A nap túlhaladt <br>A delelőjén, csak süt. <br>Mezőn, délibáb. <br>* <br>A tiszta égbolt, <br>Végtelen napfény-tenger. <br>Felhőzet nincsen. <br>* <br>Szép kék az égbolt, <br>Elöntő napfény-tenger. <br>Felhőzet nincsen. <br>* <br>Szépség a kék ég, <br>Felhő nem mutatkozik! <br>Égő napsugár! <br>* <br>Uralkodó lett <br>A napfény, mind a tájon. <br>Messzeség vibrál. <br>* <br>Naptűztől izzik <br>A szomjazó, forró táj. <br>Mint gyilkos katlan. <br>* <br>Meleg napsütés, <br>Strandon, vizet fröcskölnek. <br>Árnyékban, hőség. <br>* <br>Nap sugarai <br>Bokrok közt keringőznek. <br>Páran, faágon. <br>* <br>Napfény, csak kotor… <br>Lombok közé bebújik. <br>Árnyékot, üldöz. <br>* <br>Jegenye szomjas, <br>Nagy hőség ostromolja. <br>Izzó levegő. <br>* <br>Kimerészkedett <br>A Nap a mezők fölé. <br>Virág ékesség. <br>* <br>Napsugár nézi, <br>Víz, folyóból hová lett. <br>Köves a meder. <br> <br>Vecsés, 2020. július 18. – Kustra Ferenc József– a csokor eredeti Baso féle stílusban és senrjú –ban íródott <br>

Milyen élet ez? <br> <br>Én, még csak huszonkét éves vagyok, <br>De már apát és társat gyászolok. <br>Rövid életemben a torz mosoly özvegye lettem, <br>Gyötrő, lélekölő emlékeket, nem feledhetem… <br> <br>Eddigi életem, nem egy jó leányregény téma, <br>Megyek a szakadék széléig… úgy tűnik, ez séma. <br>Ezt elviselni! Kérem, ehhez kell az erős véna. <br> <br>Életemben még, a jónak nyoma sincs, <br>Pedig volt, vigyáztam rá, ez volt a kincs! <br>Eltűnt mindenestől, mint egy nevesincs… <br> <br>E mocskos élet többször is eltört minden álmot, <br>De ez nem volt elég, még pluszban kérte a vámot… <br>Életemben a rossz idő, nem precedens, <br>Sőt, folyton csak támad… nagyon is vehemens. <br> <br>Ha hordhatnék magammal egy trójai falovat, <br>Beküldhetném oda, hol látok nagyobb falakat… <br>De tán’ jobb lenne, ha vele bevinném magamat… <br> <br>Olyan vagyok én, mint egy kivénhedt kódfejtő, <br>Ki várja, hogy a lehetőség, rögvest eljő… <br>Lehet, hogy volt is már, de takarta egy felhő? <br> <br>Jobb, ha többet én… nem is gondolva a halálra, <br>Fütyülök rá, és inkább nem adok a szavára… <br>Nem vagyok hülye és nem dönthetek a javára! <br> <br>Több év is egy esztendőnként, leszaladt. <br>Vártam én, de tiszta verseny elmaradt… <br>Helyette ördögi-versengés előszaladt, <br>Mely, minden rendet felborítva mindent kavart… <br> <br>Azt állítják, hogy romlott a lélek, romlott testben... <br>Ám, én magamról, nem a komor, bús jövőt festem. <br> <br>Életem már elég régen, a kínok kínjának lázában ég. <br>Születésem sebezte meg a létem, bizony… olyan nagyon rég. <br>Születésemtől, végig azt hittem, hogy álmom a valóság, <br>Pedig, sokan figyelmeztettek, magadnak se higgy… badarság. <br>Így öregen már tudom, hogy a lét, az emberiség összeférhetetlen csordája, <br>És, hogy valahogy mégis csak működik, emberiség megválaszolatlan csodája. <br> <br>Mondták nekem, a léted lesz, édes kacajod zamatos talaja! <br>Te magad leszel boldogság, belőled tör föl dübörgő moraja. <br>Az életmámor ellen nincsen, sosem volt érvem, így érzem... <br>Erem falának céltalanul nekicsapódik a vérem… <br>&bdquo;Élj a mában“ tanács, búskomorságban tett rám hatást, <br>Az új élményekhez létem, csak kiássa biztatást? <br> <br>Nap sugarai sodródnak a folyóvíz habos útjával, <br>Közben nem törődik az talán semmivel, sem a múltjával. <br>Faragta, rövidítette sugarainak hosszát, <br>De közben, tévedett... lehántotta róla a rozsdát. <br> <br>Júdás az élet, Apu nekem megmondta réges-rég. <br>Megváltóvá teszem, én azért sem, nem adom fel még! <br>Mondta: a Miri-lendületen nem fog semmilyen fék! <br> <br>Mondták, ordítsam torok repedésig, miben hiszek! <br>Közben meg csak úgy záporoztak rám a csendesen: &bdquo;pissz"-k! <br>Aztán rosszul gondoltam, azt hittem, hogy ezek viccek… <br> <br>A válladon búként üzen egy kiégett vándor? <br>Nem hat rád ige, mit ájtatosan oszt a kántor? <br>A hangodban némaság ringását látom... bátor... <br> <br>Szorgoskodik, begyűjti a parányi csendet, <br>Így teremt magának, rossz időben is rendet. <br>Lét-harmónia gitárján, életet penget. <br> <br>Sokszor végigvágott a hátadon az ustor, <br>Az élet, lét-csontot törni akart oly’ sokszor… <br>A primitívség legyőzni nem tudott... sokszor. <br> <br>A bosszúság néma hangja hahotázik, <br>A kegyetlenség, a jó kedvből vacsorázik. <br>Térkép jele sem jó, úgy tűnik... hadonászik. <br> <br>Meddővé válhatna... nagyot rikoltó gyűlölet… <br>Megingat a rohanó világban a bűvölet. <br>Lakja egy boszorkány, kinek bár, palotája cifra, <br>Ő maga förtelem, kegyetlen, vasorrú bestia. <br>Mögöttem démonok követnek, menetelnek. <br>Ők azért jöttek, hogy mint élőt elvigyenek? <br> <br>Homályos a világom, ami körülvesz itt engem, <br>Minden szilánkos. Egyedül élek az őrületben. <br>Álmok nélküli világban éppen, hogy élek, <br>Minden a színtelen árnyalata… úgy félek. <br> <br>Egész életemben bennem örvénylik a hiány, <br>Nem látszik rajtam, vívódásom, majdnem csak kihány… <br>Nekem, rideg áradat az egész élet, fekete-fehér, <br>Mi körülvesz, mint sakktábla… mattot kell adni vagy vesztettél. <br> <br>Nem lelem, egyedül az életben az utat, <br>Pedig teszek én, a lelkem folyton csak kutat… <br>Oltár előtt is folyton fejtem kánonokat. <br> <br>A szereteteddel -ez mese-, nem bonthatod le a falakat, <br>Így bizony nem lehet legyőzni a gyűlölködően hadakat. <br>Tóból sem lehet kifogni, halkan mormolt imával, halakat. <br> <br>Emberi létet, keserűség és társai folyvást mérgeznek. <br>Mindig csak vártam én, de bizony angyalok nekem nem léteznek. <br>Boldogságban jól rám zúdított mennyei szólamok… mérgeztek. <br> <br>Emberek, hitték, hogy okosak... kinevettek, ostobán kacagtak! <br>Gyengének hittek, csak kezeltek kidobni való, ócska kacatnak… <br>Keserű könnyek gyűlnek a szememben, mind, csak kifelé haladnak… <br> <br>Letapasztanám a sebeket lelkemben, de ezzel is becsapnám magam, <br>Lefedném, ott sem lenne… Ettől még a többsége marad, ez az én saram! <br>Gyógyulni már nem fogok, megmarad a látszat, ami meg vagyok, én magam! <br> <br>Sercegnek az asztalomon a gyertyák, zokogva folyik a viasz, <br>Kinevet a valóságban mocskos létem, mert sorsom, ilyen pimasz! <br>Áttapasztanám a kínomat az árnyat rajzoló, pislogó fényre, <br>De kérdezi a fény, miért pont őrá, és egyébként, miért, mi végre? <br> <br>Az életben, ha sok a rossz, akkor nem épít, de elvakít, <br>Ha az életben sok a szeretetlenség, szív… lassan taszít… <br> <br>Aggódásomban, előfordult már, hogy Istent szólítottam én, <br>De közben a patással együtt éltem, vele, az ő kenyerén. <br>Ő főzte a Nescafét, cukor nélkül… sírva kevergetem én. <br> <br>Mi az, mi elvezet a boldogság kocka-köves útjára? <br>Meglásd, önfeledtséggel találsz rá az életed kútjára… <br>Bízzál, hogy megleled a harmónia, az idilliség érzését, <br>És már nem is kell ellátnod múlt zubogó-artériás vérzését. <br> <br>Én magam csak egy nagy, imbolygó lépés voltam, <br>Lásd be, hogy eddig erről… az elején szóltam… <br>Talán érzed is már, hogy mára már biztos a lépés, <br>Mert előjött belőled a hosszú életet féltés! <br> <br>Ahogy a kávém, úgy a lelked is kihűlt, <br>Gyógyíthatatlan kórság? Vastagon idült. <br>Magasztosan oly' barbár ez az érzés! <br>Ehhez hozzáfűzhető… semmi kérdés. <br> <br>Megmentettél, mikor éreztem, mindenki elhagyott, <br>Mikor már az önkívület sodrása is elkapott. <br> <br>Gyötrődők én, vívódok, hogy miért kell folyvást csak küzdenem, <br>Ha az élet azt produkálja, hogy én veszítsek szüntelen? <br>Lám, még mindig bízok én, hogy a jót egyszer majd megnyerem… <br>Vagy a bánatfelhőm alatt álmomban, csupán képzelem? <br> <br>Lehetne, félelem nélküli életem, úgy szeretném... <br>Karjaidban, boldogan, ez minden, kicsit, ha kérhetném… <br>Rám vetődő mosolyod fényét igen-nagyon élvezném… <br> <br>Büszke lehetsz rám... drága Apu! <br>Nyitva előttem minden kapu! <br>Nincs számomra olyan, hogy Tabu! <br> <br>Vecsés, 2016. július 28. – Kustra Ferenc- írtam: Miri poétatársam életéről <br>

<br>Életem foglya <br>Vagyok, idő besegít. <br>Mutató halad. <br>* <br> <br>Mindig sikertelenül küzdöttem, <br>Pedig, helyes volt cselekedetem. <br>* <br> <br>Aztán még én a <br>Saját foglyom is lettem. <br>Sors keze ütött! <br>* <br> <br>Erőm már lassan elhagy, ahogy öregszek, <br>Utamon a mély gödrök csak növekszenek. <br>* <br> <br>Volt minden, mi rossz, <br>Pénzhajhászás… elbukás. <br>Erre születtem… <br>* <br> <br>Vágy teljesülés, biz’ nem az én műfajom. <br>Időmnek foglya vagyok, bár nem akarom. <br>* <br> <br>Támogatóim, <br>Igaztalanok voltak. <br>Fogságom, erős. <br>* <br> <br>Igyekeztem, hogy ne legyek mások prédája, <br>De nem sikerült, hiába vigyáztam rája… <br>* <br> <br>Bűntudatom nincs, <br>Életemben így éltem. <br>Számadás kínos? <br>* <br> <br>Volt részem, gyűlöletben és haragban is, <br>Számadáskor ezt kell feldolgoznom, csakis. <br> <br>Vecsés, 2014. március 29. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és senrjúban… önéletrajzi írásként. <br>

A kilátástalanság, <br>Egyenlő sorstalanság. <br>Bármerre nézek fekete erdő, <br>Fák között nemhogy fű, semmi sem nő. <br>Ide állatok sem tévednek, <br>Ők ebben tévedhetetlenek. <br> <br>Egyedül botorkálok, <br>Csukott szemmel nem látok, <br>Fáknak sorra nekimegyek <br>És majd rám dőlnek a hegyek. <br> <br>Keresem a kiutat, <br>Mit vak sötétség mutat; <br>Mély, feneketlen kutat. <br>Már csak az kell, hogy hopp, beleessek <br>Így a Föld túloldalán lehessek. <br> <br>Az sem oly' jó, mert magyar vagyok <br>Vagy mifene és én itt halok <br>Meg majdan a hazámban, <br>Vályogviskó házamban. <br>Már csak ez a kívánságom, <br>De a jövőt csak nem látom. <br> <br>Már semmit sem tudok, semmit sem érzek, <br>Már hiába dúlnak bennem érzések. <br>Az élet olyan, mint... amilyen. <br>Nekem ilyen jutott… semmilyen… <br> <br>Vecsés, 2011. május 7. – Kustra Ferenc József- íródott: bokorrímes csokorban – önéletrajzi írásként. <br>

Leszoktál-e ülni néha gondolkodni? <br>Melyik az igaz út, melyiken indulni? <br>Tudod-e két út van és középút nincsen? <br>Indulsz a szélesen, vagy indulsz a keskenyen? <br> <br>Nem félek egyedül, de forog még az agy, <br>Ez biz’ nem számítógép, le nem fagy. <br>Naponként hányszor hajtod le a fejed? <br>Istennek hányszor mondasz köszönetet? <br> <br>Ó, ember, vajon Te tudsz-e igazán szeretni? <br>Próbálj meg akkor most figyelmes lenni! <br>Apádat, anyádat szívből szereted-e? <br>Sóhajuk, panaszuk szívedbe bejut-e? <br> <br>Örömmel nyújtod-e segítségre kezed, <br>Ha gyöngék, betegek és szemeik könnyesek? <br>Becsülöd e sorban mind az embereket? <br>Válogatás nélkül szereted-e őket? <br> <br>Minden nap, amit kérsz Istentől magadnak, <br>Azt kéred-e vajon embertársaidnak? <br>Pénz… a pénz tudod-e, hogy a bűn gyökere? <br>Vagy szerinted pénz már az élet értelme? <br> <br>Lopással, csalással, így szerzed vagyonod? <br>Tudod-e, ezek lehetnek örök kárhozatod? <br>Lehet e gyarló kapzsiként élni, látsz-e ilyet <br>a természetben érvényesülni? Ott… elhiszed? <br> <br>Soha nem kel fel a nap elmúlt napra, <br>Nem a múltat… az jövendőt szolgálja. <br>A holnap mindig a jövő-remény előlege, <br>Ember nem gépezet, előlendíti a reménye. <br> <br>Rendetlen ember… tudod, hogy a rabszolgasága? <br>Rendetlenség… tudod-e az ilyennek az urasága? <br>Tudod-e, hogy a rendnek is Isten Istene? <br>Hogy mindennek van nála ideje és helye? <br> <br>Sírni szoktál-e, ha fáj ott bent a lelked? <br>Gondoltál-e már rá, hogy ki állt melletted? <br>Vagy letörlöd könnyed és mégy tovább sietve? <br>A legszentebb segítőt nem is veszed figyelembe? <br> <br>Széthullottam, szét... apró darabokra, <br>Darabjaim mindenhol szét… sárba hullva, <br>Néznek vissza az elmúlt szép napokra. <br>Gondolok én vissza, parányi ábrándokra. <br> <br>Szeretet törvénye szívedbe van vésve? <br>E törvény számodra vajon gyönyörű-e? <br>Tapasztalod-e, téged az Isten szeret? <br>Tudod-e hogy Istenben van a Szeretet? <br> <br>Utadon ugyan van ki szokott vezetni? <br>Vagy csak magad feje után szoktál menni? <br>Szoktad-e az Istent megkérni naponta, <br>Hogy tanítson meg Ő… igazi utakra? <br> <br>Tanítód, Mestered volt egy életen át? <br>Le tudnád-e adni életed vizsga dolgozatát? <br>Ember, légy hát tisztelettel bíró uralkodó! <br>Nem így élni, rossznak lenni, nem való. <br> <br>Vezérel-e téged a bölcs, nyugodt értelem? <br>Fedeztél fel bármit a szelíd csendességben? <br>Vagy neked jobb egy zűr-zavar, kiabálás, lárma? <br>Tudod-e, hogy mi átölel… az ördög muzsikája? <br> <br>Szívem kitárt volt, a szeretet belém hatolt, <br>Fény lett, és átjárja lelkemet, a világot. <br>Kérem istenem, fogd tovább a kezem, <br>Nagy szereteted legyen gyógyír nekem. <br> <br>Bízunk benne, hogy azért majd nyugalmat lelhetünk, <br>Bennünk él a szeretet, tán’ ez segít, el nem veszünk. <br>Ha sötétben bolyongunk nélküled ázva-fázva… <br>Istenem! Te vagy a nem múló élet varázsa. <br> <br>Én önmagamért vívtam sok véres harcot… <br>Bízok benne, nyertem egy hites, új arcot. <br>Bizalomnak kell lennie az élet alapjának, <br>Mellé a szeretet… ezt teremtettem magamnak. <br> <br>Vecsés, 2012. március 23. –Kustra Ferenc József- íródott: Sas Piroska: A kérdező ABC c. verse ihletésével, önéletrajzi írásként. <br>