Idő 
Értékelés 
Értékelés Múló életem, mint egy várrom, csak málladozik,
r>Az ember ebben a korban már csak álmodozik.
r>Régen, magas tornyom tetején, büszkén lengett a zászlóm,
r>Hirdette, hogy a várat lakják, ma már csak nézek… vádlón.
r>
r>Csak ülök egy korhadó farönkön… falakon belül,
r>De itt minden korhad, kívül-belül és alul-felül.
r>Sajog ez az érzés, de az őszi levél is fakult lesz
r>És a múltunk, lassan elfelejtjük és enyészeté lesz…
r>
r>Voltam tán’ úr is, de inkább voltam szolga,
r>Mindig kihasználtak, legott, azon módra.
r>Az is lehet, hogy volt nekem is babérkoszorúm,
r>De erre én már nem emlékszem… nagyon szomorún.
r>
r>Voltak nekem hibáim, kicsik és nagyok,
r>Volt tán’ sok vétkem, mit a múltamban hagyok,
r>De ha bűnöm nem volt, akkor talán tiszta vagyok,
r>Nincs is miért, de kihúzom magam, mint a nagyok.
r>
r>A falevél rondán fakul, lehull a múlt is
r>A feledés gödrébe… ez apokalipszis?
r>Ahogy elmélázunk a lehulló falevélen,
r>Úgy talán elgondolkozhatunk a múló léten…
r>
r>Kint az udvaron már csak a tilalomfák állnak,
r>De ők öregek… semmit nem mondanak a mának.
r>Lassan ez már egy realista álomvilág,
r>A végállomáson várnak majd szinonimák?
r>
r>Felrepülnék én a magas égbe,
r>A felhők feletti sétatérbe,
r>De ezt tán’ nem kéne siettetnem?!
r>Úgyis, örök séta lesz a végem.
r>
r>Ha majd végleg összedől a várromom,
r>Majd véget ér a földi uradalmom,
r>Majd mondják, elment egy öreglegény…
r>Úgy emlegetik… már meghalt szegény.
r>
r>Vecsés, 2012. november 20. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
r>
Nem tudni nálam mikor üt éjfélt az életóra,
r>De tudom, akkor indulok a nagy találkozóra.
r>Bízok, hogy ott várnak a szeretteim boldogan
r>És majd velük leszek és végtelenül boldogan.
r>
r>Vecsés, 2012. augusztus 19. – Kustra Ferenc József
r>
Kegyetlenül elrontottam az életem,
r>Csak rossz döntéseket hoztam életemben.
r>Kegyetlenül elbánt velem az életem.
r>Már így marad nagyon öregedő létem...
r>*
r>Elrontott élet,
r>Már javíthatatlan múlt!
r>Feloldozó vég…
r>
r>Vecsés, 2012. július 15. - Kustra Ferenc József – íródott: Versben és senrjúban, meg önéletrajzi írásként.
r>
Mire vársz?
r>A szú csak perceg bennem és ketyegi múló időt,
r>Ez fáj, belül sikoltok, előadod a gyűlölőt?
r>Szeretném már hallani, hogy nekem remek dalban mondod el...
r>Hiába vártalak egy életen át... te bizony létezel.
r>
r>Mire vársz?
r>Míg bennem a vad-halál kutyája vonítani fog?
r>Míg énbennem kutyafog vicsorítva, aratni fog?
r>Mi ez benned, nemtörődömség, szerénység vagy utálat?
r>Gondolatban megidézlek, lehet, hogy ez csak utánzat…
r>
r>Ismerek olyat, kinél minden este vacsoravendég vagy!
r>Már figyeltem, hamis a mosolyod, velem szemben álnok vagy.
r>Nem adom fel, én folyvást menve, kereslek,
r>Még akkor is, ha kitörnek a kerekek…
r>
r>Küzdők az elmúlt tegnapokkal, bízok, holnapi nap… kinyílik.
r>Reményemben mindig legelöl leszel… te kísértesz a sírig?
r>Álmaimban folyvást velem vagy és zord utamon ősvény nyílik…
r>
r>Mire vársz még!
r>Támadj le, gázolj le, akarom, tégy magadévá!
r>Ne a lélekharang, én tegyelek magamévá…
r>
r>Vecsés, 2012. március 4. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
r>
Vízióm a jövőről…
r>
r>Az én utam felett boldog gerlék búgnak,
r>Vadludak vében, csak úgy, előre húznak!
r>Ők nem néznek a napba, így nem vakulnak.
r>
r>Az én utam, előttem kanyarog a végtelenbe,
r>Nem is látom a végét… talán a reménytelenbe…
r>De biztos, hogy megy tovább… mint eddig az esztelenbe.
r>
r>Tarkítják a bombatölcsérek,
r>Ezekben meg csapadékvizek.
r>Araszolok… minek válldíszek?
r>
r>Érzem életfáradtságot, utam le fog járni,
r>Végül is a tócsák közt négykézláb fogok mászni?
r>Közben majd rám csap a vihar! Így fogok átázni...
r>
r>Szabad vagyok, mint egy nyüzsgő közlegény a bukott hadseregben.
r>Földhöz rögzítenek a láncaim, földhöz ragadt marad létem.
r>Csak lépdelek én a vaksötét éjszaka fekete lépcsőin.
r>Élek nem létező visszhang, visszavert, élettelen szavain!
r>
r>De jó fent a boldog gerléknek, hallom, ahogy búgnak,
r>Szeretik ők egymást, majdnem egymásba belebújnak…
r>Látom, megvan a sártengerem… ez alap öngúnynak.
r>
r>Hosszú utamon volt több átrakodó állomás
r>Meg, látom, mily’ zsírozatlan minden… csodálkozás.
r>Jól átrakodni nem sikerült, maradt álmodás…
r>
r>Visszanézek, hátul már nincsen is út, sőt leomlott az alagút,
r>Elől meg a sok tócsa, meg sártenger, ez aztán nem diadalút…
r>Jól látom, vagy csak képzelődőm? Kell keresni egy koronatanút?
r>
r>Hosszú utamat én már bejártam, szívem, szívből sokszor vérzett,
r>A lelkem jóformán be sem tudna számolni, közben mit érzett…
r>Mert a sokkoló behatásokra, nem is tudni, hogy mivé lett.
r>
r>Éjjel sem volt soha enyém, nem pihenhettem, de a hajnal útra kél,
r>Lelkem a láncain kívül ugyan mit veszíthet, tán’ semmitől sem fél…
r>Igaz, realista, így tudja, hogy reménytelenül semmit nem remél.
r>
r>Életutam, maga a langy mocsok volt, csak gáncsoskodás és árulás,
r>Meg nem értés, ellenállás, ezért lett a végső és örök fásulás…
r>Minek élni, ha a világ szemét, a kis jóindulat meg álruhás…
r>
r>Volt nekem is jó-barátom nem is csak egy és mindenik koromban,
r>De mind „orgyilkos” áruló lett, lesnem kellett, ki van a nyomomban…
r>Megoldás sosem volt, csak dühöngtem, mint vihar a tengerszorosban.
r>
r>Rángattam én a vészharangomat, de itt senki… nem is hallották!
r>A pusztában egyedül? Kik problémát hallották, visszahajtották!
r>Van, kinek van! Nekem is elkelt volna egy "támogató" jó-barát!
r>
r>Nincs itt koronatanú, nincs még egy görbült út jelzőtábla sem,
r>El fogok tévedni? Lehet a sorsom, hogy tócsában végezzem?
r>Azt sem látom tisztán, mi a jobb, ha tartom magam, vagy vétkezem?
r>
r>Ilyen gané utat rendelt nekem a sorsom
r>Ez az örökre kapott, saját életboltom,
r>De a nagy baj, hogy mindig üres volt a polcom…
r>
r>Az utam, látom, megy, belevész a ködbe,
r>Sőt, belevezet valamilyen erdőbe…
r>De ott nem tudok pihenni, mint erődbe.
r>
r>Bizony, hogy tudom, mi lesz a vége, eljön, majd abbamaradhat a harcom,
r>Fájdalmas a lét, hát még a vég, de igyekszek… mosoly díszíti az arcom…
r>
r>Nem is látok sehol senkit, aki legalább sajnálna,
r>És csak gondolom, hogy ez a fájós lelkemnek használna!
r>Senki, senki! Enyém a sáros, tócsás utam magánya.
r>
r>A vadludak vében, látom, a légi folyóson csak húznak!
r>Utam felett boldog gerlék, boldogan, szeretetben búgnak…
r>
r>Vecsés, 2016. március 18. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
r>
