Idő 
Értékelés 
Értékelés Az életünket éljük, sok huzavonával
r>És nem-igen haladunk sok félmegoldással.
r>Így végül az élet sok jogos aggodalom
r>És senki ne várja, hogy le fekve… jól alszom.
r>
r>Sokszor van, hogy a helyzetmegítélés helytelen,
r>Meg bíz’ előfordulhat, hogy a szándék elvtelen.
r>Valaminek végrehajtása akaraterőt kíván
r>És bár akarat megvan… valaminek mégis a híján…
r>
r>Hiába az irtó nagy elhatározás,
r>Ha nem párja a végrehajtó szándékozás.
r>Ezek ketten ikrek, mint szemlencse, ha nem párás…
r>
r>Vecsés, 2014. december 6. - Kustra Ferenc József
r>
Van ám nekem is egy vágányom,
r>Ezen megy az életvonatom.
r>Láthatóan már nagyon, sőt már túlkopott,
r>Mint amin, harckocsi hadtest át haladott.
r>Csak araszolok előre, ködben, kitérő nélküli pályán,
r>Innen máshová menni nem lehet, az én sólyám, életpályám.
r>Sokszor érzem azt a talán lehetetlent, hogy egy vad rohammal…
r>Mint egy herélt trójai faló, csak rohanok szembe magammal…
r>
r>Itt nincs bakter, nincsen semmilyen mozdonyfordító,
r>Jó, ha vizet találok, ami, csak tankolható.
r>Ahogy robogok araszolva, átsüvít a vad szél a pusztán,
r>Ha meg kell állnunk, mozdonyom türelmesen, csak csühög a vártán.
r>Hogy ne vigyen el a szél, lecövekelem magamat a peronon,
r>A régi kocsin az nyitott, nem jó így, csak reménykedek toporgón…
r>
r>Végig éreztem, akartam én egész úton… szeretnék boldog lenni,
r>De sors lemaradt induláskor, ezt nem lehet táviratilag tenni…
r>Menekülnék én már, remegve ölelő karokba,
r>De sorsom nem játszik, én vagyok a… küzdő talonba.
r>
r>Fülkémben zárral fordul a rézkilincs,
r>Ez az én értékem, nekem másom sincs.
r>Tudatomban kéne kilépnem a semmiből,
r>De vonatos vagyok, segítségem nincs kitől…
r>
r>Rohamban vagyok,
r>Keskeny vágányom, utam!
r>Életem, csapdám…
r>*
r>Uralkodik az
r>Elmém, vágány meg marad…
r>Lét, merre halad?
r>*
r>Egy hang hűvösen
r>Csak belesúg fülembe.
r>Még váltó sincsen…
r>
r>Pöre kocsimon, csak oda-vissza, mint egy megszállott futok,
r>Ha bemegyünk egy alagútba, nagy félelmemben jódlizok…
r>Fel is kéne már lázadnom, az időm már ezt követeli,
r>De mozdonyfüst betakar, és a szememet is könnyezteti.
r>
r>Ha rám lőnének, találatot is kapok, mondhatnám, hogy ég a ház,
r>De még a lakástüzem is olyan, hogy nálam semmit el nem odáz…
r>*
r>A hegyoldalban,
r>Hallom, vadkutya vonít.
r>Békés éjszaka!
r>*
r>Nincs már semmi lehetőségem, én innen kitörni nem tudok,
r>De mélyen magamba zuhanva, tovább, előre vonatozok.
r>Ritka élménnyel lepem magam, néha pőre kocsin, andalgok.
r>
r>A vasúti sín két oldalát is megvilágítja a Hold,
r>Tükörbe nézve gondolom, öreg-magad… Te már, ne vakold.
r>
r>Vecsés, 2016. június 10. – Kustra Ferenc József- versben és senrjú –ban írva, önéletrajzi írásként.
r>
A bármilyen erősek is elgyengülnek
r>A gyengék is lehet, hogy megerősödnek.
r>A lónak négy lába van, de mégis, hogy eleshet!
r>A kígyónak nincsen lába, de felemelkedhet.
r>
r>De van bizony úgy, hogy a hegyek is megnőnek,
r>A tengerek meg visszahúzódnak, eltűnnek...
r>Lehet, hogy egy nagy vihar lekopaszítja az ágakat
r>És tőlünk független körülmény letörheti vágyakat.
r>
r>Mindezek ellenére megy-megy a világ, nem áll meg,
r>Ha van tennivalód tedd, ötleted meg valósítsd meg.
r>Már csak a szerencse kell, és ha melléd szegődik,
r>Akkor tán’ az őrangyalod is folyvást őrködik.
r>
r>Vecsés, 2014. április 27. – Kustra Ferenc József
r>
Nyáridőben…
r>
r>(leoninus duó)
r>Nekem nagyon tetszik a kék szín, eltart, van a szélin.
r>Ez a nagy kék nem gyepes, de nagysága rettenetes.
r>Felhőtlen szépség, isteni nagy nincsen vége akkor sem, ha fagy.
r>A nagy kékség nappal üres, van, akinek egyenesen nyüves.
r>
r>*
r>(senrjú)
r>Éltem ősvénye
r>Itt-ott már nem is látszik.
r>Kellne’ fáslizni…
r>*
r>(senrjon)
r>Árnyékból nézve eget…
r>Nem értem mindenséget… Létben.
r>Marad nyugalom.
r>*
r>(HIAQ)
r>Életösvényem már
r>Követhetetlen… szakadó.
r>Életfák közt… tűnni…
r>*
r>(senrjon)
r>Este harang újra szól,
r>Kékség immár vaksötétté vált.
r>Eget nem látni.
r>
r>Vecsés, 2024. július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként a nyáridőről, alloiostrofikus versformában.
r>
Bika komor nézésed, bizony nincs lelkembe zárva,
r>Rémülten hallik, bent a szívem… veszett dobbanása.
r>Olyan vagyok, mint a túlélő, de nincsenek bennem fények.
r>Azt sem tudom, hogy lényemben élnek e jövőre, remények…
r>
r>Tudnom kéne azt is, hogy mennybe, vagy talán, pokolhoz tartozom,
r>Ennek vajh', mi az oka, amikor nincsen semmi bűntudatom.
r>Napfényben össze-vissza cikáznak a meleg nyári árnyak,
r>És minél jobban süt a nap, annál kontúrosabbá válnak.
r>Halk szellőn szállnak, eltávolodva a bárányfelhők,
r>A napsugár távlatában, olyanok, mint feszülők…
r>
r>Miközben szemedbe néztem, mintha hallottam volna egy sikolyt!
r>Elhúztam a szám és összeszűkölt a szemem, csend volt… ez mi volt?
r>
r>Bika komor nézésed kísér, biztos világos-virradatig.
r>Te rongyos élet, már bizony látom, velem maradsz életfogytig…
r>Ébredek, finom ecsettel átdolgozom bika komor képed…
r>És akkor majd úgy jössz velem, tovább, messze… nesztelen a lépted…
r>
r>Vecsés, 2014. január 1. - Kustra Ferenc József
r>
