Idő 
Értékelés 
Értékelés Ötvenegy év mi mögöttem áll most,r>mégis oly furcsa énnekem,r>mintha minden csak tegnap lett volna,r>oly tisztán sejlik fel nekem.r>r>Mikor boldogan zártam karombar>három gyönyörű gyermekem,r>nem éreztem az idő múlását,r>s közben elszállt az életem.r>r>Mégis szép volt. S bár felnőttek már,r>ma is aggódom szüntelenr>értük, és érted, ki nem lehetsz itt, r>s mégis: Te vagy a mindenem!r>r>Te is tudod: és éppen úgy szenvedszr>értem, hiszen a szívedetr>nem tudod annyi darabra törni,r>ahánynak adni kellene.r>r>Szeretni féltve, bízva, remélve,r>oly forrón nem tud senki sem,r>egyedül én! És amíg csak élek,r>tiétek szívem teljesen.
Mama. Én félek a hosszú éjszakáktól!r>Olyan sötét van, és te messze vagy!r>Kiáltanék, de nem jön hang a számból,r>s neved suttogom: mama! Merre vagy?r>r>r>Úgy hiányzik a forró ölelésed,r>s lágyan ringató, becéző szavad,r>amely fátylat sző lehunyt szempillámra,r>s olyan nyugodttá teszi álmomat.r>r>r>Mama. Már érzem sűrű érverésed,r>amely úgy lüktet, mint egy gyorsvonat,r>mikor zakatol, míg robog a sínen,r>de nekem mégis biztonságot ad.r>r>r>Mint egy burok, mely úgy védelmez engemr>körbefonódva, mint selyemszalag,r>amely átölel gyöngéd érintéssel,r>s úgy tapad rám, hogy szinte simogat.r>r>r>Mama. Ölelj át. Maradj itt mellettem,r>egészen addig, míg a pirkadatr>aranysugárral simítja az arcom,r>ne menj el mama! Őrizd álmomat!
Talán, ha egyszer az idő múlásar>begyógyítja a szíven szúrt sebet,r>a fájó emlékek halványabbá válnak,r>még a levegőt is másképpen veszed.r>r>r>Nem fáj a szíved minden dobbanástól,r>s messzire oszlanak majd a kételyek,r>amely benned él, s kínzó fájdalommalr>fel- feltépi a hegedő sebet.r>r>r>Melyet most érzel, s bánatod táplálja,r>s nem is érzed, hogy én is féltelek,r>hiszen szeretlek! S minden imádságomr>teérted szól, és téged védelek.r>r>r>Szeretnék neked sokkal többet adni,r>de kincseim nekem sajnos nincsenek,r>csak szeretet, amely olyan mélyről tör fel,r>hogy megremegteti minden ízemet.r>r>r>Nem vágyom mást, csak néma pillantásod,r>amely elárulja, hogy te is szeretsz,r>s érezni tudjam minden sóhajtásbanr>mennyire fáj, ha nem vagyok veled.
Ne kérdezd tőlem ki vagyok,r>azt sem, hogy miért jöttem,r>nem tudom. S nem is akarom,r>csak itt vagyok, s magam sem értem. r>r>r>Talán a hangod csábítottr>még hallom fülemben, s érzem,r>ahogyan halkan duruzsolsz,r>s fülembe súgsz annyi szépet.r>r>r>Ne kérdezd, mit is akarok!r>Nem tudom. Nem értem én sem,r>de a szerelmed akarom,r>nem félig, hanem egészen.r>r>r>Ne kérdezd, miért szeretlek!r>Nem tudom én sem, de érzem,r>akarlak, mint egy üstökös,r>mely mélyre hullik az égen.r>r>r>Ne kérdezd mi benned a jó!r>Őrült vagyok. S annyira félszeg.r>Nem akartam, de itt vagyok,r>hogy tiéd lehessek egészen.r>r>r>Ne kérdezd, meddig maradok!r>Nem tudom. Neked az életr>mennyit ér? De én akarom!r>Örökké veled, míg élek!
(3 soros-zárttükrös)
r>Van, hogy ülők a tanya melletti padon
r>Holdnézőben vagyok, vaksötétben, vakon!
r>Van, hogy ülők a tanya melletti padon
r>*
r>(senrjú)
r>Jaj! Eszelősen
r>Bámulok a sötétbe.
r>Ugatással jó?
r>*
r>Időmet ezzel töltöm, nyáréji estéken,
r>Nézem, hogy mit látok a mély-sötét kék égen.
r>Időmet ezzel töltöm, nyáréji estéken.
r>*
r>Ha nincsen másom,
r>Csak sötétség bámulás?
r>Csukott szemmel jó?
r>*
r>Ott ülve, a sötét csend átölel sőt, körülvesz.
r>Vetekszik a magányommal, engem bajból elvesz?
r>Így este, ha ülök, és a Holdat nézem,
r>Messzi kutyaugatás is szól! Az nékem?
r>*
r>Ez álomszerű,
r>És kitöltetlen magány.
r>Én… Holdnézőben.
r>*
r>Időm, nem is kitöltetlen, minden percében még élek,
r>Ránézésre kintről úgy tűnik, elfogyástól nem félek.
r>Időm, nem is kitöltetlen, minden percében még élek,
r>*
r>Mi az igazság?
r>A tötyörgő bambulás?
r>Tán’ van igazság?
r>*
r>Kiabálnék én,
r>Megvédeném magamat.
r>Ez, úgysem használ…
r>*
r>Csak ülve nézni
r>A Holdat, felhőben is?
r>Vékony, vagy vastag?
r>*
r>Milyen út az a
r>Holdnézéske a padról?
r>Sötétbe, vakon!
r>
r>Vecsés, 2018. március 17. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
r>
