A nőm a virágok virága, hogy enyém… ez Isten áldása. <br>A nők bizony érdekes teremtmények, de van bennük nagy lélek… <br> <br>Ne legyen titkunk, hogy azért többekben benne van az jó vastag ármány, <br>Vannak néha kemény viták, de akkor besegít a közös alkotmány. <br> <br>Ráadásul az én nőm, a szép virágok virága. <br>Ő saját családi égbolt, fényes, csiszolt gyémántja. <br>Van olyan is, hogy a tested ringatózik hevesen, <br>Van, hogy a Te tested, nekem ringatózik kecsesen… <br> <br>Van nagy örömöm, ha a Tested lángol, nekem nyílva nekem lángol... <br> <br>Te vagy sokszor vadult reményem pillanata, <br>Te vagy remény beteljesítő pillanata… <br> <br>Mese nincsen, szeretlek biz' tégedet, élvezem a &bdquo;véredet” … <br>Te vagy az életem örök kenyere, a szívem eledele… <br> <br>Most akkor lemegyek a sarki virágostól, hozok csíkos tulipánt, <br>Nagyon várom, hogy lássam a szemedben a "hálás", villanó lángolást. <br> <br>Vecsés, 2026. március 3. – Kustra Ferenc József- írtam: a nőnapra az én Nőmnek! <br>

(sorok és gondolatok az utolsó százból)<br><br>A történelemnek gúnyos búcsút intve<br>elhaladt mellettem a sorsom: legyintve.<br>Taposott cipőin billegve, nyögve-sántikálva,<br>eltűnt a sarkon, maga is füstköddé válva.<br><br>Csend van:<br>A némaság marokként fojt mindent,<br>senki sem nyomja le többé a kapukilincset.<br>A székek némák, nincs se taps, se nevetés.<br>Nincs itt, csak egy vén bohóc... és a feledés.<br><br>Végtelen körút az élet, e bomlott, őrült szerkezet.<br>Horog vonszolta fatönk, a sötét, vak semmi felett.<br>S mint elaggott kerekek: örökkön és újra<br>terhünket cipeljük a sárral bélelt útra.<br><br>Vak vagyok:<br>e setét világban, hol nincsenek fénylő napok,<br>hol nincsenek soha kérdések,<br>se nyugvást adó válaszok.<br><br>Sorsom elhaladt mellettem legyintve,<br>- saját történelmének végső búcsút intve -<br>és egy elhagyott,<br>szélfútta hárfán az enyészet görbe ujja játszik.<br>Elszállt rég a büszke Főnix:<br>többé már emléke sem látszik.<br><br>Pest - Buda, 2014. május 26.

Bennem még élnek az ősök, <br>Ők nekem még minta hősök. <br>Hétköznapi nagy emberek voltak, <br>Számítógépről semmit nem tudtak. <br> <br>Anyai nagyapám kovács volt, <br>Életemben példaképem volt. <br>Lennék és olyan, mint ő &bdquo;nagy ember”, <br>Bátorság elhagy, utánozni mer...? <br> <br>Vecsés, 2006. december 31. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Nem akarnék én sírni, <br>De szorítja a torkom… <br>Könnyem… kezd kicsordulni. <br>Eh, nem enged egykönnyen. <br> <br>Magányom egy tenger, és a víz felületén <br>Messzire elszáll, tovasuhan a sóhajom <br>És mámorosan tekinthetek, el a víz felszínén <br>Ilyen volt életem… teljesítetlen sok óhajom. <br> <br>Nincs már nekem… nincs álmom, elúszott csendesen, <br>Viszi a víz-sors lassan, sodortatva árban. <br>Viharok széttépték oly’ vadul, oly’ könyörtelen, <br>Majd elmerült végképp, élet zavaros habjában. <br> <br>Nem voltam törtető és egyedül maradtam; <br>Mégis követte könnyhalál, alázó harag. <br>Egyszerű emberként kincsem a tisztességem, <br>Nem váltottam kis pénzre… becsület zuhatag. <br> <br>Voltak álmok, békés fényben nyiladozók. <br>Bárhova nézek, falakba ütközök… emlékekbe, <br>Mint színes szirmok, de vágyra tárulkozók. <br>Tavasszal született, nyáron zuhanok mélységekbe. <br> <br>Szeretet virágfán lógó óriás segélykéz <br>Hiányán marad csak hígas sárban dagonyázás. <br>Rossz vizekre érni és visszanézni, segédkéz <br>Nélkül gerincesen visszatérni, lázálmozás. <br> <br>Lelkemben csak üresség… elvadult táj vár, <br>Ott jégtábla látszik, ütközök magamba. <br>Hidegséged mélyre kúszik, meleg nincs már <br>Csak közös múltunkat siratom magamba. <br> <br>Csendben állok… biz' jól egyedül maradtam, <br>Csak nézek… emlékekbe beleütközök, <br>Hogy vezessem ki emlék falak közül magam <br>Ha mindig egy újabba… magamba ütközök. <br> <br>Magamra maradva <br>Szelíden átölel… semmi, <br>Belém ölt nyugalma <br>Érzem belül, ugyanennyi. <br> <br>Vecsés, 2011. augusztus 2. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként. <br>

Hatvanhét éve már, mozdultam, <br>Hosszú utamra elindultam. <br>Jól ordítottam, megkaptam a saját tempót. <br>Mindig igyekszem kihozni belülről a jót. <br>* <br>Tudatlanok oly’ <br>Bőszen támadják, jókat! <br>Harcom, egyedül. <br>* <br>Igyekeztem, megterveztem a jövőmet, <br>De nem kaptam, csak kézlefogó őröket. <br>Nem volt elég őr, így kaptam kritikát is, <br>Nekem így minden lett, antiszociális. <br>* <br>Gátoltak, mások, <br>Mert nem néztek jó szemmel. <br>Folyvást, támadás… <br>* <br>Értetlenül álltam az ilyen dolgok előtt, <br>Mert én logikusan terveztem meg a jövőt. <br>Lehet, hogy én nem láttam a szálfától az erdőt? <br>Mások meg meglátták a fa mögött az esendőt? <br>* <br>Jövő tervezés. <br>Alapos munka kevés. <br>Részlet, ördögi. <br>* <br>Már tudom, én voltam, magam voltam életem szálfája, <br>Más meg csak csenevész bokor volt, de ért a kritikája! <br>* <br>Ne kritizáljon, <br>Írjon jobbakat, ha tud! <br>Írás megmarad. <br>* <br>Már időm java letelt, bizony megöregedtem, <br>De megvan már az életcélom, mára megleltem! <br>* <br>Életfám korhadt, <br>De pennám vége tintás! <br>Vers, rímfaragás. <br>* <br>Hosszú utamra indultam, <br>Hosszú utamon haladtam, <br>Rögvest értetlenkedtem, szidás előtt. <br>Én már régen terveztem meg a jövőt… <br>* <br>Legyen lúdtollam! <br>Legyen kalamárisom! <br>Legyen papírom! <br>* <br>Hosszú utamon indultam. <br>Elvi hitben, elkorhadtam… <br> <br>Vecsés, 2015. augusztus 24. –Kustra Ferenc József- Ari Fabbro: Hosszú útra indultam c. verse ihletésével írtam, versben és senrjúban… önéletrajzi írásként. <br>