Mikor a szív újra érez...<br><br>Szív hét lakatnál,<br>kulcs rég sötétbe veszett.<br>Most mégis nyílik.<br>*<br>Csöndes kopogás,<br>idegen, ám ismerős.<br>Remeg már zár is.<br>*<br>Rozsdás zár reccsen,<br>egy érzés óvatosabb...<br>Belép és marad.<br>*<br>Szívem ajtaja<br>nyílik, mint sosem előbb.<br>Valaki belép.<br>*<br>Azt hittem, nem lesz<br>de lám, a fény visszatér.<br>Régi sötétre.<br>*<br>Nem hittem többé,<br>de ő máshogy érkezett.<br>Nem tört, csak várt rám.<br>*<br>Érzés közeleg, <br>nem kérdez, csak ott marad...<br>Ajkam nevét súg.<br>*<br>Szívem rég hallgat,<br>de most a csend közepén. <br>Valaki beszél.<br>*<br>Lakatról lakat<br>hullott - és nem félek már!<br>Újra szeretni.<br><br>Siófok, 2025. április 19. -Gránicz Éva- Írtam: Senrjú csokorban

Piroslik bár az alma héja szépen,<br>Belsejét féreg rágja, csöndes mélyen.<br>Bár kívülre ékes, a látszat csalóka,<br>Egy láthatatlan métely belülről pusztítja.<br><br>Így van az ember is e zord világban,<br>Félelem marcangolja, rejtve magányában.<br>Ha nincs, ki mellé álljon, ki segítő kezet ad,<br>A fájdalom még mélyebb, s a lelke megroppan.<br><br>Az ember elvész: magára maradva,<br>Reménytelen a sorsa, s minden egyes napja.<br>Tanácstalan bolyongás csapdájában van,<br>Keresi az utat, de nem leli magában.<br><br>S már-már feladná, hogy van mégis kiút,<br>Mikor a remény fényes sugara érkezik az út.<br>Nem ereszti, ha rálel egyszer,<br>Erőt nyer általa, s új útra léphet mégegyszer.<br><br>Siófok, 2025. április 8. -Gránicz Éva

Az est láthatatlan érkezik,<br>Csendben suhan, mint hűvös szél,<br>Árnyékba vonja perceink,<br>S a fény lassan szárnyra kél.<br><br>Sötét palástját kitárja lágyan,<br>Csillagok gyúlnak fent az égen.<br>Holdfény játszik tó tükrén bátran,<br>S álmodik a világ, szépen.<br><br>Láthatatlan árnyak ölelnek,<br>Egy bagoly visít a csendben élesen,<br>Az utcák néma dallamot zengenek,<br>S az est mesél a csillagfényben.<br><br>Szívem is nyugszik, elpihen lassan,<br>Vágyak alszanak, gondok némán,<br>Álmok szövik szelíden, halkan,<br>Az éjben rejlő csend titkát.<br><br>Hajnalfény bontja majd a fátylat,<br>Ám most még őrzöm az est hangját,<br>Míg a világ pihen, álmodozgat,<br>Az éj csendben rám borítja magányát.<br><br>Siófok, 2025. március 31. -Gránicz Éva

Van nekünk egy maci cicánk,<br>szürke, dundi, igazi mókás.<br>Pocakja nagy, bajusza kunkor,<br>ha leesik, csak néz: Ez most komoly?<br><br>Ha lépeget, ring a hasa,<br>olyan, mint egy kis plüss panda.<br>Próbál ugrani? Hát az móka!<br>Kb. két centi magasra... aztán, puff a padlóra!<br><br>Á, ez bizony nem neki való,<br>inkább gurul, az sokkal hatásosabb show!<br>Néha kísérel egeret fogni,<br>de inkább csak leül, és kezd bámulni.<br>Jöjjön ide az az egér,<br>én megvárom, míg magától ideér!<br><br>Ha elfárad, elterül elég gyorsan,<br>szundít egy nagy tál ropogósban.<br>Te nem is cica vagy! - kis gazdi mondja.<br>Maci cica ásít: Hát persze, Király vagyok, na!<br><br>Siófok, 2025. március 2. -Gránicz Éva

A tatamin állok, itt kezdődik az út,<br>minden lépés, minden dobás egy újabb tanúbizonyság.<br>Ez több mint sport: ez az életem része,<br>erő, önuralom, tisztelet mind belém vésve.<br><br>Minden izmom dolgozik, feszül és tanul,<br>a testem formálódik, de az elmém is alakul.<br>Kitartás hajt, ha elfáradok,<br>mert a judo megtanít: soha ne add fel, harcolj!<br><br>Az esések nem kudarcok, csak leckék,<br>minden talpra állás egy újabb győzelem bennem,<br>a fájdalom is tanít, a csend is beszél,<br>és minden küzdelemben önmagamat ismerem fel.<br><br>A kedvencem? A belső combdobás,<br>egy mozdulat, ami pontosságot és időzítést kíván.<br>Egy pillanat, és az ellenfél súlytalan,<br>de a valódi erő belül van, láthatatlan.<br><br>Ez a világ legjobb sportja, kétségem sincs benne,<br>nem csak a testet edzi, de formálja a lelket.<br>A judo az út, amin napról napra járok,<br>és minden egyes küzdelemben egyre erősebbé válok.<br><br>Siófok, 2025. február 25. -Gránicz Éva –