/ A lélekszálak, mint emlékek megmaradt... /<br><br>Szüntelen rád gondolok Lui,<br>Nem tudlak fejemből kiverni.<br>Haragszol rám tudom,<br>Félreléptem, bánom!<br>Hogy engeszteljelek ki Lui?<br>*<br>Folyvást emlékezek rád Évi.<br>Folyvást emlékszem ez nem évi...<br>Ne gondold, nincs harag,<br>Minek kellne' harag?<br>Nincs mért', hogy Te engeszteljél ki...<br>*<br>Tudom, hogy van egy pici vétkem,<br>Ütem helyett lábadra léptem.<br>Ritmusra ver szívem,<br>Táncolj újra velem!<br>De, nem vagyok egy könnyű jellem!<br>*<br>Évim kedvesem, vétek is már huss!<br>Nem kell elővenni... lenne suskus.<br>Rossz ütem, biz' ilyen,<br>Emlék maradt szívben.<br>Majd, ha jössz... akkor lesz új tónus...<br>*<br>Ha neked közömbös nem leszek,<br>Megtanulom a lépéseket.<br>Így együtt örökké!<br>Keringőt örökké?<br>Lui, jó tanítványod leszek!<br><br>Ezen magasban, nincs közömbség'!<br>Nézlek téged... nincs közömbösség...<br>Ott, vétség és mentség!<br>Ott lent... életszentség.<br>Most van élség, de majd lesz... sorvég.<br><br>Siófok, 2025. március 25. - Vecsés, 2025. március 27. Gránicz Éva- íródott: LIMERIK csokorban. A páratlanokat én írtam. A párosokat szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József-, néhai férjemre emlékezve.

Az égen vitéz ül dideregve,<br>Vállán köd-palást, csillag-seregbe.<br>Orion neve, Nimród híre,<br>Zeng messze földre, tenger fölébe.<br><br>Öve három fényes csillagból,<br>Mint harcos övcsat régi kardból.<br>Alnitak, Alnilam, Mintaka,<br>Égi arany szikrázik rajta.<br><br>Mutat keletet, nyugatot is,<br>Szélnek s hajósnak vigasz ez is,<br>S a vándor ég, midőn sötétlik, <br>Útjukat a népek tőle kérik.<br><br>Szóló költemény Gízának köve,<br>Piramis orma mutat feléje.<br>Nagy Vadász, nyulat űz télidőn.<br>Kutyákkal az örök csillagmezőn.<br><br>Az égi bölcsőhely méhében,<br>Új csillag születik, M42 ködében.<br>S amíg világ... ég és hold kering,<br>Orion őrzi, amitől idő elring.<br><br>Siófok, 2025. április 28. Gránicz Éva- írtam: csillagászati ismertetőként.

Balcsi partján fűben selymesen...<br>Remegek, hol a csók féktelen.<br>Fűzfa lombja takar,<br>Testem téged akar...<br>És a vágy, víznél is végtelen.<br><br>Balcsi partján oly' jó a fűben,<br>Vízparton: testben és lélekben.<br>Morajló a víz... csók!<br>Fűzfalomb és habcsók...<br>Vágyunk oly' nagy, mint tó felület...<br>*<br>Szellő simít, te puhán, s jobban,<br>És nyelved érint... nyögök halkan.<br>Tó suttog, csók hevít,<br>Csípőm ívben repít...<br>Karod ölel, már nincs múlt, most van...<br><br>Szellő minket simít, de jobban...<br>Nyelvek játszanak, ő nyög halkan...<br>Tó, csak nekünk suttog,<br>A csók heves... cuppog...<br>Karunk ölelgető, sóhajban...<br>*<br>Ringat a nyár, a part morajlik,<br>A bőrünkön verejték fénylik.<br>Forrón ölelkezünk,<br>Egy ritmust ver szívünk...<br>Hangom, parton messze visszhangzik...<br><br>Nyár szeret minket, víz morajlik,<br>Bőrünkön izzadás megfénylik...<br>Felsőfokban élmény,<br>Szívünk ver... ez élmény!<br>Kicsim hangja, echóként hallik...<br><br>Siófok, 2025. április 30. - Vecsés, 2025. május 1 -Gránicz Éva- írtuk: rom. LIMERIK- ben a "Balaton partján... 2." című versem két szerzős átirataként. A párosok: szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája.

Balaton partján, hol a csend ölel,<br>Selymes a fű, s szél csak nekünk felel.<br>Fűzfa árnya rejt el a világtól,<br>A testedhez simulok a vágytól.<br><br>Közel hajolsz, forrón perzsel csókod,<br>Nem marad szó, csak reszket sóhajod...<br>Kezed remegve talál rám újra,<br>Égek, mint a tűzbe dobott rózsa.<br><br>Simogatásod a vágy nyomán fut,<br>Mint hullám, mi nyaldossa partot.<br>Vad ölelésbe olvad a lelkem,<br>Mohó tested, a testembe rejtem...<br><br>Csak mi vagyunk, a világ elpihen,<br>S én beléd írom magam szüntelen.<br>Nap nádas mögött félve bújik el,<br>Míg szerelmesen bennem veszel el...<br><br><br>Siófok, 2025. április 30. Gránicz Éva.

Ha Isten itt élne közöttünk, nem vennénk észre.<br>Nem szórna fényt, nem hordana arany palástot se.<br>Lehet, hogy épp a boltban sorban állna,<br>Mögöttünk egy kifliért várva.<br><br>Nem lenne glóriája, se komoly hangja,<br>Mikor kiabálunk, ő csak hallgatna.<br>És talán akkor is bizakodna,<br>Ha mi már rég nem hiszünk magunkba?.<br><br>Nem tenne csodát, de ott lenne mindenben...<br>Mosolyban, pillanatban, tettekben...<br>Egy kézfogásban, egy halk bocsánatban,<br>Egy padon felejtett meleg kabátban.<br><br>Egy kis házban lakna a falu végén,<br>És dolgozna gondosan a virágos kertjén.<br>Játszana a gyerekekkel mezítláb a sárban,<br>Egy padra szívet vésne,<br>halkan, titokban.<br><br>Nem szónokolna, csak lenne egyszerűen,<br>A mindennapokban, csendben, türelemben.<br>És észre sem vennénk ha elmenne innen,<br>Csak éreznénk, hogy valami hiányozna... mélyen, a szívünkben.<br><br>Siófok, 2025. április 21. Gránicz Éva: irtam a Húsvét hétfőre.