Valentini János festményéhez.<br><br>Szalmaágyon fekszik a lány félkönyéken,<br>Barna szép feje nyugszik a tenyéren.<br>De szemei nem nyugszanak; az ágy végén<br>Ott révedeznek egy ifju hangszerén.<br><br>Féloldalt ül az ágy végén a legényke;<br>Ám az nem baj, hogy rongyos a kabátja,<br>De a szive és szemei tiszta fénybe<br>Föllángolnak ahogy a leányt látja.<br><br>S féloldalról amint nézi mosolyogva<br>A leány figyelő arcát, keblét, nyakát;<br>Ujjaival a gordonkát fölhangolja<br>S adja lágyan epedő szivük dalát.<br><br>Hol a müvészet és önzetlen szerelem<br>Árasztja el a szép ifju sziveket,<br>Itt a kis szobán át süt a nap melegen<br>És reájuk egy ujvilág fölnevet . . .

Tavasz van már, tavasz;<br>Pacsirtaszót hallok.<br>Szólnak a szegedi<br>Színházban a dalok.<br><br>Kiss Ferencet hallom<br>Déri Rózsi mellett,<br>Dalok, gyönyör árja<br>Tölti be a termet.<br><br>Látom s hallom őket<br>A falu rosszában,<br>Feltünik, mint cédrus<br>Tapsok viharában.<br><br>Művész! - Te vagy szépnek,<br>Jónak életfája,<br>S alakitásaid,<br>Lelked koronája.<br><br>Hangod és dallamod<br>Szivünkbe cseng lágyan,<br>Miként pacsirtaszó<br>Fenn a napsugárban.<br><br>Blaha Lujza kora<br>És Tamássi óta,<br>Ilyen Göndör Sándor<br>Nem volt még azóta.<br><br>S rólad, oh nagy művész,<br>Hogy igy elmélkedem,<br>Fogadd szivből jövő<br>Dalom, üdvözletem.

A művészet iránt érzett<br>legkedvesebb tiszteletem jeléül.<br><br>Láttam Blaha Lujzát,<br>Budapesten láttam,<br>S hallottam énekét<br>Sok szinjátékban.<br><br>Alakitásai<br>S csengő, ékes szava;<br>Természetes gyöngy volt<br>Minden mozdulata.<br><br>És most a szegedi<br>Szinházi deszkákon<br>Mintha őt hallanám,<br>S Déri Rózsit látom.<br><br>Látim s hallom őtet,<br>Vidám kedélyével;<br>S természetes bájos<br>Elevenségével.<br><br>Déri Rózsi méltán<br>Blaha Lujza párja,<br>A szegedi szinház<br>Dalos pacsirtája.<br><br>Oh gyönyörrel játszó<br>Művésznő-asszonyom!<br>Fogadja emlékül<br>Üdvözlő szózatom.

Délibábos róna vidék!<br>Te szép táj, ismersz-e még? . . .<br>S te kis patak, hol fölötted<br>Ma is játszik,<br>Ragyog a nap, kék az ég.<br><br>Lelkem tükre vagy te ma is,<br>Miként voltál egykoron,<br>Számtalanszor fürödve itt<br>Habjaid közt<br>Lettem én veled rokon . . .<br><br>Hogy ki földje ez a táj itt?<br>Mellékes velünk szemben.<br>De az érzés, a vonzalom<br>Él közöttünk,<br>Ez beszél százszor szebben . . .<br><br>S ti zöld mezők, lombos erdők,<br>Ismertek még engemet? . . .<br>Azt a fiut, aki egykor<br>Itt élt, játszott,<br>Pillangókat kergetett? . . .<br><br>Emlékszetek ti magas fák,<br>Egykor annak idején!?<br>Varjufészket, vércsefiat<br>Zsákmányoltam<br>Sudaratok tetején . . .<br><br>Erdő, mező, virágos rét!<br>Kismadárkák éneke,<br>És köszöntelek benneteket,<br>Szülő anyánk<br>Rég nem látott gyermeke! . . .<br><br>Ah, te vagy közöttümk! . . . - szól az erdő<br>Te vagy rég nem látott testvérünk? . . .<br>Hogy te tőlünk egykor bucsut vettél<br>Őseink beszélték ezt nekünk . . .<br><br>Tavaszon át a langyos szellővel<br>Beszélték ezt a kék ibolyák,<br>A gyöngyvirág és a liliomok,<br>A szegfük, rózsák és orgonák . . .<br><br>Lásd, mi mind itt vagyunk, de hol valál<br>Te, aki minket ugy szerettél?<br>Jer keblünkre s mond el élményid<br>Amióta tőlünk elmentél . . .<br><br>Élményim és szenvedésimet,<br>Virágaim! - oh ne kérdjétek! . . .<br>Egy iszonyu orkántól üzetve<br>Futottam, csakhogy ideérjek . . .<br><br>Élményim? - jobb, ha el nem mondom,<br>Mert ti ha azokat tudnátok,<br>Hogy emberek közt mily pusztulás van?<br>Ti mind könnyekre fakadnátok . . .<br><br>Most, hadd élvezze hát szomjas lelkem<br>Dus kelyhetek édes illatát:<br>Hadd feledjem el e pillanatban<br>Ezt a nagy . . . világtragédiát . . .<br><br>1915. május 16.

Régen, nagyon régen bucsuztam el tőle,<br>Azóta még hirt se hallottam felőle.<br>Haj pedig beh sokat gondoltam reája,<br>Amióta megkezdődött életemnek<br>A kálváriája . . .<br><br>Sok-sok idő tünt le azóta mögöttem,<br>És ime, mit látok! - való ez, vagy álom? . . .<br>Az iskolánk, melybe egykor jártam én,<br>Csak romjait látom . . .<br><br>Fölmegyek, megállok a romok tetején,<br>Ahol egykor mi voltunk itt ezek helyén:<br>Én és társaim - itt voltak a padok,<br>Itt ültünk mi együtt, ahol ma már itten<br>Csak én magam vagyok . . .<br><br>A leányok padja itt volt átellenben,<br>Az ablakok mellett a fiukkal szemben;<br>S az ablakon által ki-ki nézegettünk<br>Az erdőre, rétre, hol tanulás után<br>Játszadozva mentünk.<br><br>Rég volt, hogy mi együtt játszadoztunk itten,<br>Azóta már nagyon megváltozott minden;<br>Itt e romok körül, régi tölgyek, nyárfák,<br>Kiirtva mind és helyüket már ujak,<br>Fiatalok állják . . .<br><br>S amott, ahol egykor halastó volt régen,<br>Magas füzek állnak ott az erdőszélen;<br>S a Szentjános-szobor a nagy változással,<br>Az is eltünt onnan, nem törődtek vele<br>Nem pótolták mással.<br><br>De én e romokat még el nem hagyhatom,<br>Jó tanítóm szavát vélem, hogy hallgatom;<br>Gyermekeim tanuljatok! - szólott eképp,<br>Amit itt tanultok, kinn az életben majd<br>Hasznát veszitek még . . .<br><br>Szólt és rámutatott egy könyvnek lapjára,<br>Ez vezet bennünket, a betü fáklyája! . . .<br>S e világnál én is elmondhatom bátran,<br>Sok küzdelmek, gáncsok között a helyemet<br>Mindenkor megálltam.<br><br>De még itt nem végződik az én életem,<br>Száguld a jövőbe, tova képzeletem;<br>S látom, miként halad ott egy uj nemzedék,<br>Ahol már a régi, ledült iskolának<br>Uj állja a helyét . . .