Idő 
Értékelés 
Értékelés Mint egy vak zongorista… Lia!
r>Nem látlak… vágy előrehajtva.
r>Lelkem billentyűit,
r>Szeresd szerkentyűit.
r>Csak közösen, előretartva.
r>
r>Mint egy dallamot, zongorállak,
r>De nem kell néznem, a kottákat.
r>Te a lelkemben élsz,
r>Szinte, velem átélsz...
r>Mi kerekítenénk kockákat...
r>
r>Mint egy álmodozó ó, Lia!
r>Jöhetnél, már előrehajtva.
r>Beszéld meg vágyaddal,
r>Egyeztesd, álmoddal...
r>Horkolhatnánk egy jót, egy… ágyba.
r>
r>Vecsés, 2019. május 5. – Kustra Ferenc József - anaforás, romantikus LIMERIK csokor
r>
Már nincsen gondolatom, nincsen álmom,
r>Már nincs olyan, amiért tettre vágyom.
r>Rózsaszín felhő volt az egész életem,
r>Hóbokás volt minden álmom, a végzetem.
r>
r>Többször döntöttem élet nagy kérdéseiben,
r>De fölöttébb mellényúltam a mértékében.
r>Sohasem volt jó tanácsadóm, aki támogat,
r>Az ember, elmúlt életében már csak válogat.
r>
r>Mit átéltem, az mára mind történelem,
r>Mit rosszul döntöttem, az lett a végzetem.
r>Azt hittem én, hogy okos vagyok, döntésképes,
r>De rózsaszín öntudatom nem piacképes?
r>
r>Vecsés, 2005. december 1. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
r>
Úgy érzem… lelkemet vasalt lópaták tapossák,
r>Rajtam ugrál világ, bakancsban… gyalázatosság!
r>Jó már nincsen, nekem régen kihalt, élet eb-rudal,
r>Fénybe néznék, de az meg, amit a sötétség ural.
r>
r>Nem tudok én már semmit… semmit se,
r>A szivárvány sem világít ide.
r>
r>Nézd, egy pár gyík milyen boldogan szalad,
r>Fű, virág tavasszal új tőről fakad,
r>Bár nekem ebből jó lenne… semmi sem jut.
r>Fránya forgószél… szemembe homokot fútt.
r>
r>Nem tudok én már semmit… semmit se,
r>Elment az élet, bánok… semmit se.
r>
r>Már régen kolonc vagyok… a nyakamon.
r>Mondhatnám, hogy béklyó… saját lábamon.
r>Le vagyok kötözve… magam akadálya vagyok.
r>Mindenki csak kerék alá lök… tán’ ottmaradok.
r>
r>Nem tudok én már semmit… semmit se,
r>Gondtalan élet, eh… nem volt sohse.
r>
r>Sosem voltam tömeg töltelék
r>Így mindig kirekesztett valék.
r>Tömeg… soha nem is fogadott be
r>Mindig csak lebegtem a semmibe…
r>
r>Nem tudok én már semmit… semmit se,
r>Felsőbbrendű gondolatok… azt se.
r>
r>Ha felmásztam egy hegyre, lelöktek,
r>Ha lementem völgybe, megkötöztek,
r>Ha nagy ötletem volt, rúgtak, elgáncsoltak,
r>Ha jó véleményem volt, elhallgattattak.
r>
r>Nem tudok én már semmit… semmit se,
r>Mennék saját utamon… népmese.
r>
r>Ha volna legalább egy gyertyányi fényem,
r>Tán látnék valamit, mit sugall az énem,
r>De hát rozoga élet megfosztott önmagamtól,
r>Hogy szilárdan álljak lábamon én, és… magamtól.
r>
r>Nem tudok én már semmit… semmit se,
r>Vagy már tudom, de vagyok… senkise.
r>
r>Vecsés, 2011. szeptember 6. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
r>
Ötven vagyok, jó régen élek,
r>Hogy alakulnak emberi életek?
r>Enyém rosszul, ünnepelni nincs okom,
r>Ez van, akarom, vagy nem akarom.
r>
r>Ma van ötvenedik születésnapom,
r>Örömre nincsen semmilyen más okom.
r>Nincsen pénz, nincsen siker, csak múlandóság,
r>Sajnos sokunknak nem jó ez a világ.
r>
r>Ma értékkel, emberséggel nem lehet
r>Élni, élvezni egy teljes életet.
r>Nem tudom mások, hogy élik életüket,
r>Én eléggé rosszallom az enyémet.
r>
r>Pozitív hozzáállással kellene
r>Jókat kívánni e napra, kedvemre,
r>De nem tudok gratulálni magamnak.
r>Legfeljebb visszakárognak a varjak.
r>
r>Vecsés, 1998. május 21. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
r>
(3 soros-zárttükrös)
r>Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet,
r>Vittem is magammal barátomat, az ebet.
r>Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet.
r>
r>Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj,
r>Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj.
r>
r>Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben,
r>A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben.
r>
r>Az őszöm úgy vélem, immár szép, szürkés-szakadtkabátos,
r>Talán ezután, már csak telem lesz, hideg zúzmarásos.
r>
r>Ahogy jő az életvég egyre inkább nincs metódusunk,
r>Akkor már csak a hajat hátra simítva, csak vakkantunk.
r>
r>(Bokorrímes)
r>Manapság már, többször kijárok a folyópartra, gondolkozni,
r>Hol üres a tájék, a nagy víz sem akadály, nem áll meg folyni.
r>Viszek egy zsebnyi követ, azt jól lehet a vízbe bedobálni…
r>Beléjük kövesedve a múltam, mit nem lehet eldobálni…
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek,
r>Itt jó, senki nem zavar, mert nincs akadály, hogy hosszan képzelegjetek.
r>Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek.
r>
r>A víz megállás nélkül csobogva folyik csendesen,
r>A múltam a kavicsokban lakik, lám, véglegesen.
r>
r>(Bokorrímes)
r>Eddig én voltam mindenkinek egy senki,
r>Most sem vagyok magamnak... már jó nagy senki.
r>Közelg’ az végidő… úgyse sajnál: senki…?
r>
r>Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
r>
