A vén Tisza vallott nekem<br>Egy csendes holdas éjjen,<br>Hangot hozott a lágy szellő<br>S én ott álltam kevélyen<br>Egy csendes holdas éjjen.<br><br>Horkant a város messziről<br>Mordult a sok vak ablak<br>S a Tisza lágyan suttogott<br>Dala kélt minden habnak,<br>S mordult a sok vakablak<br><br>" Két karom lágyan átölel<br>Aludj, aludj el keblemen,<br>Sehol nem lesz ilyen álmod<br>Én eltakarlak csendesen,<br>Aludj, aludj el keblemen."<br><br>De aztán hajnal pirkadt fel,<br>És megkondult egy vén harang,<br>S én ott álltam Isten előtt.<br>Lekopva rólam pénz és rang,<br>És kongott a lélekharang.

A kertünkben eldugva<br>Isten tudja, hogy mióta,<br>Állt egy öreg, kedves, lombos,<br>Évszázados nagy diófa<br><br>E vén fának árnyékában<br>Ringott bölcsőm reggel este,<br>És e vén fa hűs árnyékát<br>Lelkem sokszor felkereste.<br><br>Egyik reggel felébredtem<br>Fejszecsapások zajára,<br>Felébredtem az öreg fa<br>Búcsúztató jajj szavára,<br><br>Az én öreg diófámat<br>Vágták, vágták fejszékkel,<br>S én ott álltam a sírjánál<br>Összetörve, sok emlékkel.<br><br>Másodéve arra jártam,<br>S láttam, hogy a vén fa sírján<br>Egy csemete nőtt ki újból<br>Kis levél is volt az ágán:<br><br>Mert az élőt, mert a nagyot<br>Kidönteni sosem lehet<br>Újra lesznek, újra nőnek<br>Élet adó zöld levelek,<br><br>Előbbinek sírhalmán<br>Újra fakad, újra éled,<br>Az a titkos szent valami<br>Amit úgy hívnak, hogy: "Élet" . . .

Egyszer alkonyatkor tudom, szembe jött a rögös úton<br>Szembe jött a rögös úton lépegetve kevélyen,<br>Egy vén ember egy kabátban, semmiféle más ruhában,<br>Hangja mint az orgonáé szépen szólott és mélyen<br>Fátyol takarta az arcát:<br>Hol van, kérdé, a mennyország?<br><br>Elmenőben voltam éppen, álltam a temetőszélen,<br>Álltam a temetőszélen, furcsa, meglepett voltam.<br>Aztán bátran reá néztem, temetőbe vitt a léptem,<br>Megálltam egy sírhalomnál, és azután így szóltam:<br>Látja e sírt? Látja ember?<br>Látom, mondta, itt a szender.<br><br>Mennyországba nem tud jutni, oly messze van nem is tudni<br>Oly messze van van nem is tudni létezik egyáltalán?<br>De itt fekete rögökön elaludhat mindörökkön<br>Nyugalma lesz örökké itt. Nem ezt keresi talán?<br>Reá néztem, álltam, vártam,<br>Szólt az öreg: "megtaláltam" . . .<br>

Napsugár játszva hinti be a földet<br>Pajkos sugara álmodókat dönget<br>Rügyeket fakaszt és álmokat űz el.<br>Mesélni kezd és igazságokat mond,<br>Aranyos termést, boldogságokat ont,<br>Rügyeket fakaszt és álmokat űz el.<br><br>Emberek halnak, emberek születnek,<br>Istenek halnak, s megint újak lesznek<br>Örökké forog, változik a világ.<br>Házak épülnek, kunyhók beomlonak,<br>Rekedt fadobon riadót dobolnak<br>Örökké forog, változik a világ.<br><br>Aztán köd omlik szürkén le a földre,<br>Izzadt vércsepp hull a megáldott rögre.<br>És sírva húzzák a ködharangokat.<br>Vér, dac háború, mozdul megint a föld,<br>Gyermek-simító apa-kéz fegyvert tölt<br>És írva húzzák a ködharangokat.<br><br>Azután vége. Nagy nagy ölelésbe<br>Igaz örömbe, boldog reménységbe<br>Omlik egymásra magyar, német, angol.<br>Virrad az élet. Divat, meztelenség,<br>Csókos ölelés, bolond fesztelenség<br>S a csókok felett a halál barangol.<br><br>Elmúlt a vész, és kinyílt minden virág,<br>Tobzódik a keserves világ,<br>Valóra válnak a lefojtott álmok.<br>Csillogás, pompa, bőrze, bank, szerencse,<br>Nem kell Istennek fenséges kegyelme<br>Valóra válnak a lefojtott álmok.<br><br>Napsugár játszva hinti be a földet,<br>Pajkos sugara rügyecskéket dönget<br>(És mégsem, mégsem, mégsem szállnak imák!)<br>Valóra vált az Isten mondás: "Igen<br>A gép forog és az alkotó pihen,"<br>És süllyed, süllyed, süllyed el a világ.

Halálom után a harmadik napon<br>A mennybe mennék, ott állna a trón<br>És az Úristennek fensége előtt<br>Görnyedő háttal szólnék bűnbánón:<br><br>Születtem.<br>Sorsom világra hozott,<br>Parány lettem én, és égi szemek<br>Követtek végig földi utamon<br>S követnek most is, amerre megyek.<br><br>Bűnös voltam én, Istenem, bűnös.<br>Nem hulltam térdre senki előtt sem,<br>Pedig éreztem minden éjszakán<br>Nagy utat szántál Istenem nekem.<br><br>Nézz rám Isten, és látsz egy parányt<br>Aki a földön élni nem tudott,<br>Aki felhők közt viharral játszott,<br>S akinek drámai szerep jutott.<br><br>És Isten szava kegyelmet adna,<br>Igazat, szépet, boldogat, nagyot,<br>Mert tudja ő is, és tudja mindenki<br>Hogy bűnös voltam, mert:<br>Ember vagyok!