(Fabula a vágyakról)<br><br>Csigabiga, a házában ülve,<br>unatkozik, bánatában elmerülve.<br>Körötte a világ rohan, szalad,<br>de Ő mindebből lemarad.<br><br>Hason csúszkál szegény pára,<br>míg rátalál egy tyúklétrára,<br>mely szebb napokat is látott,<br>Mikor a kakas még reá mászott.<br><br>A létra csúcsán kukorékolt,<br>s rá ébredt hajnalban az égbolt.<br>Csigánk szíve nagyot dobban:<br>- A világot is láthatnám onnan.<br><br>De az első fok oly messzi fent volt,<br>hogy a nyújtózásba majdnem megholt.<br>Hiába minden erőfeszítések ára,<br>Sehogy sem ért fel hozzája.<br><br>Szegény csigát a háza is húzta,<br>az első fokot elérni sem tudta.<br>Látta ezt egy szarka, segített rajta.<br>Csigánkat a földről azonmód felkapta.<br><br>- Repülök! - Szólt a csiga lelkesen.<br>Világot látni ugyan nem megyen,<br>de a madár fészkéhez felérve,<br>a fiókák lelkesen fogadták ebédre.<br><br>S mi lehetne mesém tanulsága?<br>Ki földhözragadtan kell éljen,<br>ne vágyjon a magos tyúklétrára!<br><br>Budatétény 2026.jónius. 28.

(sokadik ének Madách Imre nyomdokain)<br> <br>AZ ÚR:<br><br>Te ember! Csak hallgatsz és állsz,<br>Dicséretemre szavakat nem találsz?<br>Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?<br>Nem tetszik a szabadság vagy a fék?<br> <br>A KISEMBER:<br><br>Ugyan már! Mire ez az egész teremtés?<br>Dicséretedre alkottál egy gépet… És?<br>Ezzel játszol majd minduntalan?<br>Egy aggastyánnak a gyermekszív hasztalan.<br>Gyúrtál magadnak sárból bábokat,<br>hogy utánozzák a mindenható bölcset.<br>Hová lett belőlük a szikra, az isteni értelem?<br>Kár volt az idődet gyúrásukkal töltsed.<br> <br>AZ ÚR:<br><br>Mit nem mondasz te arcátlan Ember,<br>téged is én alkottalak e két kezemmel!<br>Csak köszönet illetne meg, s nem bírálat. <br>Tiszteld bennem Teremtőd s bírádat.<br> <br>A KISEMBER:<br><br>Mindig elsőnek lenni mindenekfelett!?<br>E függés, mint látom, életelv neked.<br>S ezt gyúrtad belé silány bábjaidba,<br>ezt mantrázzák esténként álmaikba’.<br>Ám mivel mindenik első nem lehet,<br>rájuk szabadítottad ezzel a gyűlöletet.<br>S most naponta egymást eszik, rágják,<br>untalan szítják a harag tüzét, a máglyát.<br>Hazug törtetésük felemészti e földet,<br>a gazdag hízik, a szegény pedig görnyed.<br>Ha csak ilyen áron működik a géped,<br>nem jár e teremtésért semmilyen dicséret!<br> <br><br>AZ ÚR:<br><br>Ember, te Ember!<br>Elhagynál hát ezért engem?<br>Lássuk csak, önmagad mennyit érsz,<br>ha már a teremtődtől se félsz.<br> <br>ÉGI KAR:<br><br>„Ah, sírjatok testvéri könnyeket, <br>Győz a hazugság - a föld elveszett. – „<br> <br>Budatétény 2019-2024<br>Az idézett rész Madách Imre: Az Ember Tragédiája című művéből való.

(Az igazság néha fáj!)<br><br>Két majom egy szép napos délután,<br>Egymást kurkászták odafenn a fán…<br><br>– Állj!… Állj!…<br>Mondjuk ez így túl profán…<br>kezdjük inkább elölről és újra tán!<br>…Tehát:<br><br>Két majom összekapott egy borús délután,<br>És pofán vágták egymást egy almafán.<br>A nagy ütéstől a földre esett mind a kettő,<br>Így meglátta az esetet a Nagy Teremtő.<br><br>Haragra gerjedt a két ostoba majmot látva<br>Menten paradicsomi ítéletet hirdetett,<br>A további vitát ekként lezárva:<br><br>- Büntetésből elveszek tőletek két kezet,<br>És hallani sem akarom többé a Majom nevet.<br>Így mától nem lehettek többé Majmok!<br>Otromba lábakat és új nevet kaptok.<br>Legyen eztán a nevetek, csak Ember:<br>Civakodó fajotok békére többé nem lel.<br><br>Majdan hazug módon, azt állítjátok, <br>Hogy magatok másztatok le a fáról,<br>És lábbal jutalmazott ezért a Teremtő,<br>Pusztán szívjóságból.<br><br>Budatétény, 2019/2026

A gőgös Fej egy nap leszólta a Lábat,<br>hogy oktalan, akár az ostoba állat.<br>- Hiába van fejed, ész egy csepp nincs benne,<br>csupán rémes bűz, mit likas zokni fed be.<br><br>A Láb e szavakat egy darabig tűrte,<br>hiszen mindkettőjüket egy anya szülte.<br>Végül elunta az önimádó dumát,<br>s ekként hallatta alantról csendes szavát.<br><br>- Születésünk óta hordozom terhedet,<br>hozlak-viszlek oda, hová út sem vezet.<br>Kezdettől fogva ügyet sem vetettél rám,<br>szögbe vezettél a hídon fekvő deszkán.<br><br>Bezzeg, ha fogad fáj, szaladjak, rohanjak,<br>vigyázzak, neki ne vigyelek a falnak.<br>S ha megbotlom nagy ritkán fáradva néha,<br>reám rivallsz: - Na, mi van veled, te béna? -<br><br>Én vittelek iskolába a "tudáshoz",<br>az ennivaló sem jött mindig a házhoz.<br>Vittelek a hegyi forrásokhoz inni,<br>nem kérdted, hogy az utat fogom-e bírni.<br><br>Miattad izzadtam, fáradtam s bűzlöttem,<br>saját magamért csak nagy-ritkán küzdöttem.<br>S most lenézhetsz bátran, te, ki ott fenn trónolsz,<br>hisz én vittelek e "mindent tudó" trónhoz.<br><br>S legvégül majd tán elviszlek a halálhoz,<br>hogy önmagad gőgjével szembetalálkozz!<br>S ha sorsom mégis idő előtt elragad,<br>majd elmész nélkülem: beképzelt önmagad!<br><br>Pest-Buda, 2012/2026.

Kedveseim, ha kevés a papír,<br>Jobb, ha a költő rövid verset ír.<br>Higgyétek el, olykor az se kevés,<br>Pár jól megírt sor is éppen elég.<br><br>Ám ha később mégis átgondolod,<br>Jobb, ha soraidat visszavonod.<br>Mert a fehér papírlap olyan szép,<br>Hasznosabb dologra is kellhet még.<br><br>Budatétény, 2024/2026