Idő 
Értékelés 
Értékelés A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…
r>
r>Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
r>A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
r>Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
r>Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
r>
r>Jó
r>Éled.
r>Szívvel lát.
r>Békét teremt.
r>Érzéseket szül.
r>*
r>
r>Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
r>Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
r>Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
r>Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
r>Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
r>A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
r>
r>Igyekezet fontos,
r>Lágyan simogat szépsége.
r>Ilyen jónak lenni?
r>*
r>
r>A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
r>Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
r>Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
r>A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
r>
r>De
r>Sokszor
r>Jutalom
r>Cseppnyi sincsen.
r>Egy mosoly se ér.
r>*
r>
r>Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
r>Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
r>Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
r>Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
r>
r>Még
r>Él - e
r>Valahol
r>A szeretet,
r>Nem tudni - bízni!
r>*
r>
r>Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
r>Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
r>Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
r>Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
r>
r>Ha
r>Jó vagy.
r>Ellenség
r>Megtalál még
r>Barát helyett is.
r>*
r>
r>A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
r>Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
r>A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
r>Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
r>Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
r>Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
r>
r>Balgaság gyilkolhat,
r>Megfojthat engem is talán?
r>Jobb volna vigyázni.
r>*
r>
r>Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
r>Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
r>Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
r>
r>Jó
r>Elfér
r>Kis helyen,
r>Mert nincsen sok
r>Belőle most már...
r>*
r>
r>Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
r>Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
r>Minden időkben tettem természetes dolgomat,
r>Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
r>Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
r>A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
r>Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
r>De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
r>
r>Dilemma az élet.
r>A jótett az csak széptevés?
r>Minek mást bántani...
r>*
r>
r>Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
r>Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
r>A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
r>És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
r>
r>Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
r>
(3 soros-zárttükrös)
r>Mint kínai selymes, sima szövet, bőröd,
r>Hogy ez maradjon… én leszek a te őröd…
r>Mint kínai selymes, sima szövet, bőröd.
r>
r>(HIQ duó)
r>Mindenhol
r>Ilyen, kedvelem…
r>Élvezem.
r>
r>Édes az
r>Érzés, de remek…
r>Kedvelem.
r>
r>(leoninus duó)
r>Ha engeded folyvást is csókolom… kezedet ki nem hagyom…
r>Ez még nem bűn előidéző… még farbát is veszem elő...
r>
r>Vecsés, 2019. április 9. – Kustra Ferenc József– írtam: alloiostrofikus versformában, a szerettemnek. Önéletrajzi írás.
r>
Ez a mai reggel…
r>
r>(Bokorrímesek)
r>Reggel van! Ma fog elmúlni a már tegnapi holnap,
r>Estére meg megérkezik a mai, de majd’ tegnap!
r>
r>Ébredtem, reggel van! Holnap meg majd elmúlik a holnapi holnap…
r>Holnap estére már erősen mólóban lesz a holnapi holnap…
r>
r>Nincsen nekem szegénynek semmi másom,
r>Csak régi, ősi rongyos nagykabátom…
r>Nyári melegben táskában hurcolom...
r>
r>Állok vakablakom előtt és bambán bámulok kifelé,
r>Annyira nem látok semmit, hogy a lelkemet hideg lelé…
r>Mérlegelem, hogy ez maga köd? Eszem csak kifelé mené…
r>*
r>
r>(3 soros-zárttükrös trió)
r>Nincsen nekem se kutyám, se csengő-bengőm,
r>Én vagyok magamban, magamnak esendőm…
r>Nincsen nekem se kutyám, se csengő-bengőm.
r>
r>Reggel majd a holnapi nappalba zuhan fáradt álmom,
r>És lám lőn… lehet holnap talán jobb lesz… mi is volt álmom?
r>Reggel majd a holnapi nappalba zuhan fáradt álmom.
r>
r>Talán, hogy mi van életemben, jobb, ha nem firtatom, mondom,
r>De engedtessék meg, hogy saját életemet káromolom…
r>Talán, hogy mi van életemben, jobb, ha nem firtatom, mondom.
r>
r>Reggel az álmom zálogban éledezik és csukott szemem alatt ébredezik,
r>Vágyak fénye lehet, eme álmom fénye… csukott szemem alatt már ébredezik…
r>Reggel az álmom zálogban éledezik és csukott szemem alatt ébredezik.
r>*
r>
r>(senrjon)
r>Minden reggelre új nap
r>Jelenti, hogy ő a mai nap.
r>Fogy a sok holnap…
r>
r>Visszaút nincsen, éjfél
r>A vízválasztó, ez maholnap!
r>Eltűnő holnap…
r>
r>Régmúltnak meg láncai
r>Nincsenek is, itt… más halál győz!
r>Elhalnak… napok!
r>*
r>
r>(senrjú)
r>Mindig új holnap
r>Ami csak jókat regél…
r>Te hazugság-gép!
r>
r>Mindig jár erre
r>Új holnap… biz’ új mese.
r>Te hazugság-gép!
r>
r>Mindig érezni,
r>Holnap közeledését.
r>Te hazugság-gép!
r>
r>Érezni az új
r>És ez maga a bulvár…
r>Te hazugság-gép!
r>*
r>
r>(HIQ)
r>Várjuk vagy
r>Sem, holnap… jövőt?
r>Hah! Jövő?
r>
r>Tudjuk jön,
r>De mit hozhat ránk?
r>Vak reggelt?
r>
r>Álmaink
r>Tán’, összetörtek?
r>Vagy törnek?
r>*
r>
r>(Tízszavas)
r>Minden semmi, csak éljük életünket,
r>Igy jó holnapok… meglepnek bennünket!
r>
r>Este elalszok, majd reggel ébredek.
r>Alvásban volt álmom? Ezen révedek….
r>
r>Éjfélkor holnapért, soha nem ébredek,
r>De néha reggel, izzadtan kelek…
r>
r>Vecsés, 2024. november 25. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, amikor meditáltam
r>
Vitorlás hajó volnék, de vitorlám szakadt
r>És szellő sem rezdült.
r>Szelném én a vizet, de bizony helyben maradt
r>Lelkem és megrendült.
r>
r>Fölismerem, a vitorlások kora lejárt,
r>Ez hajó már nem sikk.
r>Szakadt gályák, lékkel küzdenek, sok-sok rabbal,
r>Izzadtságon siklik.
r>
r>Globalizált fogyasztói társadalomba,
r>Evezni nem lehet.
r>Mert a nagyok, liberalizmus hívek hada
r>Fújja a vad szelet.
r>
r>Elveszejtik végleg, értékőrző hagyományt,
r>Lekopaszítják a létet.
r>Összeveszejtik ősi, régi családokat,
r>Bizonytalanítsák létet.
r>
r>Én ehhez már nem alkalmazkodok.
r>Én csak úgy a lét szélén surranok.
r>Társaimmal együtt elhamvadok,
r>Történelemből… kihullajtatok.
r>
r>Vecsés, 2005. január 22. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
r>
Apámnakr>Rég nem szól szemed metsző szürkesége,r>mikor a füstben megélt borízű esteken a szívr>némán verdesett, néztél, így szeretve.r>Emlékszem, kérges kezed tétován hanyagul simítottr>hajamba, madarak fészke, mondtad csakr>úgy magad elé, majd mesébe kezdtél.r>Tanúja voltál nagy időknek, ki látottr>halált-életet, féltél, reméltél vagyr>sírva Istennel perlekedtél.r>Üvöltő semmi szó, aztán csend.r>Átok ez, nyúlt pohárért, indulattól remegő kezed,r>így lett vasalt fehér inged vakító emlékezet,r>míg régvolt ünnepi ebéd zajai fénylettek.r>Majd hajad ezüstkoronaként,r>megakadt homlokod ráncain, mint valami téves glória.r>Néztelek így szeretve, de már nem szól szemed…
