Idő 
Értékelés 
Értékelés Fújj a szél, pengeti a kopasz-ág húrokat,
r>Mi meg... csendesen gyászoljuk a holtainkat.
r>Tömegsírban már a barát, a sógor… ő is elesett,
r>Egyik sem túlélő harcos, haza ő már sosem mehet.
r>
r>Fekszünk ketten a géppuskaállásban, közben betakar a hó,
r>Komámmal vagyok, de már nem beszélgetünk, nincs mit, nincs, halihó!
r>Tegnap még énekeltünk, bele a hidegbe, pár magyar nótát,
r>Mára már, társak hiányában, csak elkerekítjük a cifrát…
r>
r>Tömegsíroknál, már a kopjafákat is többszörös lövés érte,
r>Ez is jelzi, az elesett hősöknek, katonáinknak, nincs vétke.
r>Szemben a túlerő, amivel vesztesen vívták a harcot,
r>Vérükkel öntözték, pirossá tették a fagyos hó-síkot.
r>
r>Fegyvercsörgés, tank-lánctalpnyikorgás, csúszkáló ló pata zaja,
r>Élettől éppen elbúcsúzó katonák utolsó sóhaja…
r>Közönyösen nézzük ezt a megrázó élményt, biz’ csapong a képzelet,
r>Valós a csatazaj, a hideg, ellövik a fagyérzékeny füleket…
r>
r>Úgy látszik, nekünk a háború bizony a mindennapi élet része,
r>Nincs az a kis-tigris, amihez hozzábújva a melege ne kéne.
r>Behívót kaptunk és idehoztak a hazát ellentől megvédeni,
r>Meg is ígérték, nem tart soká, nyárig, nekünk attól nem kell féleni!
r>
r>A szél, talán hiszi is, hogy minden jó, ha nekünk játszik vad dallamot,
r>És ha eláll, akkor tisztán halljuk az induló harckocsi rohamot…
r>A véresre festett, megfagyott síkon, rögtön megfagy a lehelet…
r>Sok bajtársunk van, a családjuknak mi visszük haza a lelkeket…
r>
r>Még nem tudott, hogy fogunk-e még mi itt valaha is énekelni,
r>Vagy csak a kegyetlen hideggel fogunk a végsőkig megküzdeni…
r>Otthon vár család, a gyerek, tehén, ló, lassan már szántani kellene,
r>De előbb haza kéne menni, énekelni… ne csak holtak szelleme…
r>
r>Vecsés, 2016. augusztus 19. – Kustra Ferenc József
r>
Hétköznapi pszichológia… miből nincs menekvés…
r>
r>(10 szavas duó)
r>Rajtam nyom magányom, már unom…
r>Elveszett a normális élet, vágyom’.
r>
r>Biz’ csak egyszerűen egy normális-életre vágyom,
r>Ne mocsok legyen házom…
r>*
r>(leoninus trió)
r>Szerethetetlen és igen rossz a sorsom minden lapja, ez nálam ember kínja.
r>Itt aztán előre lapozni nem lehet, naponta vannak… lehetetlenséget!
r>Az ellenem az ördög, meg sűrjen leszökik a falról… intézkedése máról.
r>
r>Sokszor hallottam már, hogy „a rosszat jó követi…” ez hazugság és biz' kezdeti…
r>Azt is mesélik „jó tett helyébe jót várj…” ez orbitális hazugság… hohó, várj!
r>
r>Minden ember más, szinte kiismerhetetlen, még a magány is, mi lehetetlen.
r>Ötven évig voltam nyomozótiszt, tudom… ez volt általában tapasztalatom.
r>Engem hazugságmentes realitásra képeztek ki… mindig így nyomoztam ki…
r>*
r>(senrjon)
r>A magányom, mint egy árny
r>Kisért, tudásom meg csak nézett!
r>Én csak nyomoztam.
r>*
r>(halmazrímes)
r>Találkoztam rengeteg magányos emberrel, párokkal,
r>Turkáltam… de ugyanez volt az érvényben családokkal.
r>Mivel magammal hordtam a magányom, a megismerés
r>Meg a segítőm volt, igy volt sok-sok kemény felismerés.
r>Sokszor láttam, hogy az „álompár” ezt megmutatta szomszédoknak,
r>Közben meg este verekszenek, mit hűn őriztek… nagy titoknak…
r>Az italosok, mind tagadják ezen tényt, meg belőtt füvezők
r>Állnak ellent mindenféle gyanúnak… mert ők a ’rendes’ elsők.
r>*
r>(3 soros-zárttükrös)
r>A magányom rendes volt, hagyta, hogy sok idegenhez alkalmazkodjak,
r>De út közben meg, tőlem várta, neki telhetetlen nagyot bókoljak…
r>A magányom rendes volt, hagyta, hogy sok idegenhez alkalmazkodjak.
r>*
r>(HIQ trió)
r>És magány,
r>Örökre marad?
r>Magányság!
r>
r>Meddig tart
r>Élet nem tudni…
r>Végleges?
r>
r>Jól érzi
r>Magát… mért’ velem?
r>Társ nélkül…
r>*
r>(3 soros-zárttükrös csokor)
r>Azt is mondták, már tél után egyenesen a tavasz jön,
r>Sok ujj, illatos virággal megvigasztal majd, kérkedőn…
r>Azt is mondták, már tél után egyenesen a tavasz jön.
r>
r>Az azonban a nagy baj, erről az ujj tavasz nem tud,
r>De még elmondom, hogy ahhoz kevés ez, hogy te is tudd…
r>Az azonban a nagy baj, erről az ujj tavasz nem tud,
r>
r>Ez a magány olyan, mint egy mélytengeri búvárruha,
r>Rajtam van, nem kérdez, de leszorít... van erre alkalma…
r>Ez a magány olyan, mint egy mélytengeri búvárruha.
r>
r>Azt meg én szoktam volt mindig mondani:
r>„Kinek mi van megírva, azt kell élni…”
r>Azt meg én szoktam volt mindig mondani.
r>*
r>(leoninus)
r>Az is igaz: „egy szó, mint száz”, igy nem hozom rád végleg… mindazt, ami frász.
r>Emberek tartozéka magány, sokak élete egy magány ingovány...
r>
r>Vecsés, 2025. július 26. –Kustra Ferenc József – írtam, tanulmányként ezen témában.
r>
Hegyek ormán nőnek a hazafi virágok, ők ott a világlátók.
r>Sok köztük a hófehér, mik messze rikítók, többiek sorba állók…
r>Hegyek ormán nőnek a hazafi virágok, ők ott a világlátók.
r>
r>Magyarország a hegyeinknek is hazája, onnan végtelen a látása,
r>Nézi akár, mármint; Dunát vagy fővárosát, igy látja sok forgalmas hídját…
r>Magyarország a hegyeinknek is hazája, onnan végtelen a látása.
r>
r>Vannak a látókörükben különféle rónák, meg azokon gulyák s legelők,
r>Fölfelé is tekintenek és mit állandón látnak… repülők folyvást röpködők…
r>Vannak a látókörükben különféle rónák, meg azokon gulyák s legelők.
r>
r>Gellért hegyről láthatják országunk házát, hol képviselik a hazát,
r>Büszkén és meleg hegybensővel élvezik… létünk határtalanságát…
r>Gellért hegyről láthatják országunk házát, hol képviselik a hazát.
r>
r>Az idő elszáll, el tova... percek robognak, meg nem állnak soha
r>És nem tudni van-e csoda... de ne vesszen el a magyarság soha…
r>Az idő elszáll, el tova... percek robognak, meg nem állnak soha.
r>
r>Vecsés, 2025. július 17. – Kustra Ferenc József- írtam: a hazaszeretetről… 3 soros zárttükrös versformában. Olvasni úgy kell, hogy először, az első és a 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így jön ki a vers gondolatisága.
r>
M. Laurensr>RÉG ELMÚLTAM...r>r>Bizony, rég elmúltam én már hetven,r>de azóta is,r>csupán a saját hátam áll megettem.r> r>Próbáltam hátat fordítani neki,r>ám azóta isr>hajthatatlan nyakam, ezt nem engedi.r> r>Pedig sokan fordultak már azóta,r>de Én akkor-sem,r>akarok fordítva ülni a lóra.r> r>Van, ki elölnek nevezi a hátult,r>és azóta márr>minden létezőt tagadva elárult.r> r>Hiába próbáltam ezt megérteni,r>mert máig is,r>a tiszta erkölcs, s hitem: nem engedi.r> r>Igy-hát, bár elmúltam én már hetven,r>de ezidáig, r>a saját tükörképem: nem feledtem!r> r> r>( Budatétény 2014 / 2026 )
Sűrű, nyálkás köd lóg az erdőben a fákon,
r>Botorkálok… tejfehérben, meredek fájón.
r>Előttem nagy fa… tán’ nem is látom az erdőt,
r>Botorkálok… köd van, honnan merítsek erőt?
r>
r>Vecsés, 2004. március 22. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
r>
