Idő 
Értékelés 
Értékelés Veled vagyok, és őrizlek téged,r>amikor tép a fájdalom,r>s remegő ujjal végigsimítokr>összeszorított ajkadon.r>r>Nem szólok semmit. Magamhoz húzlak,r>s válladra hajtom a fejem,r>nem mutatom, de nekem is úgy fájr>a lelkem, hogy nem segíthetek.r>r>Boldogan lennék hűsítő harmat,r>végigperegve arcodon,r>hogy érezzem, mikor érintésemtőlr>elcsitul benned a fájdalom.r>r>Lehetnék selymes, puha kis kendő,r>hogy végigsimítva arcodat,r>letörölhessem homlokodrólr>a verejtéket, mely ott maradt.r>r>De nem tudok. Pedig úgy szeretlek,r>s megtennék bármit! Jól tudod!r>Csak ne hagyj itt! Nélküled félek!r>Oly sötétek az alkonyok.r>r>Miattad félek, s amikor alszol,r>esténként imádkozom,r>kérve az Istent: segítsen rajtunk,r>s tartson meg nekem, hisz tudod:r>r>Nélküled nem tudnék már élni,r>hiszen te vagy a mindenem!r>Uram! Én már csak annyit kérek,r>ne vedd el tőlem mindenem!
Színesre rajzolnám az egész világot,r>hogy nektek sokkal jobb legyen,r>letépnék minden bánat virágot,r>hogy ne szomorítson semmi sem.r>r>Rajzolnék nektek rózsaszín felhőt,r>mely átszínezi a kék eget,r>eltüntetném a vöröslő villámot,r>hogy ne féljen többé senki sem.r>r>Rajzolnék nektek olyan zöld erdőt,r>melyet nem tompít semmi sem,r>hol az út mentén lila szarkalábak,r>s pirosló pipacsok díszlenek.r>r>Aranyló, sárga búzatáblát,r>amelyből jut mindenkinek,r>s a lágyan széthulló feketeföldetr>széjjelosztanám köztetek.r>r>Átszínezném a földre lehullottr>Elszáradt, barna levelet,r>s átfesteném az ég alján gyűlőr>gomolygó, szürke felleget.r>r>Messzire űzném a baljósló árnyat,r>amely közöttük ott lebeg,r>s teli rajzolnám ezüstfenyővelr>a csupaszon maradt kerteket.r>r>Rajzolnék rájuk fehér galambot,r>mely az águkon megpihen,r>had turbékoljon vidáman néktek,r>hogy visszaadja a kedvetek.r>r>Rajzolnék nektek olyan világot,r>hol nem nélkülözne senki sem,r>de nem tudok! Hisz nem vagyok mágus.r>Csak imádkozom, hogy így legyen!
Néha éjszakánként olyan másnak látomr>az égen ragyogó apró csillagot,r>régen apró kis lámpásként égve,r>rám világított hosszú utamon.r> r>Akkor még olyan szépnek tűnt minden.r> Az öreg hold akkor úgy világított,r>mintha vigyázna, hogy meg ne botoljakr>az előttem fekvő sok kis kavicson.r> r>Rögös utamon, míg hozzád siettem,r>rám terítette feslett köpenyét,r>halvány fényével megvilágítvar>az utat, mely akkor vezetett feléd.r> r>Úgy hittem néked, olyan boldog voltam,r>tetőled vártam minden ölelést,r>szívem is olyan hevesen dobbant,r>pedig már tudtam: nem lehetsz enyém.r> r>Azóta messzire szálltak az évek,r>sűrű hajamra szürke köd szitál,r>mégsem tudtalak soha elfeledni,r>veled volt teljes nekem a világ.r> r>Te voltál mindig minden reménységem,r>tiéd volt szívemben minden dobbanás,r>Hűvös éjjelen csak tehozzád vágytamr>s tőled akartam minden éjszakát.r> r>Most is te vagy az egyetlen a földön,r>nélküled nem volt, és nem is lesz tavasz,r>összeomlott már minden egyes álmom,r>ha te nem jössz vissza, semmim sem marad..
Elmúlt a nyár. Már elsárgult minden,r>hűvösebbek a hajnalok,r>száraz levelet hord a szél, míg r>végig söpör a balkonon.r>r>Vetkőznek sorra már a fák is,r>nincs levél már az águkon,r>színes szőnyeget varázsoltakr>a dértől csillogó pázsiton.r>r>Én is úgy fázom. Hideg szobámban,r>bár nap süt még be az ablakon,r>de már melegét alig érzem,r>s hosszabbak már az alkonyok.r>r>Fáradt sugarát széjjelhintver>szinte sóhajt, míg arcomonr>lágy simítással megpihenver>búcsúcsókot hagy ajkamon.r>r>Azután elmegy. Vörös korongjar>még az ég alján ott ragyog,r>aztán eltűnik, és az égenr>felragyognak a csillagok.
Ne akkor hozz nekem virágot,r>mikor már végleg elmegyek!r>Ott már a vöröslő rózsákr>nem nyílnak. Elhalnak velem.r>r>Hiába ontasz majd könnyet,r>akkor már nem fáj nekem.r>Csak csönd lesz, s beterít lágyanr>az éjszaka sötét köpenye.r>r>Ne akkor sírj mikor késő,r>ott már nem látom könnyedet!r>Ott már csak hűsítő harmatr>lesz, amely síromra pereg.r>r>Ne akkor jöjj mikor késő!r>Ott már nem hallom léptedet!r>Most jöjj, amikor várlak,r>s titokban érted reszketek!r>r>Ne akkor mondd, hogy szerettél!r>Most mondd, míg itt vagyok veled!r>Hisz oly gyorsan múlik az élet,r>mint a lepergő homokszemek.
