Idő 
Értékelés 
Értékelés Keserv öntötte el a szívemet,
r>De utálom én ezt a harcteret.
r>
r>Nem jöttem én ide magamtól,
r>Elszakítottak a családtól.
r>Otthon nincs, ki munkálja, a földet,
r>Család nélkülem kínban… üvölthet.
r>
r>Riska tehén lassan megellik,
r>Ki lesz az, ki neki ott segít.
r>Karácsony jő, otthon akartunk lenni,
r>De… itt vagyunk, erre kell, rádöbbenni.
r>
r>Keserv öntötte el a szívemet,
r>De utálom már ezt a harcteret.
r>
r>Szegény hazám… óh, hazám, te mindenem,
r>Érted adom orosznak az életem?
r>A családom meg árva marad,
r>S nincsen nekik betevő falat.
r>
r>Itt minden tiszta jég és hó,
r>Mi szép látvány… nekünk nem jó.
r>Oroszok lőnek ránk, folytonosan,
r>Mondják is, támadnak hamarosan.
r>
r>Keserv öntötte el a szívemet,
r>Nagyon utálom ezt a harcteret.
r>
r>Nem messze itt, most lecsapott egy akna,
r>Félek, megremegett a bunker fala.
r>Mit vétettem és az oroszoknak?
r>Miért szemeltek ki ide harcosnak?
r>
r>Ki fog otthon tavasszal szántani, vetni,
r>Ki fogja a kis szőlőmet megművelni?
r>A gyerekeknek este ki fog mesélni,
r>Fehérnépet este ki fogja szeretni?
r>
r>Keserv járja át a szívemet,
r>Úgy utálom ezt a harcteret…
r>Gyűlölőm az orosz harcteret!
r>
r>Most szólt nekünk Tímár őrmester,
r>Hajnal négykor megyünk, frontmester
r>Társaságában oroszokhoz, „nyelvet” fogni…
r>Magyarok Istene segítsen visszajönni.
r>
r>Vajon holnap reggel, mire felvirrad a nap,
r>Visszajöttünk, vagy imát mormol értünk a pap,
r>És a százados küldi-e haza a kis motyónkat…
r>Az oroszok lelőttek, mint ellenséges lotyókat?
r>
r>Keserv járja át teljesen a szívemet,
r>Úgy utálom már ezt a rothadt harcteret…
r>Gyűlölőm én nagyon az orosz harcteret!
r>Istenem engedd még élni a szívemet…
r>
r>Vecsés, 2012. április 29. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére!
r>
Szürkén, borongósan köszöntött be a hajnal virradat.
r>Friss hó szaga érződött a levegőben… pirkadat.
r>Már szállingóztak is lefelé, az első… nem véresek,
r>A céltalanul katonákra hulló kristály pelyhek.
r>
r>Oly' szép napnak indult
r>Bakák lelke virult,
r>A tisztek is örültek,
r>A hópelyhek, csak estek…
r>
r>Mindenki elégett lehetett volna, ha nem a fronton van,
r>Ha nem mínusz negyven fokot mérnek, havazásnál, árnyékban…
r>A GH tiszthelyettesek szalonnát osztottak reggelire,
r>Ki tudott bement, a fából ácsolt, az éppen bunkerbe.
r>
r>A konyhások a gulyáságyúban kávét főztek,
r>A szakácsok –stikában maguknak- szalonnát sütöttek.
r>Előretolt figyelők, ebből nem kaptam semmit,
r>De figyeltek, néztek és bizony, észrevettek valamit.
r>
r>A szemközti horhosban mozgás nem látszott, de
r>A bokrok ágai több helyen is mozdultak, mire
r>Figyelők fejében a vészcsengő megszólalt,
r>Támadás veszélye merült föl, a zajos csend szólalt!
r>
r>Mire riadót jeleztek volna, lecsapott a hadisten,
r>Pergőtűz indult a mieink kis lövészárkai ellen…
r>A hó nagy pelyhekben, teljes erővel kezdett el hullani,
r>Hirtelen mindenfelől jajgatást, halálsikolyt hallani.
r>
r>Egy kezdő tiszt csak topogott a vérző baka mellett
r>Kinek a vére befestette a leesett gyönyörű hópelyhet.
r>Lövést kapott karjába, így visszafelé botorkált,
r>Pergőtűz erősödött, elment, és otthagyta vérében… a bakát.
r>
r>Orosz roham hirtelen elkezdődött.
r>Az oroszok! A csatasoruk felfejlődött.
r>Századparancsnok kiadta parancsát;
r>Visszavonulás, ki tudja, kezdje hátrálást.
r>
r>A hó egyre jobban esett, a gyönyörű kristályokat,
r>A jéghideg föld várta, a Te egész korosztályodat…
r>Nagy pelyhek, szikrázón, sűrű csatarendben… mélybe hullottak,
r>Az elesett katonák vére, csepp… a földre lehullottak…
r>
r>Idegen földre hullott a drága magyar vér,
r>Erről már csak a rég beomlott lövészárok regél…
r>Értelme nem volt fiatalon haláluknak,
r>De hősként emlékezünk, adózunk bátorságuknak!
r>
r>Vecsés, 2012. március 21. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és az ott elesett hőseink emlékére!
r>
Aki ideérkezik, hamar megtudja, a tél nem hidegtelen,
r>A mínusz negyvenkettő fok elképesztően lélek-könyörtelen…
r>Vannak, kinek ezt végleg túlélni, nem-egyszerűen lehetetlen.
r>**
r>Vicsorog a szél,
r>Szikrázva fütyörészik.
r>Jeges lehelet!
r>*
r>A szél haragja,
r>Ha lassan is de múlik.
r>Hideg, nem mozdul…
r>*
r>Pihenő szélben,
r>Dermesztő-nagy a hideg.
r>Szikrázó napfény.
r>*
r>Kint vad hidegben
r>Dalol a szél, térdig ér.
r>Csönd sem válaszol…
r>*
r>Vad ciklon futkos,
r>Úgyis zord tájat ural.
r>A Don-parton hó!
r>*
r>Szürkén, közönyös
r>Az éjjeli hófúvás.
r>Reggelre befed…
r>*
r>Hófúvásba a
r>Magány is belefáradt.
r>Itt nincsen kiút.
r>*
r>Innen, nincsen hová menekülni, háború hidege körülvesz,
r>Ebben a rettenetes hidegben fáj, ha, ember lélegzetet vesz.
r>Ide a Don-kanyarba, nagyon is befészkelte magát a tél,
r>Az anyag határán a lélek is besűrűsödött… már nem fél?
r>
r>Rettenetes az idő, meg a járása ott a lövészárokban bévül,
r>Az ember könnyen a fagyhalálba találja magát, ha kicsit elrévül.
r>*
r>Imbolygó jövő,
r>Ködben cselszövő, hazug.
r>Remény, szűkmarkú!
r>*
r>Szavak elhaltak,
r>Láthatók vérző sebek.
r>Sírás oskola…
r>*
r>Rettenetesen dermesztő, libabőrt öltő a januári reggel,
r>Keménykedő a tél, benne a levegő, mínusz legalább negyvennel…
r>Van kilyukadt sisak, fekete lábak, orr-fül, mik nem bírtak hideggel.
r>*
r>Ilyen hidegben
r>Elaludni… a halál.
r>Pár percnyi a lét!
r>*
r>Hideg úgy tarol, mintha évezredek taposnának minket,
r>Ó lélek, ne menj, ne hagyd a testet, ne hagyj itt veszni mindent…
r>Mentsd meg Uram a magyar hont, gyermekeidet… összest, mindet.
r>*
r>Szélvihar kereng,
r>Vastag hóréteg felett!
r>Kezdő hóesés.
r>*
r>A háború szabályait is megszegik az irányítók, hihetetlenül!
r>Te meg benne vagy ott ahol lelőhetnek, várakozol és tehetetlenül!
r>Menekvés nincsen, a sorsod nem tudni mit hoz... biz' végzetet menthetetlenül!
r> *
r>Tél ölelése,
r>Nagyon is rideg-hideg.
r>Köd itt nem enyhít.
r>*
r>Itt, most januárban, vért is dermesztő a reggel,
r>Köpenyem alá furakodik jég-lehelettel.
r>A fájdalmas nyögés, a megfáradt imája,
r>Főleg, ha nincs több… az élete kosarába.
r>*
r>Szél, fúj… hó esik,
r>Lét már avarban lapul.
r>Fagyok, zordonak.
r>*
r>Akármerre nézek, látom, a halál szánkázik a hóra fagyott jégrétegen,
r>És ez a hómező nemcsak vastag, hanem amerre-bármerre nézek, végtelen.
r>
r>Egy magyar baka, hős harcos, minden módon helytáll,
r>Egyébként is parancsot teljesít, így nem hátrál!
r>
r>Tűrted a nagy, jéghideg-fájdalmakat,
r>Egy harcos… semmiségért nem hátrálhat!
r>Volt parancs is, mihez tartottad magad.
r>
r>Fázósan didereg a hó mellvéd is,
r>Lemehet ez, mínusz ötven fokig is.
r>Nyári egyenruhánk nem bírja a havat,
r>Mit villanón kemény fagy vasfoga marat!
r>*
r>Dermesztő reggel,
r>Kezembe lehelettel…
r>Avar, mint beton!
r>
r>Vecsés, 2017. február 3. – Kustra Ferenc József – történelmi visszaemlékezés az ott veszett katonáinkra. Íródott: alloiostrofikus versformában.
r>
Kezdő hadnagy voltam 1942.- ben…
r>
r>Jaj!
r>Hideg
r>Ölelget!
r>Remeg testem,
r>Lelkem, mindenem!
r>*
r>Itt
r>Lélek
r>Nem leli
r>Nyugvó helyét!
r>Sír is oly’ hideg.
r>*
r>Gaz
r>Hideg,
r>Maga az
r>Ármány! És az,
r>Hogy még lőnek is…!
r>*
r>Vánszorogva botorkál a lélek, de, nincs miért visszanézni,
r>Mert azzal is csak robbanásokat lehetne visszaidézni.
r>Álmodozó a lélek, az égbe száll belőle a sóhajtás,
r>De, nem hallja meg az itteni hó és a hideg ármánykodás.
r>
r>Amikor először hallottam, hogy „tyiu-tyiu-tyiu…” az orosz így orgonál,
r>Majdhogy nem, áhítattal hallgattam, „tyiu-tyiu-tyiu…”, az orosz hogy muzsikál…
r>
r>Az ágyúszó oly' lágyan, harsogva-ordítva a fülembe cseng…
r>A találat becsapódik… ha élünk, érezzük; föld belereng!
r>
r>Tyiuuu-tyiuuu-tyiuuu… tizennyolcszor egymás után,
r>Ez volt a nagy katyusa, a tizennyolc csövével sorban, majdnem buján...
r>Ez a reaktív fegyver, ontotta a halált, dallamra, szinte puhán.
r>
r>A katyusákból csak mi előttünk van, vagy harminc darab,
r>Nagyzenekar, mi úgy van hangszerelve, hogy… haláldarab.
r>
r>Itt a lélek, mint tört cserép, darabokra válik,
r>Folyvást sebző szilánkoktól, kis-apróra mállik,
r>Ez nem a mi harcunk, mi életünk... kiviláglik.
r>
r>Tra-tra-tra… szólt a géppuska, a lövedékek felénk kaszáltak,
r>Kat-kat-kat… a légvédelmi gépágyú is megszólal... galádak.
r>Trrr-trrr… pereg az orosz dobtáras géppisztoly, nyelve, szeletelne.
r>Ha életben maradunk, az föltétlen Isten segedelme…
r>
r>Rám morog egy messze hordó ágyú, miközben csak... csak ácsorgok.
r>Nem talált messze volt, így ijedtemben, mérgemben, én rámorgok.
r>Embervér-éhes a robbanás, látom, de az ittlétünk, átok!
r>*
r>Front lehetne az
r>Élted pályaudvara…
r>Akna csak fütyül.
r>*
r>Vannak itt még nekem, otthoni reményteljes álmok,
r>Élet szabadulásra, isteni csodára várok.
r>A múlt sodort ide, régebbi időszakon át,
r>Itt én, nem látom szépnek reggel, a nap sugarát...
r>
r>Negyvenkettő szilveszterre értem az állomáshelyemre,
r>Legott csak, azt láttam, mennyi bajtársam nincsen eltemetve….
r>Éppen, mínusz harminchét fok volt... mulatságra a hideg,
r>De itt nem volt pezsgő, nők meg tánc, itt élet nagyon rideg.
r>Megdöbbentem… itt a lefagyott kéz és a láb a módi,
r>Mínusz negyvennel szemben nem lehet akadékoskodni.
r>A hideg itt mindenható, mint a gonosz, sátáni kacaj...
r>Lépre csal, de, ha nem mész, akkor is kiállt... erre, davaj.
r>*
r>Aknának, hideg
r>Nem számít. Repül és öl.
r>Épp szilveszterkor.
r>*
r>Szilveszterkor az élet és a halál, táncra is kelt egymással,
r>Közben egy bomba lecsapott, ölelkezett kemény fagyhalállal!
r>*
r>Katonák fáznak,
r>Nincsen téli ruhájuk.
r>Vezérkar… izzad?
r>*
r>Én szakaszparancsnoknak lettem idevezényelve,
r>Egyből az első vonalba, életben… reménykedve…
r>Van itt nekem a hóba ásva egy kis bunkerem,
r>Van tisztiszolgám, épp a földim, őt már ismerem!
r>Az őrség meg a készültség, állandóan mindig kint van terepen,
r>Ez a rettenetes hideg és vastag hó, lyukat robbant lelkeken.
r>
r>Érzem én azt, mi benne él a szívemben,
r>Nem hevenyészett érzelem a semmiben.
r>Hogy mi van, a havas éjben,
r>Meglelem… a fagyos jégben.
r>
r>Nekem itt, mint szakaszparancsnoknak, emberekről kellene gondoskodnom..
r>De nincs időm... a sok elesettért, sebesültért, folyton le kell hajolnom…
r>
r>Itt nincsenek lombtalan, meztelen fák, mik borzonganának,
r>És nincsenek vérmes remények, mik köztük bolyonganának!
r>
r>Hamar jött a január tizenkettedike és reggel kilenckor,
r>Az orosz össztüzet kezdett zúdítani most, és nem majd, vikkendkor.
r>Elég baj volt ez nekünk, de, délután öt órakor meg is indultak!
r>Végeláthatatlan roham hömpölygött felénk... szerepek, kitisztultak.
r>
r>Igyekeztek úgy lőni, hogy találjon belénk! Jaj, ügyességnek...
r>Jöttek a pufajkás gyalogosok, a motorizált lövészek,
r>Jöttek a lánctalpasok, amik lassan de, éppen elénk értek.
r>
r>Kiadtam a parancsot, mindenki kezdjen el futni hátrafelé,
r>Megvártam az utolsó katonámat és indultam arrafelé…
r>
r>20 év múlva…
r>*********
r>Emlékszem, a bunkerommal átellenben egy fakereszt állott.
r>Egy akna belecsapott, a friss kereszt, az enyészetbe szállott.
r>Már akkor sem tudtuk, hogy ki volt az eltemetett, él ös emlékezet
r>Mert, az aknarobbanás elvitte róla az utolsó emlékeket…
r>
r>Emlékeimben: ott minden karcos volt, szinte katasztrófa,
r>Akárhová néztem is, láttam, mindenütt csak, sok a sorja…
r>
r>Nagyon porzott a hó, a hóvihar szembefutott velem.
r>A pengeéles hó szemcsék, könnyezővé tették szemem.
r>Derékig hóba süllyedve, velem battyogott a bánat.
r>Behívót kaptam, így hagytam el kedves hazámat.
r>
r>Egy biztos, ott az élet nekünk biz' több volt, mint roskatag,
r>Lőtt egy akna, és utána már lehet... minden hallgatag.
r>Öt percre előregondolni is, volt nagyon ingatag.
r>
r>Az ember ott csak tengette a szürke napjait egykedvűen,
r>És bizony, senki nem kapott nevetőgörcsöt… semmi örömben.
r>A frontvonalat én jó helynek nem-igen gondolnám,
r>Golyóval ölő, és jeges mészárszéknek mondanám!
r>
r>Ott az ember lelke olyan volt, mint oldott kéve,
r>Szíve-lelke is széthullott, fronti messzeségbe.
r>És bizony ott még elfagyott az ő legénysége…
r>
r>Borzalmas, a havas, jeges-tájon orosz roham-támadás,
r>Élet kiszámíthatatlan… soknak nem is volt megmaradás.
r>A fronton, az erőszak dúlt és a reménytelenség,
r>Megfagyás volt napirenden, hozzá elő dermedtség.
r>Ott éltek és lőttek a katonák, megfagyott lábbal,
r>Oly kicsinyes volt ott az élet… kéz-fogás, halállal.
r>Folyvást és szinte állandóan bőgtek az orosz fegyverek,
r>Kik a fronton éltek-haltak, fagytak… voltak ők is emberek.
r>A halál oly’ keveset dolgozott, csak a fagyást küldte ránk,
r>Mint kisgyermek, sóvárogtak, sírtak a haldokló katonák.
r>
r>Régen voltak ezek, de, bennem még nem múló az emlék,
r>Barátaim, ott mind elmentek… legyen nekik békesség!
r>
r>Ott bizony, nem voltak unalmas, kurta napok,
r>Esténként konstatáltam: huh, életben vagyok.
r>Számból, másokéból, szakadtak a sóhajok…
r>
r>Szerencsére túléltem, itt vagyok,
r>Nevelek is, egy szép nagy, családot!
r>A régi háború, nekem szerencsémre már emlék,
r>Bízok, hogy több háború nem lesz nekem! Én nem mennék...
r>
r>Az útmentén, néha még látom… halott, merev emberi testek,
r>Kilőtt, égő harckocsik, lánctalpak által felszántott bunkerek.
r>
r>Hallom, hogy miként süvít... katyusa tizennyolc csöve,
r>Még látom, hogy a parancsok bunkere szét van lőve!
r>
r>Még emlékszem, hogy a kemény, negyvenfokosra fagyott szalonnát
r>Nem tudtuk vágni, sem rendesen enni, csak faragtuk falatkát.
r>
r>Minden emlék, csupán fájdalmas szerencsére múlt idő,
r>A részben elveszett élet hiánya nem felejthető.
r>Az öldöklő mészárlás emléke soha nem múlik,
r>A hó meg, a meghalt bajtársak sírjára, csak hullik.
r>
r>Ott
r>Voltam!
r>Az ármány
r>Nem győzött le!
r>Ördögkacaj se…
r>*
r>De
r>Lelkem
r>Darabja
r>Csak ott maradt!
r>Jól emlékezek!
r>*
r>Isten velünk volt, mi tizenegyen, egyben maradtunk és haza is érhettünk!
r>A sok viszontagságot, borzalmat még leírni sem tudom… mindent túléltünk!
r>
r>Van egy kis tanyám, én még a nagypapámtól örököltem,
r>Állatokkal és egy kis földdel. Kezdtem is és műveltem.
r>Mire az orosz front ideért, már visszailleszkedtem.
r>
r>Azért a biztonság kedvéért a család elbujtatott egy kis árva szénakazalba,
r>És a kaukázusi hordának garázdálkodását, a feleségem is megúszta…
r>Gazdálkodtam pár évet, de az új hatalom elvette a gazdaságot,
r>Örültem, hogy a ház megmaradt, meghagyták a családi lakhatóságot.
r>
r>Pár éve kezdtem keresni a velem volt túlélőket, de csak hétről tudtam meg valamit,
r>Még ennyien élünk és évente január tizenkettedikén, találkozunk egy kicsit!
r>Örülünk egymásnak és az életnek, anekdotázunk, eszegetünk, iszogatunk kortynyit.
r>
r>Amikor rám lőttek az oroszok, nagy volt a kalamajka,
r>De, semmit nem tehettünk, ez volt az orosz tüzérek dolga…
r>Nekem fontos, hogy túléltem, jeget is, megérkeztem haza
r>
r>Az emlék nem hal meg, csak talán eltelt idő elfedi,
r>De a rosszra is feltétlen muszáj visszaemlékezni!
r>
r>Vecsés, 2016. január 2. – Kustra Ferenc József - versben, haikuban és apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkra.
r>
Robbanásoktól nem hallom a papír sercegését…
r>
r>A versenyt futó lövedékek áradatában írok,
r>Közben meg aknák sorban robbannak… remélem, még bírok…
r>Itt a kegyetlen valóság az úr! Már, sírni sem bírok!
r>
r>Sivár, oly’ jeges a Tél-tábornok lehelet,
r>Átjárja, fáradt, elveszett, fagyott testemet.
r>Oly’ nagyon bánatos vagyok, hull a sós könnyem,
r>Mert, mit a sors rám rótt, nem viselem egykönnyen.
r>
r>Könnyem sós, nem fagy le, folyik csak végig az orcámon,
r>De bárhogy zokogok is, ez nem segít a harcomon…
r>Állandóan ég a tűz a pokol kénköves mélyén,
r>Itt a mínusz negyven éget a föld… feletti részén…
r>
r>Nincs itt sem penna, sem kalamáris, belefagyott tenta sem,
r>Csak egy csonka tintaceruzával írok neked, édesem.
r>Szívem asszonya, a szerelmem lángját hiába lövik!
r>Te tartasz engemet életben... meg Isten is őrködik!
r>
r>Mi itt éjjel-nappal egy fehér jeges-havas gyászlepel alatt vagyunk,
r>Katonasisakból, sohasem kerül elő a kócos, izzadt hajunk.
r>Csak hull a sok hópehely… szívünkkel is csak emlékekbe takarózunk.
r>
r>Nem is tudom, hogy írjam le, ami a szívemet nyomja,
r>Azt, ami az itteni sok embernek keserves sorsa.
r>Rád gondolva csendben sorvadok el, mint hulló falevél,
r>Amit leszakított otthonából a kegyetlen, vad szél.
r>
r>Jéghideg és kékes csillagok őrzik az álmaim helyetted…
r>Nekem, semmi vágyam már nincs: csak ott lenni, örökre melletted.
r>Jaj! Orosz KV harckocsi ágyú lövege, most mögöttünk lecsapott,
r>A jégdarabos hó, mint gejzír, a magas égbe felcsapódott...
r>Édes asszonykám, kérlek, folyvást imádkozz értem,
r>Lehet, hogy ez segít, haza kell vinnem a létem…
r>
r>A messzi Oroszországból küldöm neked ezt a levelem,
r>Tintaceruzám nyalogatom és szinte ráfagy a nyelvem…
r>Huh, a szentségit, ez biz' nagyon közel volt! Beleremegtem!
r>
r>A kisfiunk jól van-e, jó lenne már őszre otthon lenni
r>Neki az iskolában, az első napokban erőt adni…
r>Ah, pont felénk lő az orosz egy nagyobb géppuskával,
r>Húznám én magamra a jeges havat, garmadával…
r>Le is kuporodok a jeges-havas árok mélyére,
r>Fejre kell vigyázni, arra van még embernek szüksége.
r>
r>A lövészárokban toporgok, hogy a hideget bírjam,
r>De velem van a nagy semmi és ma már eleget sírtam.
r>Karöltve toporgunk a semmivel, kart-karban,
r>Ez biztos, hogy több mint semmi van, vakult harcban.
r>
r>Olyan, messze vagy tőlem, nagyon-nagyon vágyom...
r>A lelked persze itt van velem, így akarom!
r>Emléked átölel, itt vagy... papírdarabon.
r>
r>Nincsen itt írószer másom,
r>Tintaceruzával írom
r>Szívemnek asszonya, ezt a tábori levelet.
r>A világoszöldön, majd olvasod a betűket!
r>A szívem lángját, csak akna, bomba olthatja el,
r>Vagy csak szívbe hullt, jeges hópehely, fedheti el.
r>Elképzeltem, milyen vicces az a gyászlepel...
r>A sok egymásra rakódott fehér, hópehely?!
r>
r>Asszonykám, a messzi orosz földről szeretettel írok neked,
r>Gránáttűzben vagyunk, és havon ülve kell védeni feneked…
r>Szívem édes asszony, de jó lenne inkább veled lenni,
r>Vigyázz is e levélre, mert majd együtt fogjuk olvasni.
r>Rettentő messze vittek tőled, de Istenünk, ő még velem van,
r>Sokat imádkozok hozzád és, hogy Ő segítsen a harcomban.
r>Szerelmetes asszonykám, ugye vársz engemet és hű leszel hozzám?
r>Nézegetem a közös fényképünket, ugye híven-hűen vársz rám?
r>
r>Néha, megáll a perc, a halál dús gyönyörében
r>És mi merengünk a hideg, éjjeli csendjében.
r>Nekem meg sokszor eszembe jut, mi játszódik le otthon a gyerekemben,
r>Aki vár engemet haza, de talán tudja, maradnom kell seregemben.
r>
r>A katonák itt, a jeges napjaikat nehezen élik.
r>Mi lesz? Élünk, halunk? Folyton, egymástól csak ezt kérdezgetik.
r>Katonákat érdekli, mikor mehetnek haza! Ezt félik!
r>
r>Mindenki nagyon bízik a hazamenésben, majd a jobb jövőben.
r>Ez sokaknak sohasem jön el, éltük véget ér a Doni télben…
r>
r>Itt a magány malma igen lassan őröl,
r>És látom a nagy kő, halállal is flörtöl.
r>Nem elég baj, hogy az elfagyott testnek a haldokló lélek koporsója,
r>Ha betalál egy akna, a lélek lesz a testnek, utolsó sóhajtója…
r>
r>Emlékeink itt mind csak a jéghidegbe fagyott lélek-árnyak
r>És ők veled vannak lövészárokban, éppen mögötted állnak.
r>Nem bántanak, emlékeztetnek, veled nem beszélnek, csak úgy, várnak,
r>Ha ez a rettenet itt, sokáig tart, nem idézhetővé válnak...
r>
r>Én úgy érzem, a frontvonal nem tesz jót, hiányt érző lelkünknek,
r>Ha meg eltalál egy ágyúgolyó, nem tesz jót a küllemünknek!
r>Feltépi a húst és szétszórja a lélekcafatokat!
r>Elnémítja a félelemtől, csak halkan makogókat…
r>
r>Szednék én itt virágot, de nem látok tovább a ködnél,
r>Várok én egy jobb világot, de nincs más, ágyúlövésnél…
r>Lassan fa-szén leszek, mint a keményfa… lövöldözésnél.
r>
r>A katonák itt, a jeges napjaikat nehezen élik...
r>Mi lesz? Élünk, foglyok leszünk, vagy halunk, folyton csak ezt kérdik.
r>Katonákat érdekli, mikor mehetnek haza! Ezt félik!
r>
r>Hiszek én a hazatérésben, a lehetetlenben…
r>Hiszek én a hazatérésben, a hihetetlenben!
r>
r>Vecsés, 2017. január 15. – Kustra Ferenc József: - íródott történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkra.
r>
