1939. 09. 03. -n a II. Világháborúban az északi tengereken operáltak a tengeralattjárók…
r>
r>Délután három órakor kapták... rádióüzenet, kódolt,
r>Ez, amit, Lemp kapitány az U–30 fedélzetén rögvest dekódolt.
r>Olvasás után bejelentette a legénységnek, hogy kitört a háború
r>És az angoloknak velük szemben elkezdődik nyomorúságos, nagy ború!
r>
r>Felszínre felemelkedtek és a diesel motorokat maximálisan üzemeltetve,
r>Tizenkét csomós maximum sebességgel, hasították habokat, élt a vadászat ösztöne…
r>
r>A célpontot, csak este hétkor pillantották meg,
r>Kivilágítatlan hajó volt. Alig látták meg.
r>Lemp, segédcirkálóként azonosította célpontot
r>És a legénység, négy vetőcsövet vízzel elárasztott…
r>
r>Fél nyolckor kilőtték a célpontra mind a négy torpedót,
r>Amikből három, totál telibe találta a hajót.
r>Az U-boot periszkópmélységből figyelte hajó lassú haldoklását,
r>Ahogy a tenger elnyelte. Legénység, igen élvezte a rombolását.
r>
r>Napokkal később tudták meg, hogy az, az Athenia személyszállító gőzös volt,
r>A fedélzetén, civil utasokkal, támadásban volt is százhuszonnyolc halott.
r>
r>Amikor visszatértek, Lemp kapitányt hadbíróság elé állították,
r>Végül, csak felmentették, de, már karrierjét sötét árnyak borították.
r>
r>Vecsés, 2016. október 12. – Kustra Ferenc József – íródott: Joachim Peiper: „Farkashajsza” c. dokumentum regénye ihletésével.
r>
Az adó nagy adur>A választottak kezében.r>Dől a lé,r>És nem is szerényen.r>Szépszerévelr>Törvényt hoznak,r>És bár lassan , r>De az előírások szaporodnakr>Megfelelően a programnak.r>Mindennemű vagyonodrar>Meg van az adó kulcsa.r>r>A lélegzetért még r>Nem kell fizetned,r>De a levegő minőségétr>Már megadóztatják veledr>Valamilyen módon,r>És még csak nem is sejtedr>Mennyi irányba gurulr>Keresetedr>Amíg verejtékedr>Munkád közbenr>Letörölted.r>r>Amikor felsírtál elsőr>Levegővételedtőlr>Számítottak veled,r>Hogy az életedr>Előbb-utóbb busásanr>Meg kell fizetned.r>Adóznod kellr>Tetszik vagy sem,r>Kibúvót nem fogadnak el.r>r>Terhed a végsőkigr>Visszahúz a földbe,r>És ha majd kint leszelr>Talpalatnyi helyedenr>Mindörökre,r>Utódod még akkor is fizet r>Adót....Sírhelyet.r>r>Fel s ki-talál-ták rendesenr>Az adó nagy adu,r>És ez bizony nem kamur>A-ki-választ-ott-ak kezében.
Az emlékek üstjébenr>Hogy oda ne égjenr>Kavargatomr>A gyermekkorom. r>r>Mert hiszen az életbenr>A legszebb véletlenr>Ami történtr>Akkor volt gyerekként. r>r>A Nagy ismeretlen világr>Mind felfedezésre vártr>A sok haverral közösenr>Osztoztunk az örömökben.r>r>Együtt nőttünk cseperedtünkr>Mint a legjobb testvérekr>Volt bizony hogy olykor-olykorr>Megfenyítettek a bölcs vének. r>r>Részletezni nem is tudom r>Kalandjaink hosszú sorátr>Mert olyan sok volt az alkalomr>És az időben elvesztette aktualitását. r>r>A szívemben még most is őrzömr>Sok pillanat ízes zamatátr>És lelkemben mindenkivel törődömr>Ha nem is halljuk egymás szavát. r>r>Más utakon járunkr>Így kellett hogy legyenr>De néha lelkünk összeérr>Fenn az üveghegyen.
Találmányok között r>Mikor útnak indulsz r>Az ismeretlenber>Jó dolog a navigációr>Mert a cél veler>Könnyen megtalálhatór>r>Ahogy alattadr>Az út haladr>Az utasításokat szababr>Megszegnedr>Akkor is elvezetr>Kerülővel a helyedr>Megtalálod.r>r>A gond csak r>Akkor vanr>Amikor elveszel r>Önmagadban.
Egy esős vasárnap esténr>De máskor isr>Amikorr>Nyomaszt légszomjasanr>Kesernyés hangulatbanr>Az egyedüllétr>Magányombanr>Mosolyoddal takarództam.r>r>Mosolyoddal takarództamr>Amíg vacogtamr>Elaludtamr>És szemedből a tiszta fénnyelr>Másnap reggelr>Ahogy a dalban is vanr>Vidáman ébredek fel.r>r>Amikor csak akarom r>Magányombanr>A szemem behunyomr>És a tiszta fényűr>Mosolyoddal takaródzomr>Lelkem így melegen tartom.

Értékelés 

