van a sok hős katonánk?
r>Tényleg ott védték a hazánk?
r>Helytálltak Oroszországban,
r>De haltak jégben és sárban…
r>
r>Hazavárta őt a családja,
r>Rövid élte… már nem sajátja.
r>
r>Vecsés, 2012. október 23. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére!
r>
Menetel a katona, egyre távolabb az otthona,
r>Hazamenetelni nem lehet… Talán csak koporsóba.
r>Szeretett feleségem és édesanyám, gyerekeim!
r>Januárban mondták, hogy leváltanak minket,
r>És kapunk ellátmánynak nem tetves inget.
r>Lehet, hogy holnap már nem leszek a lövészárokba,
r>S pár nap múlva meg fölszállok, a hazai vonatra!
r>Tudom, Te, édesanyám, meg a gyerekek otthon nagyon vártok,
r>És hazamenjek ez a leghőbb kívánságom… s Ti kívánságtok.
r>Szólnék én hozzátok,
r>Csókolnám az orcátok,
r>Rátok zúdítanám szeretetem,
r>Élném veletek, boldogan életem.
r>
r>Mi van veletek, hogy éltek, van mit ennetek?
r>A gyerekek az iskolába rendesen mennek?
r>Édesanyám, a tehén, meg a ló megvan-e még?
r>És a learatott termésből nektek van-e elég?
r>
r>Otthon, most mekkora a hó?
r>Ángyoméknál kehes a pejkó?
r>A gyerek, ha megy iskolába, legyen meleg a lába,
r>Ha beteg lesz… nem lesz pénzetek orvosságra.
r>Ma van január tizenegyedike, számolom a napokat,
r>És így még egy napig aggódva figyelem a hangokat,
r>Mik az oroszok felől jőnek, ide hallatszanak
r>És itt-ott mellettünk még aknák is, robbannak!
r>Szemem, kicsit most is könnyes, nézek hazafelé,
r>Ha aknasüvítést hallok, a lelkem hideg lelé.
r>Tegnap eltűnt a Botos Józsi, a nagygazda fia,
r>Egy akna erre süvített és pont telibe találta…
r>
r>Ma reggel a Pista barátom élet nélkül maradt,
r>Mert felállt a távcsövével, és élte megszakadt…
r>Jó lenne, ha volna varázslat, én hazarepülnék,
r>Hozzátok… én ide vissza nem kívánkoznék.
r>Remélem e levelem után, hamar ölellek benneteket,
r>És csókolhatom az engem nagyon váró kezeteket…
r>Szólnék én még hozzátok, de nincsen már hangom,
r>Fegyverropogásban, csak motyogok fennhangon.
r>Itt a hóban a halál pokoli mosolya, mi sokakat elkábít,
r>És ha ránk villantja, akkor gonoszul, sokakat elcsábít.
r>Én majd igyekszem neki ellenállni, nem visszamosolyogni,
r>Ezt inkább nektek hagyom, és rátok fogok mosolyogni…
r>A vég, - figyelem, közeleg -, látom én!
r>De ez, amit a legkevésbé szeretnék én!
r>Inkább otthon csókot lobbantanék az ajkadon,
r>Eldőlnénk közben… a konyhai pamlagon…
r>
r>Várom már a tiszta inget, meg az otthont,
r>Élet, remélem ezen a fronton, ide, átront…
r>Vágyok utánatok kedveskéim,
r>Majd mesélek, a család estéin…
r>
r>A baka, fiú, a férj, az apa,
r>Kit nagyon… nagyon várjatok haza:
r>Szerencsés Pista.
r>
r>Menetelne a katona, menetelnie… már nincs hova.
r>Viszik már a koporsóba, neki más… ez az otthona…
r>
r>Vecsés, 2012. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és a hőseink tiszteletére.
r>
A januári hold kissé előtűnő, csillogó ezüst fényében,
r>Járőr oson, ellen állások felé, a háború vad örvényében.
r>A megfagyott táj hideg, fehér csillogásában,
r>A halál hideg, ezüst fényű áramlásában…
r>
r>Az éj, maga a fekete árnyék, fényjelenség.
r>Olyan szép, mint eltévedt, idegen jelenség.
r>A sötét álombéli… finoman, puhán suhan.
r>A holdfény ezüstje előtör, majd visszazuhan.
r>
r>Az álombéli, habosan gomolygó pára,
r>Az izzadt testek körül ködlik, arra, rája.
r>Az örvénylő légforgatag elfogyó hőből és nedvből…
r>A párafüggöny a bajuszokra fagy, a lélegzetből.
r>
r>Percek és méterek némán, lassan elmaradnak mögöttük,
r>Sötét, fénytelen, láthatatlan ellen arcvonal, előttük.
r>Távolabb kivehető a nagy jegenyék sora,
r>Olyanok, mint az asztallapba döfött penna.
r>
r>Csupán a varjak ébrednek fel az éji álmukból,
r>De csak félig nyitják szemhéjukat… elég a látványból.
r>
r>Elölről valami zaj hallatszik, felfigyelnek,
r>A csend tovább rezeg a táj felett… igyekeznek.
r>Mennek, a semmi ősi vágtában rohan az éjszakába,
r>Katonák kemények, de a lelkük elbújik önmagába.
r>
r>Most már közelről hallani egy fémes, de halk csattanást,
r>Ez elzúg a hallgatag táj felett, nem nyújt vigasztalást.
r>Itt nem vár tárt kapu az ide érkező vándorokra,
r>Itt a bejárati ajtó… élet és a halál ura!
r>
r>A fagyott hó ezüstösen csillogó pikkelyes körvonalakkal
r>Vonta be a fák, bokrok koronáját, királyi hermelin kerettel.
r>Szemben nem frakkos, komornyikbojtos alakok vannak beásva,
r>Csíkos mellényes lakáj helyett, őket pufajkás orosz várja.
r>
r>A sorban utolsó, kissé hervadt, férfiarc.
r>A sápadt, beesett arcon, sok a gondránc.
r>Majdnem vastag ajkakra ívelő barázdák, inkább koravén fiút,
r>Mint meglett, harcos férfit rajzolnak… az ő lelkének itt már nincs kiút.
r>
r>Szemben velük, tíz lépésre egyszer fölcsattan egy orosz „sztoj”!
r>Mind a hatan megdermedtek… a félelemtől lelkük fogoly.
r>Táj, még fagyottabbnak tűnt… katonák reagáltak volna,
r>De idejük már nem volt… a sors keze az ajtót becsukta.
r>
r>Hold elbujt, magyarok arcán a sötét miatt nem látszik a félelem,
r>Nyugtalanító ellentmondás a test és lélek között… lételem.
r>Balról megszólaltak a géppuskák, és kézigránát repült,
r>Magyar katonák arcán félelem és orosz utálat ült.
r>
r>Mindennek hamar vége lett, varjak lecsukták a szemhéjukat,
r>Katonáink hitték, úgy halnak meg, hogy védik hazájukat…
r>
r>Csongrád, 2012. július 29. – Kustra Ferenc József - íródott. Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével + történelmi emlékezésként és a hőseinkre emlékezésből.
r>
A hadtáp őrmester tíz hete, szakaszparancsnokként szolgált
r>Egy majorban, az Ukrajnai Proszkurovnál a Bug partján.
r>Meglátott egy parasztasszonyt. Barázdában poroszkált,
r>Lassan, egy nagyobb rongyba csavart batyuval a hátán.
r>
r>Akkoriban sok parasztasszonyt elfogtak, aki orosz kém volt.
r>Ők, otthonosan, fesztelenül járkáltak át a frontvonalon.
r>Szól legényeinek, akik elfogták. Mutogatva magyarázott.
r>Úgy negyven körüli lehetett, mutatta, tejet visz lenn a parton.
r>
r>Féltek tőle, rögtön le is vetkőztették,
r>Levetették pruszlikját, pendelyét, ingit,
r>Tejesköcsögöket, mind kiöntötték, gondosan átnézték,
r>Végigtapogatták a legények, de nem találtak semmit.
r>
r>Nem találtak rejtett vázlatot, írást, bizonyítékot, hogy spion.
r>Mivel nem találtak semmi gyanúsat, azt gondolták, elengedik.
r>Hevenyén magára kapta a holmiját, eliszkolt zokogón,
r>Kézben tartotta a könnyített batyuját, látszott iparkodik.
r>
r>Az értelem rejtett bugyrában győzött a félelem,
r>A hadapród őrmester nézte a távolodó nőt.
r>Harci körülmények között nem első az értelem,
r>Nagy paraszti hátát megcélozva… közepébe lőtt…
r>
r>Csongrád, 2012. július 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével. + Történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére!
r>
