Idő 
Értékelés 
Értékelés Mélytengeri az élet…
r>
r>(leoninus)
r>Súlyos a probléma: tíz méterenként egy bar, -lefelé- a víz nyomása.
r>Négy kilométeres mélységben, már négyszáz bar a víz nyomása.
r>Nos, bizony itt kell boldogulni, mert a nyomáson nem lehet változtatni…
r>
r>Ilyen mélységben is vannak kövek, nézem az ablakon át, vannak-e vésetek?
r>Ha van, már valaki járt erre, de nem tudom, hogy ez volt-e halála vagy élete sikere…
r>Én meg az U-boot megyünk lefele, látom is egyre kisebb a halak tömege…
r>
r>Magányos az utam egy ilyen hátköznapi óceánban, csak lefelé megyek a távolságban.
r>Ha elfogy a benzinem, vagy defektet kapok, hogy jövők föl, vagy lent maradok és horkolok?
r>Álmodhatom, hogy ott vagy velem és szeretjük egymást, már nincsen is… csak egymást.
r>Hülye hangot hallok, kopognak az ablakon… lám, fölismertem óriás polip csőre az koppintón.
r>Van nálam egy kis szíverősítő, de én nem megyek ki vizes leszek, ő meg nem fér be… épp’ fürdő.
r>
r>Juj, gyorsan elsuhantam egy nagyobb szikla mellett, mintha lett volna egy lefelé-nyíl véset.
r>Ha volna külső tükröm, visszanéztem volna, a véset íritál, mintha ott volna…
r>A marha nagy polip megállt, nem jön lejjebb, mosolyos a pofája, ezzel kísér lejjebb.
r>Mernék én szeretni itt is, de nincsen, akit, nem vagy velem… ima és az öngyónás, más nincsen.
r>Eszek-e még főztődből, vagy épp’ nem vagy otthon… ha még egyszer otthon leszek! Ottlakón.
r>
r>Hetvenhat évesen, már minden lehet… még az is lehet, hogy életvégem egy rövid-akut őrület…
r>Ha a batiszkáfom meg egyszerre, hirtelen berobban, sose tudom meg, hogy meghaltam… valósan.
r>Lihegve sóhajtozok ebbe a vaksetétbe, mivel világitani nem tudok, akkut hol töltsem ily’ sötétbe.
r>Nézek, ki az ablakon, nyomásmérőm meg átkúszott a háromszáznyolcvan báron.
r>Lehet, hogy utoljára látok az égen csillagot! Mert, ha defektet kapok… gumit, itt ragasztok?
r>
r>Vizi kuckómban a legyek csak hullanak, lefelé… csoda ez, nincsen oxigénjük, csak hörögnek.
r>Ó, ha tudhatnám a polip miért mosolygott, ami láthatón gonosz és becsapós volt legott.
r>Nem tudom lefekhetek-e még, a nyári forró macskakőre, egy kóbor kutya ugathatna… dőre.
r>Ki tudja, hogy még a szemembe néz-e az élet, kényelmesen eltudom-e fogyasztani estebédet?
r>Remélek a polip nem settenkedik utánam és nem dobál sziklákkal… de itt nincs gránát, mi mással?
r>
r>(Senrjon)
r>Félek a defekttől, így bíz’
r>Nem megyek tovább, ó, lakótárs!
r>Négyszáz a bárom!
r>
r>(tíz szavas
r>Hátha még élhetek egy picikét,
r>Ha tudnám… batiszkáf sorsa végét…
r>
r>Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
r>
Magányom, mit árnyék kísér!
r>
r>Jeges hidegség tapizza lelkemet és tán’ gúzsbakötésként, az eszemet…
r>A szívem is érzi, hogy ez egy tendencia, hogy állhat ellent, emberfia?
r>Gyomromban érzem, az idegesség gyűlik, ez van, de ehhez fogam nem fűlik.
r>
r>Esteledik és nézem, az alkony fénytelenné lesz, a bíborosodás meg szép lesz.
r>De magányomban nem tudom, mit tegyek, erős jeges tapizással, vajon mit kezdjek?
r>Ballagok hazafelé, bár nincs otthonom, idegesen kötözgetem gatyakorcom.
r>
r>A fényszórót bekapcsolt autók rám vetik a fényt, én meg nem lelem az élet-eszményt.
r>Az esti sötétben a magány, mint egy árnyék kísér, tudtom nélkül, mint kisértet kísér.
r>Egyet tudok, ilyen trágya életből nincs kiút, mert ez csak egy trágya gyűjtő alagút.
r>
r>Az utóbbi tíz évben volt sok, ki csak ámított és 38 poéta-társ, szó nélkül elhagyott.
r>A nálam tanulás javukat szolgálta, merthogy szolgálni a poéta feladata.
r>E papír nem bírja "írók" minősítését, majd megkapják az élet(!)… minősítését!
r>
r>Vecsés, 2024. február 25. –Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás, leoninusban.
r>
Elmerülök rideg élet-óceánba.
r>Nézem, könnyben úszok én a valóságba…
r>Érzem, hogy pánikban a lelkem-testem,
r>De lehet, hogy késő… immár elvesztem?
r>
r>Kiúsznék én partra, de mind visszalöknek,
r>Látják, hogy nem jövők, ők szedelőzködnek,
r>Mennek is legott, tán’ mert van nekik hova.
r>Én is mennék, de úgy kellene egy csoda…
r>
r>Futok én a sors elébe,
r>Ezt teszem már sok-sok éve,
r>De a fránya kikosaraz,
r>Így múlik a sok-sok tavasz.
r>
r>Elveszettség ellen van-e már orvosság?
r>Feltalált lett-e már a sok-sok okosság?
r>Mert az én sorsom, bármit kértem nem adta,
r>Amit és szívből akartam, megtagadta!
r>
r>Én sokfelé jártam, reggel korán keltem,
r>„Aranyat” kerestem, szegénységet leltem.
r>Öregszem, már nem megyek én a sors elébe,
r>Tudom, előbb-utóbb eljön... élet vége.
r>
r>Vecsés, 2014. november 25. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
r>
De csak pár napos lehettem…
r>
r>Lehetnék zápor áztatta illatos fű a mezei lépteid alatt…
r>Lehetnék heveskedő langy szellő, mi hátulról kócolja a hajadat…
r>Lehetnék mélyen a lélekbehatoló szód, ami igy hagyja el szádat…
r>
r>Pár napos volt csak a kapcsolatunk és Te már el is hagytál…
r>Pár nap után, ígértél rozsdás kardot, amit otthon hagytál…
r>Pár nap után nem vagy és már csak múlt van… nekem ennyit hagytál…
r>
r>Vecsés, 2024. október 29. -Kustra Ferenc József – Íródott: romantikus emlékezés csokorban, önéletrajzi írásként.
r>
Amíg csak élek, te légy az élet,r>amelyben mindig értelmet lelek,r>nálad leljem a csöndes menedéket,r>amelyet olyan régóta keresek.r>r>A te vállad legyen majd támaszom nékem,r>amikor úgy érzem, fogytán van erőm,r>hisz gyönge vállamat annyi teher sújtja,r>s karodba bújva nyerek friss erőt.r>r>Amíg csak élünk, én legyek nékedr>az esténként rád ülő csöndes nyugalom,r>hogy a válladról átvegyem egy részétr>súlyos terhednek, melyet hordozol.r>r>Tudod: szeretlek. S te is szeretsz engem.r>S szemedben láttam meg azt a ragyogást,r>mely felcsillan nekem bármily sötét is van,r>s elcsitítja a csöndes zokogást.r>r>Milyen jó lenne együtt bandukolni,r>amíg a hajunk hófehérre vált,r>s szeretni egymást olyan türelemmel,r>hogy elbírjunk viselni százezer csapást.r>r>Együtt ébredni, hogy én lássam előszörr>reggel az arcod első mosolyát,r>s úgy szeretni, hogy minden egyes percbenr>egymásért éljünk, míg időnk lejár.r>r>S ha majd ránk borul a végső éji álom,r>amely örökre karjaiba zár,r>azt bánjuk csak, mit egymás nélkül éltünk,r>hisz csak veled szép ez a rút világ.
