Idő 
Értékelés 
Értékelés Filozofálok a saját árnyékomról…
r>
r>Igen nagy felfedezést tettem, nem vagyok már egyedül,
r>Mindenhol velem van az árnyákom, tőlem nem menekül.
r>Jön velem mindenhová, de nem tudom, hogy minek?!
r>Van-e olyan ember, akinek nincsen? De kinek?
r>
r>Van nekem árnyékom napsütésben,
r>Van a közvilágítás fényében…
r>És van temetői gyertyafényben.
r>
r>Van, hogy súlyos viharfelhők bántón lógnak felettem,
r>Akkor úgy láttam, nem jön már velem, nem volt mellettem…
r>Mégis… mit kezdhetnénk, ha akkor is ott volna velem.
r>
r>Nyár közepén, volt már ici-picike az árnyékom,
r>Meg volt már, óriási a gyertyámtól a falamon…
r>
r>Láttam, hogy több lámpa fényében az árnyékom elmosódott,
r>Megfigyeltem többször, hogy este meg csak eltűnt, elkallódott.
r>Hah! Volt már, hogy hőségben a kutyám az árnyékomba feküdt,
r>Árnyékom a társam, nekem úgy tűnik, erre ő fel-esküdt.
r>
r>Volt már persze olyan harcos a kedvem, hogy becsaptam
r>Ha várnom kellett egy épület mellett várakoztam…
r>Jól esett nekem, hogy nincsen belül a táboromban.
r>
r>Nyáron álltam az udvaron és a hátamat napoztattam.
r>Fölfedeztem valamit és majdnem, hogy legott elájultam!
r>Bambán, unalomból néztem árnyékomat és egyszer csak megjelent,
r>Árnyékom körül az aurám! Tehát, én látom a lényegtelent!
r>Láttam, hogy vakítóan fehér éles fény vesz körbe,
r>Éles kontúrral, másfél centiméter szélességbe.
r>
r>Próbáltam a bambát újra meg újra megcsinálni,
r>És láttam, előjött! Rájöttem ez már nem akármi.
r>Azután eltévesztettem és megláttam, a bővítettet,
r>Közepes fényburok volt, ez már talán tíz centi lehetett.
r>
r>Aztán ezt próbálgattam többször, de már bizony ez nehezebb volt,
r>Meg tudtam csinálni, de eltévesztettem, és akkor kirukkolt!
r>Kb. ötven-hatvancentis elég halvány, elég kontúrtalan... jól látszott.
r>Árnyékom a vakító napfényben csak ott maradt, nagyon éles volt.
r>
r>Próbáltam, gyakoroltam még máskor is és sikerült…
r>Ezek szerint ez a tudás, a repertoáromba bekerült.
r>Árnyékomnak köszönhető, hogy ez mára kiderült!
r>
r>Este, ha lefekszem, az árnyékom, csak csendben megy, elandalog,
r>Én meg kinézek és látom, hogy a sok csillag, halványan csillog…
r>Reggel, majd ha világos lesz, ragaszkodásból vissza kujtorog…
r>
r>Vecsés, 2015. augusztus 31. – Kustra Ferenc József
r>
Elbújnak a hangok, eláll a szél,
r>A sötét… csendben, magának zenél.
r>
r>A csend terjed, a nagy, végtelen uralmában,
r>A maradék zajok… rettegett osonásban...
r>
r>Körülnézek a sötétben, megyek, lepihenek reggelig,
r>A csend nyugalma áradóan belém hatol… a lelkemig.
r>
r>Sötétben, a süket csendben, a takaró alatt nem félek,
r>Akkor lehet, megváltozom, éjszakai életet élek.
r>
r>Majd az is lehet, hogy álmodok,
r>De egy biztos: nagyon horkolok.
r>
r>Reggel jön a nagy zaj, vakító világosság…
r>Remélem, horkolástól nem lesz másnaposság.
r>
r>Vecsés, 2015. február 18. - Kustra Ferenc József
r>
Kaleidoszkóp a világ, mozdulok és már mást látok,
r>De ha leírom mit látok, rosszat talán nem csinálok.
r>Nem zavartan zavar ez a világ, hogy ne láss!
r>De ha ember akarsz maradni, Te csak áss, áss…
r>
r>Ha csomagolópapírra lehetne írni,
r>Abból papírhajót lehetne hajtogatni,
r>Elúszva, tán’ elvinné az emlékem, messzi…
r>
r>Sétálok a szobámba, padló reccsen és én fázom…
r>A reccsenés követ, én meg a ceruzámat rágom.
r>Ez a reccsenős nekem, unalmas éjszaka közepén
r>A sors akarata, egy sikítva megélt nap éjjelén?!
r>
r>Ha már nincs nagy gondolat, az olyan, mint a sós vizek öble,
r>Üres, a só mindent kiirtott, pedig ez a tenger öle!
r>
r>Csendre vagyok ítélve? Sorsom, vajh mit akar?
r>Lefekszem, párnám is, reccs… majd csend meg betakar.
r>
r>Vecsés, 2015. február 14. – Kustra Ferenc József
r>
Föntről, a szférák titkos zenéje, ködből és homályból
r>Nekünk szól, és elalélunk a bódító hangfoszlánytól…
r>Csókot lehel a homlokomra, az elsuhanó szél,
r>Közben az eszem fönt jár ősöknél, elődeinknél.
r>
r>Mint kiszáradt kóró, várok valamire,
r>Csak nem a vihar előtti mennydörgésre?!
r>Lelkem fürdik éji, idilli mámorban
r>És várok, bár már nem hiszek… a csodákban.
r>
r>Mily’ csodálatos, látni, hogy szépséges Tejúton
r>Őseink vágtatnak, mind a saját életúton.
r>Ott fenn, a nagyon messzi, csodásan kék égben
r>Én is vágtatnék az ős hősök közelében.
r>
r>Vörös aljú felhőtakaró, csak volt… már nincs.
r>Szépséges esti földtakaró… de már úgysincs.
r>
r>Jön az este, sötétes, selyem leple
r>És az éjszaka… jól betakar vele.
r>
r>Vecsés, 2012. február 27. – Kustra Ferenc József
r>
Van, ki szeret, van, kit szeretnek.
r>Ez bizony része az életnek,
r>De van, ki nem tud szeretni
r>És aki nem mutatja ki.
r>
r>Nem tud örömet szerezni,
r>Aki azt nem mutatja ki,
r>Pedig része lenne életnek,
r>Látni, érezni, hogy szeretnek.
r>
r>Budapest, 1997. május 2. – Kustra Ferenc József
r>
