Idő 
Értékelés 
Értékelés Az én anyám sosem volt gazdag,r>nem adott drága kincseket,r>de mindennél többet ért, nékem,r>hisz tőle kaptam az életet.r>Ápolt és felnevelt engem,r>virrasztva annyi éjjelen,r>s amikor fáztam vagy sírtam,r>magához ölelt csendesen.r>Felnőttem. Szálltak az évek,r>de utam bárhová vezetett, r>mellettem volt, ha bántott r>a sors, hogy vigaszom legyen.r>Csillogó szemébe nézver>csodálhattam a kék eget,r>mely derűs volt. Vidám és tiszta,r>amikor reám nevetett.r>Oly gyorsan szálltak az évek,r>s az a csillogó kék szemer>lassan kihúnyt, és hajárar>ködöt szitált a tél dere.r>Amikor csendesen elment,r>akkor is értünk könnyezett,r>s utolsó szemvillanásar>akkor is minket keresett.r>Fájt. Hisz oly árva lettem,r>akár a hulló levelek,r>melyek az őszi szélbenr>avarszőnyeget hintenek.r>Ma már csak álmomban látom,r>de mikor ott vagyok vele,r>egy percre gyermekké válvar>újra élem az életet.r>Ez a nap ragyogjon érted,r>hisz ekkor kaptad az életet,r>s ugyanúgy, ahogy te egykor,r>ma én is teérted könnyezem.r>Reszkető kezemben mécses,r>s a virág, mit sírodra teszek,r>azt jelzi: szeretlek most is,r>s míg élek, el nem feledem r>mindazt, mit tetőled kaptam,r>s ha egyszer én is elmegyek,r>várj reám, ahol az álmunkr>újra álmodjuk odalent.
Ezen a napon vajon hány nőnek jut tiszteletből egy szál virág,r>s hány nő az, akit úgy szeretnek, ahogyan talán senki mást?r>Hány nő az, hiszen mindenki vágyja a jó szót, a simogatást,r>s azt az egyetlen szál virágot, mely szívéhez utat talál.r>r>Hány nő az, aki titokban várja, de tudja, hogy nem kap soha tánr>attól, aki a szíve mélyén oly kedves, hiába vár.r>Azoknak kívánok minden jót most, s legyen e napjuk csodás,r>mint az ébredő reggelek fénye, mely bevilágítja a szobát.r>r>Köszönet minden férfinak, ki érzi azt, mennyire másr>néha egyetlen szál virágtól a kedvünk, és milyen csodásr>az a nap, mikor kedvesünkből szeretet fénye árad át,r>s úgy ölel át, hogy elfeledjük egy percre azt, ami bánt.r>r>Köszönet minden férfinak, kitől csak egy szál virágr>beragyogja a reggelek fényét, s úgy szeret, mint senki más.r>Néha elég csak egyetlen szó is. De az az egy szál virág,r>többet ér néha minden kincsnél, hisz olyan örömet ád.
Március van. Zsúfolt a tér, és r>egyre jönnek az emberek,r>virágokkal és koszorúkkal, r>így éltetve az ünnepet.r>Szózatok szállnak messze a szélben, r>így éltetve a hősöket,r>akik egykoron miattunk haltak, kiontva drága vérüket.r>r>Istenem! Add, hogy egyszer végre megadja azt az ég nekem,r>hogy a sok vér, mit kiontottak, r>végre már békét hozzon el.r>Ne legyen könny. És szenvedés sem! r>Ne forrjon többé gyűlölet!r>Lobbanjon fel a szeretet lángja, r>s melegítse a szíveket.r>r>Legyen béke! És legyen jólét. r>Add, hogy munkát és kenyeretr>kapjon végre az is, ki eddig, r>sovány kenyéren létezett.r>Add, hogy az eszme valóra váljon r>végre, s oly idő jöjjön el,r>hogy érdemes legyen élni a földön, r>Uram! Engedd, hogy így legyen!
Tudom mami, hogy messze vagy tőlem,r>de azért most is gondolok reád,r>amikor este a meséket nézve, r>látom a helyed, r>s oly üres az ágy.r>r>Tudom, mami, hogy amikor megjössz,r>mindig van náladr>egy kis finomság, r>bár anyu is megvesz mindent, mit kérünk,r>de tőled kapni, az mindig olyan más.r>r>Tudom mami, hogy nem jöhetsz mindig,r>hisz hosszú az út, míg ideérsz hozzánk,r>de csöppnyi kis szívünk boldogan dobban,r>amikor végre karjaidba zársz.r>r>Tudom mami, hogy úgy szeretsz minket,r>ahogyan minket az édesanyám,r>hiszen látom a szemeid tükrében,r>ha átölelsz minket, milyen boldogság.r>r>Éppen úgy aggódsz, ha valami baj van,r>s szemedben ott a könnyes ragyogás,r>bánt, ha nem lehetsz közöttünk mindig,r>s nincs drágább néked, mint az unokák.r>r>Igen kicsim. Hisz ti vagytok nékemr>a legdrágább kincs, mit adhat a világ,r>s amíg a szívem egyet is dobban,r>tihozzátok száll minden dobbanás.
Talán a sok fény volt a végzeted,r>Kezdve mikor szobádban r>a napraforgókat festetted.r>Ez volt a te varázslatos vágyad,r>olyan szemekkel nézve, r>amelyek túl fényesnek látták a világot,r>s megvonta a józan érzéseid,r>melyek ellen senki s semmi sem segít.r>r>Kóborló különc voltál, r>aki átölelte a mindenséget.r>Pazar álmaid lettek a véged.r>A föld már nem volt elég – r>szíved csillagok után vágyott.r>Nem engedtél magadnak egyetlen korlátot, r>s nem ismertél el bármi gátló rácsot,r>mintha azok a csodás napraforgók r>az apró, bérelt szobádbanr>soha el nem hervadtak, r>de örökké eszmédben virultak,r>r>és megtalálták magasztosabb helyük r>egy ragyogó és csillagos éjszakán,r>s vakító sárga fénnyel töltötték be az eget.r>Alatta a falu álomba burkolódzott,r>de a templomtorony és a karcsú ciprusr>a varázslatos magasságok felé ágaskodtakr>mintha részesei lennének a csodás csillagoknak.r>r>Borzongok amint sóvárgó szívedbe nézek –r>ott található szenvedélyed és a fények.
