Idő 
Értékelés 
Értékelés A homály földereng a párásodó szemem előtt,
r>Így nem látom, mit válasszak régi emlékek között…
r>Vajon a remény él tovább, hosszan és jó bőszen?
r>Mit is reménykedek, fehéredő hajjal, őszen?
r>
r>Sírnom kell, hogy rég' elvesztettelek benneteket,
r>Pedig emlékszem, nagyon szerettem lelketeket…
r>Most meg… jó régen itt laktok fakult sírkő alatt,
r>Én, látogatlak benneteket, bár idő haladt.
r>
r>Itt vagyok a sírkertetekben, rendszeresen eljövők,
r>Veletek kapcsolatban én, minden -múlt- rosszat ellökök.
r>Minek emlékezzek a rosszra, ne féljetek... eljövök.
r>
r>Nézem, a temető fölött is délcegen tarol a napfény,
r>A sírkövetekről, meg mi visszaverődik az ellenfény.
r>Épp, hogy látszik még, kőbe belevésett nevetek,
r>De én tudom melyikben laktok… húz a lelketek.
r>
r>Még élek veletek a mindennapok emlékében,
r>És ez kavarog bennem, a mindennapok létében.
r>Tartják bennem lelket mindennapok szenvedésében.
r>
r>Ma is körbejártam a fakult sírkövek között,
r>Letettem virágokat és használtam kötözőt…
r>Hazamegyek, mert a felhők rám-, meghozzák esőt…
r>
r>Vecsés, 2017. január 3. – Kustra Ferenc József
r>
Körbesétáltam én a jó nagyméretű temetőbe,
r>Éreztem, hogy dohos kriptaszag terjeng a levegőbe…
r>Néztem a feliratokat, van, mibe már százötven éve temetnek,
r>Istenem, ha mesélnének… abban nemzedékek sorai lehetnek.
r>
r>Láttam sok kis sírt, mibe pici gyermeket temettek,
r>Elgondoltam, szülök milyen szomorúak lehettek.
r>De már a szülők neve is fel volt vésve a márványra.
r>Már ők is átköltöztek vándornak a másik világba.
r>
r>Ezen régi síroknál és kriptáknál nem volt virág,
r>És nem volt gyertya, látszik, hogy ez már régen múlt világ.
r>*
r>Az idő elment,
r>Utód nem ismeri őst.
r>Idő megy tovább.
r>*
r>A feledésbe,
r>A múltba süllyed minden.
r>Elvész a tudat.
r>*
r>Márványba zárva,
r>Családi történelem.
r>Múlt fátyla takar.
r>*
r>A sok gyertya és
r>Mécses fény, kísértet tánc…
r>Tudatosság nincs.
r>*
r>Nemsokára, már
r>Fagyos köd takar mindent.
r>Jéghideg sírok.
r>*
r>Lassan hóvihar
r>Jő, befújja utakat.
r>Sír mind fehér lesz.
r>
r>2015. június 15. – Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban, halottak napjára…
r>
Őszbe hamvadt a forrón perzselő nyár, elmúlt már,
r>És biz’ vissza nem jön, ember erre hiába vár.
r>Itt már nem terül fény, a sűrűbbedő alkonyra
r>Korai est, fekete leplet borít arcomra…
r>
r>Őszies ég alatt a szélvihar, villanydrót húrokon játszik,
r>Néha elmegy, de visszajön, és egy csoda-dallamot újra játszik.
r>
r>Vecsés, 2013. szeptember 29. – Kustra Ferenc József
r>
(Senrjú csokor)
r>Hegytetőn lenni,
r>Fájdalmat kiabálni…
r>Fájdalom hegye.
r>*
r>Múltban kutatás
r>Önmagunk keresése.
r>Archív adatok.
r>*
r>Déli harangszó
r>Után szól, lélekharang.
r>Remény hajnalok…
r>*
r>(3 soros-zárttükrös csokor)
r>Ahogy megyek a temetőbe, talpam alatt zörög, recseg az avar,
r>Majd rám is szól, hogy igyekezzek, siessek, várnak mielőbb és hamar…
r>Ahogy megyek a temetőbe, talpam alatt zörög, recseg az avar.
r>
r>Megyek is gyorsabban, megsimogatom az öreges arcredőm,
r>Le is törlőm az út porát, mi másra kell nekem az arckendőm…
r>Megyek is gyorsabban, megsimogatom az öreges arcredőm.
r>
r>Gyászos, fekete felhők menekülnek vagy támadnak fönt az égen?
r>Gyászos, fekete felhőket vadul fújják vad szelek, fönt az égen…
r>Gyászos, fekete felhők menekülnek vagy támadnak fönt az égen.
r>
r>Kedves őseimet látogatom, viszek nekik kisebb koszorúkat,
r>Lássák vagy érezzék, a szívemben dúló nagy szeretet háborúkat…
r>Kedves őseimet látogatom, viszek nekik kisebb koszorúkat.
r>**
r>Mindig az eszemben vannak, de ma különösen,
r>Így aztán tudni, hogy nem jöttem fölöslegesen.
r>Leteszem a koszorút, majd meggyújtom a szeretet mécsest,
r>Mert ő lesz az, ki a szeretetátvitelért felel, végest’.
r>A mécses tartónak van már teteje is, hogy a szél ne fújja el szeretet lángot,
r>Mert a víg szelekben is át kell vinni a szeretettelit, mint erre való lángot.
r>
r>Nem tudom az őseimnek mit jelent, hogy évente kapják a virágot,
r>De nekem nagyon sokat, így továbbra is, majd évente gyújtok mécslángot.
r>**
r>(3 soros-zárttükrös)
r>A sírok közt bolyongó sok emberből én vagyok, lennék szerető, az egyik,
r>Ez a kötelességem és a holtaim közül szívemnek kedves mindegyik…
r>A sírok közt bolyongó sok emberből én vagyok, lennék szerető, az egyik.
r>*
r>(Senrjon csokor)
r>Fájdalmak föltolulnak,
r>Szinte erővel, arcra hullnak…
r>Majd én… itt lakok.
r>*
r>Fájdalmak föltolulnak,
r>Lélekvihar támadt föl bennem.
r>Majd én… itt lakok.
r>*
r>Lesz-e ki hoz virágot,
r>Ki rám vágyódik, kerget álmot…
r>Ha majd… itt lakok.
r>
r>Vecsés, 2021. augusztus 8. – Kustra Ferenc József
r>
Ismét itt ülök a sírodnál, nézem a piciny gyertyafényeket,
r>Bennem motoszkál: míg éltél magadra hagytunk egyszer is tégedet?
r>Hogy is volt nagyon régen? Felkeverem én a régi emlékeket…
r>
r>Körül nézek és fényekkel elárasztott a sírkert,
r>Bánat itt is sokra számít, mint vért nem véd és nem ment.
r>
r>Az időmnek hálója, rám van terülve, hordozom,
r>Én még élek és a keresztem magam is hordozom,
r>Amikor van lehetőségem... fényben forgolódom….
r>
r>Majd lehet, hogy fénnyel írok a reménynek,
r>Szállj vissza hozzám, megírom a légtérnek,
r>Az élet ilyen, fáj, drukkolok, léleknek...
r>
r>Te, meg én itt a sírodnál, hiába álmodunk,
r>Halál közbe szólt, ő lett a mi közös fátyolunk…
r>Együtt, mi már sehová… soha el nem szárnyalunk…
r>
r>Elmentél, Te már bizony, igen... nagyon sok éve,
r>Csillag lettél, fölnézek és látom ott a fénye…
r>Álmaimat őrződ, de én nem tudom mi végre….
r>
r>Itt ülök a padon, gyenge szellő engemet simogat,
r>Tudom, hogy erőlködik, de nem leli a vigaszokat.
r>Próbáltam én, de már biz' nem megy,
r>Elhordani való aranyhegy...
r>
r>Nélkülem alszod az örök álmodat
r>Te már nem is elemzed a vágyadat.
r>Te az utadat odafönt járod,
r>Neked már ott van saját világod.
r>
r>Sok-sok viaszgyertya fénye bevilágítja a sírkertet,
r>Az ember árva, fölöttébb röpke élte nem ad ihletet,
r>Hogy gránitnál felülbírálja, amikor nagyon kétkedett!
r>
r>Kőre csöppen a majdnem súlytalan gyertyaviasszal,
r>Sok-sok, régen elzárt emlék is jő tele malaszttal.
r>A múlt feltüremlik, remegve jön, nagyon zajtalan
r>A szép emlék kivirágzik, maga a tudattalan...
r>
r>Már beesteledett, lassan indulok hazamegyek.
r>Otthonra még egy szál sárga rózsát -virágot- viszek…
r>Kedves halottaim emlékére,
r>Kicsiny mécsest gyújtok még estére…
r>
r>Vecsés, 2015. augusztus 1. - Kustra Ferenc József
r>
