Idő 
Értékelés 
Értékelés Éjjelente néha könnyek közt alszom el,
r>És néhányszor, rémálomra ébredek fel,
r>Ez, mint rostos szívszakadás nálam telel,
r>Bánatcseppekként a lelkemben vesztegel.
r>
r>Felettem, a gyászban, zokogva sír a felhő
r>A kifújt dohányfüstöm, mint a szálló szellő
r>Száll az égbe utánatok, kedves rokonok,
r>Ez is segít, hogy csökkenjenek a rémálmok.
r>
r>Elmentetek, itt hagytatok, küzdhetek egyedül,
r>Folyvást reménykedek, hogy életemre fény derül…
r>De az éjjeli ébredéskor, éj kettétört derekán,
r>Még azt sem érzem, hogy az időm lassan-gyorsan pereg tán.
r>
r>Halottak napján elmegyek a lakhelyetekre
r>Viszek virágot és gyertyát gyújtok, kedvetekre…
r>Kinél-kinél sírok, máshol ejtek száraz könnyeket,
r>Ott érzem... a nagyon lassan múló, nehéz perceket,
r>
r>Itt én nem kapok mást, csak nincs már (hiányzó) öleléseket,
r>Sokan vagytok... járom a temetői kiszögeléseket.
r>Hiányoztok! Élek én tovább a rémálmokban,
r>Marad, csöndes elmélkedés a hiányotokban…
r>
r>Halottak napján a sírotok mellett, hiány kissé enyhül
r>És azért csak kissé, mert emlékekkel én vagyok egyedül…
r>Most azonban virágokat-koszorúkat ide leteszem
r>És ezek maradnak itt emlékeztetőül énhelyettem.
r>
r>Még lesöpröm a sírotokat a sok szél hordta levéltől,
r>Aztán elballagok haza, bánatosan a sok emléktől.
r>Itt maradnak, a szeretet lángjai, gyertyák és mécsesek,
r>Pici lángok fűznek össze bennünket, ennyi kell... léleknek.
r>
r>Vecsés, 2014. május 16. – Kustra Ferenc József
r>
Ködtől sikamlós avarban lépkedünk a temetőben,
r>Virágot, mécsest viszünk örök, nem múló szeretetben.
r>Milliónyi mécses világítja ódon temető utat,
r>Megyünk előre szemünk a szerettünk sírja után kutat.
r>
r>A sorsunk úgy akarta, hogy ne sűrűn járjunk itt,
r>Pedig tán' jó lenne többször is jönni egy kicsit.
r>Őseinkkel, úgy spirituálisan tartani kapcsolatot,
r>Ülve kispadon, merengeni, érezni szív parancsolatot.
r>
r>Most elsején is kimegyünk és bár tudom, oly' sokan lesznek,
r>De szeretett halottaink minket úgy várva epekednek.
r>Viszünk majd mécseseket, az lesz, az örök szeretet lángja
r>És virágokat, koszorúkat teszünk sírok fejfájára.
r>
r>A halottak napján, pisszegve zajong a síri csend.
r>A mécsesek máglyáján, csend... a halottak napi rend.
r>A szomorúság palástja ráfeszül a környékre,
r>Itt kell érezni, most legfontosabb az ember hite.
r>
r>Kispadon majd ücsörgünk, beszélgetve a régmúltba révedünk,
r>Így majd előjönnek az örökre szép emlékek, ez örömünk.
r>Idézzük pillanatokat, történéseket, anekdotázunk,
r>Szólunk közbe őseinkhez, és átéljük saját gyarlóságunk.
r>
r>Itt szinte hűvös a csend és mélységes a síri nyugalom,
r>A sírotok a testeteknek az örök börtönnyugalom.
r>
r>Friss krizantémok, virágok, gyertyák sokaságának
r>Az emlékezés márványokba vésett fájdalmának,
r>E tömegnyi hozzátartozó nem tud ellenállni,
r>Mindenki sír, zokog, emlékezik, nem tud leállni.
r>
r>Vedd észre, ahogy itt ülsz, a múltad jelez itt Neked...
r>Éld át szeretettel, vedd észre, ez belső érzésed.
r>
r>Feltörik a fájdalom lelkünkbe és könnyeket elsírunk...
r>Majd nekünk is eljön az idő, amikor itt lesz... a sírunk.
r>
r>Vecsés, 2013. október. 24. – Kustra Ferenc József
r>
Szomorkás tél előben búsan szitál az eső,
r>Csak lassan hullik... tudjuk, lesz ő még havas eső!
r>
r>Most minden szürke, ködös, felhővel borított a táj
r>Hogy elmúlt meleg napfény, a színek… mindenkinek fáj.
r>A tél elő, még nyálkás, sűrű ködöt is kipipál,
r>Lassan csontvázak a fák, ez mi majd tájat, tipizál.
r>
r>Az eső áztatta vastag avar immár nem zizzen,
r>A múlt őszi táj sokszínűsége benne már nincsen.
r>Lassan közeledni fog a sírmárvány hidege,
r>Ha nincs jó kabátunk, átölel… hideglelése.
r>
r>Sírokat is belepi majd a hó, mécsest gyújtani nem lehet,
r>De addig halottak napján temetőben gyújtunk egyet-egyet.
r>Szeretteink ott laknak... hideg sírban így kapnak kis meleget.
r>Meglátogatjuk őket, mit otthagyunk… gondolatunk s szeretet.
r>
r>Járhatunk bármerre, csinálhatunk bármit, de akit szerettünk
r>Nekünk hiányzik… jobb híján szeretettel őrzi őt a szívünk.
r>Kedves halottunk! Bízzunk, hogy föntről őrzi ő léptünk,
r>Ha ő már nincs velünk, legalább ennyi legyen nékünk.
r>
r>Valaha éltek álmodoztak, cipelték… tán’ a keresztet,
r>De, hogy itt legyenek, erre nem adhatnak be keresetet.
r>Mi meg itt maradtunk, lehet egyedül,
r>De nem gondolunk rájuk szenvtelenül.
r>
r>Temetőben, az ódon kovácsoltvas kapu nyikordul,
r>Jönnek mások is, megyünk be együtt… van ki családostul.
r>Legyünk kicsit együtt elhunytakkal, legalább lélekben,
r>Mi jövünk el hozzájuk… Ők már itt laknak a sírkertben.
r>
r>Amerre nézünk, mindenfelé mécsesek tengere árad…
r>Múló idő a sírokra mohabársony terítőt ráad.
r>
r>A szomorkás tél előben búsan szitál az eső.
r>Hidegben majd elvásunk, ha zúdul ránk havas eső!
r>
r>Vecsés, 2013. október 22. - Kustra Ferenc József
r>
Hideg kövek...r>A föld súlyos teher!r>Régen itt vagyunk.r>Lángnyelvek rajzolnakr>Arcunkra... komoly vonalakat!r>Pislákoló, pici mécsesek ezreir>Nyitnak utat a sötét kőrengetegben.r>Itt nyugodnak békében a lelkek.r>Köztük a legfiatalabbr>Most tért nyugovórar>A hidegben, sötét anyaföldben!r>A novemberi szél süvölt az arcunkba.r>Komoly gondolatok szállnak a magasba.
A szobában sötét van. r>Összegyűrt papírlapok. r>Elmúlt napok,idő homályábanr>Maradt sóhajok. r>r>Elmúltak azok a napok, r>Elfáradtak a hajnalok, r>Évtizedekké nőtt percekr>És pillanatok. r>r>Szememben nincs rád fény! r>Nem látom a hozzád vezető utat! r>Szívem a kóbor kutyákkal együttr>Falatozgat!r>r>Űzött vad lett, s hűvösr>Éjszakákon temettem elr>Már rég, az égben fentr>Várják lelkem... r>r>Nem mehetek, szívem r>Darabjait keresem. r>Szétszórtam, az őszi szél fújjar>El hozzád, kedvesem.r>r> Michael ~ 2022. 10. 26.
