Idő 
Értékelés 
Értékelés Hol az a tűz, és hol az a láng,r>amelyik érted lobbant fel hirtelen?r>Azon az édes éjszakán,r>amikor eljöttél kedvesem.r>r>Százezer csók, mely oly forró volt,r>hogy most is ég tőle mindenem,r>oly régen volt, tán igaz se volt,r>de az ízét, azt nem feledem.r>r>Tudom: most máshol jársz, r>s nem gondolsz arra,r>mekkora űrt hagytál bennem,r>mely a szívembe r> beleégett, s nem töltheti be senki sem.r>r>Amikor ott álltál előttem, r>a kályha fényénél, Néztelek.r>Szemedben olyan szikra égett,r> amely elbűvölt teljesen.r>r>r>Szerettelek. De büszkeséged r>valahogy mindent tönkretett!r>Elváltunk rég, de elfeledni r>sosem tudtalak teljesen.r>r>Bármilyen volt, és bárhogy is volt,r>mégis: a legjobb volt énnekem,r>találnék szebbet, s tán jobbat is,r>de nekem nem kell már senki sem.r>r>Tudom, hogy vársz, és az a lángr>benned sem hunyt még ki teljesen!r>Visszajössz még, hisz te sem bírodr>sokáig úgysem már nélkülem!
Vigyél haza. S maradj itt vélem.r>Had legyek nyugtatód a késő esti éjben,r>vigyél haza. Nélküled félek.r>Had bújjak karjaidba megcsitulni végre.r>r>Oly jó a csend. Nem kell a szó sem.r>Elég, ha itt maradsz és hozzád bújok félve.r>Maradj velem. Had legyen végrer>egyedül csak miénk az éjjel melegsége.r>r>Tudom, hogy nehéz néha az élet,r>gyakran már azt hiszem, csak én szeretlek téged.r>Mégis hiszem. Nincs az a végzet.r>Amelyik tőlem egyszer elszakíthat téged.r>r>Vigyél haza. Had legyek nékedr>apró kis fénysugár a lelked sötétjében.r>Hisz jól tudod: Szeretlek téged.r>Nélküled oly üres és céltalan az élet.
Halott világ, mely elébem tárulr>ezen az álmos reggelen,r>kihalt az utca, s a lámpafényekr>színes varázsa elveszett.r>r>Nem mozdul semmi. Magam sem értem:r>olyan csend lett most hirtelen!r>Csak a cipőim koppanásar>hallik a járdaszigeten.r>r>Hiába várok. Nem mozdul semmi.r>Az utca most olyan néptelen,r>mintha nem lakna erre senki,r>s már csak magamtól kérdezem.r>r>Mitől lett olyan néma most minden?r>Mi változott meg hirtelen?r>Hisz tegnap még minden úgy élt és zsongott,r>mint a méh, mikor lépre megy.r>r>S mégis. E furcsán halk némaságbanr>valami hang szól hirtelen, r>mintha fülembe duruzsolna,r>s dallamként csendül fel nekem.r>r>Mintha azt súgná: felejts el mindent.r>Ne gyötörd magad szüntelen!r>Nézd a kinyíló tarka virágot,r>milyen szép! S szirma mily színes.
Őszi falevelek, minden beborítanak a föld felett,
r>Légben, szélben is sodródnak, elsuhannak a sírod felett…
r>
r>Változik a nyári zöld levél,
r>Itt az őszben lett barna levél.
r>Változik a világ, Ti elmentetek,
r>Mi maradtunk, gyászolunk benneteket.
r>
r>Beszélgetni, egymást átölelni már nem tudjuk,
r>Hiányotoktól, folyvást csak elakad a szavunk.
r>Hoztunk nektek emlékeket, virágot, koszorút és gyertyát,
r>Ezeket letesszük sírotokra, gyújtjuk a faggyúgyertyát.
r>
r>Most úgy érzem is közelségeteket, fogom a kezeteket,
r>De nem! Sajnos… Csak élet pajkoskodik… Őrzöm az emlékeket.
r>Azok rám törtek, eluraltak és visszarepítettek!
r>Kicsit most úgy érzem, ezen a napon… ismét veletek.
r>
r>Meggyújtom, és majd leég csonkig is talán a fehér gyertyaszál
r>És a szeretetteli melege a mennyekbe utánad szál.
r>A halál szárnyán tovaszálltál,
r>Porból lettél és porrá váltál.
r>
r>Hulló, színes őszi falevelek, minden beborítanak.
r>Hulló, színes levelek, fejfádra színes halmot takarnak.
r>
r>Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József
r>
Itt várok rád. Bár hűvös az este,r>orrom már pirosra csípte a fagy,r>április van, de oly hideg van,r>ez a tavasz most nem ugyanaz.r>r>Olyan csalóka, akár az álmok,r>mik andalítóan várnak reánk,r>szemhéjainkra fátylat tapasztva,r>ne lássuk: milyen rossz a világ.r>r>Itt várok rád, és várom, hogy érkezz!r>Olyan hosszú volt az utazás!r>Mintha egy másik dimenzióbar>érkeztem volna, hol más a világ.r>r>Megérkezel, s én félszegen, félver>hozzád simulok olyan sután,r>mintha minden kis érintésselr>megégetnélek. Úgy vágyom rád.r>r>Te is szeretsz, hisz érzem mily forrór>az a vágy, mellyel simulsz reám,r>mintha kínpadra feszítve állnánk,r>s most tudom csak, hogy mennyire fájr>r>r>minden pillanat, mit nélküled töltökr>örökös, égető, kínzó magány,r>nem számít többé akármi lesz is,r>csak maradj velem. Most semmi se fáj.
