Idő 
Értékelés 
Értékelés November van. Búcsúzik minden,r>a fán az elsárgult levelek,r>sóhajtva, nyögve hullnak földre,r>a tél már vészesen közeleg.r>r>Már a nap is oly gyöngén, halódónr>ontja tétova sugarát,r>fáradt korongja pihenni vágyik,r>de mégis: mégis süt tovább.r>r>Neki is dolga van, úgy, mint nékem.r>Pihenni térni nincs idő,r>Pedig belülről tudom, és érzem:r>jó volna egy kis pihenő.r>r>Fáradt lábamnak nehéz a lépés,r>de mégis menni kell tovább,r>azon a hosszú, göröngyös úton,r>pedig már nem nyílik virág.r>r>Jó volna végre valami jó is,r>mely felkavarja az életem,r>s érezni azt, hogy nem hiábar>várt reám annyi küzdelem.r>r>Jó volna hinni, hogy holnap jobb lesz,r>s vár ránk egy sokkal jobb világ,r>ahol nekünk is nyílnak a rózsák,r>s miránk is vár a Kánaán.r>r>Hisz az úr előtt minden emberr>egyformán Isten gyermeke!r>Mért nem tud itt is egyformán adnir>mindenkinek, hogy jobb legyen?r>r>Hiába halmoz kincseket bárki,r>a másvilágon már nem kellenek,r>s ugyan úgy fog az Úr előtt állni,r>ahogy a földre megérkezett!
Az a könny, mely a lelkedbe égett,r>örökre benned marad,r>mint egy parányi kis tövis, melyr>szúr benned, fájdalmasan.r>r>Az a vágy, mit a szemedben láttamr>úgy éget, s olyan nekem,r>mint egy örvény, mely magával ránt,r>s felkavar süvítő szele.r>r>A szenvedély, amit irántad érzek,r>oly forró, s olyan heves,r>nem csillapítja senki más, csak te,r>mikor itt vagy velem.r>r>A féktelenség, ahogy szeretni tudlak,r>olyan jó! Ez kell nekem!r>Te vagy csak, aki lángra lobbant,r>szeretlek. Maradj velem!
Ma azoknak gyújtsunk, egy gyertyát,r>kik már a mélyben alszanak,r>nem látva semmit, s nem érezve,r>hogy nekünk mennyire fontosak.r>r>Ma is ugyan úgy gondolunk rájuk,r>mint mikor itt voltak velünk,r>szívünk mélyében nincs megnyugvás,r>most is ugyanúgy szenvedünk.r> r>r>mint akkor, amikor elvesztettükr>kik annyira fontosak nekünk,r>hogy lelkünknek gyöngyöző cseppjer>könnyeket fakaszt legbelül.r>r>Elfogadjuk, hogy nem látjuk már,r>s nem foghatjuk a két kezét,r>de belenyugodni, s elfogadnir>mi tudjuk csak, milyen nehéz.r>r>Lelkünkben nem szól a dallam.r>Vad vihar tépdes legbelül,r>hisz már csak emlékeinkbenr>él az, akiket szeretünk.r>r>Most nekik égjen a gyertyar>S őértük imádkozunk,r>hogy legyen békés az álmukr>ameddig találkozunk.r>r>Nem halt meg. Nyugodni tért csak,r>szívünkben ott él belül,r>mélyen a szívünkbe zárvar>kiket annyira szeretünk.
Színes levelek szállnak a szélben,r>lábam alatt a rőt avar,r>suhogva zizzen léptem nyomában,r>s szőnyeget képez a fák alatt.r>r>Csupaszra vetkőztek már a fák is,r>levették őszi ruhájukat,r>vacogva, fázva, védtelen állnakr>s szél csapkodja az águkat.r>r>Olyan nehéz lett hirtelen minden!r>Dermedten állok a fák alatt,r>éppen úgy fázva, éppen úgy félve,r>mint egy megriadt gyönge vad.r>r>Hirtelen levél zizzen a szélbenr>és már látom az arcodat,r>s máris ott vagyok karodba bújva,r>hozzád simulva, boldogan.r>r>Nem szólsz semmit, csak magadhoz húzol.r>Ölelj. Szítsd fel a lángomat!r>Az a tűz, amely engem éget,r>tudom: benned is lángra kap.
Írni szerettem volna nékedr>valami nagyon kedveset,r>de a papír, amelyre írtamr>átitatta a könnyeket.r>r>Mért is sírok? Nem bántott senki,r>mégis: a könnyem úgy csorog,r>áttetsző cseppel legördülver>gyöngyként csordul le arcomon.r>r>Rád gondolok. Hiányod úgy fáj!r>Sóvárgó szívem úgy dobog,r>mintha millió tüske szúrná,r>minden légzésnél úgy sajog.r>r>Tudom, hogy jönnél, hogyha tudnál,r>és a szívedben ott vagyok,r>mint a derengő őszi napfény,r> mely végigsimít az arcodon.r>r>Tudom, hogy vágysz rám, ahogyan én is,r>bármilyen messze is vagyok,r>minden feltörő lélegzetben,r>elnyomott vágyban ott vagyok.r>r>Ne maradj messze. Tudod, hogy várlak.r>Nélküled oly magam vagyok,r>mint az ég alján messze tűnőr>zuhanó hulló csillagok.
