Idő 
Értékelés 
Értékelés Milyen zajos ma a reggel,r>Kis torkokból zengés jár-kel.r>Madarak dala cifra csók,r>Erdő-csoda, mennyei bók.r>r>Tavaszban sarjad az élet,r>A természet nagy csendélet.r>Földről, fákról illat terjeng,r>Az üdeség mindent átleng.r>r>Friss a reggel és az este,r>Békesség száll a lelkekbe.r>Kedvet hozó napsütésbenr>Zsibong élő, élettelen.r>r>Ma reggel is izzad a föld,r>Lassan minden már csupa zöld.r>Szél lengedez, száll a nóta,r>Nem lesz már fagy, mondta Jóska.r>r>Dunatőkés, 2024. március 19. -Ostrozánsky Gellért- íródott: 8 szótagos, páros rím formátumban.
Századparancsnok voltam a mély hóban…
r>
r>Szép folyó a Don, olyan, mint a mi Tiszánk,
r>Úgy Csongrád fölött, őt is nagyon imádnánk,
r>De nem lehet, mert a túlpartján ott a muszka hadsereg,
r>Majd ha átjönnek, a mi oldalunk majd nagyon kesereg…
r>
r>Szép a két partja, fás és meg bokros is, olyan régies,
r>És vannak kis települések ott is, az meg népies.
r>Most a túlparton orgonával játszik nekünk az orosz,
r>Balalajkától megfoszt minket, háború isten gonosz!
r>
r>Egy hideg bunkerban, sarokban ülők és szenvedek egyedül,
r>Itt nincs hova, így a szép lelkem tőlem a pokolba menekül!
r>Vannak itt az embernek embertársai, de csak él… egyedül!
r>
r>A fronton, hogy most tél van vagy nyár, nekem szinte mindegy
r>A fásultságtól az ember elvásik, így egyre megy.
r>Kellene nekem, egy nagy szeretet gesztus és ölelésérzés…
r>Jó lenne, ha áthatna az öröm és kedves női nevetés…
r>
r>Én, magamban jelen vagyok!
r>Fáradt, magamban én vagyok!
r>Mellettem, csak magam állok!
r>
r>Viszont itt van a mocskos, patás... sátán.
r>Kacaja csak zengedezik a vártán.
r>Ajánlottuk neki, hagyja abba és lesz hó süti…
r>De, nem! Ő a kacaját géppuskából ránk, kilövi…
r>Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
r>De, majd ha, ránk támad az orosz, ő lesz itt a vad, megfékezhetetlen.
r>
r>Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
r>Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
r>Életben maradáshoz akarat elegendő?
r>
r>Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
r>Vakvágányt már bontják, mozdony marad még és itt… ő is kimúl!
r>
r>Itt parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
r>Nem mondhatom azt, hogy nem tetszik és énnekem legyen más!
r>Fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
r>
r>Óh, Te halál, itt létezel állandóan karnyújtásnyira,
r>Addig jó, míg a kezem a semmibe markol, holnap... máma…
r>
r>Egymáshoz egészen közel vagyunk,
r>Balalajka zenét mégsem hallunk…
r>De, van helyette orgona zene,
r>Sztáliné, hogy a fene megegye…
r>
r>Ezek aztán, törik és zúzzák az emberi vágyakat,
r>A sok meghalt katona, már nem dédelgethet álmokat…
r>Itt biz' a katonák félig megfagyott emberi roncsok,
r>Ha jön is szanitéc, rajtuk már nem segítenek gyolcsok…
r>Itt nincs hol megpihenni egy sátáni harc közben-után,
r>Itt az ember nem várja, jó jön majd a túlélés után.
r>Gondolata sincs, a hideg uralkodik a tudatán…
r>
r>Ha a fronton a mesterlövész a halál ügykezelője,
r>Akkor a „Sztálin-orgona” tüzér a rombolás ügynöke…
r>Aki ezt túléli, annak örökre megvan… menedéke?
r>
r>Itt életbe csakis úgy maradsz, ha átmész a tű fokán…
r>Két puskalövés között igazítasz a gyűrött kapcán.
r>Itt a létárnyékunk, a lőporfüst homályába vész,
r>Képzelgek, mint egy barom! Öltözök, hazamegyek… kész…
r>
r>Volt itt már velem úgy, hogy a nap sugarát átöleltem,
r>A megélt nem sok évtizeddel gyorsan számot vetettem…
r>Aztán oroszok lőttek, magamat gyorsan levetettem.
r>
r>Itt a fronton nincs más társa az embernek, megöregedett sóhajnál.
r>Te orosz, mielőtt rám lősz, jó lenne, ha fáklyajelzéssel átszólnál…
r>De! Nem szólsz, inkább tűrőd, hogy a halálsírás feszítsen a torkomnál…
r>
r>Mint jó parancsnok a katonáimért élek és halok,
r>Minden pillanatban a percek felől tangózást hallok…
r>Lassan minden reggel beletáncolunk az őrület reggelébe,
r>Katyusák szolgáltatják a zord-zenét, a hajnalfény ellenébe.
r>
r>Rád gondolok, ahogy otthon vagy és a fényed nagyon belém hatol,
r>Szinte érzem a karod melegségét, jól esik, érzem... átkarol.
r>Hallom, akna süvít, le kell bukni rögtön, mert az ember elpatkol…
r>
r>Nekem már a hazug szavak nem kellenek,
r>Az orosz puskák őszinték, csak rám lőnek…
r>Ha nem figyelek, a dicsfényem, csak úgy leomlik.
r>Hogy jutok haza, ha fölöttem a sír beomlik?
r>
r>Itt most a Tál tábornok felhői között van fényszünet!
r>Ki lesz, aki megéri májusban, hogy lesz csillagszüret?
r>Vagy lesz köztünk, aki akkorra már hazafelé „üget”?
r>
r>Már a hó-ismereti tudás tárházát birtoklom, itt az Uriv falucskában...
r>Mondhatom, hogy a hóval-jéggel bélelt lövészárok az én házam, az én váram…
r>Kint, lövészárok partján sem lehetsz, bele kell bújni jégbe, mind, a hét-határban.
r>
r>Feladat, hogy itt a hómezőn, maradjak életben, mint hópihényi ember,
r>Élet-halál közt hullámzik életem, akár egy nagy hófúvásban a tenger!
r>
r>Bennem él még a régi lelkem, aprón-sűrű rezdülése
r>Meg van, az orosz orgonától… lélekhúrom pendülése.
r>Hozzám szól az orosz orgonahang, szinte bársonytálcán,
r>Dallam, belém hatol, szívembe ketyeg, zene ritmusán.
r>
r>Itt a messzibe, az őszülő fürtök végleg lebuknak,
r>A hómezei estben, értük gyertyák nemigen gyúlnak….
r>
r>Hallod? Már teljesen elfagyott, nekünk nem dorombol régi idő…
r>Itt ez a hómező, mint egy fehér vérmedve, nem szelídíthető.
r>
r>A félelmünk a hidegben is lebegő,
r>A fejünk felett szétlőtt már a levegő…
r>A halál előtt, lehet egy perc, ketyegő?
r>
r>A jéghideg vasfogakkal mardosnak őrségben az éjszakák,
r>Hiába van sisak homlokon, itt halálra várnak a bakák...
r>Érzem a bőrömön a halál-lappangás átható szagát,
r>Meredve csak nézem... tegnap még életnek a hó-lenyomát.
r>
r>Ami itt van, arra nincsen szó, talán egy-két ima is kevés...
r>Barátokat elgyászoltuk, miránk még vigyáz a gondviselés...
r>Teljes csend van, titokzatosan halálos csend.
r>Az őrség nem alszik, a holdvilág is esend…
r>Ha kinézek a lövészárokból, pofán csap a jeges-hó végtelen…
r>Katonának nincs elég reménye, bizodalma, minden elégtelen…
r>
r>Ma itt a háborúban is csend van, megpihent a lárma,
r>Nem szól felesleges szó, nem fúlunk aknarobbanásba.
r>Csend, vackában honol, de, nincsen-miért, minden hiába?
r>
r>Itt a monoton csendesség is úgy hallatszik,
r>Mintha a halál órája... idehallatszik.
r>Ó! Te háború… Te éhes, vad, öldöklő kutya,
r>Te vagy az, ki az én elmémet szétmarcangolja!
r>
r>Vecsés, 2015. november 3. – Kustra Ferenc József
r>
Malomról…
r>
r>Könnyes szemed megbocsát?
r>Ékített hajad, úgy lengedez…
r>Élet, mint malom.
r>*
r>Magányos a halastó,
r>Elkövetni bármit, sose jó…
r>Őrlő-malom lét.
r>*
r>Feledés, maszatolás.
r>Lélek… maga prédikátora.
r>Malom dolgozik.
r>*
r>Tudhatom, mért haragszol?
r>Malom alszik, Hold is felkel már…
r>Tudatlanságom.
r>*
r>Hamvába holt kérdések.
r>Bújjunk össze és így bocsáss meg.
r>Lehet malomban?
r>*
r>Az éjszaka halmain,
r>Már karjaim sem segítenek…
r>Malom, bedarált…
r>
r>Vecsés, 2019. augusztus 8. – Kustra Ferenc. – íródott; senrjon csokorban. Én fejlesztettem ki, szótagszám; 7-9-5. Írni a haiku elvisége alapján kell.
r>
Az estefelé színe, fél haiku láncban
r>
r>Bíborszínű a
r>Fakorona árnyékkal.
r>Minden árnyék is.
r>*
r>Bíborszínű a
r>Hegyoldali szerpentin.
r>Nap, még világít.
r>*
r>Bíborszínű a
r>Haza-araszoló nyáj.
r>Tudják hol laknak.
r>*
r>Bíborszínű a
r>Bárányfelhő úszó-nyáj.
r>Nyugvás éjszaka.
r>*
r>Bíborszínű a
r>A szép kék-ibolya is.
r>Kertek virága.
r>*
r>Bíborszínű a
r>Még sűrűsödő este.
r>Vaksötét közelg…
r>
r>Vecsés, 2019. június 2. – Kustra Ferenc József – anaforás. A fél haiku lánc tagjainak itt az első sora azonos.
r>
(Bokorrímes)
r>A történelemről, kár bármi rosszat mondani,
r>A történelmet, kár bírálni és megcáfolni!
r>Magyar történelmünk is belekövesedett a múlt időkbe,
r>Magyar történelemből eljutottunk mi is, újabb időkbe…
r>*
r>
r>(anaforás senrjon csokor)
r>Történelmi múltunkat
r>Véglegesnek kell elfogadni!
r>Siránkozás él.
r>*
r>Történelmi távlatok
r>Tán’ nem magyaráznak meg mindent.
r>Meditáció!
r>*
r>Történelmi részletek,
r>Időtávlatban… keverednek.
r>Mi illogikus?
r>*
r>Történelmi ügyeink,
r>Kevese oldódott meg… felénk.
r>Nagy a süllyesztő.
r>*
r>Történelmi mesékben,
r>Hazugság, tán’ igazság, vegyes…
r>Ó! Az igazság…
r>*
r>Történelmi léptékben,
r>Magunkat képviseljük… csak így!
r>Feledni tilos!
r>*
r>
r>(Septolet)
r>Szálldogálni,
r>Fellegek felett szállni,
r>Történelmet átlátni…
r>Magunkból kilátni…
r>
r>Régre: emlékezni.
r>Ma: maradót alkotni.
r>Újjászületni!
r>*
r>
r>(Bokorrímes)
r>Szállnak a gondolatok, idegen, zsenge-álca szárnyakon,
r>Tudom, mindenki becstelenül átnéz a legbátrabbakon.
r>Rajtuk csak átlépnek, mint öreg kukás... kidobott tárgyakon.
r>
r>(3 soros zárttükrös)
r>Rozsdamarta kardok… lógnak a szögön,
r>Szerencsére még nincs luk… a sírgödrön…
r>Rozsdamarta kardok… lógnak a szögön.
r>
r>Vecsés, 2017. szeptember 6. – Kustra Ferenc József – Alloiostrofikus versformában íródott. (Azt jelenti, hogy a kész mű más-más szerkesztésű versszakokból áll!)
r>
