Halkan lép az ?sz,<br>Csetres a mezei út.<br>Szürke köd pancsol.<br><br>Zúzmarás fákon<br>Széttörik a napsugár-<br>Szilánkos reggel.<br><br>Párás tó tükrén<br>Kopottas árnyék csillan,<br>Dermed? id?.<br><br>Harmatos sz?l?<br>Lehajló venyigéken,<br>Édesded teher.<br><br>Határ kebelén<br>Szundikál a vetett mag,<br>Tavaszt álmodja.<br><br>?sznek zamata<br>Már gyümölcskosárban van-<br>Ízharmónia.<br><br>Ágak közt a szél<br>Végigsuhan csendesen.<br>Mint bennem a múlt.

Aki reggel leveri a harmatot,<br>S öntözi meg véle virágok szirmait,<br>Szebbé tenné szűk szemű hajnalod,<br>Feltárná előtted az éjszaka titkait!<br><br>Akinek kávéillat kíséri lépteit!<br>S nyikorgó cipőben sietve odébbáll,<br>Ki mindennap felveszi súlyos terheit,<br>Mi az esti imával végre tovaszáll!<br><br>Az angyalok helyett is vigyázza álmod!<br>Minden óhajtást teljesíteni vágy,<br>Ne kelljen célja vesztetté válnod,<br>Én csupán az vagyok, aki álmodik tovább!

Ha pillangó lennék, feletted repdesnék,<br>a virágos réteken lépteid keresném,<br>pitypang-koszorúdra szállnék, a fejed tetejére,<br>és néha, hogy megérints; a kezed-tenyerére.<br><br>Ha szellő lennék, a bőröd simogatnám,<br>a hajad közt járnék, s az ajkad csókolgatnám,<br>kebleid közt suhannék a hasad hajlatáig,<br>az éjszakán át a vágyad hajnaláig!<br><br>Ha kósza felhő lennék a zivatar után,<br>s rohannék a réten feletted sután,<br>minden egyes esőcsepp a szádra hullna,<br>olyan lenne, mintha az ég néha megcsókolna!

Üres tekintet, rideg falak,<br>szívek helyén jéghideg szavak.<br>Mert ma az igazság nem több jelszónál,<br>s az értelem elvész a hangzavar torkánál.<br><br>Páncél lett az ember arca,<br>mosoly helyett maszkot tartva.<br>BECSÜLET olcsó, hazugság drága,<br>eladva lelkünk a pénz oltárára.<br><br>TISZTELET rég elhagyta e földet,<br>az emberek gázolnak, tipornak, törnek.<br>SZERETET? Csak szó, mit hirdetnek,<br>de tettek nélkül üresen rebegnek.<br><br>De ott, a hamu alatt parázs lobban,<br>egy szív, mi nem hajlik meg nyomorban.<br>REMÉNY szól csendben, lágyan, halkan:<br>Nem veszhet el minden a zajban!<br><br>Mert jön egy nap, mikor felébredünk,<br>nem falakat húzunk, hanem hidat építünk.<br>Hol szavak nem sebeznek, csak gyógyítanak,<br>hol az emberek emberek maradnak.<br><br>Hazugság elolvad, mint dér ha a Nap felkel,<br>mert az igazság nyomtalanul nem tűnik el.<br>S ha eljön az idő, mikor a szív újra szól,<br>szeretet lesz az úr, s eltűnik minden, mi rút és komor!<br><br>Siófok, 2025, február 6. -Gránicz Éva

Bús melódiát sír a hegedű,<br>a rossz kunyhók falán átsüvít a szél,<br>cserzett arcú élet már réges-rég keserű,<br>s a szürke felhőkből szakad a tél.<br><br>Korcs kutyák vonyítása messzire száll,<br>rongyos életük telítve vágyakkal,<br>s a fejszék koppanása meg-megáll,<br>míg a fateknő megtelik álmokkal.<br><br>Juharfa darabja a tűz előtt henyél,<br>mellette egy rajkó a pirítóst várja,<br>egy öreg cigány történetet mesél,<br>s pipafüstöt ereget mellette párja.<br><br>A tábortűz körül pezseg a vér,<br>az almabor most friss nedű,<br>öreg prímás egy vénembert kísér,<br>bús nótát sír halkan a hegedű.