Idő 
Értékelés 
Értékelés Úgy érzem… lelkemet vasalt lópaták tapossák,
r>Rajtam ugrál világ, bakancsban… gyalázatosság!
r>Jó már nincsen, nekem régen kihalt, élet eb-rudal,
r>Fénybe néznék, de az meg, amit a sötétség ural.
r>
r>Nem tudok én már semmit… semmit se,
r>A szivárvány sem világít ide.
r>
r>Nézd, egy pár gyík milyen boldogan szalad,
r>Fű, virág tavasszal új tőről fakad,
r>Bár nekem ebből jó lenne… semmi sem jut.
r>Fránya forgószél… szemembe homokot fútt.
r>
r>Nem tudok én már semmit… semmit se,
r>Elment az élet, bánok… semmit se.
r>
r>Már régen kolonc vagyok… a nyakamon.
r>Mondhatnám, hogy béklyó… saját lábamon.
r>Le vagyok kötözve… magam akadálya vagyok.
r>Mindenki csak kerék alá lök… tán’ ottmaradok.
r>
r>Nem tudok én már semmit… semmit se,
r>Gondtalan élet, eh… nem volt sohse.
r>
r>Sosem voltam tömeg töltelék
r>Így mindig kirekesztett valék.
r>Tömeg… soha nem is fogadott be
r>Mindig csak lebegtem a semmibe…
r>
r>Nem tudok én már semmit… semmit se,
r>Felsőbbrendű gondolatok… azt se.
r>
r>Ha felmásztam egy hegyre, lelöktek,
r>Ha lementem völgybe, megkötöztek,
r>Ha nagy ötletem volt, rúgtak, elgáncsoltak,
r>Ha jó véleményem volt, elhallgattattak.
r>
r>Nem tudok én már semmit… semmit se,
r>Mennék saját utamon… népmese.
r>
r>Ha volna legalább egy gyertyányi fényem,
r>Tán látnék valamit, mit sugall az énem,
r>De hát rozoga élet megfosztott önmagamtól,
r>Hogy szilárdan álljak lábamon én, és… magamtól.
r>
r>Nem tudok én már semmit… semmit se,
r>Vagy már tudom, de vagyok… senkise.
r>
r>Vecsés, 2011. szeptember 6. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
r>
Ötven vagyok, jó régen élek,
r>Hogy alakulnak emberi életek?
r>Enyém rosszul, ünnepelni nincs okom,
r>Ez van, akarom, vagy nem akarom.
r>
r>Ma van ötvenedik születésnapom,
r>Örömre nincsen semmilyen más okom.
r>Nincsen pénz, nincsen siker, csak múlandóság,
r>Sajnos sokunknak nem jó ez a világ.
r>
r>Ma értékkel, emberséggel nem lehet
r>Élni, élvezni egy teljes életet.
r>Nem tudom mások, hogy élik életüket,
r>Én eléggé rosszallom az enyémet.
r>
r>Pozitív hozzáállással kellene
r>Jókat kívánni e napra, kedvemre,
r>De nem tudok gratulálni magamnak.
r>Legfeljebb visszakárognak a varjak.
r>
r>Vecsés, 1998. május 21. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
r>
(3 soros-zárttükrös)
r>Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet,
r>Vittem is magammal barátomat, az ebet.
r>Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet.
r>
r>Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj,
r>Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj.
r>
r>Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben,
r>A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben.
r>
r>Az őszöm úgy vélem, immár szép, szürkés-szakadtkabátos,
r>Talán ezután, már csak telem lesz, hideg zúzmarásos.
r>
r>Ahogy jő az életvég egyre inkább nincs metódusunk,
r>Akkor már csak a hajat hátra simítva, csak vakkantunk.
r>
r>(Bokorrímes)
r>Manapság már, többször kijárok a folyópartra, gondolkozni,
r>Hol üres a tájék, a nagy víz sem akadály, nem áll meg folyni.
r>Viszek egy zsebnyi követ, azt jól lehet a vízbe bedobálni…
r>Beléjük kövesedve a múltam, mit nem lehet eldobálni…
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek,
r>Itt jó, senki nem zavar, mert nincs akadály, hogy hosszan képzelegjetek.
r>Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek.
r>
r>A víz megállás nélkül csobogva folyik csendesen,
r>A múltam a kavicsokban lakik, lám, véglegesen.
r>
r>(Bokorrímes)
r>Eddig én voltam mindenkinek egy senki,
r>Most sem vagyok magamnak... már jó nagy senki.
r>Közelg’ az végidő… úgyse sajnál: senki…?
r>
r>Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
r>
Viháncolnak a lassan melegedő napsugarak,
r>Érzem, közben látom, nézem, táncolnak a madarak.
r>Virágos- és sziklakertünk, már pompázatos,
r>Megjött! Már itt a szép tavasz és nem álságos.
r>
r>*
r>
r>Pattan rügyecske,
r>Hangosodik már a rét.
r>Szirom sokaság.
r>*
r>Életörömmel
r>Teli levelek és fű.
r>Hajnalhasadás.
r>*
r>Tölgyfacsemeték
r>Szégyenlős levelei.
r>Éppen születnek.
r>*
r>Hívogató domb.
r>Hófehér akáclombok.
r>Méhraj vitustánc.
r>
r>*
r>
r>Már lehet napozni is és ez lélekmelegítő…
r>A fény is kellett már, testünket lágyan megérintő…
r>
r>*
r>
r>Bőrnek kell a fény,
r>Testünknek dé vitamin.
r>Vitaminhiány.
r>*
r>Nők, már oly’ lenge
r>Ruhában járnak. Öröm.
r>Legelő szemek.
r>*
r>Tavaszi szünet
r>Volt már, de vége, elmúlt.
r>Lassan tanév vég.
r>*
r>Gyerekek már kint
r>Az udvaron játszanak.
r>Térdek, koszosak.
r>*
r>
r>Kutyáknak is tavasz... kezdenek lassan vedleni,
r>A vakondok, meg igyekszenek dombot emelni.
r>Mondják a májusi eső, aranyat ér…
r>Lesz még meleg nyár, ha a tavasz véget ér…
r>
r>Vecsés, 2015. május 30. -Kustra Ferenc József- íródott: Versben és senrjúban…
r>
Szerelem és fájdalom eggyek, és ehhez meg ketten kellenek.
r>Szerelemnek örvendezni nem fáj, de majd később lesz akadály.
r>
r>Fájdalom majd az édes emlőt, letöri, mint örömködöt.
r>Ez nem szolgálja boldogságot, nem öli le ezt a másságot.
r>
r>Csodálkozol, midőn szeretlek, adózok a tisztes szerelemnek.
r>De ezt én a nyugalmam árán, kölcsönveszem, de nem jó, megáll az eszem.
r>Csodálkozol, midőn szeretlek, boldoggá tesznek rajtam a bilincsek.
r>A tiszta szerelemnek nincsen nyűge, és nincs, mi arcomon lefolyna… könnye.
r>
r>Úgy teendek, mint büszke kócsag, kihúzom magam, de már halódólag…
r>Ő úgy tesz, hogy összezúzza a legszebb tollát, miközben kihúzza magát…
r>Ha a halássoron a sor rákerül, ez már ne viselje senki ékszerül…
r>
r>Vecsés, 2020. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Sárosi Gyula (1816 – 1861) „Szerelem és fájdalom...” c. verse átirataként, leoninusban és még önéletrajzi írásként is!
r>
