Idő 
Értékelés 
Értékelés Tűnődöm. E téli hidegségbenr>felsikolt a téli esti csend,r>üvölt a szél, elsöpörve mindent,r>s átsüvít a vékony üvegen.r>r>Oly hevesen fúj be a teraszrar>felkavarva minden hópehelyt,r>sűrű, fehér torlaszokat hagyvar>haragjában, mintha intene.r>r>Messze van a lángsugarú nyár még,r>s ki tudja, hogy lesz e kikelet,r>vagy itt marad sűrű havat ontvar>a tél, amely egyre hidegebb.r>r>Tűnődöm. E puszta, hideg télbenr>Te is fázol? S éppen úgy remegsz,r>mint én? S vajon hallod e, ha szólok,r>vagy hangomat elnyeli a csend.r>r>Ki tudja most, hányan várnak arra,r>jöjjön végre napfény, és meleg,r>hiszen mások mindig fényben úsznak,r>nekünk jut csak süvítő hideg.r>r>Istenem! Most arra kérlek téged,r>rájuk is küldj egy kis hideget,r>S a verejtékért, amit értük ontunk,r>nekünk is hozz végre meleget!
Tudom: furcsa, mit írok,r>sok ember nem érti meg,r>pedig én mindegyik szóbar> lelkemet írom bele.r>r>Azt a különös érzést,r>mardosó fellázadást,r>amely most belülről tombol,r>mint egy elsöprő hurrikán.r>r>Tudod: a lelkembe égettr>minden egyes kis gondolat,r>s amiben akkor is hittünk,r>amikor semmink sem maradt.r>r>A szó, mit egymásnak mondtunk,r>örökre bennem maradt,r>mint egy szapora érverés,r>mely dübögve bennem halad.r>r>Érzem. És ugyan úgy tombolr>bennem, bár elnyeli a csend,r>de te meg kell, hogy halljad,r>csak ne itt! A szívedben keresd!r>r>Ugyan úgy, ahogyan akkor,r>azon a téli éjjelen,r>amikor azt hittük vége,r>s féltünk, hogy minden elveszett.
Még álmodom a hosszú éjszakákról,r>mikor őrizted ébren álmomat,r>tested beszélt. És minden mozdulásodr>vörösre festette égő arcomat.r>r>Bár sötét volt, s az arcod alig láttam,r>mégis tudtam, hogy folyton rám tapadr>szemednek minden apró villanása,r>s úgy vágysz rám, mint talán soha.r>r>Alig láttunk. Hisz csak a tűz pislákolt,r>arcodra rajzolva színes álmokat,r>úgy öleltél, oly forró szenvedéllyel,r>s remegve vártad minden csókomat.r>r>Most nem vagy itt. De tudom. S most is érzem:r>ugyan úgy vágysz rám, és várod talán,r>azt az egyetlen, mélyen szunnyadó szót,r>amely hozzád fűz, s teérted kiált.
Megpihennék. Valahol csöndben.r>Valami békés félhomályban,r>ahol nem bántanak a fények,r>s nem zavarnak az álmodásban.r>r>Lehunyt szemekkel látom újrar>akár egy régi, édes álmot,r>szemeid kéklő tisztaságát,r>ahogy rám nézel, s ma is csodálomr>r>az érzést, amelyet irántam érzel,r>bár érintésed ma már csak álom,r>mégis: lelkemnek börtönébenr>meglapulsz. S valahol várodr>r>a szót, mit oly nehezen mondok,r>s te mégis epedve vágyod,r>mint megnyugvásod egy ölelésben,r>Míg szeretted karodba zárod.r>r>Megpihennék karodban újra,r>de nem vonz már semmilyen álom,r>nem csábít már az ölelés sem,r>csak karodban nyugodni vágyom.
Lesznek, e vajon boldog idők mégr>melyet a sors még tartogat?r>Vagy éji sötétbe hajlik az este,r>s nem vár ránk többé pirkadat.r>r>Látom e még a fényt a szemedbenr>mely oly szeretettel néz reám,r>hogy elfelejtek mindent, mi bántott,r>s nem érdekel már semmi más.r>r>Lesz e még vajon napfényes nyár is,r>vagy csak borongós nappalok?r>S szürke felhők, mik könnyeket sírnak,r>s végigfolynak az arcomon.r>r>Tudom, hogy nehéz. Neked is épp úgy,r>hiszen messze vagy, s jól tudom:r>száz határ, amely közöttünk áll most,r>mégis: terólad álmodom.r>r>Amíg a nappalt váltja az éjjel,r>s mosolyt látok az arcodon,r>nem állhat el a szívverésem,r>hiszen szeretlek: oly nagyon.
