Idő 
Értékelés 
Értékelés Néha elég, ha átölelsz engem,r>s úgy simulsz hozzám, mint lágy takaró,r>olyankor nem kell semmi sem nékem,r>Csak néhány érintés, mely nyugtató.r>r>Csak néhány szó, melyet fülembe suttogsz,r>mikor gyöngéden belém karolsz,r>olyankor hűvös nyugalom jár át,r>olyan jó mikor veled vagyok!r>r>Néha elég már egyetlen perc is,r>csak érezzem azt, hogy te is szeretsz,r>hiszen te vagy a számomra minden, r>melyet a sorsom adott nekem.r>r>Szeress még kérlek. S ne engedj messze!r>Hisz tudod, hogy te vagy mindenem!r>Nekem elég, ha átölelsz némán,r>csak érezzem azt, hogy te is szeretsz.
Évszakok jönnek, évszakok mennek,r>az ősz már vészesen közeleg,r>fázósan húzom fel kötött kabátom,r>oly hűvösek a reggelek.r>r>Tegnap még forró napfény tűzött,r>egyre ontva a meleget,r>most a hideg szél fújja az arcom,r>s úgy fázom, szinte remegek.r>r>Tegnap még szerettél forró tűzzel,r>s mára nem maradt semmi sem,r>csak hamu, mely néhol füstölög még,r>de nem szítja már fel semmi sem.r>r>Most hideg szél fúj, kioltva bennemr>minden apró kis parazsat,r>a tűzből, amely tegnap még lángolt,r>mára már semmi sem maradt.r>r>A melegség, mely tegnap még vonzott,r>kihűlt. Nem áraszt meleget,r>most itt ülök némán, hideg szobában,r>s fátyolként borul rám a csend.r>r>S mégis: oly hűvös nyugalom jár át.r>Nem hiányzik már semmi sem,r>csak a hamu, mit szél fúj a szemembe,r>néha még attól könnyezem.
Nem vagyunk egyformák, s mégis:r>minden ugyanúgy szenvedünk,r>amikor csalóka álmokr>tönkreteszik az életünk.r>r>Nem vagyunk egyformák. S mégis.r>Minden egyformán örülünk,r>amikor sötét árnyékból,r>végre a fénybe léphetünk.r>r>Amikor fáradt karunkbanr>nincs erő, nem kell semmi más,r>csak csönd, mely nyugalmat áraszt,r>s erőt ad ahhoz, hogy meglásd.r>r>Minden mi rossz, amely kínoz,r>csupán egy próba! Semmi más!r>Hogy érezd, mennyire fájhat,r>mikor senki sem vár reád. r>r>Nem vagyunk egyformák, s mégis:r>minden egyformán örülünk,r>amikor süvítő szélbőlr>végre melegre érhetünk.r>r>Egyformán szeretnénk hinni,r>hogy egyszer újra jobb lehet,r>hogy újra ránk süt a nap még,r>s messze tűnnek a fellegek.r>r>Nem vagyunk egyformák, s néhar>annyira más az életünk,r>de épp úgy aggódunk, félünkr>mikor messze van gyermekünk.r>r>Nem vagyunk egyformák. S mégis:r>amíg csak világ a világ,r>szívünkben övék lesz mindigr>minden egyes kis dobbanás.
Elmentél tőlünk. Nem is szóltál.r>Azt sem tudtuk, hogy merre vagy!r>Bárhogy hívtunk, és hiába szóltunk,r>nem hallottad a hangokat.r>r>Pedig titokban, szívünk mélyénr>ott repdesett a gondolat,r>talán meghallod, s visszajössz majd,r>de magába zárt az alkonyat.r>r>Ifjú voltál. Kedves, és bájos.r>Most is látom az arcodat!r>Hogy lehet, hogy magával rántottr>egyetlen őrült pillanat?r>r>Miért nem küldtél csak egy sóhajt?r>Mért nem mondtad, hogy merre vagy?r>Hiszen szerettünk, s úgy hiányzik r>minden apró kis mozdulat!r>r>Minden szó, amely rád emlékeztet,r>annyira fáj, hogy felszakadr>lelkünkből fájó, vérző sebként,r>s keserű könnyek hullanak.r>r>Már nem érzed. Nem látol semmit,r>s nekünk úgy fáj a gondolat!r>Nem tudtunk tőled elköszönni,r>de az emléked itt maradt.r>r>Most is úgy fáj, és szívünkben mindigr>örök, tátongó űr marad,r>mélyre temetve, s lelkünk mélyén,r> őrizzük kedves arcodat.r>r>Már ott pihensz. Másik világban.r>Ott tán lehetsz majd boldogabb!r>Mindig itt leszel szívünkbe zárva,r>aludj. Álmodd az álmodat!
Elmentél tőlünk. Nem is szóltál.r>Azt sem tudtuk, hogy merre vagy!r>Bárhogy hívtunk, és hiába szóltunk,r>nem hallottad a hangokat.r>r>Pedig titokban, szívünk mélyénr>ott repdesett a gondolat,r>talán meghallod, s visszajössz majd,r>de magába zárt az alkonyat.r>r>Ifjú voltál. Kedves, és bájos.r>Most is látom az arcodat!r>Hogy lehet, hogy magával rántottr>egyetlen őrült pillanat?r>r>Miért nem küldtél csak egy sóhajt?r>Mért nem mondtad, hogy merre vagy?r>Hiszen szerettünk, s úgy hiányzik r>minden apró kis mozdulat!r>r>Minden szó, amely rád emlékeztet,r>annyira fáj, hogy felszakadr>lelkünkből fájó, vérző sebként,r>s keserű könnyek hullanak.r>r>Már nem érzed. Nem látol semmit,r>s nekünk úgy fáj a gondolat!r>Nem tudtunk tőled elköszönni,r>de az emléked itt maradt.r>r>Most is úgy fáj, és szívünkben mindigr>örök, tátongó űr marad,r>mélyre temetve, s lelkünk mélyén,r> őrizzük kedves arcodat.r>r>Már ott pihensz. Másik világban.r>Ott tán lehetsz majd boldogabb!r>Mindig itt leszel szívünkbe zárva,r>aludj. Álmodd az álmodat!
