Idő 
Értékelés 
Értékelés Mit teszel, mondd, ha elkerül az álom,r>s kínzó kétségek közt egyedül maradsz?r>Hiába száll fel esdő kiáltásod,r>nem hallják, csak a roskatag falak.r>r>Hiába tör fel tested börtönébőlr>az az eltitkolt, fájó gondolat,r>nem hallja senki segélykiáltásod,r>és csak felszakadt fájdalom marad.r>r>Tudod, a falak elnyelik a hangot.r>Hogy halljam majd, ha bármi bántana?r>Hiszen messze vagy. Olyan nagyon távol.r>Csak a telefonban hallom hangodat.r>r>Tudod, hogy mennék. Egyetlen egy szóra,r>nem bánva semmit, ami itt marad,r>súlyos láncomat magam tépném széjjel,r>hogy ne legyen semmi, ami visszatart.r>r>Ne titkold el! Hisz megérzem úgyis!r>Nem volt, és nem lesz olyan pillanat,r>hogy anyai szívem ne sajogna érted,r>s ne venném vállamra minden gondodat,r>r>ha tehetném. De csak ember vagyok én is.r>Olyan öreg, és olyan ingatag!r>De hozzád fog szólni minden imádságom,r>míg szívemben egyetlen dobbanás marad.
Végtelen hosszúnak tűnnek a percekr>ameddig hozzád érkezem,r>pedig sietek. S a kavicsos útonr>szinte már futva lépkedek.r>r>Lassan pereg a perc, az óra,r>szinte már alig észlelemr>csak szívem nyugtalan dobbanása,r> sürgeti minden ízemet.r>r>Tudod: tegnap még nem akartam,r>hogy magadhoz láncolj teljesen,r>hiszen annyian bántottak már,r>s túl sok seb van a lelkemen.r>r>Mégis: valami belülről úgy űz,r>szinte égeti mindenem,r>mint futótűz, amely sebesen terjed,r>keresztül gázolva mindenen.r>r>r>Ez a tűz most már hozzád láncol,r>te gyújtottad fel mindenem.r>Te vagy csak, aki elolthatja!r>Többé már nem kell senki sem!r>r>r>Olyan félénken érek hozzád,r>még a szívem is megremeg,r>s érzem ereid lüktetésén,r>ugyan úgy vágysz rám, és szeretsz.r>r>Sosem hittem, hogy valaki egyszerr>áthatol még a szívemen,r>Hiszen úgy védtem, mint a páncél,r>amelyről minden lepereg.r>r>Most itt vagyok. Karodba bújva,r>s szerelmem olyan végtelen,r>mint a csillagok fent az égen,r>melyek annyira fénylenek.
Azok a hűvös téli esték,r>amikor mindenki összegyűltr>otthon, s a kályha melegénélr>boldog pillantás vett körül.r>r>Tengerit morzsoltunk csupasz kézzel,r>a kályha előtt a macska ült,r>olyan lustán és nyújtózkodvar>dorombolt, aztán elterült.r>r>A kályha teteje szinte izzott.r>Olyan piros volt, s oly meleg,r>tengeri főtt a kályha szélén,r>hallottuk, ahogy sistereg.r>r>A víz, amely gyöngyözve hullt le,r>s eltűnt a kályha platniján,r>mint az álom, mit akkor hittünk,r>de csak emléke van ma már.r>r>Olyan vidámak voltunk akkor!r>Messzire hangzott a dalolás.r>Ártatlan gyermek arcainkrólr>öröm sugárzott, s kacagásr>r>r>visszhangja törte meg a csendet,r>s hittük, hogy csodás a világ,r>pedig csak anyánk szemefényer>volt mitől szép volt, semmi más.r>r>Szemének minden pillantásar>szinte szívünket járta át,r>nem is tudtuk, hogy milyen fáradt!r>Ma is látom a mosolyát.r>r>Azóta eltelt annyi év már.r>vállunkra évek súly gyűlt,r>de még most is a legszebb emlék,r>mikor a család összegyűlt.
Május van újra. Virágok nyílnak,r>illatoznak az orgonák,r>színessé vált a rét, az erdő,r>most újraéled a világ.r>Virágba borult most a kert is,r>a gyümölcsfa olyan csodás,r>ezernyi apró virágszirombólr>öltött most magára ruhát.r>Olyan szép minden! Szinte érzem:r>Most még a kedvem is más!r>Mintha madarak röpködnénekr>meggyötört lelkemen át.r>Magukkal repítve minden rosszat,r>mi eddig belülről vájt,r>szikrázó napfényt varázsolva,r>amely oly meleget ád.r>Milyen jó volna úgy ébredni,r>hogy mindig ilyen csodásr>látvány vár, amely jókedvet áraszt,r>ilyenkor semmi fáj.r>Nem is értem, hogy miért volt eddigr>rosszkedvem, hisz a világr>nélküled sokkal szebb, és jobb lett,r>látni sem akarlak már.
Arcodra rajzolnám a nyár minden színét,r>a reggeli napfény tűző sugarát,r>s az izzadt reggelek lehulló cseppjétr>ajkadra gyógyírként hullajtanám.r>r>A hirtelen feltámadt kósza szellőtr>hajadra borzolva ott tartanám,r>s aggódó ráncaid homlokodrólr>csupasz szelével gyógyítanám.r>r>Megtennék mindent, hogyha kérnéd,r>hogy mosoly suhanjon arcodon át,r>hiszen szeretlek, s megérzem, rögtönr>amikor téged valami bánt.r>r>Tudom: az élet kegyetlen néha.r>Elég egyetlen szemvillanás,r>világok omlanak össze bennünk,r>s akkor tudjuk csak, mennyire fáj.r>r>Úgy védenélek minden kis bajtól,r>akár egy erős viharkabát,r>de nem tudlak! Hisz ember vagyok csak!r>De veled vagyok, és vigyázok rád.
