Idő 
Értékelés 
Értékelés A poéta vére sötét, mint a tinta
r>És az örökölt kalamárisban tartja…
r>Ezt nem a szív, lélek pumpálja papírra.
r>
r>Életbohóc vagyok én, de nem boldog,
r>Lelkem sem és szemem sem igen ragyog.
r>Bohócsipkám lecsúszott a szememre,
r>Így aztán vaksizhatok méltón… kedvemre.
r>
r>Kalamárisban a tenta a lúdtollam vére,
r>Azzal fest a papírra, mi a múltnak emléke…
r>Az éjszakák nehezek, az íráshoz gyertya kell,
r>De meggyújtom én, hadd írjon a toll szeretettel…
r>
r>Mindenki vágyva bár... kutakodik,
r>Mindenki kutakodva álmodik,
r>Mindenki elképzeli magának a napi jót…
r>Mindenki értékeli a mindennapi valót?
r>
r>Nekem a gyertyafény, imbolyogva jelzi az utamat,
r>Jövőt nem ismerem, kiírom magamból a múltamat!
r>Viszont a jövőben folytatni kell a saját harcomat!
r>
r>Az utamon, nem kevés vérszilánkok, de tintapacák vannak,
r>Az utamon szél is fúj, nem kedvez a fejemen a kalapnak…
r>Ha megszüntetem szobámban a huzatot, az jó lesz alapnak.
r>
r>A kész versem nem síremlékem, de fejfámra bárcsak fölteszik…
r>Örülök, hogy ha szép szavaitok, mint koszorúk, körbeveszik…
r>
r>Vecsés, 2016. június 16. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
r>
A poéta vére az maga… olyan, mint a tenta
r>És azt az ócskapiaci kalamárisban tartja…
r>Ezt nem szív pumpálja, toll, hegyével veti papírra.
r>
r>Gyertyafényben gyorsan elfárad öreg szemem,
r>Meg néha megyek én, pár falatot csak eszem…
r>Aztán újult erővel használom az eszem.
r>
r>Megjátszom minden nap az íróember jó öreg srácot,
r>Közben folytonosan viselem, az életunt álarcot…
r>Összetört álmaim, már nem kérnek új életnek pácot…
r>
r>A sötét tinta boldogságot szerez, ami a kalamárisban van,
r>Poéta leírhat mindent, álmodhat egy saját poéta világban.
r>Mosolyog is folyton a toll, mert ő írja papírra gondolatokat,
r>A poétának segít ezzel, hogy megvívja a gondolat harcokat!
r>
r>Miközben leírom a gondolatomat, a lidércem ott setteng’ folyton,
r>Meg a kezem és tollam árnyékai itt vannak, figyelnek is állandón…
r>
r>Mindig, egyszer csak megtestesül maga a nagy pillanat,
r>Verset öklend, ha nem írom… mint fuvallat, volt illanat…
r>A holdnak fénye, szinte jönne be, de lecsorog az ablakon,
r>Már hideg van kint, kabátban sem ülhettek már öreg balkonon…
r>
r>(Leoninus)
r>A gyertyám fénye persze világit, a lángja lobogva ámít?
r>A boldogság bennem van, az nem ámít, így gyertyafény sem kábít!
r>
r>Vecsés, 2016. június 15. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
r>
Hajnali harmat
r>Erdei várromokon.
r>Árva pókháló…
r>*
r>Harmatos reggel,
r>Fehérre festett mező.
r>Őzpata csúszkál.
r>*
r>Harmatos a fű
r>A még épp’ hogy dús mezőn!
r>Bárányfelhő had…
r>*
r>Harmatcseppektől
r>Nedves, ébredő füves.
r>Napkelte szárít.
r>*
r>Harmatfakasztó,
r>Kezdő hajnal hűvöse.
r>Sötétség, már megy.
r>*
r>Hajnali harmat,
r>Az elmúlásról dalol.
r>Ural; vizesség!
r>*
r>Nyújtózók a fák,
r>Élvezik reggeli fényt.
r>Harmatcsepp csillog…
r>*
r>Ködben, gyöngyharmat
r>Terül a fagyos tájra.
r>A reggel fehér.
r>*
r>Kósza napsugár
r>Csillan harmatcseppeken.
r>Ez a virradat.
r>*
r>Napfényes harmat
r>Hozta reggel vígságát.
r>Új nap felvirradt!
r>*
r>Reggel, harmatcsepp
r>Mint gyémánt tőri a fényt.
r>Napsugár szárít.
r>*
r>Homályos hajnal.
r>Fű hegyén harmatcseppel.
r>Őz, eszik-iszik.
r>
r>Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc József– íródott; eredeti Basó féle haiku stílusban.
r>
Az ősz társalkodónője…
r>
r>Ködbe burkoló
r>Időjárás érkezett!
r>Bundák, vastagok.
r>*
r>Korhadt faágon,
r>Újra lóg, köd fergeteg.
r>Hívatlan vendég.
r>*
r>Ólmos köd terül
r>Didergő tájra, fájón.
r>Fázik a szélcsend.
r>*
r>Hulló falevél.
r>Fázósan ködös éjjel.
r>Hűsek nappalok.
r>*
r>Félholt falevél
r>Szelek szárnyán utazik.
r>Ködtakarót kap.
r>*
r>Sárga falevél
r>Mosolyogva hullik le.
r>Ködben is leér.
r>*
r>Magányképletben
r>Látszhatna, árva kóró.
r>Ködben nem látni.
r>*
r>Hegytetőn, öreg
r>Tölgy büszkén áll a vártán.
r>Ködben, nem látszik.
r>*
r>Hegyre vivő út,
r>Ködfoltokkal tarkított.
r>Nagy csúszásveszély.
r>*
r>Bágyadt a napfény,
r>Mint idő ködlámpása.
r>Besötétedik.
r>*
r>Sötét éj, fátylat
r>Borít a természetre.
r>Köd is besegít.
r>*
r>Didergő hajnal…
r>Madártrillázásra kel.
r>Ködtől nem látni.
r>
r>Vecsés, 2016. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.
r>
Mélytengeri az élet…
r>
r>(leoninus)
r>Súlyos a probléma: tíz méterenként egy bar, -lefelé- a víz nyomása.
r>Négy kilométeres mélységben, már négyszáz bar a víz nyomása.
r>Nos, bizony itt kell boldogulni, mert a nyomáson nem lehet változtatni…
r>
r>Ilyen mélységben is vannak kövek, nézem az ablakon át, vannak-e vésetek?
r>Ha van, már valaki járt erre, de nem tudom, hogy ez volt-e halála vagy élete sikere…
r>Én meg az U-boot megyünk lefele, látom is egyre kisebb a halak tömege…
r>
r>Magányos az utam egy ilyen hátköznapi óceánban, csak lefelé megyek a távolságban.
r>Ha elfogy a benzinem, vagy defektet kapok, hogy jövők föl, vagy lent maradok és horkolok?
r>Álmodhatom, hogy ott vagy velem és szeretjük egymást, már nincsen is… csak egymást.
r>Hülye hangot hallok, kopognak az ablakon… lám, fölismertem óriás polip csőre az koppintón.
r>Van nálam egy kis szíverősítő, de én nem megyek ki vizes leszek, ő meg nem fér be… épp’ fürdő.
r>
r>Juj, gyorsan elsuhantam egy nagyobb szikla mellett, mintha lett volna egy lefelé-nyíl véset.
r>Ha volna külső tükröm, visszanéztem volna, a véset íritál, mintha ott volna…
r>A marha nagy polip megállt, nem jön lejjebb, mosolyos a pofája, ezzel kísér lejjebb.
r>Mernék én szeretni itt is, de nincsen, akit, nem vagy velem… ima és az öngyónás, más nincsen.
r>Eszek-e még főztődből, vagy épp’ nem vagy otthon… ha még egyszer otthon leszek! Ottlakón.
r>
r>Hetvenhat évesen, már minden lehet… még az is lehet, hogy életvégem egy rövid-akut őrület…
r>Ha a batiszkáfom meg egyszerre, hirtelen berobban, sose tudom meg, hogy meghaltam… valósan.
r>Lihegve sóhajtozok ebbe a vaksetétbe, mivel világitani nem tudok, akkut hol töltsem ily’ sötétbe.
r>Nézek, ki az ablakon, nyomásmérőm meg átkúszott a háromszáznyolcvan báron.
r>Lehet, hogy utoljára látok az égen csillagot! Mert, ha defektet kapok… gumit, itt ragasztok?
r>
r>Vizi kuckómban a legyek csak hullanak, lefelé… csoda ez, nincsen oxigénjük, csak hörögnek.
r>Ó, ha tudhatnám a polip miért mosolygott, ami láthatón gonosz és becsapós volt legott.
r>Nem tudom lefekhetek-e még, a nyári forró macskakőre, egy kóbor kutya ugathatna… dőre.
r>Ki tudja, hogy még a szemembe néz-e az élet, kényelmesen eltudom-e fogyasztani estebédet?
r>Remélek a polip nem settenkedik utánam és nem dobál sziklákkal… de itt nincs gránát, mi mással?
r>
r>(Senrjon)
r>Félek a defekttől, így bíz’
r>Nem megyek tovább, ó, lakótárs!
r>Négyszáz a bárom!
r>
r>(tíz szavas
r>Hátha még élhetek egy picikét,
r>Ha tudnám… batiszkáf sorsa végét…
r>
r>Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
r>
