Idő 
Értékelés 
Értékelés Öreg idő. Mi lenne, mondd? Ha szunnyadnál kicsit néha,r>S nem lepnéd be a fejemet ezüstfehéres csókkal?r>Nem ráncolnád a homlokom égig feltörő gonddal,r>s hagynál szeretni, élni még, úgy, ahogy álmaimban.r>r>Neked egy élet annyi csak, amíg a gyertya lángja lobban,r>nincsen fájdalmad, örömöd, s szíved sincs, amely dobban.r>Öreg idő. Ne siess úgy. Hagyd, hogy eljussak néhar>oda, hol gyűrött perceim hevernek halomba hullva.r>r>r>Világok múlnak. De neked pillanat csak az élet,r>nincs reményed sem álmaid. És neked feledni könnyebb.r>Ha lenne szíved tán értenéd, mért fáj úgy, ha a végzetr>úgy sodor el, hogy nem viszel magaddal semmi szépet.r>r>Öreg idő. Ne rohanj úgy. Neked egy perc csak az élet!r>De nekem múlik, nem örök. S odaát puszta tél lesz.r>Hagyd még szeretni egy kicsit, s őrizni azt, mit féltek,r>Ne siess úgy! Hisz értük kel nekem a nap az égen.r>r>r>Még hadd simítsam, arcukat mielőtt télbe érek,r>s lássam azt, hogy az álmaik elérve révbe érnek.r>Akkor tán könnyebben megyek, s nem fáj úgy, ha a végzetr>őrült viharként elsodor, hisz tudom: volt miért élnem.
Miért jó az, ha tűző nap süt, ésr>s ronggyá égeti bőrödetr>vad melegével, s izzadtságcseppekr>képeznek rajta gyöngyöket?r>r>Mért nem tud végre adni az Istenr>egyszerre annyi meleget,r>amely nem éget, felmelegít csak,r>s messzire űzi a hideget?r>r>Miért kell oly sokszor fagyban, hóbanr>dideregni, s az hogy lehet,r>hogy míg te fázol, mások henyélnek,r>s mégis övék a tisztelet?r>r>Miért kell mindig egyeseknekr>annyit szenvedni más helyett?r>Miért nem szeret egyformán Istenr>minden anyát, és gyermeket?r>r>Miért nézi a szenvedésünk?r>Mért büntet minket ennyire?r>Hiszen nem tettünk semmi rosszat,r>csak azt szerettük, kit nem lehet.r>r>Oly sok védtelen, ártatlan gyermekr>szenved ok nélkül. Istenem!r>Mért nézed végig szenvedésük,r>ha a hatalmad végtelen?r>r>Mért nem ott mutatsz égi fényt fel,r>hogy meglássák azt a kis jelet,r>mely hozzád vezet, hisz benned bíznak!r>Mondd? Most merre vagy? Istenem!r>r>Ne engedd azt, hogy ártatlan gyermekr>bűnhődjön annyi rossz helyett!r>Gyógyítsd meg őket, s azt hívd magadhoz,r>ki nem érdemli az életet!
Oly sokan kérdezték, mért írok mindigr>olyan szomorú verseket?r>Talán azért, mert nehéz az élet,r>s úgy a lelkemen viselem.r>r>A megfáradt arcok mosolyhiányátr>melyek úgy tűnnek fel nekem,r>mint könnytől csillogó megtört szemekbenr>messze révedő tekintetek.r>r>Kínos mosolyok ülnek az arcon,r>s kényszer kacajok csengenek,r>bárhogy titkolják, mindig megérzem,r>mennyi fájdalmat rejtenek.r>r>Olyankor szeretném nekik adnir>szívem melegét teljesen,r>hogy felolvassza a jégvirágotr>a dermedtté fagyott lelkeken.r>r>Szeretnék nekik erőt adni,r>bár az enyém sem végtelen,r>hogy letéphessék hatalmas láncuk,r>mely börtönbe zárja lelküket.r>r>Hisz aki boldog, magasan szárnyal, r>s ereje szinte végtelen,r>mint a csillagok sokaságar>ott fent, a tejútrendszeren.r>r>Amikor boldog arcokat látok,r>én is teljesen más leszek!r>Istenem! Nézz le, s derűt sugározzr>ott ahol mosoly nincs jelen.r>r>Hiszen ott van a legnagyobb szükség!r>Ott töröld le a könnyeket!r>Had lássam, ahogy mosolyognakr>azok a megtört emberek.
Lesz e még jó ily őszbefordult nyárban,r>vagy csak néha- néha feltörő meleg,r>mely úgy tűnik el az akác suttogásban,r>mint a szél, melytől a lomb is megremeg.r>r>Lesz e még nap, mely úgy simítja bőröm,r>mint a szellő, mely vállamon pihen,r>míg messzire tűnik egy megmozdulásban,r>s tovasuhan a dús lombok felett.r>r>Lesz e még nyár, mely meleg sugarávalr>úgy simítja majd sápadt bőrömet,r>mint egy anya, mely karjába zárvar>gyermekét simítja, amíg megpihen.r>r>Lesz e még nyár, mely fénylő napsütésselr>felmelegíti fagyos lelkemet,r>s új reményt hoz, hogy el tudjam hinni,r>talán egyszer még nekem is lehetr>r>új otthonom, mely közelebb visz majdr>azokhoz, kiket nagyon szeretek,r>zaklatott lelkembe nyugalmat áraszt,r>s elűzi majd a sötét felleget.r>r>Hisz már csak az az egyetlen vágyam,r>hogy őrizhessem a lépteiket,r>s átölelhessem karom kitárvar>azokat, kiket úgy szeretek.
Olyan jó, néha amikor végrer>fáradtan hazamegyek,r>az a csönd, ami engem vár otthon,r>amikor megérkezem.r>r>A pihenni térő napkorong fénye,r>amely az ablakon átr>beköszönöm nékem és búcsúzóulr>fényével hinti szobám.r>r>Meleg sugarát rám vetítir>s mikor az arcomhoz ér,r>búcsúcsókot nyom homlokomra,r>azután pihenni tér.r>r>Pihennék én is szemem lehunyva,r>az ágy már megvetve vár,r>de nem tudok: hiszen hiányzik hangod,r>s nélküled üres az ágy.r>r>Tudod: mióta eljöttél hozzámr>másképpen fest a világ!r>Bármilyen nehéz is, karodba bújvar>megnyugszom. S nem félek már.r>r>Most messze vagy. S nélküled olyanr>hideg a megvetett ágy.r>Siess hát haza! Annyira várlak.r>Nélküled üres a ház.
