Idő 
Értékelés 
Értékelés Hmm… ez a világ úgy van berendezve, hogy minden múlandó,
r>Hmm… még talán az ott fénylő csillag is, mi egyelőre lobogó…
r>Hmm… ez a világ úgy van berendezve, hogy minden múlandó.
r>
r>Minden veszendő ezen a hétköznapi tájon,
r>De hangoztatjuk egy nem… örökön fájón…
r>Minden veszendő ezen a hétköznapi tájon.
r>
r>Mert, ha igaz lenne, hogy a szeretet örök, nem volna háború, az ellenségeskedés örök.
r>Mert, ha igaz lenne, hogy az ember fő oszlopa a boldogság, nem lenne örökös a harca.
r>Mert minden múlandó ezen a világon, közben meg az enyészet az úr a boldogságon.
r>Mert sokan állitják a szeretet az örök, végtelen pusztaságon, közben meg ott minden örök.
r>Mert most is háború van és romba dől a világa, mégis van ki hirdeti, ez a szeretet világa.
r>Mert azt is mondják, hogy új élet terem a pusztaságon, s aranymag nő elszárad virágon.
r>
r>Minden mulandó ezen
r>A világon, szem is lezárul...
r>Szeretet fényben.
r>
r>Ha végtelen setét lesz,
r>Pusztán boldogság, tovább ragyog…
r>Szeretet fényben.
r>
r>Minden múlik világban,
r>De talán szeretet velem lesz…
r>Szeretet fényben.
r>
r>Vecsés, 2023. április 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Madách Aladár: [1848 – 1908] azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában.
r>
Az ánti’ világban még éltek, szokásból… öreg bölcsek,
r>Kik elmondták fiatalnak, miért rossz lenni ökörnek…
r>Oktatták a józan észt is és munkához hozzáállást,
r>Tanították a néha bizony kellő, vigyázban állást.
r>
r>Én is éltem akkoriban, a csodára is vártam, tettem érte!
r>Igazságomat azonban kiugró, nagy szerencse nem kísérte…
r>Az óta is fejtegetem az életem szám-rejtvényét,
r>De rájöttem, egyszerűbb összeírni, létem sok génjét.
r>
r>Az életben, minden területen a felkészültség kell, hogy domináljon,
r>Mert csak, annak van arra lehetősége, hogy nagy-precízen helyt is álljon!
r>Egy munkában elképzelhető, hogy van egy utolsó simítás,
r>Életben meg ilyen nincs, a siker egyik kulcsa; odaadás.
r>
r>Vecsés, 2014. március 21. – Kustra Ferenc József- íródott önéletrajzi írásként…
r>
Megy le a nap és szép kék vásznat fest maga után,
r>Itt maradnak, tündökölnek csillagok… tán’ furán.
r>Ezeregyéjszaka életre kél, eljött az ő ideje…
r>Így majd megmutatja, hogy mi az éjszakai mese léte…
r>
r>Fönt, magas égben a csillagok vibrálva pislognak,
r>Kihunyt a fény a földön, helyet adva a lámpásnak.
r>A csillagfényben, álmos szemmel látszik, nincsen titok…
r>Még látom, hogy a lámpaburán meg, túl sok a piszok….
r>
r>Vajon mit rejt előlünk a sötét csend sűrűsödő fátyla?
r>Van-e az utakon, árokpartot jelölőn, sok-sok fáklya?
r>Mit rejt a jelenkor, tudjuk-e, mert az idő nem áll, halad…
r>Vagy végleg a rosszban poshadunk, és minden régiben marad…?
r>
r>Most már nem kéne semmi rosszat elfogadni tán'... mástól…
r>Reggel úgy kéne ébredni, hogy megszabadultunk mától…!
r>
r>Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József
r>
Nemcsak kútból lehet meríteni…
r>
r>(3 soros, zárttükrös)
r>A remény mindig foszlik, ha megjelenik a zord szél,
r>Pedig közben nagy szél nagy voltokról hosszan is mesél…
r>A remény mindig foszlik, ha megjelenik a zord szél.
r>*
r>
r>(senrjon duó)
r>Jövőbe nem márthatom
r>Két kezem… múltba már nem lehet.
r>Sorsnak fintora!
r>
r>Rőzseláng alkonyatkor,
r>De sötétség, már támadja is.
r>Sorsnak fintora!
r>*
r>
r>(Sedoka csokor)
r>Élet-valóság.
r>Múltban már nincs semmítő,
r>Halál a nagy semmitő!
r>
r>Élet-valóság.
r>A képzelet dolgozik,
r>Az álmodozás kopik.
r>
r>Élet-valóság.
r>Villanásnyi kacagás,
r>Ez nem élet-aratás.
r>
r>Élet-valóság.
r>Féltve őrzőtt hajtincsek,
r>Emlékként… múlt-bilincsek.
r>
r>Élet-valóság.
r>Remény, soha el nem hagy,
r>Mert nem olyan, hogy elhagy.
r>
r>Élet-valóság.
r>Hold ezüsttel világít,
r>Erről sors le nem szállít!
r>*
r>
r>(HIQ trió)
r>Valóság,
r>A múlt egy forrás.
r>Valóság.
r>
r>Régiek
r>A holmik… zárva.
r>Valóság.
r>
r>Jó hárfa
r>Hangja messze száll.
r>Valóság.
r>*
r>
r>(leoninus)
r>Nem szabad mindent magunkba zárva tartani, van olyan, amit el kell mondani!
r>A villanásnyi szeretet, szinte semmi, de azért jó, sőt, kell ezt is átélni.
r>Képzeletben jó, ha bejárjuk a csodák világát, olvassuk régek világát.
r>
r>Vecsés, 2023. november 17. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
r>
Öregember megkeseredett lesz, ha volt hite már elveszett.
r>Nyugdíjból nyomorog, szó már sincs, nyaka bőre száraz, fényezett,
r>Itt már az ember, mire fejéhez kap, rég elment az idő,
r>De vár egy végső út… kaszás csak jő, suhint… mi lesz, a győző!
r>
r>Ma már ráncosodik a nyakam
r>Látom én a tükörben magam…
r>Régen, ha esett és eláztam, lefolyt a víz a nyakamon,
r>Ma meg már meg-megáll az első, nyaki bőrredő-teraszon…
r>
r>Észre sem vettem! Megváltoztam. Elmúltak az évek...
r>Tudom, már más vagyok… mint a többi, nyugdíjas vének…
r>
r>Utamon uralkodott, a komor, dermesztően hideg…
r>Nem csoda, ha a lelkem rémisztően remeg és biceg.
r>Most is csak botorkálok, mint egy harctéri sebesült,
r>Már tudom, hogy a kalitkába zárás, el, nem jól sült…
r>Bizony sokat és sokszor hittem napsugarakban,
r>És igen, bőven volt részem, szívszaggató fájdalmakban
r>
r>Jobb híján, emlékekre támaszkodva haladok, de bicegek,
r>Egyedül vagyok magam karavánja! Nevethettek kibicek…
r>
r>Az életterem, bármerre nézek, sivár és köves,
r>Ilyen út csakis a pokolba vezethet… kénköves…
r>
r>Ma már lassan győz a bölcsesség, szinte mindenen csak mosolygok,
r>Sziklák, meredélyek, ünneprontók valósak, a vágyak meg csak álmok.
r>A mindig simuló, zajos csendben lassan, de fogynak az évek,
r>Én már célszalaghoz közeledek, és elfogynak a remények…
r>
r>Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írtásként.
r>
