Hétköznapi pszichológia… SMS -ben! <br> <br>Megérkeztem, indulok hozzád, de velem majd ne ingerültösköggyé… <br>Ha lehetne, akkor inkább jó nagyon örömmel hülyéskedösköggyé… <br> <br>Ha lesz vacsora, pörkölt-nokedli, föltétlen hagyományoskodoljá… <br>Utána meg szeretnék egy nagy sört, hogy pótlón sörösködhessek hozzá… <br> <br>Képzeld a munkát rendben elintézgettem, pénzecskét keresgetőztem… <br>Megyünk is ügyvédecskéhez, pénz nuku, jó becsapáskodtak engem… <br> <br>Gyereket is fektesd le időben, adja neki kenyeret…pálinkásocskást! <br>Te készülj, pörkölt után téged eszlek... előtte lefele gyors ruházkodást! <br> <br>Vecsés, 2025. szeptember 27. – Kustra Ferenc József <br>

Álmomban lebegve árny-fény voltam <br>Ez ellen bizony én nem harcoltam… <br> <br>Árnyam voltam és igy erre is még emlékeztem, <br>De jött a viharos szellő, törölni emlékem… <br> <br>De júj, megszólalt a mobilban a jelzés <br>Így viharos szellő tűnt’… nem is volt törlés. <br> <br>Vecsés, 2025. augusztus 16. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként. <br>

[pamflet]<br> <br>Egyazon világban bolondok és bölcsek,<br>egy földön éltek, mint a hegyek és völgyek.<br>Egymást erősítve alkottak ők párost,<br>így hozták létre a ma ismert világot.<br> <br>Teltek és múltak a történelmi évek,<br>az időtől a bölcsek sem lettek szépek.<br>A bolondok okoskodtak néha olykor,<br>kacagtak is a bölcsek rajtuk, jó sokszor.<br> <br>A bölcsek bolondoztak néha a szóval,<br>a nép elhalmozta őket minden jóval.<br>Ám voltak bolondok, kik irigyen nézték,<br>arcukra fagyott a vigyorgó kevélység.<br> <br>A király bolondja volt mindegyik aljas,<br>ostoba tányérnyaló, vakbuzgó talpas.<br>Fejüket összedugva eszüket űzték,<br>miként is álljanak bosszút a bölcs csürhén.<br> <br>- Álljunk a király elé, mondjunk verseket! -<br>Így szól erre a főbolond: - Az nem lehet!<br>A bölcsek izmosak a kimondott szóban.<br>Törjétek fejetek ti ostobák, jobban!<br> <br>Használjátok a fejetek, bolond barmok,<br>ha ellenük valaha győzni akartok!<br>Saját pályánkon kell megvívni a csatát,<br>azt a sok nagyokost kell hozzánk csalni át.<br> <br>Erőben, elszántságban mi vagyunk jobbak,<br>s bátrabbak mint a vén, nagyagyú félholtak.<br>Lássuk, ki is használja jobban a fejét?<br>Legyen az ősi föld elhagyása a tét.<br> <br>Végül is a tétben egységre jutottak,<br>nekiveselkedtek hát a feladatnak.<br>- Nos, ha oly bátrak és okosak a bölcsek,<br>lássuk, ahogy aggyal a kapun betörnek.<br> <br>Röhög a főbolond, ki ezt kiagyalta,<br>bolondok közt is gaz, ármánykodó fajta.<br>- Menjünk királyunkhoz, legyen Ő a bíró,<br>ki bolondok közt a hatalommal bíró! -<br> <br>Előadják sunyin, mélységes keservük,<br>áruló bölcseknek, mi is titkos tervük: <br>Aláásni gyáván királyuk hatalmát,<br>versekkel zavarva népének nyugalmát.<br> <br>- Mi királyhű hívek, - szólal a főkolomp -<br>mi fogjuk óvni a trónt: az összes bolond!<br>Kihívjuk majd vetélkedni a sok bölcset,<br>a vesztes elhagyja a királyi földet.<br> <br>Bólogat a király, - Úgy legyen hát! - monda.<br>- Menjen tüstént a fő-okosért egy szolga!<br>Hozzák menten elém, hadd lám csak a gyávát,<br>ki ily aljas módon kijátssza királyát.<br> <br>Rohan a szolga, papucsát is elhagyva,<br>szalad házról-házra a bölcset kutatva.<br>Alkonyodik már, mire végre megleli,<br>félholtan pihegve így könyörög neki.<br> <br>- Kövess jó uram, a palotába menten,<br>mert különben fejem bizonyost elvesztem!<br>Haragos a király, látni akar téged,<br>reggeltől hallgatja a bolond beszédet.<br> <br>A trónteremben habzik a király szája,<br>dühöng, csapkod, miközben a bölcset várja.<br>- Hogy merészelted megváratni királyod?<br>Ki vagy te senki? - már beléptekor ráront.<br> <br>- Lázítod a népem holmi gaz versekkel?<br>Koronámra törsz, nagyra tartott eszeddel?<br>Lássuk csak, mire mész e hatalmas gőggel,<br>ha bolondjaim sem bírod majd erővel.<br> <br>Halljad hát szavamban a királyi törvényt!<br>Bolondjaim nem tűrve az agyas önkényt,<br>párbajra hívnak fel reggel minden bölcset,<br>és tétként: a vesztes elhagyja e földet!<br> <br>Íme a feladat, mi a párbaj tárgya.<br>Egy nagy tölgyfakapu vezet a kincstárba,<br>ezt kell majd, pusztán fejetekkel kinyitni.<br>Nem lehet magatokkal semmit se vinni!<br> <br>Szólottam hát, s van-é valakinél kérdés?<br>- Nincs uram - szólott a bölcs - pusztán egy kérés.<br>A kapun ne legyen rajta a vaslakat,<br>ésszel emelni nem arányos feladat.<br> <br>- Rendben! - bólintott a király nagy kegyesen -<br>reggel mindegyikőtök legyen ott helyben.<br>Nem fogadok el semmiféle kifogást,<br>sem pedig nemtelen gyáva visszakozást!<br> <br>Ezzel a király visszavonult lakába,<br>a két küzdő felet otthagyva magára.<br>A bölcsek követe csendben aludni tért,<br>a főbolond szalajtott a barátokért.<br> <br>A bolondok egész éjjel csak mulattak,<br>bölcseket gúnyolva, röhögve vigadtak.<br>Így reggelre kelve nagy eszük elszállott,<br>kunkorodni látták az egész világot.<br> <br>Eljött hát a párbajra kijelölt óra,<br>a nép királya felállt egy végső szóra.<br>- Kik titeket rontanak verssel, gondokkal,<br>megküzdenek a királyi bolondokkal!<br> <br>A küzdelmet most a kihívó fél kezdi!<br>Cél a kincstár tölgyfaajtaját bevenni!<br>Lakat nélkül csak masszív faretesz tartja.<br>Csak a fejeteket használjátok... Rajta! -<br> <br>- Éljen a király! - rohant rá a főbolond,<br>de már a küszöb előtt csúful fölbotolt.<br>Követve őt, fejjel-neki egyre s másra,<br>mint a kecskék, felkenődtek a deszkára.<br> <br>Végül mindegyikük púptól vérző fejjel,<br>elterült a földön, mint a placcsant tejfel.<br>Számukra az első felvonásnak vége.<br>Ki tudja, hogy a győzelemhez elég-e.<br> <br>Most minden egyes szem a bölcseket várja,<br>hallik, ahogy a légy szárnyait kitárja.<br>Néma a nép, lélegzetét visszafojtja,<br>a király nagyot nyel, kiszáradt a torka.<br> <br>- Khm... - kezdé a király - következnek a bölcsek!<br>Ha a kapu győz, mindőtöket megöllek!<br>Csak így lehetek királyként igazságos! -<br>Szemében fény lobog, gonosz és álságos.<br> <br>E szók után, trónusába visszaülve,<br>gúnyos arccal tekint a körön kívülre.<br>A legfőbb bölcs lassan feláll... szótalanul,<br>köpenye ujjára por és nap fénye hull.<br> <br>Pisszenés se hallik, ahogy odalépe,<br>a tölgyfaajtóval farkasszemet nézve.<br>Szemével a vén fát végig simította,<br>ahogyan asztalos apja tanította.<br> <br>Valaha egykoron, olyan nagyon régen,<br>apja gyalulta e deszkát, nagy serényen.<br>De ki emlékszik rá? Senkit fel se lelhet,<br>hogy e rideg fának ki adta a lelket.<br> <br>Letérdelt itt hát, hol népe lelkét őrzik,<br>hol elődeinek sok szép verse rejlik.<br>E száz éves kapu őrzi mind e kincset,<br>és homlokával lenyomta a kilincset...<br> <br>Pest-Buda 2012. június 4.

Én vagyok a tenger<br>Minden élet Ős-anyja<br>Én öleltelek át a lét kezdetekor,<br>S velem ér majd véget a lét napja.<br>Óvd hát szülő anyád méhét,<br>Mert ha te leszel gyilkosa:<br>Nem lesz ki sirasson majd,<br>S új léted sem lehet többé soha.<br> <br>( Pest-Buda 2011 )

Hétköznapi pszichológia… <br> <br>Nem is búcsúztál, csak szó nélkül elmentél… <br>Pedig voltak együtt igen szép napjaink. <br>Engem már az óta el is felejtettél… <br>Bár <br>Emlékszem, szerelemben teltek napjaink... <br> <br>Nem volt ez szerelem ha, elfelejtkeztél! <br> <br>Vecsés, 2017. június 16. – Kustra Ferenc József <br>