Idő 
Értékelés 
Értékelés Magyarnak lenni…r>Magyarnak lenni áldott állapot.r>Ez anyanyelv, az anyától kapott …r>E drága nyelven imádni az Istentr>s tanítani rá a gyermeket,r>ennél csodásabb semmi nem lehet…r>Anyanyelven írni a verseket!r>r> Magyar nyelven zengeni énekemr>s benne átadni szívem lelkesen… r>Ez „ősnyelven” olvasni Bibliátr>e nyelven szólva szeretni hazát…r>E képalkotó nyelv egyedül ERŐ,r>a gondolat más, ha e nyelven tör elő…r> r> Magyarnak lenni büszkeség nekem,r>hálával telik érette szívem.r>Magyar szót érteni, s érezni vele…r>érzékeny lelkem megremeg bele!r>A tudatba, hogy magyar lehetek,r>Kárpát-haza szent földjén élhetek,r>e nyelven értek, érzek, s szeretek!
Megint nyár van, és virágzik minden,r>piros pipacsoktól díszlik a határ,r>aranysárgába öltözött minden,r>szinte aranylik minden búzaszál.r>r>Olyan szép minden. Foltos felhők úsznakr>takarót bontva az ég vásznaján,r>rongyos ruhájuk mintha szél cibálná,r>olyan tépettek. Mégis oly csodás.r>r>Felhő szemüknek kéklő tisztaságar>elbűvöl mindig, és nyugalmat ád,r>szinte hallom a sóhajuk a szélben,r>mikor szemeikből sűrű könny szitál.r>r>Hajlonganak a büszke búzatáblák,r>s felhőkbe bújik most a napsugár,r>milyen furcsa! Most mosolyog ő is,r>egyszerre esik, s napfényes a táj.r>r>Milyen jó volna nekünk is így élni,r>hogy könnyes szemünkben ott a ragyogás,r>felszárítva a kiontott könnyet,r>mit azokért ontunk, ki nem lehet márr>r>r>velünk, hisz messze, vitte már a sorsuk,r>s szívünkben mégis miattuk van nyár,r>s érezni, ahogy mosolyuk szétáradr>szívük mélyéből, ha gondolnak reánk.
Nem kéred már, hogy mondjak szép meséket,r>nem mondod régen, ha valami fáj,r>nem bújsz már hozzám úgy vágyva, mint régen,r>szeretetem, mely sugárzik reád.r>r>Már csak álmaimban ölelhetlek néhar>olyan szeretettel, és annyira fáj,r>hiányod, amely egyre jobban éget,r>súlyos sebet hagyva szívem kapuján.r>r>Hiszen ugyanúgy tárva van most is!r>Ugyanúgy szeret, és éppen úgy vár,r>mint akkor, mikor egy hűvös őszi reggelr>először áradt mosolyom reád.r>r>Ködfátyol takar minden régi álmot,r>de szívemben ma is épp úgy él tovább,r>s olyan szeretettel, olyan féltve őrzökr>szívem mélyében minden vallomást.r>r>Amely nekem szólt, hisz gyermeki szívedr>tőlem remélte minden sóhaját,r>mindegy, hogy nyár, vagy hideg téli éj volt,r>úgy bújtál hozzám, mint megriadt madár.r>r> Most már messze vagy. Mégis: egyre várom;r>elgyöngült karokkal, hogy hazatalálj,r>s kopott szívemben nincs már semmi álom;r>csak sóhajok könnye, mely tehozzád száll.
Megszülettünk. És meghalunk egyszer,r>de addig sok minden létezik,r>szárnyaló öröm, és keserű könnyek,r>melyek lelkünket vértezik.r>r>Hosszú az út, míg odáig érünk,r>mégis: az idő eltelik.r>Mért nem tudunk a kettő közt lennir>néha egy kicsit emberibb?r>r>Mért kell bántani annyiszor egymást?r>Mért lesz az ember oly irigy,r>hogy megölné egymást egy falat kenyérért,r>s hiába kérik, nem segít.r>r>Mért oly kevés a szeretet néha?r>Hiszen a lelket élteti!r>Szeretet nélkül hideg a lélek,r>hiszen az hozzánk tartozik.r>r>Mért kell annyira gyűlölni egymást,r>Hiszen annyira szomjazikr>minden ember, ki érezni képesr>szeretetre, míg létezik.r>r>Észre se vesszük, hogy rohan az élet,r>s hajunkra hó fátylat terít,r>ködbe burkolva ifjúságunk,r>s emlékeinket elveszi.r>r>Olyan jó volna néha- néhar>az időt megállítani,r>ott ahol egykor boldogok voltunk,r>míg a szívünket átszövi,r>valami édes, szeretet érzés,r>ahol nincs harag, se gyűlölet,r>s szeretni egymást egészen addig,r>míg az éjszaka átölel.r>r>S abban a végső, elhaló percbenr>úgy menni el, olyan csendesen,r>hogy ne tudjon fájni senkinek sem,r>amikor egyszer elmegyek.
Lehetetlen. Suttogtam magamban,r>hogy veled lehessek, hisz tudom:r>a távolság, amely megbújik köztünk,r>éket ver közénk, jól tudom.r>r>Mint egy ajtó, mely bezárul olykor,r>s olyan vészesen nyikorog,r>mintha kérlelne: nyiss már ki végre!r>S lépj át a küszöbön. Itt vagyok.r>r>Én is úgy érzem magamat olykor,r>amikor hozzád indulok,r>szívem a torkomban dobog mindig,r>míg a kilincset megfogom.r>r>Ezernyi féltés, kétely van bennem,r>pedig szeretlek és tudom,r>te is éppen úgy szeretsz engem,r>érzem a simításodon.r>r>Mégis: annyira félszeg vagy néha.r>Faggatnálak, de nem tudom,r>hogy romboljam le azt a gátat,r>mely elválaszt tőled, hisz tudom.r>r>Benned is épp úgy ott van a tüske,r> mely belülről szúr, és fáj nagyon,r>amit másoktól kaptál egykor,r>s nem tudsz már bízni, jól tudom.r>r>Pedig amikor lázasan csókolsz,r>érzem, mennyire akarod,r>hogy melletted legyek minden éjjel,r>s megadnál mindent, jól tudom.r>r>Akárcsak én. Hisz úgy szeretlek!r>s ha átölelsz, minden bánatomr>messzire tűnik az esti széllel,r>s rám száll a végtelen nyugalom.
