Átalakul a természet,<br>Rezes lángja felrebben.<br>Pihenés ez nem enyészet,<br>Erőt gyűjtöget csendben.<br><br>Elköszönő tarka díszlet<br>Levelekkel integet,<br>A vidékre dér pírt csíptet,<br>S begyűjti a kincseket.<br><br>Kéményeknek füstje fázik,<br>Köd szuszog hűs hajnalon.<br>Fény helyett most árnyék játszik<br>Minden álmos ablakon.<br><br>Bár a világ búsnak látszik,<br>Földnek mélyén élet él.<br>Új tavaszra készülődik,<br>Csak előtte jön a tél.

Egy sötét erdő mélyén ered,<br>Összegyűjt sok apró eret.<br>Így nő, duzzad, folyik, terjed,<br>Virágzik benne az élet.<br><br>Kettészeli Európát,<br>Látnod kell e hosszú csodát.<br>Átfolyik a magyar pusztán,<br>Arra akar folyni talán.<br><br>De a legszebb, hidd el nekem,<br>Ott pompázik, úgy szeretem:<br>A torkolata, lent a Delta,<br>Az egy álomszerű csoda.<br><br>A Deltában él ezer állat,<br>Szellő mozgatja a nádat.<br>Itt a Duna három ága,<br>Lett az élet meleg ágya.<br><br>Ide siet minden csepje,<br>Arra vágyik, hogy elérje,<br>Beleérjen a tengerbe,<br>S egyszer talán újrakezdje.

(anaforás) <br>Nagyságtok! Kigyelmetek! Uraim! <br>Haza sorsa Önök kezében van! <br>Kérem, tegyenek... itt mig élet van. <br> <br>Nagyságtok! Kigyelmetek! Uraim! <br>Szeressék feltétel nélkül hazát, <br>Piacon vegyék makói hagymát... <br> <br>Nagyságtok! Kigyelmetek! Uraim! <br>Oly szép dolog a nemzetköziség... <br>De még él a haza, nem tűnt el még. <br> <br>Nagyságtok! Kigyelmetek! Uraim! <br>Gondozzátok magyarságot, hazát, <br>Ne veszítse ezeréves múltját! <br> <br>Nagyságtok! Kigyelmetek! Uraim! <br>&bdquo;Dolgozzatok” már a saját &bdquo;hazán”, <br>Őrködjetek már... a saját vártán! <br> <br>Vecsés, 2014. április 13. – Kustra Ferenc József <br>

Felhők mögött a Nap szunnyad,<br>Rózsaszín az álma.<br>Égszínkék már lilára vált,<br>Estnek csókját várja.<br>Harang hang szól, halk madárdal,<br>Tücsök nyűvi húrját,<br>Ki megfáradt szépen lassan<br>Elfelejti búját.<br><br>Szellő játszik fák lombjával,<br>Csillan már az este.<br>Hold töltében mámor ámor,<br>Reményt táplál lesve. <br>Estnek szárnya néma árnyék,<br>Mintha bagoly szállna.<br>Átrepül az éjszakába<br>Szebb holnapot várva.<br><br>Mártózik a táj a csendbe,<br>Pára levét issza,<br>Idő folyik pillanattal, <br>Soha nem jő vissza.<br>Álmot őriz már az éjjel,<br>Csillagfénybe bújva,<br>Emlék lett a mai napból,<br>Holnapnak a múltja.

Rövid tél, és kurta tavasz,<br>Forró nyár, és hosszú ősz;<br>Úgy tűnik, hogy jó Föld anyánk <br>Az emberre nagyon bősz.<br><br>Fél évszázad sem kell hozzá,<br>Figyelhetünk változást.<br>Sok rosszért mit vele tettünk<br>Benyújtja a számadást.