Idő 
Értékelés 
Értékelés Néhai rokonokat meglátogattam…
r>
r>Lépteimmel lassacskán araszolok az avaron,
r>Gyertya és mécses lángok végig kísérnek utamon…
r>Bejöttem én nyitott kapuszárnyon. Ülök majd padon.
r>
r>Virrasztott éjjel…
r>Letaglóz a fájdalom…
r>Vágy-domb még épül…
r>*
r>Éjjel, fogy remény,
r>Sötétség, nem segítség.
r>Szívben, gyász az úr!
r>*
r>Varázslatos, arany-napsütéses világ ez,
r>De a mélyben lakó, ha kinéz, szakadt nemez.
r>
r>Reggel új fények
r>Támadnak! Segítenek?
r>Új nap, új remény.
r>*
r>Néha fulladunk,
r>Önmagunkba vagy bajba.
r>Lét: örök váltó.
r>*
r>Sírokat mindenhol borítják koszorúk, mécses égett,
r>A koszorú szalagokat a morc szél, kis ronggyá tépett.
r>
r>*
r>Kősírok némán
r>Várják, mécses lángokat.
r>Emlékezések!
r>*
r>Hosszasan itt voltam, de a gyertya, csonkig leégett.
r>A lefolyt, meleg viaszt hagytam, hátha melegített.
r>Érzem, hogy a sírodat halál bölcsessége belengi...
r>Átfáztam, így lassan indulok, haza kell menni.
r>
r>Vecsés, 2015. november 6. –Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban, önéletrajzi írásként.
r>
Az öröklétnek a pihenőhelye…
r>
r>(3 soros-zárttükrös)
r>Tud meg Te, ki jársz a temetőben, kinek ott a könnye lecsebben,
r>Ki engemet sokszor biztatsz éljek erősen, léttudás-előnyben…
r>Tud meg Te, ki jársz a temetőben, kinek ott a könnye lecsebben.
r>
r>
r>Az élet adja a gyönyört, mert az a nagy mulandó, talán annak jó, ki álmodozó,
r>Neked biztos jó, mert Te könnyezel a hantok felett és van, néha látszik a lehelet…
r>Az élet adja a gyönyört, mert az a nagy mulandó, talán annak jó, ki álmodozó.
r>
r>Én persze ezeket nem tudom, hogy van, ki már itt fekszik, annak maradt családja van?
r>Megnyugvás van igy már, bár nem-igen, igy aztán marad a hant feletti könnyek… igen!
r>Én persze ezeket nem tudom, hogy van, ki már itt fekszik, annak maradt családja van.
r>
r>Papok mondják a halál az, mit irigyelnek Istenek, ebben talán kéne hinnetek,
r>Én ezt sem tudom már önmagam se, csak sokszor tűnődők, vannak-a létben ezt megfejtők…
r>Papok mondják a halál az, mit irigyelnek Istenek, ebben talán kéne hinnetek.
r>
r>Megnyugvás mindannyiunknak, a béke és a család, ez te szavad, bízok, hogy nem csalárd,
r>Erősíted bennem, hogy az ad gyönyört, mi mulandó, én kérdem, töményen nem fullasztó…
r>Megnyugvás mindannyiunknak, a béke és a család, ez te szavad, bízok, hogy nem csalárd.
r>
r>Bár ajkaid gyöngéd varázsa megfogott, bár ajkad, arcod folyvást engem unszolnak,
r>Szót fogadni én nem tudok, annak a láthatóan szomorú, bájtalan mosolynak…
r>Bár ajkaid gyöngéd varázsa megfogott, bár ajkad, arcod folyvást engem unszolnak.
r>
r>Vecsés, 2021. július 3. Kustra Ferenc József- írtam: (Szentessy Gyula 1870 – 1905 „A halál” verse) és (Kótai Pál 1868 – 1945 „Sokszor biztatsz” c. verse) közös-átirati feldolgozásával.
r>
Ahol, egykor a kettőnk találkája volt a hátsó kertben,
r>Ott bizony, szépen kinyílt emlékként Kegyed krizantém bokra…
r>Az én, Kegyed iránti gyöngéd, nem elmúló érzelemben,
r>Az erős szeretet nekilendült, el is telt, már ragyogva…
r>
r>El is nyílott már
r>A nagy krizantém bokor a kertben.
r>Szerelmem él még,
r>Ön után sajgón fájó szívemben.
r>El is nyílott már,
r>A nagy krizantém bokor a kertben.
r>
r>Kegyed, már régen nincs velünk, a kert is ettől árva,
r>Szerelmem is rászáradt az Ön krizantém bokrára.
r>A könnyeim meg zúdulnak akaratlan... arcomra.
r>Én meg emlékezve bolyongok csak úgy egymagamba.
r>
r>El is nyílott már
r>A nagy krizantém bokor a kertben.
r>Szerelmem él még,
r>Ön után sajgón fájó szívemben.
r>El is nyílott már,
r>A nagy krizantém bokor a kertben.
r>
r>Vecsés, 2023. január 30. – Kustra Ferenc József - Íródott: Vaszilij Sumszkij: azonos c. verse átirataként. Közzétette; Szöllösi Dávid műfordító - január 29 2023.
r>
Kijöttem és meggyújtom, legalább egy kis gyertya égjen,
r>Téged már csak rögök tömege ölel, a sírban, mélyen.
r>Halkan imádkozok, az imám messzire felszáll légben…
r>
r>Téged már csak rögök tömege ölel, lent, sírban, mélyen…
r>Halkan imádkozok, halk imám messzire felszáll légben.
r>Kijöttem, meg is gyújtom, legalább egy kis gyertya égjen…
r>
r>Elvesztettem már a fonalat… mert a sors mostoha,
r>Valami elveszett, várom, nem jön vissza már soha.
r>
r>Sírodhoz jöttem, legalább egy szál gyertya érted égjen,
r>De a gyász körülvesz és annak vaksötétje végtelen.
r>Sok minden eszembe jut, ahogy itt emlékezem mélyen…
r>Ez kis derűt hoz, pici, lobogó lángocska fényében.
r>
r>Sors ellen harcolni mi nem tudunk,
r>Szomorú könnycseppet nem hullatunk,
r>Hogy gyertya égjen, arra vigyázunk!
r>
r>Vecsés, 2015. február 21. - Kustra Ferenc József
r>
Látok én itt siremléket, mit nyalogat az enyészet,
r>Meg vannak még régi padok, mit eszik az időjárás.
r>Ezen bizony nem csodálkozom, dolgozik az elmúlás.
r>Lassan az öreg fákat is kivágják, tán' majdnem mindet…
r>
r>Vecsés, 2014. november 29. -Kustra Ferenc József- íródott: egy temetői látogatás megörökítésére.
r>
