Idő 
Értékelés 
Értékelés Lehoznám néked a csillagot,r>csak nevess! Hadd lássam édes,r>ahogy a szemed felragyog,r>amikor mosolyogsz éppen.r>r>Had lássam szemed íriszénr>a fényt, ha szemedbe nézek,r>amely elvakít, s mámorít,r>még sosem láttam ily szépet.r>r>Mint az égbolt, mely felragyog,r>amikor nap süt az égen,r>úgy varázsol el engem isr>szemeid csillogó kékje.r>r>Szemedben látom a holnapom,r>és ha a szívembe nézel,r>tudod, hogy bármit megadok!r>Nem is kell sohasem kérned.r>r>Tudod: nincsenek kincseim,r>csak te vagy! A mindenem nékem!r>Lágy, andalító dallamotr>hallok, ha rám nevetsz, s félek.r>r>Féltelek, mint a gyermeket,r>ki anyjától messzire téved,r>s fáradt szemekkel kutatom,r>hol vagy most? Jöjj vissza! Kérlek!r>r>Maradj! Hisz rövid az életünk,r>s ki tudja mennyi időnk leszr>szeretni, de azt jól tudom,r>hogy én csak te érted élek.
Magyarnak születtem. Magyar a föld is,r>hol világra szült a jó anyám,r>Magyar szív dobog mellkasomban,r>ezt jelzi minden dobbanás.r>r>Magyarul tanultam olvasni, írni,r>földrajzot, geometriát,r>magyar vér folyik ereimben,r>mely úgy lüktet, s hevesre vált.r>r>Amikor arra gondolok, hogyr>hány magyar hagyta el hazánk,r>összetiporva, kétségbeesve,r>s most régen másfele jár.r>r>Mért hagyjuk azt, hogy javainkatr>más bitorolja? Hisz ki más,r>volna annyira, méltó arra,r>mint magyar fiú és leány?r>r>Magyarok vagyunk. S szerte a földönr>sok magyar csak arra vár,r>hogy magyar földön élhessen végre,r>jólétben, mint bárki más.r>r>Szeressük egymást! S fogjunk össze!r>Ne hagyjuk gyönyörű hazánkr>kapzsi becsvágynak martalékul,r>pokollá téve szép hazánk. r>r>Magyarok vagyunk, s bárhol élünk,r>a szívünk csak vissza vágy,r>ide, ahol a gyökereinketr>hagytuk, és itt várnak ránk.r>r>Ebben a humuszos feketeföldbenr>őseink, hisz a világr>lehet bármilyen, még sincs oly szép,r>mint a mi édes hazánk!
Nem is értem, mért vagyok ily szerencsétlen? Istenem!r>Állandóan elvágják az internetes kábelem.r>Mért nem figyelnek rá jobban? Örülnek, hogy nincs netem? r>Bár az övék darabolnák?.meg tudnák, hogy mit jelent.r>r>Hol a lábujjam verem be, s kékül-, zöldül rendesen,r>Hol fejemen lelek púpot, s nem tudom, hogy hogy lehet.r>Vagy éppen a kerékpárról hagyom el a nyergemetr>útközben, és nem találok senkit, aki értener>r>valamelyest ahhoz, hogy a rossz nyergemet feltegye,r>Atyaég! Most mit csináljak? Nincs már időm semmire!r>A kocsmáig rollerozva kidöglöttem teljesen,r>mire végre akadt, aki visszarakja nyergemet.r>r>Majd fűnyíró zsinórt vágok. S javítani nem merem,r>áthívom a szomszédot, hogy segítsen már énnekem.r>Segített is. Tartotta még két szál elég rendesen,r>szikszalagot és kést vittem, hogy elvágja teljesen.r>r>El is vágta. Lett is lángja! Fel is csapott rendesen!r>Utána meg úgy lefüstölt, szénné égve teljesen.r>Szegény szomszéd! Meglepődött! S le is főtt ám rendesen!r>Akkor láttam, a konnektor nincs kihúzva! Istenem!r>r>Aztán jött a zöldséges, hogy karfiolt hoz énnekem,r>nyitva maradt a kiskapu, és hirtelen ott terem.r>Csókolgatna, hízelegne, még csak ez kell énnekem!r>r>Nem volt még ma elég bajom? Mit vétettem, Istenem?r>r>Másfél mázsás hústorony, és összenyálaz hirtelen,r>hagyjon békén! Mondom néki. Nem kell nékem senki sem.r>Tegye le az asztalra, és hátráljon ki csendesen,r>tolja el a nyálas képét, még mielőtt elverem.r>r>És a napnak nincs még vége. Kikészültem teljesen!r>Esküszöm, most úgy elbújok, hogy nem lel meg senki sem!
Tudom, hogy egyszer eljön majd az óra,r>mikor megcsap majd a hideg tél szele,r>márvány fehérre színezi az arcom,r>s ajkamra hűvös fagycsókot lehel.r>r>Hideg széllel süvít, sikong majd mellettem,r>s hófehér lepellel borítja fejem,r>nem kímél már meg, akárhogy is kérném,r>bárhogy is nyújtanám reszketeg kezem.r>r>Ifjúságom mára már csak édes emlék,r>amely minden nappal egyre kevesebb,r>s úgy mossa majd el az idő múlása,r>mint a patakvíz a homokszemeket.r>r>Én még akkor is, ott is azt remélem,r>hogy megváltást hoz majd egyszer énnekem,r>minden perc, amely úgy marad meg bennem,r>mint a legdrágább ajándék nekem.r>r>r>Nem bánok semmit. Az egyetlen mit bánokr>csak, hogy nem lehettem mindig ott veled,r>amikor fáztál, hideg pusztaságbanr>s tudtam, hogy félsz és mennyire remegsz.r>r>Kiáltanék. De nem jön hang a számonr>úgy hal már el, mint néma intelem,r>mely hozzád száll most és, sűrű könnyes álmokr>kínjai között múlik el velem.
Anyám keze erős és kérgesr>volt egykor, s munkától eres,r>s mégis, olyan gyöngéden simítottar>fáradt kezével mindenem.r>r>Esténként, mikor hozzá bújvar>meséket mondott énnekem,r>úgy ölelt! Olyan szeretettel,r>ahogy nem tud más senki sem.r>r>Sosem mondta mennyire fáradt,r>s amikor éppen nevetett,r>szeme kékjében csillagokkéntr>ragyogtak könnyes gyöngyszemek.r>r>Istenem! Milyen boldog is voltam!r>Pedig nem volt más semmi sem,r>csak néhány boldogan eltöltött óra,r>mely ma is feldereng nekem.r>r>Valahol mélyről, messzi múltból,r>s úgy járja át most mindenem,r>hogy beleborzongok, milyen szép volt,r>pedig oly rég volt, Istenem.r>r>Azóta megtört. Oly törékeny.r>S olyan gyönge a két keze,r>Mégis annyira jólesik most is,r>amikor néha átölel.r>r>Tudom, az idő olyan véges,r>s nem lehet mindig itt velem,r>de nekem mégis, oly erőt ád,r>ha fáradt kezével átölel.r>r>Most tűnődöm: vajon épp úgy érezr>az én két drága gyermekem?r>Ahogyan én, hisz nincsen másom,r>csak ők! Hiszen ők a mindenem!
