Idő 
Értékelés 
Értékelés Visszavágyom majd csendes kis falumba,r>hol az esti szélben suttognak a fák,r>s lombjai között sűrű fehérségbenr>akácvirág ontja bűvös illatát.r>r>Visszavágyom majd nyári éjszakákon,r>mikor kinyílnak majd a violák,r>hisz az illatuk az orromban érzem,r>s úgy bódítja fejem ez az illatár.r>r>Nincs másik olyan hely ezen a földön,r>ahol úgy érzem, hogy nem kell semmi más,r>csak egy csöppnyi föld, mit magaménak érzek,r>s hol felbolydult lelkem oltalmat talál.r>r>Ismerek szinte minden egyes házat,r>s oly fényben úszik a júniusi nyár,r>mely beragyog mindent arany sugarával,r>mikor beköszön ablakomon át.r>r>Oly nehéz lesz majd messze menni innen,r>visszahúz minden apró kis virág,r>a madarak hangja, a tücskök cirpelése,r>amely betölti csöppnyi kis szobám.r>r>Mégis megyek. De kicsordul a könnyem,r>hiszen itt marad az a kicsi ház,r>melynek minden zuga emlékeket őriz,r>megbújva szívem roskatag falán.r>r>Csak egy darabot vihetnék magammal,r>hogy ujjamon érezzem porlós állagát,r>talán megnyugodnék, s nem jönnék már vissza,r>hiszen már minden más lesz ezután.
A rózsák is épp úgy szenvednek néha,r>mint az emberi szív, melyben mélyen ott lakikr>minden szenvedés, olyan mélyre zárva,r>hogy ne tudják többé felszakítani.r>r>Éppen úgy hullik apró harmatkönnyük,r>míg végig gördülnek szirmuk oldalán,r>átlátszó kristályként szirmukra tapadva,r>s mégis: talán a legszebbik virág.r>r>A rózsák is olyanok, akár az ember,r>ki épp úgy hullajtja lelke szirmait,r>gyöngyöző könnyként lelkébe temetve,r>hogy ne hallja senki sóhajtásait.r>r>Ők is elhalnak, mikor a szirmokr>hervadt elmúlással földre hullanak,r>s akkor ébrednek fel, mikor az eső hull,r>s águkra újabb bimbókat fakaszt.r>r>Az ember is olyan, akár a rózsák,r>csak nem látszik rajtuk, milyen súlya van,r>egy oktalan szónak, mely lelküket nyomja,r>s belülről sírva könnyet ontanak.r>r>Az ember is épp oly széppé tud válni,r>mikor a lelkében új remény fakad,r>megszépül ő is egyetlen mosolytól,r>mikor szívében újra lesz tavasz.
Mit tennél, mondd, ha minden egyes álmodr>összeomlana olyan hirtelen,r>mint egyetlen pillanat megtörő varázsa,r>s nem tudnál tenni semmit ellene?r>r>Ha a szívedben égő éltető szikrar>kialudna egy röpke perc alatt,r>s ha az ablakon besütő napfényr>melege már csak múlt emlék marad? r>r>Mit tennél, mondd, ha nem találnál többé,r>s nem marad más, csak puszta kőfalak,r>mely nem ád meleget, s hűvös némaságbanr>kellene élni minden napodat?r>r>Talán akkor majd ráébrednél végre,r>Hogy a lelkemben túl sok seb maradt,r>melyet te okoztál, és miattad vérzik,r>s hiába kötözöm, mégis ott marad?r>r>r>Talán akkor majd megértenéd végre,r>hogy te tépted széjjel minden álmomat,r>hiába vársz rám, nem találsz meg többé,r>s az üres falak már nem adnak vigaszt?r>r>Kereshetsz mást, hisz annyi minden van mégr>rajtam kívül, mely boldogságot ad,r>de úgy ahogy én, sosem tud szeretni r>senki, s benned is mély sebet fakaszt.
Mit tennél, mondd, ha minden egyes álmodr>összeomlana olyan hirtelen,r>mint egyetlen pillanat megtörő varázsa,r>s nem tudnál tenni semmit ellene?r>r>Ha a szívedben égő éltető szikrar>kialudna egy röpke perc alatt,r>s ha az ablakon besütő napfényr>melege már csak múlt emlék marad? r>r>Mit tennél, mondd, ha nem találnál többé,r>s nem marad más, csak puszta kőfalak,r>mely nem ád meleget, s hűvös némaságbanr>kellene élni minden napodat?r>r>Talán akkor majd ráébrednél végre,r>Hogy a lelkemben túl sok seb maradt,r>melyet te okoztál, és miattad vérzik,r>s hiába kötözöm, mégis ott marad?r>r>r>Talán akkor majd megértenéd végre,r>hogy te tépted széjjel minden álmomat,r>hiába vársz rám, nem találsz meg többé,r>s az üres falak már nem adnak vigaszt?r>r>Kereshetsz mást, hisz annyi minden van mégr>rajtam kívül, mely boldogságot ad,r>de úgy ahogy én, sosem tud szeretni r>senki, s benned is mély sebet fakaszt.
Öreg idő. Mi lenne, mondd? Ha szunnyadnál kicsit néha,r>S nem lepnéd be a fejemet ezüstfehéres csókkal?r>Nem ráncolnád a homlokom égig feltörő gonddal,r>s hagynál szeretni, élni még, úgy, ahogy álmaimban.r>r>Neked egy élet annyi csak, amíg a gyertya lángja lobban,r>nincsen fájdalmad, örömöd, s szíved sincs, amely dobban.r>Öreg idő. Ne siess úgy. Hagyd, hogy eljussak néhar>oda, hol gyűrött perceim hevernek halomba hullva.r>r>r>Világok múlnak. De neked pillanat csak az élet,r>nincs reményed sem álmaid. És neked feledni könnyebb.r>Ha lenne szíved tán értenéd, mért fáj úgy, ha a végzetr>úgy sodor el, hogy nem viszel magaddal semmi szépet.r>r>Öreg idő. Ne rohanj úgy. Neked egy perc csak az élet!r>De nekem múlik, nem örök. S odaát puszta tél lesz.r>Hagyd még szeretni egy kicsit, s őrizni azt, mit féltek,r>Ne siess úgy! Hisz értük kel nekem a nap az égen.r>r>r>Még hadd simítsam, arcukat mielőtt télbe érek,r>s lássam azt, hogy az álmaik elérve révbe érnek.r>Akkor tán könnyebben megyek, s nem fáj úgy, ha a végzetr>őrült viharként elsodor, hisz tudom: volt miért élnem.
