Idő 
Értékelés 
Értékelés Tudom: furcsa, mit írok,r>sok ember nem érti meg,r>pedig én mindegyik szóbar> lelkemet írom bele.r>r>Azt a különös érzést,r>mardosó fellázadást,r>amely most belülről tombol,r>mint egy elsöprő hurrikán.r>r>Tudod: a lelkembe égettr>minden egyes kis gondolat,r>s amiben akkor is hittünk,r>amikor semmink sem maradt.r>r>A szó, mit egymásnak mondtunk,r>örökre bennem maradt,r>mint egy szapora érverés,r>mely dübögve bennem halad.r>r>Érzem. És ugyan úgy tombolr>bennem, bár elnyeli a csend,r>de te meg kell, hogy halljad,r>csak ne itt! A szívedben keresd!r>r>Ugyan úgy, ahogyan akkor,r>azon a téli éjjelen,r>amikor azt hittük vége,r>s féltünk, hogy minden elveszett.
Még álmodom a hosszú éjszakákról,r>mikor őrizted ébren álmomat,r>tested beszélt. És minden mozdulásodr>vörösre festette égő arcomat.r>r>Bár sötét volt, s az arcod alig láttam,r>mégis tudtam, hogy folyton rám tapadr>szemednek minden apró villanása,r>s úgy vágysz rám, mint talán soha.r>r>Alig láttunk. Hisz csak a tűz pislákolt,r>arcodra rajzolva színes álmokat,r>úgy öleltél, oly forró szenvedéllyel,r>s remegve vártad minden csókomat.r>r>Most nem vagy itt. De tudom. S most is érzem:r>ugyan úgy vágysz rám, és várod talán,r>azt az egyetlen, mélyen szunnyadó szót,r>amely hozzád fűz, s teérted kiált.
Megpihennék. Valahol csöndben.r>Valami békés félhomályban,r>ahol nem bántanak a fények,r>s nem zavarnak az álmodásban.r>r>Lehunyt szemekkel látom újrar>akár egy régi, édes álmot,r>szemeid kéklő tisztaságát,r>ahogy rám nézel, s ma is csodálomr>r>az érzést, amelyet irántam érzel,r>bár érintésed ma már csak álom,r>mégis: lelkemnek börtönébenr>meglapulsz. S valahol várodr>r>a szót, mit oly nehezen mondok,r>s te mégis epedve vágyod,r>mint megnyugvásod egy ölelésben,r>Míg szeretted karodba zárod.r>r>Megpihennék karodban újra,r>de nem vonz már semmilyen álom,r>nem csábít már az ölelés sem,r>csak karodban nyugodni vágyom.
Lesznek, e vajon boldog idők mégr>melyet a sors még tartogat?r>Vagy éji sötétbe hajlik az este,r>s nem vár ránk többé pirkadat.r>r>Látom e még a fényt a szemedbenr>mely oly szeretettel néz reám,r>hogy elfelejtek mindent, mi bántott,r>s nem érdekel már semmi más.r>r>Lesz e még vajon napfényes nyár is,r>vagy csak borongós nappalok?r>S szürke felhők, mik könnyeket sírnak,r>s végigfolynak az arcomon.r>r>Tudom, hogy nehéz. Neked is épp úgy,r>hiszen messze vagy, s jól tudom:r>száz határ, amely közöttünk áll most,r>mégis: terólad álmodom.r>r>Amíg a nappalt váltja az éjjel,r>s mosolyt látok az arcodon,r>nem állhat el a szívverésem,r>hiszen szeretlek: oly nagyon.
Van olyan, aki szédült erővelr>félretol minden akadályt,r>s ha kell, üvöltve, sírva,r>de bármilyen próbát kiáll.r>r>Letépi csupasz kezével,r>ha kell a csípős csalánt,r>meg sem szisszen, és sebzett kezévelr>keresve utat talál.r>r>Hiába nőtték be sűrű ágakr>s borostyán fut fel reá,r>félretolja, s az ágak között isr>járható ösvényt talál.r>r>Mindig van, aki összeroppan,r>akár egy díszes porcelán,r>s földre omlik akár egy várromr>ott, a domb túloldalán.r>r>Mindig van, aki lesújtó gőggelr>követ hajítva ránk,r>félresöpörne puszta kézzelr>bárkit, ki útjába áll.r>r>Mindig is volt. S mindig lesz újrar>rossz, de tán majd a világr>megtisztul egyszer, s legyőzi végrer>a gonoszt, mely útjába áll.r>r>De addig küzdenünk kell mégr>mindenért. Nap- nap után,r>s százszor, ezerszer talpra állni,r>ha kell, de győzni muszáj.
