Idő 
Értékelés 
Értékelés Versben és senrjúban…
r>
r>Holnap is születnek majd, és meghalnak:
r>az emberek temetnek vagy mulatnak.
r>
r>Ahogy besötétedik, sötét paplanjával betakar az este,
r>Én meg könnyezek, a mécses lángban, múlva megszűnt reményt keresve.
r>Az avar -volt falevelekben-… koszorúval kézben botorkálunk,
r>Arasznyi vastag levelek alatt végül a sírra rátalálunk.
r>Az avarrá lett faleveleknek ez volt biz' az utolsó útja…
r>Utolsó utunk nekünk is lesz! Vagy, más egyelőre a sors útja?
r>*
r>Sírodnál ülök,
r>Nyugalomban, csend ölel.
r>Emlék, felbuzdul.
r>*
r>Rég elmúlt az élet, nincsen felhőtlen vidámság
r>Itt fájdalmat szül az örök kilátástalanság…
r>Senki sem örül… ez maga a méltánytalanság.
r>
r>Elmentél végleg, itt hagytál, együtt továbblépni nem lehet,
r>Emlékeimben a szép, együtt töltött múlt még, el nem veszett.
r>*
r>Volt egy életed,
r>Vastag könyv őrzi létet.
r>Emlékezés jó!
r>*
r>A felhőket nézni, amikor láncokat kell fogni?
r>Nehéz a levegő, mikor vihar fog keletkezni,
r>Nehéz lélekkel, nem tudunk szabadon lélegezni...
r>
r>A túlvilági messzeség, ami minket egymáshoz közelebb hoz?
r>Kár, hogy most, mert ennek már nincs köze a közös-átélt boldogsághoz...
r>
r>Nincs semmi csak űr a szívemben csak, süket némaság,
r>De ez is széttört, ez maga az ezer szilánkosság…
r>Itt érzem a sírod mellett, emlékezve szépre és jóra,
r>Hogy a léted felett halál őrködik, immár állandóra.
r>
r>Míg múltunk torzult mosolya, lelkemet a sírod mellett remélteti,
r>Addig lelkem –emlék- bússág köpenyét, átszakítani rendelteti...
r>Csak állok a síremlékek és a motoszkáló csend hangjai között.
r>Feltolulnak a lélekben emlékeim, amiket szívem megőrzött.
r>Szereteted az élet mellé, néha könnyet is fakasztott,
r>Ezekből egy-két csepp örökre az én arcomra is fagyott.
r>
r>Halkan csendes volt a lépte a halálodnak, azt nem is látta senki,
r>Te sem vártad, bizton nem is akartál… éjszakai kísértet lenni.
r>Csendesen, talán lábujjhegyen lépdelt a vaksötét homályban,
r>Ő tudta, hogy miért jött! A Te időd lejárt, hitt elmúlásban!
r>
r>Gyertyákat és mécsest, elhelyezzük, rátesszük a sírra,
r>(Letesszük a koszorút is), lelkünk emlékezik sírva.
r>A kis gyertyalángot szeretném neked megvédeni, óvni.
r>Halottaim iránti szeretettel óvni, körbe vonni…
r>
r>Már talán, elkorhadt koporsód lent, sír-csend mélyében…
r>Neked már megszállottság, ott maradni... föld mélyében?
r>
r>Az idő meg, dühösen hanyatt lökte a tegnapot,
r>És biz' az is lehet, hogy nagyon várja a holnapot.
r>Mikor elindultam haza, a talpam alatt ropogtak a levelek,
r>Éreztem a sündörgő, átkozott halált… még maradtak kint emberek…
r>*
r>Bizton tovább élsz,
r>Én lelkemben… örökké.
r>Rád, emlékezek…
r>
r>Vecsés, 2014. október 10. - Kustra Ferenc József
r>
Tűzlobogásban, fény mellett csak járkálnak
r>A lerázhatatlan, fénnyel bélelt árnyak.
r>A fények, leégett mécsesek felett lebegnek.
r>Ha a lángot szél fújja, árnyak nagyon remegnek.
r>Ha majd a mécsesek sírodon csonkig égnek,
r>Akkor jön még hidege novemberi télnek.
r>
r>Sok-sok csillag pompázik a ritkásan felhős égen,
r>A sok csillagfény sírokra ereszkedik merészen…
r>Csillogva ezüstben, nevetve káprázik fényesen.
r>
r>A búvár örök álomba merül,
r>Egyszer koldus jobblétre szenderül...
r>Kertész a paradicsomba kerül.
r>
r>Az én rokonaim mások voltak nem, mint ezek, sem matrózok,
r>Mégis ők lettek, az örök nyugalom tengerére hajózók,
r>És mint örökös bérlők lettek, örökös otthonra lelt lakók.
r>
r>Változok én is, más vagyok, mint tegnap voltam,
r>Holnapra változok, más leszek, mint ma voltam!
r>De most bennem van a fájdalom, és a hiányérzés,
r>De nincs fellebbezés, olyan, mint bírósági végzés.
r>
r>Nekünk, most más világunk van, más a te helyed,
r>Megy az idő… Majd fogunk találkozni veled.
r>Ősz olyan, nagyon álnok, néz minket és csak nevet, nevet,
r>Mint sütire a porcukrot, szitálja esőpermetet.
r>
r>Sok-sok emlék a lelkemben simogat...
r>Krémszínűen édes, lélek szirmokat.
r>
r>Esteledik, levegő hűl, betakar őszi alkonyat,
r>Aztán ősz talán játékból, de lesöpri a lombokat.
r>Természet meg némán tűri, terjedéshez mutat utat.
r>
r>A létünk még van, temetőben, mécses fényben kőangyalok,
r>Hideg, csiszolt gránit sírok felett, szálldosnak az angyalok.
r>
r>Barnás arany és rőt vörös... gyűröttek a falevelek,
r>Szálldogálnak és beterítik füvesített részeket.
r>A gyertyafény és a kereszt árnyéka nem hazudik,
r>Élet-halál belőle teljesen kitárulkozik,
r>
r>Köd ilyenkor ősszel leszáll az összes sírra,
r>Rétekre, erdőben, összes bokorra, fára…
r>Végül is, minek kell ide virág, minek a mécses fény,
r>Várom néha, hogy hazatérj… de már Te magad vagy a fény…
r>
r>Vecsés, 2014. október 8. -Kustra Ferenc József
r>
Versben és senrjúban…
r>
r>Elveszett élet,
r>Élőt, magányra ítélt.
r>Új jövőkép kell!
r>*
r>Tűzből parázs lett,
r>Parázs meg, hűl hamuvá.
r>Fahasáb szikra?
r>*
r>Felszabadító
r>Had nincs, ima sem segít.
r>Elmúlás véges…
r>*
r>Ne szégyelld, ha fáj,
r>Könnyek kikéredzkednek…
r>Ne kerüld magad!
r>*
r>Por-hamu lélek,
r>Saját betonkriptában…
r>Csendesült vágyak.
r>*
r>Élet, monoton,
r>Rohanvást elsorvadás.
r>Tüzek, már kinek?
r>*
r>Élet keserű,
r>Még a jók is elmennek.
r>Társas magányok.
r>*
r>Ég mécsese, bíborral áraszd fényed a földre,
r>Halottak napja az emlékezésnek ideje…
r>Terítsd be fényeddel az összes sírhantot,
r>Nézd a fájdalomtól könnyező sok arcot.
r>*
r>Pergő gondolat!
r>Márványról jön a visszhang…
r>Válasz már nincsen.
r>*
r>Zokogó bús szív,
r>Kőkemény kilátások…
r>Jó, már sohse lesz.
r>*
r>Remény érzése
r>Fényt és meleget nem ad…
r>Hamu is kihűl.
r>*
r>Nagyon nagy volt szegénykémben az élni- akarás-szenvedély,
r>Letaglózta, elvitte a halál… mélye, mélységesen mély.
r>Mi maradtunk, de élet, nekünk is, nagyon csúszós meredély…
r>*
r>Lépteknek nyoma
r>Van avarban. Szétfújva.
r>Gyertyafény ragyog.
r>*
r>Ünnep, jövőre,
r>Hogy ismét ideülünk.
r>Ha még lesz élet!
r>
r>Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József
r>
Versben és senrjúba…
r>
r>Még élő, meg a már holt lelkek, éves találkozója,
r>Sok koszorú és mécses a síroknak a borítója…
r>*
r>Halál kapuja,
r>Márvány síremlék maga.
r>Örökre készült.
r>*
r>Mécsesek lángja óv-védelmez,
r>Lángjuk a szellőben lengedez.
r>Más világítás nincsen, de minek,
r>Sirokon mécses van mindenkinek.
r>*
r>Néma tájon, csend…
r>Emlékek kertje fájó!
r>Zokog oly’ bús szív.
r>*
r>Zavaros világ,
r>Melyben jók, korán halnak.
r>Múltnak zenéje…
r>*
r>Lecsap a vihar!
r>Sast is lelövik ágról…
r>Élet és múlás…
r>*
r>Halál dallama az égbe köszön, lángoló az este.
r>Láthatár is bíbor, ez az égalja... örök mécsese.
r>*
r>Élet-sínek már
r>Törtek… élet kisiklott!
r>Változás nem lesz.
r>*
r>Gyertyafény pislog,
r>Sírokat így világit!
r>Ördög árnyai?
r>*
r>Test porrá mállott.
r>Lélekben elmélkedés.
r>Márvány fájdalom…
r>*
r>Porhüvely vétkes.
r>Igazság… más oldalon.
r>Faragott márvány.
r>*
r>Elmúlt az élet, kifakultak a dicső fények,
r>Ti elmentetek, vissza ide, már, sohsem tértek.
r>Sírodra, emlékedre könnyem csak hull-hull,
r>De ígérem, lelkemben semmit sem fakul.
r>
r>Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József
r>
Halottak napjára - versben és senrjúban…
r>
r>Bizton tovább élsz,
r>Én lelkemben… örökké.
r>Rád emlékezek…
r>*
r>Csend gyümölcse csüng
r>Némán síró ajkamon…
r>Eső szemerkél.
r>*
r>Gyümölcsömet kacs
r>Rögzíti… szólnom kéne.
r>Bezárkózott lét.
r>*
r>Hiába szólok…
r>Nagyon emlékezek rád…
r>Szinte velem vagy…
r>*
r>Ahogy megyek a sírhelyed felé, avar ropog a talpam alatt…
r>Sok-sok halott levélke felidézi nekem a már elmúlt nyarat…
r>Kicsit pihenek útközben egy padnál, de már látom a sírodat…
r>
r>Nincs szó, csak az érzés, hiányodba bele markolászok,
r>Képzeletemben vagy… közös emlékekbe kapaszkodok.
r>*
r>Sírodnál ülök,
r>Nyugalomban, csönd ölel.
r>Emlék, felbuzdul.
r>*
r>Behunyom szemem,
r>Elindulunk mennyekbe…
r>Lélektalálka…
r>*
r>Ahogy ideértem, éreztem, hogy eláraszt a lelki nyugalom.
r>Múltunk része, amin úgysem tudunk változtatni… a szép sírhalom.
r>*
r>Most, kézen fogva,
r>Menjünk föl mennyországig.
r>Zokogó lélek.
r>*
r>Látom, itt folyvást zöldellnek az örökzöld fenyők,
r>De nekem a sírnál, folyvást gyűjtenem kell erőt.
r>Elállt a lassú szellő, így a köd fényt bont,
r>Ránk láthatatlan-homályos képeket ont.
r>
r>A magány-bánat rossz barát, hát én biz' felkerekedem,
r>Cseppnyi-percnyi vígsággal, emlékezni hozzád eljöttem.
r>A szeretet talán sosem múlik el,
r>De két karjával, engem, át nem ölel…
r>*
r>Volt egy életed,
r>Vastag könyv őrzi létet.
r>Emlékezés jó!
r>*
r>Az avarban keringőzve kergetőznek a színes falevelek,
r>Úgy mutatják, mintha boldogságot hoznának majd' eljövő telek…
r>Halál örökös őrségben... ő nem engedi, hogy visszatérjetek.
r>
r>Az idő meg, dühösen hanyatt lökte a tegnapot,
r>De ott, az is lehet, hogy nagyon várja a holnapot...
r>Mikor elindultam haza, talpam alatt ropogtak a levelek,
r>Éreztem az átkozott halál-szagot… még maradtak kint emberek…
r>
r>Vecsés, 2014. október 9. – Kustra Ferenc József
r>
