Pihe cica kedves, pelyhes,<br>édes, tüneményes,<br>de rest, egeret nem kerget.<br>A fene egye meg!<br><br>Rendre hempereg.<br>Emeletes helyre fel sem megy<br>rendetlen, renyhe teste.<br>Egér? - Ne merészelj te! s elterül meredve.<br><br>?Egér nem kell nekem,<br>mert rettenetesen eleven.<br>Lehetetlen elérnem, s a belem sem veszi be.<br>Megbetegedem.Helyette tejet lefetyelek.<br><br>Szívesebben heveredek eme fekhelyre,<br>s elmélkedem lehunyt szemmel rejtelmeken.?<br>Esteledve meleg helyen, Pihe cica heverész.<br>Egér nevet fent a szekrény tetején:<br>Ez aztán a hős legény!<br><br>Siófok, 2025 február 11. -Gránicz Éva-

Próbáltam már elmondani neked,<br>mit is jelentesz, de nincsen szavam.<br>Nagyon, nagyon ? csak ennyit súg szívem,<br>szüntelen zeng legbelül e visszhang.<br><br>Nem tudom, hogyan mondhatnám el még,<br>Csak érzem: mióta vagy, más minden.<br>Fény ölel át, s a világ is szebb rég,<br>mert benned nyugszik meg fáradt szívem.<br><br>Mint kismadár költöztél szívembe,<br>fészket raktál, s többé nem üres már.<br>Belül kibélelted szeretettel,<br>s jóságod minden fájdalmat kizár.<br><br>Keresem a szót, mi elmondhatja:<br>nagyon, nagyon... ennyit mondhatok ma.<br><br>Siófok, 2025. február 8. -Gránicz Éva- irtam: Szonett -ben.

Augusztus van... nyár lassan búcsút int,<br>Fák között majd ősz... halkan oson megint.<br>A Nap aranya tompul, a szél zenél,<br>És az este hűvös szava messze kél.<br><br>Az égbolt is más, mélyebb, mint a nyárban,<br>Csillagok járnak hűvösebb sugárban.<br>Olykor hull egy fény-szikra, kívánj gyorsan.<br>Mert az ezüstpor elszáll, villámgyorsan.<br><br>Szeretem figyelni a csillagokat,<br>Mintha intenének... csodás káprázat.<br>Kik elmentek már, csillagok közt élnek,<br>Örökké égnek... onnan visszanéznek.<br><br>Fák, virágok susognak csendben, halkan,<br>Nem vidámság, bú remeg tücsök-dalban.<br>Augusztus suttogja: "Vége van lassan..."<br>Tejút porából csillag hull váratlan.<br><br>Fekszem a fűben, testem föld öleli,<br>Az ég palástját lassan rám teríti.<br>Csillagok súgják: "Maradj még egy percre..."<br>S este betakar csillagfény-lepelbe.<br><br>Siófok, 2025. augusztus 3.

Bennem élsz még.<br>Te vagy szívemben<br>a tél.<br>Mikor itt hagytál,<br>azt mondtad: te mindig szerettél...<br>Visszajöttél, nevettél, mondtad:<br>most is szeretsz, s átöleltél...<br>Felemeltél, mélybe löktél!<br>Ma tudom, megint visszajönnél...<br>Te vagy szívemben a tél... hiszen<br>megint elmentél.<br>Lassan elolvadnak a jégvirágok,<br>kérlek, többé ne, ne keressél.

Én a csend művészetét <br>Játszom, mint zongorista Lisztét. <br>Hallgatási csúcs! <br>* <br> <br>Nekem ekkor zajos volt <br>A madárcsicsergés, a csivit. <br>Szemmel hallottam. <br>* <br> <br>Ezen, erőszakos csend, <br>Agyamban kiváltotta: semmit. <br>Gondolat, heves… <br>* <br> <br>Én a csendbe akarok <br>Beépülni. Ezt, nagyon élni. <br>Gondolat is zeng. <br>* <br> <br>Az ég is beborít, hogy <br>Mindent halljon… csend szimfónia. <br>Játszom a semmit. <br>* <br> <br>Most jött az új gondolat, <br>Van, ki a csendbe beleőrül… <br>Én, mit bírok ki? <br> <br>Vecsés, 2020. május 24. – Kustra Ferenc József– senrjon csokorban íródott: önéletrajzi írásként! <br>