Éjfekete tollú árnyék, város felett suhan át,<br>kúszik csendben tetők között, éjféltájban egy madár,<br>füstöt, kormot ont a kémény, szénszagú az ég-perem,<br>riadt szempár fel-fel villan, s fújtat reá vészesen.<br>Köd szitál a hideg utcán, gázlámpából gyenge fény,<br>macskaköves útperemén holtan fekszik a remény.<br><br>Gyászos az éj, dögszaga jár, város felett egyre száll,<br>rekedt hangján riogatón, éjféltájban egy madár.<br>Sötét ablak, fénye nincsen, bent lüktet a fájdalom,<br>síri csendben osonva el, alatta a szánalom.<br>Felül gyászos sötét éjben, házgerincek peremén,<br>lelket visz el titkot rejtve, csőrében a vakremény.

Lomb pereg halkan,<br>Szél viszi hosszan,<br>Aranyba hajló színes a lét.<br>Nesz ül a tájra,<br>Köd simul játszva,<br>Ősz dalát zengi halkan a rét.<br><br>Víz csobogása,<br>Szél tapad rája,<br>Fodrokban méri most a levét.<br>Folyónak partja<br>Pancsol a habra,<br>Felejti lassan nyárnak hevét.<br><br>Felhő csak lebben,<br>Lágy eső cseppen,<br>Hűti a szívek nagy bánatát.<br>Ringat az este,<br>Árnyék a lelke,<br>Hozza a hajnal fény-mosolyát.<br><br>Idő csak folyik,<br>Napokkal kopik,<br>Ősi varázsló éveket csen.<br>Minden, mi volt már,<br>Múltunkban ott jár —<br>Ősz ölelése szép kegyelem.

Ősznek pírja körös-körbe,<br>Eső lába lóg a földre.<br>Beleszürkült, a fény sápad,<br>Sáros úton tócsa árad.<br><br>Arany napnak bronz lett lelke,<br>A lombhullás megkövette.<br>Fürtökben lóg nyár melege,<br>Hordókba folyik dús leve.<br><br>Térdel a köd nyirkos reggel,<br>Ölelkezik hűvös csenddel.<br>Nyári emlék, fénylő paplan<br>Ott ázik most az avarban.<br><br>Lucskos napon a táj bágyad,<br>Rozsdásodva őszbe árad.<br>Csobban a csepp, szerte fröccsen<br>Karikázik víz tükrében.<br><br>Fakó fény ül háztetőkre,<br>Gyorsan hajlik nap az estbe.<br>Néma sóhaj múltba csorgó,<br>Emlék hívó a telt hordó.<br><br>Párás hajnal ködöt ringat,<br>Fázós szellő ágat ingat.<br>Dérpalástot sző a reggel,<br>Tó tükörbe dermed csenddel.<br><br>Az időt is szél kergeti,<br>Pókhálóját messze veti.<br>Mint a gyöngy lánc, lóg a fákon<br>Véget ért a nyári álom.<br><br>Horizonton körös körbe<br>Gomolyfelhők gyűlnek össze.<br>Kályha mellett nyárnak heve<br>Bele olvad a szívekbe.

Ma egy biztos van,<br>Túl-fejlődött világban...<br>Bizonytalanság!<br><br>Két szék közt érik<br>A végzetes huppanás...<br>Biztonság-hiány.<br><br>Emberség fogyó,<br>Emberiség veszélyben...<br>Bizonyosságos.

Holdtalan éjszaka fekete az erdő,<br>Csendes folyó partján minden nesz most megnő.<br>Sustorog a nádas, mocorgó a cserjés,<br>Az érzelem játszik, óvatosság pengés.<br><br>Szemfüles, s az erős bátorságban bízik,<br>Cserkésző léptekkel önbizalma hízik.<br>Éhes gyomor oson pecsenyét remélve<br>Orra hegyén szimat, szellő az esélye.<br><br>Prédának figyelme hogyha el nem lankad,<br>Álcát kihasználva újabb napra virrad.<br>Szelíd teremtménynek az alvása éber,<br>Vadon világában ösztön szülte kényszer.<br><br>Holdtalan éjszaka fekete az erdő,<br>Vadásznak, prédának az esélye megnő...