Idő 
Értékelés 
Értékelés Élet csak egy van,
r>Jól kellene használni.
r>Lét nagy ajándék.
r>
r>Az életspirállal írható le az élet?
r>Az mutatja meg az életed… egész létet!
r>
r>Van fehér spirál, mi a pozitív
r>És piros spirál, ami negatív.
r>Belül van az éned, ez nagy origó,
r>Kívül kör zárja, mint kerítés… hohó!
r>Fehér belül széles, szűzies, kívül már vékony,
r>Piros belül kezdődik, kívül széles, kártékony.
r>Mi vagy Te a nagy spirál játékban? Tán' a golyó?
r>Sorsod a rugós lökő, golyó nocsás, mint bolygó?
r>Változik folyvást a pozitív és negatív
r>Utadon biztos nem oly' sok a diadalív.
r>
r>Belül az origóban a felettes éned
r>Közérzetedtől függ, Tenmagad hogyan érzed.
r>Az életed folyását Te, hogy látod és a buktatókat?
r>És elhasalsz, vagy zihálás nélkül veszed a kaptatókat?
r>
r>Az életspirál szélére jutni nem egy leányálom,
r>Kérlek, hogy ne tégy olyat, hogy mondani kelljen: úgy bánom.
r>Ha a börtönbe csuknak, vagy nagy kaszás alanya leszel
r>Akkor bizony Te már új életspirált biztos nem veszel.
r>
r>Egyenes élete senkinek nincsen, az mind csak spirális
r>És sokaknak ráadásként olyan büdös, mint egy kanális.
r>Lehet még a spirálod is görbe,
r>Untalan csak mész-mész körbe-körbe.
r>
r>Az sem olyan jó, ha egyenes a spirálod
r>Mert akkor már utolért végzetes halálod.
r>De ezzel persze ne siess,
r>Ha az élet veled szíves…
r>
r>Ha majd az életvonatod az utolsó spirál kanyarban
r>Kisiklik és Te kiesel, landolhatsz a betonárokban.
r>Akkor még röptében jobb híján fogsz Te imádkozni
r>Ha ateista voltál is, erre fogsz szorítkozni.
r>Életben lőnek is ránk, fülünk mellett süvítenek a golyók,
r>Én oltári nagy szerencséd van, ha ezek csak puha hógolyók…
r>
r>Ha néha esőfelhők lógnak életrétek felett,
r>Akkor kitörnénk, elmennénk egy nagy probléma mellett.
r>Hogyan lehet a spirálban gondtalanul dönteni?
r>Ki lehet életproblémákat a vízzel önteni?
r>
r>
r>Életspirál mutatja, bár akárhogy szeretnéd, nem vagy szabad!
r>Mert szabadság nem létezik, mely, az összes körülményből fakad!
r>
r>Szabadság nem létezik, körülmények gátlása miatt
r>Mert azokat levetni nem lehet az életünk alatt.
r>Megoldás nincsen, csapódunk az életspirálban
r>Mely olyan, mint elsétálni a labirintusban.
r>Sokan vannak, kiket csak a szabadságvágy űz
r>Velük élni oly' nehéz, mert nagy bennük a tűz.
r>
r>Spirálban is alkonyodik, eljő a bíborral festett est,
r>De a csak a szerencsésnek olyan a sorsa, hogy ilyet fest.
r>A többségnek a kín estéje jön el, nem feledhető,
r>Mert az életspiráljában csapódva nincs elő-tető
r>Tavasszal még vegetál, de sarjad a mező...
r>Bús az őszi lombhullás... több mint kifejező.
r>
r>Ki hogy alakul, milyen ember, olyan az életspirálja
r>A dolgait ennek megfelelően jól-rosszul csinálja.
r>Van, akinek a spirálja önmagába fordul vissza
r>És van, aki a körből kirepül, ennek levét issza…
r>
r>Ahova születünk olyanok a körülményeink,
r>Kinek az apja király volt, ő lesz a mi királyfink
r>Aki gazdag család életspiráljában jött világra,
r>Korán tanulta, már kiskorában is a pénzt imádta,
r>Kinek -ha az jutott- a családja koldusszegény és éhezik,
r>Annak életspirálja olyan, hogy talán… súlyosan vétkezik.
r>
r>Életspirálunktól függhet attól, hogy jók vagyunk-e?
r>Valamint attól, hogy átérezzük, rosszat tettünk-e?
r>Ettől függ, hogy a gyermekünket szeretjük, és hogyan neveljük
r>Meg a családot, rokonokat, barátokat hogyan szeretjük.
r>
r>Előfordul, hogy valaki életspirálja korán megszakad
r>Sőt van, ki bármit tesz, mellette a fránya élet csak elhalad.
r>Van, kinek az életspiráljában friss mezőillat terjeng
r>És létezik, ki egész életében, hideg sárban fetreng.
r>
r>Életspirál lehet a szerencse mesebeli tartálya
r>De bóklászhat benne a patás ördög, mit rúg: a fartája…
r>
r>Vörös pipacsok integetnek nekünk, rétek zöld színében,
r>De ne feledd, ez káros gaz, bármily szép az ember szemében.
r>És a vérszínű -piros- vér, mi minket soha el nem hagyó
r>Az ereink foglya.. néha lázad és folyik a csavargó…
r>
r>Vannak persze kevesen elkötelezett jók
r>Ők a kevesek, akik mutogatni valók.
r>Jó ember, kinek az életspirálja erőszakmentes
r>És milyen ember, akinek a bűn a legnagyobb szegmens.
r>
r>Életspirálként működik a mi egyéni sorsunk,
r>De van családi és társadalmi életspirálunk.
r>Kinek az életvonala rosszul, körbe-körbe megy
r>Előbb utóbb elszédül, saját életére rámegy…
r>Akinek meg hepehupás, göcsörtös sínen húz a mozdonya,
r>Annak életét nem ezüstözi, világítja fényorgona.
r>
r>Vannak az életspirálunkban események, miről nem tudunk
r>Élet alakulhat úgy, hogy rejtélyek közé látni nem fogunk...
r>Lesz-e, hogy visszakapsz valamit befektetett szeretetedből?
r>Pucold ki az eszed, lelked és feledj mindent a keservedről!
r>
r>Az életspirál
r>Miben benne az élet.
r>Élni, mi jutott…
r>Van, kire süt a napfény.
r>Mindenkinek aranyfény?!
r>
r>Vecsés, 2014. május 30. - Kustra Ferenc József – íródott: (avagy spirális a létünk…?!)
r>Versben és az eleje haiku, a vége tanka…
r>
Folyvást hátat fordítanék az időnek…
r>Velem szembe percek, persze csak úgy jönnek!
r>Mostanra már megint egy évvel idősebb vagyok…
r>A szembekúszó másodpercek lélekmarkolók!
r>
r>Emlékszem, régen volt mikor zúgott a harang…
r>Az óta fa is korhadt, nincs már csak tárcsahang.
r>Régen a fakopáncs dolgozott egész nap, sőt este…
r>Ma már nem hallatszik, csak éhes fa-szú percegése.
r>
r>Az is lehet, idő maga a perpetuum mobile…
r>Eme idő lehet a világmindenség csillagfénye?
r>Mások felett sem állt meg az idő, látom, öregszenek…
r>Én meg a sírig érzem, hogy ketyegnek a másodpercek.
r>
r>Az idő végül is nem más, mint a gyarló ember élete…
r>Embert építő kudarcokkal gyarapodó bölcsessége?
r>Ha kutakodsz és megnyitod, ami emlékeid börtöne
r>És ha találsz jót is a polcokon… az a lelked öröme.
r>
r>Tudd azt is, hogy ha polcról felemeled, és az újra szabad,
r>Akkor bizony a feledett múltad jó vagy rossz, de rád szakad!
r>
r>Vecsés, 2014. január 2. – Kustra Ferenc József – pályázati anyagnak készült…
r>
(Bokorrímes)
r>Létünkről -nagyon hamarosan- az emberek már nem beszélnek,
r>Nagyjából unokák életében ismertségek véget érnek…
r>Ezt sokszor végig gondoltam -az éber éjszakákon- álmomban
r>És a lehetőségekkel keményen vitatkoztam kánonban.
r>
r>(3 soros-zárttükrös duó)
r>Ma már nem van divat a megdicsőítő tettekről, hősi dalt írni,
r>Mert e modern világ erre nem alkalmas, de okos telefonozni…
r>Ma már nem van divat a megdicsőítő tettekről, hősi dalt írni.
r>
r>Majd rólunk az ismert, tudott-közös emlékek, élet-tengerben elsodródók
r>Meg ismerősök, rokonok is felejtenek, életviharban elsodródók…
r>Majd rólunk az ismert, tudott-közös emlékek, élet-tengerben elsodródók.
r>
r>(Bokorrímes duó
r>Gondold meg, Te is a rokonokat végleg elveszetted,
r>Emlékeid meg kopnak, más nem festi újra helyetted!
r>Egy ötvenéves távlat, emberi létben már ősidő,
r>Job b emlékezéshez újabb muníció nem lelhető!
r>
r>{… önrímes}
r>Múlt emlékezettel szemben, hiába akartad, soha nem volt hatalmad,
r>Jelen, holnap már múlt lesz, az új nap a jövő, de hiányos a hatalmad…
r>Múlt emlékezettel szemben, hiába akartad, soha nem volt hatalmad.
r>E tág kérdéskörben a saját akaratod mit sem számít, nincs hatalmad.
r>Nincs olyan, hogy a köd egyszer csak átlátható lesz, nincs hatalmad.
r>Nincs olyan, hogy vaksötét éjben egyszer-csak látsz, ha nincs hatalmad.
r>
r>Vecsés, 2021. február 1. – Kustra Ferenc József
r>
A magam látója vagyok…
r>
r>Ha majd pennám szárazon
r>Sercegve, csak karcolja papírt…
r>Ezt már többszőr nem!
r>
r>Sercegés, törik csenden,
r>A pennácskám kap az alkalmon…
r>Csend… kiűzetik!
r>
r>Csend sem lesz már, jól elment.
r>Értem imádkoznak, már végsőn…
r>Imát mormolják!
r>
r>A szóló imahalmaz,
r>Temetőben zavarja csendet…
r>Madár zajongás!
r>
r>Fény, nekem is csak kihuny,
r>A fránya, megy a csendem után…
r>Koromsötétség!
r>
r>Az időm távlatában
r>Képzelem… mélyül a sötétség…
r>Élő vaksötét!
r>
r>Ha majd eljön az időm,
r>Polcon megáll a vekker óra!
r>Nem lesz fölhúzva!
r>
r>Ha majd eljön én időm,
r>Sírlakó leszek, örök időn’…
r>Feltámadáskor?
r>
r>Vecsés, 2022. november 7. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjon csokorban.
r>
Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a sóska,
r>I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
r>Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
r>Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
r>
r>Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
r>Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
r>Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
r>
r>De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
r>Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
r>Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
r>Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
r>ha az emberszívet fölveszi a hátára,
r>Örökkévalósággá lesz a zokogása.
r>
r>Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
r>Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
r>Engem régi magyar temetők neveltek,
r>Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
r>Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
r>Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
r>Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
r>Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
r>És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
r>Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
r>Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
r>Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
r>
r>A világzápornak egybecsapzó árja
r>Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
r>
r>Bizony, ma is él még a Ponyva,
r>Ma is részeges még a konyha,
r>Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
r>De nem régies, ócska pórruhába…
r>De inkább új szmokingban
r>Vagy frakkban, tán’ Attilában.
r>Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
r>Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
r>Felsorolásom van még egy sereggel,
r>De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
r>
r>Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
r>Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
r>
r>A jóisten megteremtette az emberi világot,
r>Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
r>Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
r>Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
r>Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
r>Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
r>
r>Legyen lelked is test, a tested is lélek,
r>Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
r>Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
r>Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
r>
r>Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
r>Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
r>Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
r>Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
r>Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
r>Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
r>Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
r>Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
r>Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
r>Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
r>Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
r>Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
r>
r>Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
r>Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
r>Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
r>Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
r>És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
r>Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
r>Merészen szeressél, győzően csalódjál,
r>Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
r>
r>Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
r>A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
r>Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
r>Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
r>Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
r>Egész énedet élni legyen mindig merszed.
r>Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
r>Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
r>
r>Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
r>Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
r>Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
r>Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
r>
r>Sohasem gondolva az esztétikára,
r>Köpve kövér-vígat minden esztétára,
r>Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
r>Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
r>Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
r>s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
r>
r>Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
r>Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
r>
r>Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
r>Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
r>
r>Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
r>
