Kivonat az életből… <br> <br>(3 soros-zárttükrös trió) <br>Folyvást csak szembejönnek a megvalósultalan álmok, <br>Álom nem valósul… de talán vannak jó pillanatok… <br>Folyvást csak szembejönnek a megvalósultalan álmok. <br> <br>Kényszer öröm, kényszeres jókedv ellensúlyozza fájdalmat, <br>Körül is nézek, végig gondolom, ennyire jut akarat… <br>Kényszer öröm, kényszeres jókedv ellensúlyozza fájdalmat. <br> <br>Bizony a nevetés is lehet egy rettenetes nyekergés, <br>Mikor ez olyan, mint a kukacnak pocsolyában tekergés… <br>Bizony a nevetés is lehet egy rettenetes nyekergés. <br> <br>(leoninus) <br>Van, kit ér a bánat és csak morog, majdan ráér… majd sírjában forog. <br>Lehet, hogy azért morog ő sértetten, mert jobb lenne megszületetlen… <br>Tudjuk is, hogy élet juj, de nagyon vaskobakos, mondhatjuk, iszonyatos. <br>Van aztán a -mondják- fanyar mosoly is, ez őszintétlen is, meg csalfa is! <br>Van, aki sérelme esetén annyira ordít, hogy még kisebb harangot is kondit. <br>Van, ki örömét úgy éli, hogy sírva nevet, ő egy ideig nem fokozza csendet... <br> <br>(Senrjú) <br>Kényszer nevetés, <br>Nem való jót keresni. <br>Kínos átélni! <br> <br>(HIQ) <br>Rátalál <br>Valaki jóra? <br>Átéli? <br> <br>(Senrjon) <br>Háborúk, nem is messze, <br>Ez öröm-gyilkos… egye fene! <br>Csak a robbanás! <br> <br>(Sedoka – két katauta.) <br>Könnyes arc miért? <br>Bánat, sírást okozza. <br>Öröm is okozhatja… <br> <br>Könnyes arc miért? <br>Végső bánat okozza. <br>Életút okozhatja. <br> <br>(Apeva) <br>A <br>sírás <br>Csak megáll, <br>Abbamarad, <br>Ha bú nem ural. <br> <br> <br>(Bokorrímes) <br>Van ki bánatát úgy éli meg, hogy teliszájjal ordít, <br>Ha nem hagyja abba, akkor mindenkit bizton megőrjít. <br> <br>Vecsés, 2023. december 31. – Kustra Ferenc József <br>

Mi az a létező valami, <br>Aminek a neve a semmi? <br> <br>Van-e semmi? Ha van, az a nem… semmi. <br>Ha nincs, akkor meg mi az ami semmi? <br> <br>Ha már a vágyad, üldözi a semmid, <br>Akkor úton vagy, hogy legyen valamid. <br> <br>Ha szegény vagy és nincsen semmid, <br>Akkor a vagyonod a semmid. <br> <br>Ha semmid nincsen, nálad úr a hiány, <br>És fölöttébb nagy az egyensúlyhiány. <br> <br>Semmivel nem lehetsz úr a portádon, <br>Csak kieshetsz a korhadt fakorláton. <br> <br>A semmiddel, Te nem jutsz messzire, <br>Hiába szeretnéd, bármennyire. <br> <br>Ha már felfogtad, létezik a semmid, <br>Akkor tudd, hol is keresd a valamid. <br> <br>Ha már tudod, hogy hol keresd a valamit, <br>Akkor menj az úton, hagyd veszni a semmit. <br> <br>Ha gazdagon értékeled a valamit, <br>Akkor nagyon vigyázz! Ne gyűjtsd be a semmit! <br> <br>Ha már van vágyad, és üldözi… semmid, <br>Akkor úton vagy… majd lészen valamid. <br> <br>Mindig volt, talán van és lesz is valamid, <br>Bizony akkor is, amikor nincsen semmid... <br> <br>Vecsés, 2013. szeptember 22. – Kustra Ferenc József- Tóth Sarolta:” Van semmi is” c. verse ihletésével. <br>

Lassan talán már nincs is szép a világban <br>Keresem, de már semmi nincs ládikában… <br>Vihar is a kis virágot tépi, <br>Lőtt vad is az utolsókat lépi… <br> <br>Hullócsillag utoljára ragyog, <br>Fénycsóvát húz, életről így gagyog… <br>A nagy folyó elmossa a köveket, koptatja, <br>Falu bolondja, hogy abbahagyta, hol folytatja… <br> <br>A modern világ embertelen <br>Reménykedünk, de lélektelen. <br>Sírkő nehéz, már mohás, eltolni már minek, nem lehet! <br>Lélek, lelkiismeret? Liberalizmussal? Elveszhet… <br> <br>Jelenem matt fekete, sötét, múlt éveim rossz kísértete. <br>Hullámozhat homlokomon, arcomon jobb jövőm ígérete? <br> <br>Vecsés, 2013. április 9. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként. <br>

(3 soros-zárttükrös duó) <br>Rakétatűzben ég ma is a szentelt gyertya, <br>De megúszta a büntetést az orosz pópa… <br>Rakétatűzben ég ma is a szentelt gyertya. <br> <br>Bizony az én lelkem is igy éli napjainkat, <br> Vívja minden ellen a védekező harcokat… <br>Bizony az én lelkem is igy éli napjainkat. <br>* <br> <br>(Senrjon trió, félhaiku lánc formátumban) <br>Gyalogosan menetel <br>Előre a lábam, tönkbe rúg. <br>Ima nem segít! <br> <br>Gyalogosan menetel <br>Hóban a lábam, éppen tél van. <br>Ima nem segít! <br> <br>Gyalogosan menetel <br>A lelkem… felhők könnye hullik. <br>Ima nem segít! <br>* <br> <br>(Senrjú duó) <br>Nap sugára is <br>Földet ér, éltet fejleszt. <br>Földet melenget! <br> <br>Levél, mit simít… <br>Meghallom lelkem sikít! <br>Ilyenek… napok! <br>* <br> <br>(anaforás leoninus) <br>Sokszor előfordult velem, hogy jó nagy felhő nyomult fölém, Nap beborult! <br>Sokszor előfordult velem, hogy lelkem védekező harcokba ’bonyolult’. <br>Sokszor előfordult velem, hogy lelkem csak gyalogolt mellettem. <br>Sokszor előfordult velem, hogy felhők könnye mosta a fejem. <br> <br>(leoninus) <br>Aranyló mezőn piros pipacs, őzeknél dívik az ’ipi-apacs’? <br>Rózsa illat terjeng, meg a füstölt sonkáé… Más illat is füstölt... <br> <br>Vecsés, 2022. május 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként <br>

(végső emlék a feledhetőnek)<br> <br>Egy filléres másolat lóg a falon,<br>napszítta poros művirág az íróasztalon,<br>a zöld-penész már a küszöböt is elérte,<br>de nem tett semmit ellene, se érte.<br>Nagyra-törő álmai sohasem voltak,<br>ha lettek is volna: már régen elkoptak.<br>Család, gyermek, nyugalom volt vágya,<br>és egy szerető feleség, aki hazavárja.<br> <br>Megnősült, dolgozott, s szinte már felejti,<br>a régi kis dobozt, mely emlékeit rejti.<br>Korok és ideológiák jöttek mentek,<br>határok tűntek el, s újak növekedtek.<br>Elrepült több mint hatvan év nagy-hirtelen,<br>Ő maradt ki örökké volt: a nincstelen.<br>Pedig temérdek dolog történt ezalatt,<br>miből egyetlen egy sornyi sem maradt.<br>Csak egy árva pókháló, az üres polc felett,<br>egy soha meg nem írt történet helyett.<br>- Ez marad majd utánam - gondolta,<br>asztalán a silány művirágot félretolva.<br> <br>A vastag porban egy öreg toll hevert,<br>hegye régen látott már új verseket.<br>- Ha csekély tinta jutna még e tollba,<br>és papír is akadna tán a vén fiókba,<br>ez égi jel lehetne onnan nagyon fentről,<br>hogy a teremtőm tudni akar életemről.<br>Netán meg kéne írnom tanulságnak,<br>az utókornak vagy akárki-másnak,<br>hogy miként is maradtam örök senki:<br>kinek sorsát a történelem elfelejti.<br> <br>Gondolataimat hadd rendezzem hát sorba,<br>hasztalan életem, most e tollba mondva:<br>Például, ha a születésemmel kezdeném,<br>valahol még az ötvenes évek elején...<br>Szóval a Ratkóban virradt rám a kék ég,<br>amikor asszonynak szülni volt kötelesség,<br>habár a szerelemnek is volt némi része,<br>egyszóval így történhetett meg, hogy<br>édesanyám ringatott szerető ölébe`.<br>Lettem hát, mint akkoriban oly sokan,<br>a háború után, tervszerűn s tudatosan.<br> <br>És eltelt négy év, min nincs mit feljegyezni,<br>tanultam beszélni, járni, sírni s nevetni,<br>pelenkámat jócskán hátrahagyva immár,<br>Én jól ellettem volna, mint tóban a hínár:<br>de a történelem Dzsinn volt a palackban,<br>s ötvenhat máris ott dübörgött a falakban.<br> <br>A Múzeum körúton laktunk akkortájt éppen,<br>sötét volt, és én a koksz tövében vacogva féltem,<br>mert szenes-pincénk mélyén kuksolt a család,<br>és mikor apámért feljöttünk, hogy haza hozzuk,<br>egy eltévedt géppuska golyó kis-híja el talált.<br>Nagyanyám a drága lélek, isten nyugosztalja,<br>a nyolcvanas években is a falban lévőt mutogatta.<br>Ő hitt benne, hogy ez, egy égi jel, isteni csoda,<br>unokája fejétől a kapualjban, kétujjnyira vágódott oda.<br>Képek, hangok villanások maradtak meg bennem:<br>kapunk előtt egy fölborult sárga villamos,<br>tankok csővel a falnak. Erre emlékeztem.<br> <br>Négyévesen láttam először a méltóságos halált.<br>Túlélés ide vagy oda, Ő mégiscsak megtalált.<br>Szívizomgyulladás! Így szólt az orvosi verdikt,<br>piros kis-biciklim elítélve, ugrálást is megtilt.<br>Korán megtanultam hát, olvasni muszájból,<br>Így lett a képes mesekönyv az egyetlen barátom.<br>Hatévesen már nagy hangon böngésztem,<br>írni még nem tudtam, csak firkálni: de szépen.<br>E tudással kerültem hát az első iskolámba,<br>vastag komor téglafalak, nap se nézett rája,<br>első-osztályos lettem a Cukor utcába’. -<br> <br>Gondolataiban már az első fejezetig jutott,<br>papír is akadt kezébe, mit egykor eldugott.<br>De a kalamáris kupakját csendesen emelve,<br>réges-rég beszáradt tinta várt az őszülő fejre.<br>Hiába van pár megsárgult papír a vén fiókba’,<br>az égi jel most elmaradt: nincs tinta a tollba...<br> <br>Hát, így maradt Ő végül egy elfeledett senki,<br>kinek sorsát a történelem fel sem jegyzi.<br>Maradt a művirág, pókháló az üres polc felett,<br>e soha meg sem írt: végső történet helyett.<br> <br>Pest-Buda 2013-2026.