Idő 
Értékelés 
Értékelés Csendnek örültem…
r>
r>Tavasszal a szép megújhodásnak örültem,
r>Nyáron a barnító napsugárnak örültem,
r>Ősszel a színkavalkádok örültem,
r>Télen hidegnek, hónak is örültem…
r>
r>Tavasszag egy jó kis románcnak örültem,
r>Nyáron az együtt strandolásnak örültem,
r>Ősszel, lelkem szelek szárnyán… örültem,
r>Télen, testem jégen csúszkált… örültem…
r>
r>Minden évszakban voltak viharok, de örültem,
r>Minden évszakban voltak szép napok, de örültem…
r>
r>Tavasszal hallgattam lelkem megújhodásának zaját, örültem,
r>Nyáron alálltam, hallgattam a pára kapunak zaját, örültem,
r>Ősszel szélvihar elsodorta sityakomat, nevetve örültem,
r>Télen ritka hóviharban sétáltam egy jó nagyot és örültem…
r>
r>A lelkem, csendben volt, de velem volt én meg csak örültem,
r>A lelkem nem üvöltözött, csendben jött, ennek örültem…
r>
r>Manapság már a világ... lelkem is megbolondult, rájöttem, ennek nem örültem,
r>De hiába, mert észrevettem, hogy régi fájdalmakat énekel… nem örültem.
r>
r>Vecsés, 2020 május 9. – Kustra Ferenc József – íródott: önrímesben.
r>
Már a Hold is csak az udvarban, kertben pásztáz,
r>Szobám ablakán nem jő be, engem nem rámáz…
r>Ez nekem nagy-nagy hiány, a lelkemnek ádáz.
r>
r>Ülök a kis asztalnál a papír lap üres, de a toll tentás,
r>Én már rónám a sok-sok sorokat… teát iszok, az jó mentás…
r>Hold! Éppen rólad akartam írni… Nekem a fényed, legendás.
r>
r>No, de csendben összeszedem én magamat
r>Nézem a kertben a fényjáték-árnyakat…
r>Tenta lecseppen, így jelzi a vágyakat.
r>
r>Ha nem jöttél be szobámba, megnézem a kerti árnyjátékodat.
r>Hold! Jól játssz nekem, az egy-szál közönségnek, pazar pantomimokat…
r>Nézem előadást… csepeg a tenta, a sok árny szinte riogat.
r>
r>Kár, hogy egyedül vagyok, de én azért, neked, tapsolok!
r>Hold! Mestere vagy a szakmádnak, ámulva elalélok…
r>Írásban örökítem, hátha örülnek az olvasók…
r>
r>Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József
r>
Hétköznapi pszichológia…
r>
r>(Bokorrímes – önrímes)
r>A jó és párban együttélés, kemény együttműködés kérdése…
r>Mai társadalomban legfontosabb talán, szeretet kérdése…
r>
r>Vecsés, 2022. május 21. – Kustra Ferenc József – a szakmámból kifolyólag írtam… ott mindig beigazolódott! (Se rövidebben, se hosszabban nem lehet összefoglalni…)
r>
(3 soros-zártükrös trió)
r>Szélvihar, öt ujjal tépdesi az erdőt,
r>Döntené a sziklát… de nem éri át őt...
r>Szélvihar, öt ujjal tépdesi az erdőt.
r>
r>Hűsége töretlen, minden évben visszatér,
r>Elmeséli nagy hangon, téli nyugvás mit ér…
r>Hűsége töretlen, minden évben visszatér.
r>
r>Most, hogy megjött, vasaltsarkú, döngő léptekkel,
r>Egyből dühöngött, nem törődött erényekkel…
r>Most, hogy megjött, vasaltsarkú, döngő léptekkel.
r>
r>*
r>(HIAQ duó)
r>Kimérten, csak döng a
r>Lépte, szűzies mosollyal.
r>Fegyvere; a vadság.
r>*
r>Erdőnek könnycseppje,
r>Megsokasodva hull égből.
r>Ez; zuhé fergeteg.
r>*
r>
r>(Septolet)
r>Templom-szerelem
r>Tisztáson;
r>Itt is ijedelem!
r>
r>Nyavíkolva bokor alatt,
r>Ott sündisznócsapat.
r>Gondolatok... elhallgat!
r>Összehordtak, hetet-havat…
r>
r>Vecsés, 2019. április 26. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
r>
Jeges a hajnal,
r>Ködfátyol-bajjal.
r>Trén-ló reszketve fázik.
r>Orosz… orgonán játszik.
r>
r>Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
r>Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
r>Sok az orosz rohamozó,
r>Lépése nem rogyadozó...
r>Aknavetős zárótűz,
r>És nehézágyú-sortűz.
r>
r>Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
r>Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
r>Behallik a hó reccsenés,
r>Itt biz' nincsen víz csöppenés.
r>
r>Kintről hallani a hó roppanást,
r>Bent át kell élni az álmodozást.
r>Abba kéne már hagyni mocorgást.
r>
r>Kis elalvás…
r>Kis álmodás…
r>Priccsnyikorgás.
r>
r>Orosz oldalról máris lőnek,
r>Kiket eltaláltak hörögnek.
r>
r>Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
r>Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
r>Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
r>Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
r>Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
r>Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
r>Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
r>Mert, még van itt a derékig érő hó…
r>
r>Végtelen hómező hímjén állok,
r>Látom, nem létező padkán várok,
r>Itt várni valamire... az átok.
r>
r>Kellenének magyaros sült hús szeletek.
r>A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
r>Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
r>Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.
r>
r>A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
r>Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
r>Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
r>Mind benne szorultak a nagy jégakolba...
r>
r>Egy pillanat csak az élet.
r>Az előbb láttam, hogy nevet.
r>Most-már épp’ halálba megyen…
r>
r>Az otthon emléke a vastag hóban hever,
r>A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.
r>
r>Hideg a hajnal,
r>Hideg az alkony…
r>Frontharcos lába már megfeketedett,
r>A halál szerint: éltél már eleget?
r>
r>Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
r>Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
r>*
r>Lét homokóra
r>Itt, sokaknak befagyott!
r>Már, örök idők…
r>
r>Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!
r>
